BH 1998.1.44 I. A vámraktárban a vámhivatal jogerős határozata alapján elhelyezett árukészlet felett a tulajdonosnak nincs rendelkezési joga, az tehát a tulajdonos ellen indult felszámolási eljárás során nem tekinthető a felszámolás körébe tartozó vagyonnak [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 4. § (1)-(2) bek., 38. § (1) bek., 1966. évi 2. tvr.* 2. § (1)-(3) bek., 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes r. (R.)** 38/A. § (1) bek., 41. § (1) bek. c) pont, 45. § (1) bek. a) pont].

II. Ha a vámhatóság a vámraktárban elhelyezett árukat törvényes zálogjoga alapján - mert azok belföldi forgalom számára való vámkezeltetését a tulajdonos nem kérte - értékesíti, a vámárut terhelő fizetési kötelezettségek teljesítése után fennmaradó összeget a tulajdonosnak - ha a tulajdonos felszámolási eljárás alatt áll, a felszámolónak - ki kell adnia. Más vámárut terhelő vámtartozást a vámhatóság a befolyt vételárba nem számíthat be [Cstv. 36. §, 1966. évi 2. tvr. 2. § (4) bek., R. 45. § (2) bek., 46. § (1)-(3) bek.].

Az iratokból megállapítható tényállás szerint a felperes Budapesten, a XI., M. u. 2. szám alatt konszignációs raktárat létesített, amely felett a felügyeletet az alperes 5. számú hivatala látta el. Ellenőrzés során a vámhivatal észlelte, hogy a raktárból különböző áruféleségek hiányoznak, amelyeknek a belföldi forgalom számára történő vámkezelését a felperes nem kérte, és azok után a vámot, valamint annak járulékait nem fizette meg. A hiányzó vámárura eső vámot és járulékokat az alperes határozatokkal hivatalból kivetette. Utóbb a hiányzó vámáru egy része - 37 tételből álló, összesen 10.320.297,-Ft értékű árumennyiség - a felperes M. utcai irodaépületének pincéjéből előkerült, ezért az alperes a megkerült árura vonatkozó vám kivetését tartalmazó határozatokat a 7347/2/1994. számú, 1994. július 18-án kelt határozatával visszavonta, egyben elrendelte a fellelt vámáru vámraktárban történő elhelyezését. A raktározás helyéül a Budapesten, a XIII., V. út 175. szám alatt levő raktárát jelölte ki. A hivatkozott számú határozatban a raktározás időtartamát 1994. augusztus 17-ével bezárólag jelölte meg azzal, hogy ez időpontig köteles a felperes a vámáru-raktárban elhelyezett áru vámkezelését kérni, ennek hiányában megkezdi annak értékesítését. A határozat fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett.

A felperes a határozatban írt időpontig az áru vámkezelését nem kérte, ezért az alperes megkezdte annak folyamatos értékesítését. Az értékesítés során 1995. március 30-a és 1995. július 17-e között összesen 7.255.585,-Ft vételár folyt be, további 244.516,-Ft értékű árut pedig ismeretlen személyek az alperes raktárából eltulajdonítottak.

A felperes ellen csődeljárás indult, a csődegyezségi tárgyalásra 1994. július 14-én került sor. Az eredménytelen csődeljárást követően 1994. december 23-án megkezdődött a felperes felszámolása, a felszámolásról szóló hirdetményt 1995. február 16-án tették közzé.

A felperes a keresetében a lefoglalt áruk kiadására, valamint az áruk ellenértéke után a felszámolási hirdetmény közzététele időpontjától - 1995. február 16-ától - a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamat és a perköltségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperesnek az áru feletti rendelkezési jogát a hatályos vámjogszabályok szerint a vámhatóság zálogjoga korlátozta. Az árut, mint vámárut jogerős határozattal vette birtokba és szállította a vámáruraktárba. Annak a belföldi forgalom számára történő vámkezeltetését a felperes a megadott határidő lejártáig nem kérte, ezért jogszerűen kezdte meg az értékesítését. Az áru kiadását a felperes a vám kifizetése előtt akkor sem követelheti, ha ellene felszámolási eljárás indult. Előadta még, hogy az értékesítés során befolyt vételárat korábbi vámtartozások törlesztésére fordította, ezért a felperes a vételár kiadására sem tarthat igényt.

Az elsőfokú bíróság a keresetet részben találta alaposnak. Kötelezte az alperest, hogy fizesse meg a felperesnek a vámáruraktárból elveszett áru ellenértékét - 244.516,-Ft-ot - és annak 1995. február 16-ától járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamatát, továbbá adja ki az értékesítés során befolyt 7.255.585,-Ft-ot, és fizesse meg ebből egyes részösszegeknek az esedékességtől a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamatát, valamint 200.000,-Ft perköltséget azzal, hogy a le nem rótt 750.000,-Ft elsőfokú eljárási illetéket az állam viseli.

Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a per tárgyát képező áruféleségek a felperes tulajdonában álltak, viszont azokat az 1966. évi 2. tvr. 2. §-ának (3) és (4) bekezdése szerint a vám és járulékai erejéig az alperes törvényes zálogjoga terhelte. Az alperesnek a zálogjoga alapján jogában állt a fellelt árukat vámáru-raktárban elhelyezni és a Ptk. 251. §-ának (1) bekezdése szerint azokat értékesíteni. Azok kiadását ezért a felperes alappal nem igényelhette.

Az elsőfokú bíróság megítélése szerint nem hagyható viszont figyelmen kívül, hogy a felperes ellen felszámolási eljárás indult. A perbeli árutömeg a felszámolási vagyon részét képezte, ezért az értékesítés során befolyt vételárat - tekintve, hogy az értékesítéssel a zálogjoga megszűnt - az alperes köteles volt a felszámolónak kiadni. A zálogjog az alperes részére csupán kielégítési elsőbbséget biztosított a felszámolási eljárásban. Az 1991. évi IL. törvény 38. §-ának (1) bekezdése szerint kötelezte ezért az alperest a befolyt vételár, valamint az egyes részletek után a befolyás időpontjától járó késedelmi kamat megfizetésére. Az eltulajdonított vagyontárgyak értékének megfizetésére pedig a Ptk. felelős őrzésre vonatkozó 196. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint kötelezte az alperest.

Az ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezett. A felperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, az alperest terhelő marasztalás összegének 10.320.297,-Ft-ra való felemelését, a késedelmi kamat kezdő időpontjának 1995. február 16-ában való megállapítását, a megítélt elsőfokú ügyvédi munkadíj felemelését és a másodfokú eljárásban felmerülő perköltségek megítélését kérte. Nem vitatta, hogy az alperes jogszerűen járt el, amikor az árut közvetlen felügyelet alá vonta és vámáru-raktárban helyezte el. Álláspontja szerint viszont a felszámolási eljárás megindulásakor köteles lett volna az alperes az árut a felszámolónak kiadni, a felszámolási hirdetmény közzétételétől kezdődően az árut sem magánál tartani, sem értékesíteni nem volt jogosult. Tény, hogy az áru már nincs meg, mert értékesítésre került, az alperes viszont nem az értékesítés során befolyt vételárat, hanem az áru lefoglaláskori teljes értékét köteles megfizetni. Álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság a késedelmi kamat kezdő időpontját illetően is, mert azt a felszámolási eljárás közzétételének időpontjától kellett volna megállapítani.