BH 1994.2.97 Ha a lízingbe vevő a teljes lízingdíjat még a lízingtárgy átadása előtt kifizeti, lízingszerződésről nem lehet beszélni. Pénzügyi lízing esetén hitelnyújtásról van szó, ha erre nem kerül sor, akkor színlelt szerződés miatt a semmisség következményeit kell alkalmazni [Ptk. 205. § (1) bek., 207. § (1) és (4) bek., 234. § (2) bek., 237. §, 315. §, 319. § (3) bek., 320. § (1) bek., 328. § (1) bek., 368. § (1) bek., 379. § (1) bek., 7/1978. (II. 1.) MT r. 18. § (4) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 7 060 521 Ft tőkét, ennek évi 20% kamatát, a korábbi részteljesítések folytán felmerült 36 376 Ft késedelmi kamatot, 281 955 Ft eljárási illetéket és 50 000 Ft képviseleti költséget. Ezt meghaladóan a felperes keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felek 1990. november 12-én lízingszerződést kötöttek, amelyben az alperes vállalta, hogy 5 db Ford típusú gépkocsit a felperes részére használatra - 13 237 185 Ft lízingdíj ellenében - átenged. A szerződés megkötését követően - 1990. november 19-én - a felperes 11 913 466 Ft, majd 1991. február 4-én további 1 323 694 Ft lízingdíjat fizetett ki, ezzel lízingdíj-fizetési kötelezettségét teljes egészében rendezte. A szerződés megkötésekor azonban a járművek nem voltak az alperes tulajdonában. A felperes 1990. október 19-én 5 db Ford típusú gépkocsira adott megrendelést az Eu. Kft.-nek. A kft. 4 db gépkocsi szállítását visszaigazolta és azok átadását a megrendelés visszaigazolásától számított 8-10 hétre vállalta. A felperes a megrendeléseket az alperesnek adta át, és egyúttal 1990. november 19-én megkötötte a perbeli szerződést. A gépkocsik nettó vételára 9 413 109 Ft, bruttó vételára pedig 11 766 386 Ft volt. Az alperes vételárként 9 413 109 Ft-ot az Eu. kft. részére kifizetett, a gépkocsik azonban sem a megrendeléstől számított 8-10 hét alatt, sem a később vállalt - 1991. március végi - póthatáridőre sem érkeztek meg, ezért a felperes 1991. május 29-én elállt az alperessel kötött lízingszerződéstől és a kifizetett lízingdíjaknak, azok kamatainak, a 12% meghiúsulási kötbérnek és a felmerült kárainak a megtérítésére kérte kötelezni az alperest.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, egyúttal viszontkeresetet támasztott, amelyben elmaradt haszon címén a felperestől részére járó 13 237 185 Ft lízingdíj és a gépkocsi bruttó vételára - 11 766 386 Ft - különbözeteként 1 176 639 Ft megítélését kérte.

