BH 1997.6.298 Gazdasági társaság üzletrészének átruházása a tagsági jogviszonyból eredő jogokat és kötelezettségeket érinti ugyan, nem jelent azonban fúziót, ezért a társaság kötelezettségeiért harmadik személyekkel szemben az üzletrész megszerzője nem felel. Az üzletrész eladása ellenére a gazdasági társaság jogi személyisége megmarad, kötelezettségeiért tehát továbbra is maga köteles helytállni [1988. évi VI. tv. 46. § (1) bek. c) pont, 155. § (1) bek., 169. § (1) bek., 174. § (1) bek., Ptk. 322. §].

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 242 408 Ft tőkét, ebből 134 671 Ft-nak 1989. augusztus hó 1. napjától, 107 737 Ft-nak pedig 1990. augusztus 16. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatát és 26 544 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy az N. Kft. mint lízingbeadó a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. megbízásából 1988. augusztus 2-án lízingszerződést kötött az alperessel MODION ioncserélő berendezés lízingelésére. A lízing időtartama alatt a lízing tárgya a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. tulajdonában állt, annak kizárólagos használatára a lízingbevevő alperes volt jogosult, a használatot más részére nem engedhette át. A lízingdíjból fennmaradt 107 737 Ft-ot és a hozzá tartozó áfát, mindösszesen 134 671 Ft-ot az alperes 1992. augusztus hó 1. napjáig, a fennmaradó 86 190 Ft lízingdíjat és a hozzá tartozó áfát, mindösszesen 107 737 Ft-ot pedig 1990. augusztus hó 15. napjáig volt köteles kifizetni. A lízingelt berendezést az átvétel időpontjától kezdődően az alperes keretében működő, önálló jogi személyiséggel nem rendelkező M. Gt. használta. A gt. megszűntekor, 1988. november 25-én a berendezés az ekkor megalakult M. Kft. használatába került. A használó személyében történt változásról a felperest sem az alperes, sem pedig az M. Kft. nem értesítette és a lízingdíj második és harmadik részletét sem fizették ki. A felperes és a J. M. cég mint vevők 1990. január 17-én megvásárolták az M. Kft. üzletrészének 100%-át, a vétellel a kft. a perbeli tartozást mint kötelezettséget is átruházta a vevőkre. A lízingszerződést kötő N. Kft. 1991. március 6-án a perbeli követelést a felperesre engedményezte.

A felperes a keresetében 134 671 Ft lízingdíj és ennek 1990. augusztus 1. napjától járó évi 20% kamata, továbbá 107 737 Ft lízingdíj és ennek 1990. augusztus 16-ától járó évi 20% kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a tartozást az M. Kft. átvállalta, a tartozás átvállalásáról a felperes 1990. január 17-én tudomást szerzett. A tartozás átvállalásához a felperes ráutaló magatartással hozzájárult, ezért a lízingdíj második és harmadik részletét az alperestől alappal nem követelheti.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét teljes egészében megalapozottnak találta. Úgy ítélte meg, hogy az alperes a tartozás átvállalására hivatkozással nem mentesülhet a fizetési kötelezettsége alól. Utalt a Ptk. 332. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, amely szerint ha valaki a kötelezettel megállapodik abban, hogy tartozását átvállalja, köteles a jogosult hozzájárulását kérni, ha pedig azt a jogosult megtagadja, a kötelezettet olyan helyzetbe hozni, hogy az a lejáratkor teljesíteni tudjon. Valójában tehát a perbeli esetben nem a tartozásátvállalási szerződés létrejöttéhez, hanem annak a felperessel szembeni hatályosulásához volt szükség a felperes hozzájárulására. A hozzájárulás ugyan nincs alakszerűséghez kötve, tehát az szóban, írásban vagy akár ráutaló magatartással is történhet, de a tartozást átvállaló köteles a jogosult hozzájárulását kérni. A tartozást átvállalótól a jogszabály aktív cselekvést kíván meg, a hozzájárulást ráutaló magatartással nem lehet kérni. Ehhez képest az 1990. január 17-ei adásvételi szerződés mellékletében a követelés puszta felsorolása nem jelentette a hozzájárulás kérését. Az alperes előadását az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a per egyéb adatai sem támasztották alá. A kihallgatott tanúk vallomása pedig éppen azt igazolta, hogy a tartozást átvállaló kft. a felperestől nem kérte a tartozásátvállaláshoz való hozzájárulást. Ennek hiányában viszont a tartozás átvállalására vonatkozó szerződés a felperessel szemben nem hatályosult, ezért az alperes a lízingszerződés alapján köteles a második és a harmadik lízingdíjrészletet a felperesnek mint a szerződést kötő N. Kft. jogutódjának megfizetni.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott a perben tanúként kihallgatott dr. V. G. ügyvezető vallomásában foglaltakra, amelynek beszerzése során tisztázódott, hogy a perbeli berendezésnek sem a használati, sem a tulajdonjoga nem képezte apport tárgyát. Nem vitatta, hogy a berendezést előbb az M. Gt., majd pedig az M. Kft. használta. Álláspontja szerint a perbeli jogvita mikénti elbírálásánál az 1990. január 17. napján az M. Kft. és a felperes között létrejött - az üzletrészek átruházására vonatkozó - szerződésnek van meghatározó jelentősége. Az üzletrész átruházása esetén az átruházónak a tagsági viszonyból eredő jogai és kötelezettségei is átszállnak az üzletrész megszerzőjére. Az üzletrész átruházása tárgyában 1990. január 17. napján kötött adásvételi szerződéssel az ügyletben konfúzió következett be, mivel a felperesre az üzletrésszel a kötelezettségek is átszálltak. A felperes egyidejűleg a követelések jogosultja is lett, így a követelés és tartozás egy kézben történő egyesülésével a tartozás megszűnt. Az alperes ezért a felperes által kért lízingdíjak megfizetésére nem kötelezhető.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.