BH 1993.11.686 A bizonyítási teher szabályai sajtó-helyreigazítási perben [Pp. 342. § (2) bek., 345. § (2) bek., Ptk. 79. § (1) bek., PK 14. és 15. sz.].

A Ptk. 79. §-ának (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy akiről napilap valótlan tényt közöl, híresztel, vagy való tényeket hamis színben tüntet fel, követelhesse olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy mi az, ami valótlan, mit tüntettek fel hamis színben és ezek helyett melyek a való tények.

A törvény idézett rendelkezésére alapított igény érvényesítése során azonban a bizonyítási tehernek a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglalttól eltérő szabályai érvényesülnek. A Pp. 342. §-ának (2) bekezdése, a Pp. 345. §-ának (2) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság PK 14. számú állásfoglalásában lefektetett elvek szerint ugyanis a sajtóhelyreigazítási perben a kifogásolt közlemény tényállításának valóságát a sajtószerv köteles alátámasztani. Ebből az következik, hogy az eljárás lefolytatása során az alperesnek kellett igazolnia, hogy az 1992. június 11-i számában megjelent és keresettel támadott tényállításai a valóságnak megfelelnek. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a fellebbezéssel támadott rendelkezésekkel kapcsolatban ennek csak részben tett eleget.

A felperes vezetése alatt állott intézményekben fellelhető pénzügyi és könyvelési hiányosságok tényét mind az Állami Számvevőszék vizsgálati jegyzőkönyve, mind a felperes erre írott válaszlevele, mind H. J., K. S. és dr. S. S. tanúk vallomása megerősítette. Ezek abban jelölhetők meg, hogy a gondozottak kartonjait pontatlanul és hiányosan vezették, kiadási pénztárbizonylatokat utólag állítottak ki, és G. Z. pénzét betétkönyv helyett szabálytalanul szekrényben tárolták. Ezek a fogyatékosságok azonban dr. S. S. tanúvallomása és az Állami Számvevőszék jegyzőkönyve szerint is csekély súlyúak voltak. Emiatt az alperes cikke hamis színben tünteti fel ezeket azáltal, hogy a vezető fegyelmi elbocsátásának szükségességével hozza összefüggésbe őket. Ezért helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a mulasztások megállapítása mellett, azok súlyát és jelentőségét a valóságnak megfelelően tükröző helyreigazító közlemény közzétételét rendelte el, melynek megváltoztatására a Legfelsőbb Bíróság sem látott lehetőséget.

Ugyancsak helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy néhai K. R. hagyatékának leltározásával kapcsolatban az ingóságok bejelentése terén a felperest mulasztás nem terheli. Az elhalt ingatlanát még életében értékesítette, annak vételárát a gondozását ellátó intézménynek ajándékozta azzal a feltétellel, hogy abból oda zuhanyozó- és WC-helyiségeket kell építeni. Ebből az következik, hogy az elidegenítésből befolyt pénzösszeg a halála idején már nem az ő tulajdonában állott, tehát azt hagyatéka leltározásakor sem kellett bejelenteni. A cikk ezzel ellentétes megállapításainak helyreigazítása indokolt és megalapozott volt.