BH 1999.3.132 A szakértő - ellenőrző szakértő - más szakértő fogalmi elhatárolása. Lényeges eljárási szabályt sért a bíróság, ha a szakértői vélemények közötti lényeges ellentmondások ellenére - az azok feloldására irányuló bizonyítási indítványt mellőzve - azok tisztázása nélkül hoz érdemi határozatot [Pp. 177. § (5) bek., 182. § (3)-(4) bek., 187. §, Ptk. 241. §, 302. § b) pont, 303. § (2) bek. c) pont, (3) bek.]

A t.-i 1861. sz. tulajdoni lapon, 1363/14. hrsz.-on nyilvántartott ingatlan a magyar állam tulajdonában és - az 1960-as évek elejétől - az É-D. R. V. (a továbbiakban: ÉDRV) kezelésében állt. Az ingatlan természetvédelmi területként lényegében a t.-i Fényes Fürdő területének felelt meg. A 29 519 m2 területű ingatlanból 1962-ben az ÉDRV 25 800 m2-t az alperes és további öt szakszervezet jogelődje, a HVDSZ használatába adott. A birtokbavételkor az ingatlanrész, amely fizikailag el lett különítve a strandfürdő területétől, mocsaras, bozótos, ingoványos, hasznosíthatatlan terület volt. A HVDSZ a területet feltöltötte, tereprendezést végzett, aszfalt bekötőutakat, majd üdülőépítményeket létesített az ingatlanon. Az ingatlant gyermeküdültetés céljaira hasznosította. 1968. június 7-én az ÉDRV és a HVDSZ szerződést kötött a fenti területen a gyermeküdülő létesítésére és üzemeltetésére. A további üzemeltetésre 1988. január 8-án újabb szerződést kötöttek, melyben megállapodtak az alperesi jogelőd által fizetendő területhasználati díj összegében. Ez évente 36.300 Ft-ot tett ki. Megállapodásuk kiterjedt arra is, hogy a HVDSZ 1988. január 1-jétől kezdődően közműfejlesztési hozzájárulást fizet 150 személy után 25.000 Ft/fő összegben.

Az ÉDRV 1991. június 30-án többségi tulajdoni hányaddal kft.-t alapított "F. F. Kft." néven. Ezzel egy időben együttműködési szerződést kötött a kft.-vel az ÉDRV kezelésében lévő területek üzemeltetési jogának átruházásáról. A szerződés 9. pontja arról rendelkezett, hogy az ÉDRV által kötött és érvényben lévő vállalkozói, valamint idegen tulajdonú üdülőház-bérleti szerződések terhei és előnyei 1991 januárjától a kft.-re szállnak át.

Az ÉDRV 1990. június 29-én a HVDSZ-szel kötött üzemeltetési szerződést felmondta arra hivatkozva, hogy a szerződésben kikötött területhasználati díj már nem felel meg a piaci és gazdálkodási körülmények feltételeinek. A szakszervezet válaszában közölte, hogy hajlandó magasabb területhasználati díjat fizetni, az ÉDRV által kikötött 180 Ft/m2/év területhasználati díjat azonban nem fogadta el. A díj mértéke tárgyában az ÉDRV-vel, majd a felperessel folytatott egyeztetési tárgyalások nem vezettek eredményre.

A perbeli ingatlant az önkormányzatokról szóló törvény hatálybalépése után a Komárom-Esztergom Megyei Vagyonátadó Bizottság 192-2/1992. számú, 1992. július 20-án kelt határozatával T. Város Önkormányzatának tulajdonába adta. A tulajdonjog-változást a T.-i Földhivatal 1993. április 19-én kelt határozatával az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. Az önkormányzat - a tulajdonszerzését követően - tárgyalásokat folytatott a felperessel a vitatott terület további hasznosításáról. Ennek során megvásárolta a felperesnek a perbeli ingatlanon lévő eszközeit. Ennek tárgyában jelenleg is elszámolási vita áll fenn a felperes és az önkormányzat között.

A fizetési meghagyás kibocsátásával indult eljárásban a felperes eredetileg 5.000.805 Ft területhasználati díj és kamata iránti követelését érvényesítette az alperessel szemben. A felemelt keresetében az 1991., az 1992. és az 1993. évekre összesen 8.000.730 Ft területhasználatidíj-igényt érvényesített.

