BH 1967.2.5174 Vád tárgyává nem tett bűntett tekintetében a bíróság nem rendelhet el pótnyomozást [Be. 165., 169., 177., 224. §].

A főügyészség vádat emelt emberölés miatt. A vádirati tényállás szerint a vádlott és felesége - a sértett - évek óta rossz családi életet éltek. Ennek oka az volt, hogy a vádlott másokkal tartott fenn nemi kapcsolatot. A sértett 1966. július 25. napján testvéréhez, A. I.-hez költözött. Július 28. napján A. I.-vel és feleségével együtt visszament a régi lakására, hogy ingóságait elvigye. A vádlott kérte ekkor a feleségét, hogy térjen vissza hozzá, a sértett azonban a kérést megtagadta.

A vádlott ezután a kocsin levő katonai szuronyt váratlanul magához vette, és azzal mellkason szúrta a sértettet, aki rövid időn belül meghalt. A közelben tartózkodó A. I. dulakodás közben igyekezett a vádlott kezéből a szuronyt kivenni, majd A. I.-né is a férje segítségére ment. Ennek során a vádlott a szuronnyal A. I.-nének 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott. Fel nem deríthető körülmények között a vádlott szúrása folytán a vádlott 12 éves Sz. S. nevű gyermeke ugyancsak 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádirat megállapítása szerint az A. I.-né és a Sz. S. sérelmére elkövetett cselekmények tekintetében magánindítványt nem terjesztettek elő.

A megyei bíróság az előkészítő ülésen hozott végzésével pótnyomozást rendelt el, és az ügy iratait a megyei főügyészségnek visszaküldte. A végzés indokolása szerint a vádlott által A. I.-né és Sz. S. sérelmére elkövetett cselekmények tekintetében szükség van a vádemelés kérdésében való állásfoglalásra. Az említett két sértett sérülése 8 napon belül gyógyult ugyan, azonban súlyos testi sértés kísérlete látszik sérelmükre megvalósultnak. Ebben a vonatkozásban viszont az ügy nincs kellően felderítve.

A végzés ellen az ügyész fellebbezési óvást jelentett be.

A fellebbezési óvás indokolása szerint a nyomozás során megkísérelték azoknak a körülményeknek a felderítését, amelyek a gyógytartamtól függetlenül szükségesek az A. I.-né és Sz. S. sérelmére elkövetett cselekmények helyes jogi megítéléséhez, a nyomozás azonban ez irányban eredményre nem vezetett. Utalt továbbá a fellebbezési óvás arra is, hogy a Be. 169. §-ának alkalmazására azért nem került sor, mert az ügyész A. I.-né és Sz. S. sérelmére a súlyos testi sértés kísérletének elkövetését nem látta megállapíthatónak. A legfőbb ügyészség a fellebbezési óvást fenntartotta. A fellebbezési óvás indokait magáévá téve utalt arra is, hogy a pótnyomozás eleve sikertelennek és céltalannak mutatkozik, további adatok megszerzése nélkül pedig közvádra üldözendő bűntett miatt történő vádemelésre nem mutatkozik lehetőség.

A fellebbezési óvás alapos.

A Be. 177. §-a értelmében a bíróság, ha az ügy felderítése érdekében szükséges, és az adatok megszerzése a tárgyaláson nem biztosítható, pótnyomozást rendel el.

A Be. 177. §-ának rendelkezéséből nyilvánvaló, hogy pótnyomozás elrendelésére csak az "ügy" felderítése érdekében van lehetőség. Az ítélkezési gyakorlat (BJD 1937. és BH 3423.) szerint pedig az ügy fogalmán - helyes értelmezés szerint - csak a vád tárgyává tett tények értendők. Ami ezen a körön kívül van, az az ügy fogalmát túlhaladja.