Az alperes időközben két részletben 6 176 639 Ft lízingdíjat a felperesnek visszafizetett, ezért a felperes a keresetét 7 060 521 Ft lízingdíjra és annak járulékaira szállította le.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét részben alaposnak találta. Megállapította, hogy bár a felperes a lízingdíjat teljes összegben az alperes részére átutalta, a lízing tárgyát képező gépkocsikat az alperes nem bocsátotta a rendelkezésére. Nem kétséges, hogy a felperesnek volt először megrendelése az Eu. Kft.-nél, a szállítási szerződést azonban a felperes az alperesre engedményezte, ezt követően tehát a gépkocsik biztosítása már az alperes feladata volt. Az engedményezés ingyenesen történt, ezért az alperes nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy szállítási szerződés kötelezettjének teljesítéséért a felperest a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése szerint kezesi felelősség terhelné. Az alperes többszöri határidő-módosítás után sem teljesítette a szerződést, ezért a felperesnek jogában állt attól elállni és a már kifizetett lízingdíjat az alperestől visszakövetelni. Megalapozatlannak találta a felperesnek a kötbér és a kártérítés megfizetésére irányuló igényét. Ugyancsak alaptalannak ítélte az alperes viszontkeresetét is, álláspontja szerint a felperes az alperesnek kárt nem okozott, az elmaradt hasznát kárként nem a felperessel, hanem a szállítási szerződést megszegő Eu. Kft.-vel szemben érvényesítheti. Megállapította, hogy a felek között nem ún. pénzügyi lízingszerződés jött létre, a szerződés tárgya egyértelműen gépkocsiknak az alperes részéről történt lízingbe adása volt, amely szerződést az alperes nem teljesítette.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a kereset elutasítását, illetőleg a felperesnek a viszontkereset szerinti marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felperes az Eu. Kft.-vel kötött szállítási szerződésből eredő jogosultságait az alperesre engedményezte és ezzel tulajdonképpen az alperest megkárosította. Állította, hogy az engedményezés ellenérték fejében történt ezért a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes kezesként felel az engedményezett szerződés teljesítéséért. Fenntartotta azt a korábbi álláspontját, hogy a felperessel kötött lízingszerződés valójában pénzügyi lízing volt, a szerződés megkötésekor a lízingdíj 10%-ával azonos összegben adott hitelt a felperesnek. A viszontkeresetével kapcsolatosan előadta, hogy a járműveket lízingbe vevő felperes volt köteles megfelelő kereskedelmi gondossággal kiválasztani a lízingelt eszközöket és kijelölni azok szállítóját. A szállító kijelölésekor a felperes nem járt el kellő gondossággal. A lízingszerződés a szállító szerződésszegése miatt hiúsult meg, ezért köteles a felperes a lízingszerződés meghiúsulása miatt kárként jelentkező elmaradt hasznának, 1 176 639 Ft-nak megfizetésére.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Az alperes fellebbezése nem alapos.

A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az alperes azon jogi álláspontjával, amely szerint a lízingszerződést mint önálló szerződési típust a Ptk. nem szabályozza, a gazdasági életben azonban a lízingszerződés évek óta önálló szerződéstípusként funkcionál. A lízingszerződés gyakorlatilag olyan adásvétellel vegyes bérleti szerződés, amely alapján a lízingbe adó termelőeszközök használatát biztosítja a lízingbe vevő részére díjazás ellenében. A szerződés jellemzője, hogy annak megszűnésekor a bérelt dolog tulajdonjoga vagy átszáll a lízingbe vevőre, vagy pedig a Ptk. 375. §-ának (1) bekezdése szerinti vételi jogot (opciót) nyer azok megvásárlására. A gyakorlatban a lízingszerződés megkötésére általában akkor kerül sor, ha a lízingbe vevőnek nincsen elegendő pénze az egyes berendezések megvásárlására, vagy anyagi eszközeit nem kívánja beruházásra fordítani.

A perbeli esetben a felek az általuk kötött szerződést lízingszerződésnek nevezték, az azonban ténylegesen nem a fenti tartalmú ügyletet takarja. Annak megállapításához, hogy valójában a felek között milyen típusú szerződés jött létre, azt kell vizsgálni, hogy a felek szerződési akarata milyen jogviszony létrehozására irányult [Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése].

A felek szerződési nyilatkozatát a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében írt szempontok szerint vizsgálva az állapítható meg, hogy a perbeli szerződés nem lízingszerződés. A felek között létrejött szerződés 13. és 14. pontja szerint ugyanis az első díjrészlet - a lízingdíj 90%-a - a szerződés megkötését követő 15 napon belül volt esedékes, a további díj, azaz 10% a szerződést követő 1 éven belül. Ugyanakkor a 15. pont szerint a díjfizetési kötelezettséget esedékesség szerint a 2. számú melléklet tartalmazza, mely a teljes lízingdíj megfizetésének végső határidejét már 1991. február 15-ben határozza meg.