Az alperes a kereset jogalapját és összegszerűségét is vitatva annak elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság által kirendelt F. 4. Kft. szakértői véleményében az 1992. és az 1993. évre egyaránt 10 Ft/m2/év mértékű területhasználati díj fizetését tartotta indokoltnak. A felperes indítványára kirendelt K. S. ellenőrző szakértő a területhasználati díj alapértékeként 72,56 Ft/m2/év összeget véleményezett, melyet további 15%-kal megemelt az általa figyelembe vett korrekciós tényezők alapján.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 15 napon belül fizessen meg 8.000.730 Ft-ot és a tőkének 1992. június 30-tól számított mindenkori törvényes késedelmi kamatát. Kötelezte az alperest 161.000 Ft szakértői díjból és 200.000 Ft jogi képviseleti díjból álló perköltség megfizetésére is a felperes javára, továbbá 300.000 Ft eljárási illeték megfizetésére a magyar államnak. Ítéletét K. S. szakvéleményére alapította, melyet aggálytalannak ítélt. Megállapította, hogy a területhasználati díj után általános forgalmiadó-fizetési kötelezettség is fennáll, ezért a területhasználati díjat az általános forgalmi adó figyelembevételével állapította meg. A perköltségre vonatkozó rendelkezését a Pp. 81. §-ára, 75. §-ának (4) bekezdésére és a többször módosított 1990. évi XCIII. tv. (Itv.) 38. §-ának a) pontjára alapította.

Az ítélet teljes terjedelme ellen az alperes fellebbezést terjesztett elő, az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Megismételte a K. S. által készített szakvéleménnyel kapcsolatban már az elsőfokú eljárásban előterjesztett kifogásait, így többek között azt, hogy a fürdő területén lévő és a szakértő által figyelembe vett bérlemények bérleti díjai összehasonlítási alapul nem szolgálhatnak. Vitatta a szakértő által figyelembe vett korrekciós tényezők alkalmazását is, továbbá sérelmezte, hogy a szakértő nem vette figyelembe az alperesnek az ingatlanon eszközölt jelentős ráfordításait, amelyekkel a mocsaras területből üdülőingatlant alakított ki. Sérelmezte, az elsőfokú bíróság miért nem adta indokát annak, hogy az alperes számára kedvezőbb F. 4. Kft.-féle szakvéleménnyel szemben miért a vitatott K. S.-féle szakvéleményt fogadta el. Jogszabálysértőnek állította, hogy az elsőfokú bíróság az ő kifogásai, indítványai és a két szakvélemény alapvető ellentmondásai ellenére sem rendelte el a szakvélemények felülvéleményezését. Jogszabálysértőnek és megalapozatlannak állította az ítéletet abból az okból is, hogy az elsőfokú bíróság a peradatok figyelmen kívül hagyásával nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a perbeli ingatlan tulajdonjogát az önkormányzat 1992. július 20-án megszerezte, mert ebből az következik, hogy a fenti időponttól a felperes nem jogosult területhasználati díjra. Az 1991. évi díjköveteléssel szemben elévülési kifogást támasztott. Alapvetően hiányolta, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta a kereset jogalapját, és nem állapított meg tényállást arra vonatkozóan, hogy a Ptk. 241. §-ának megfelelő szerződésmódosítás alapjául milyen tények szolgáltak. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy az ítéletben meghatározott területhasználati díj az 1988-as szerződésben meghatározott díj százszorosa, továbbá a bíróság által megállapított díj az alperes további gyermeküdültetési szolgáltatását lehetetlenné teszi. Sérelmezte a késedelmikamat-fizetés kezdő időpontjára vonatkozó ítéleti rendelkezést, továbbá azt, hogy az elsőfokú bíróság az általános forgalmi adó összegére is késedelmi kamatot állapított meg. Előadta, hogy az 1992. és 1993. évekre a felperesnek áfa-fizetési kötelezettsége nem állt fenn, az csak az ítélet jogerőre emelkedése után keletkezik, ezért az áfa összege után a felperest késedelmi kamat nem illeti meg, ellenkező esetben jogalap nélkül gazdagodna. A perköltségre vonatkozó rendelkezéseket azért sérelmezte, mert a felperes által követelt 225 Ft/m2/év díj figyelembevételével a felperes nagyobb részben lett pervesztes, ezért az alperes perköltségben marasztalása jogszabályt sért. Ez különösen az illetékfizetésre kötelező rendelkezés esetében áll fenn, mivel az Itv. 5. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint az alperest teljes személyes illetékmentesség illeti meg.