A Szegedi Törvényszék Mf.20856/2013/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 71. §, 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 7. §, 8. §, 19. §, 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 13. §] Bírók: Doblerné dr. Alács Ágota, Komáromi Zoltán, Pap János

Szegedi Törvényszék

2.Mf.20.856/2013/3.

A Szegedi Törvényszék dr. Ember Alex ügyvéd (....) által képviselt felperes neve ..... sz. alatti lakos felperesnek - dr. képviselő által képvisel alperes neve ... sz. alatti székhelyű alperes ellen - kártérítés megfizetése iránt indított perében a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. április 16. napján kelt 2.M.436/2012/13. számú ítélete ellen a felperes 14. sorszám alatti fellebbezése alapján lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő

Í T É L E T E T :

Az elsőfokú bíróság ítéletét h e l y b e n h a g y j a .

A le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S :

A felperes a 2005. augusztus 16. napján kelt kinevezéssel létesített közszolgálati jogviszonyt az alperes jogelődjénél határozatlan időtartamra ügyfélszolgálati ügyintéző munkakörben, munkáját az építési irodán az ügyfélszolgálati csoportnál végezte.

A felperes magasépítési technikus oklevéllel, valamint könyvtár-magyar szakon szerzett általános iskolai tanári képesítéssel rendelkezik.

A felperes a betöltött munkaköre, feladatköre és képesítése alapján a II. besorolási osztály előadó elnevezésű besorolási fokozat 6. számú fizetési fokozatban került besorolásra.

A felperes 2006. május 3. napján az alperestől az I. besorolási osztályba történő átsorolását kérte.

A kérelem benyújtása idején a felperessel ugyanazon a munkavégzési helyen személy1, valamint személy2 magasépítési technikusi végzettséggel és tanári diplomával a I. besorolási osztályba volt besorolva.

Az alperes a 2006. május 9. napján kelt 47321/2006. számú okirattal a felperes átsorolás iránti kérelmét a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II.3.) Korm. rendelet alapján elutasította. Arra hivatkozott, hogy a rendelet értelmében építésügyi igazgatási feladatokat I. besorolási osztályban kizárólag egyetemi vagy főiskolai szintű építészmérnöki, építőmérnöki (szerkezetépítő, magasépítő üzemmérnöki) szakképzettséggel vagy településmérnöki (városgazdasági mérnöki) szakképzettséggel rendelkező köztisztviselő láthat el, a felperes azonban e végzettségekkel nem rendelkezik.

A felperes 2009. májusában építési műszaki ellenőri szakképesítést szerzett, melyre tekintettel 2009. október 1. napján az alperest ismételten a I. besorolási osztályba való besorolására kérte.

Az alperes az átsoroláshoz szükséges feltételek hiányában a felperes kérelmét a 2009. október 29. napján kelt 87974/2009. számú okirattal elutasította.

A felperesnek az egyenlő bánásmód követelményrendszerébe tartozó védett tulajdonsága nincs, besorolására, díjazására a jogszabályi előírásoknak megfelelően került sor.

A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy sérült az egyenlő munkáért egyenlő bér elve, valamint az alperes az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző magatartást tanúsított, ezért kérte az alperes kötelezését 4.490.022,- Ft vagyoni kártérítés és kamatai, valamint 2.000.000,- Ft nemvagyoni kártérítés megfizetésére.

Keresete indokaként arra hivatkozott, hogy az alperes munkatársa (személy2) magasabb besorolásával hosszú éveken keresztül jogsértő helyzetet, az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző állapotot idézett elő, amelyben őt nyolc éven keresztül megalázó, lehetetlen és munkatársnőjével szemben hátrányos helyzetbe hozta, mely jogszabálysértés éveken keresztül tudatos volt.

Az alperes ellenkérelme a felperes keresetének az elutasítására irányult. Vitatta, hogy megsértette volna az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, valamint, hogy az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző magatartást tanúsított volna, elismerte azonban, hogy személy2 besorolása jogszabálysértő.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és megállapította, hogy a felmerült eljárási illetéket az állam viseli.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebetv.) 7. és 8. §-a, a Ktv. 71. § (2) bekezdése, illetve a Ktjv. 57. § (1) bekezdés b) pontja és mindezek alapján a régi Mt. 142/A. §-a, továbbá a Kttv. 13. §-ának hatályos rendelkezése alapján arra a következtetésre jutott, hogy az előmeneteli rendszerrel, a besoroláson alapuló illetményrendszerrel összefüggésben is megvalósulhat az egyenlő bánásmód követelményének a munkáltatói megsértése, ennek konjunktív feltétele azonban az, hogy a munkavállaló védett tulajdonsággal rendelkezzen és a törvényben meghatározott diszkriminációs tényállás, hátrány megvalósuljon.

Az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének megsértésére - a közvetlen hátrányos megkülönböztetés fogalmából következően - csak az hivatkozhat, aki a védett tulajdonsága miatt részesül alacsonyabb bérben, mint az egyenlő értékű munkát végző, de az adott tulajdonsággal nem rendelkező munkavállaló.

Tekintettel arra, hogy a felperesnek az egyenlő bánásmód követelményrendszerébe tartozó védett tulajdonsága nincsen, ezért az alperes személy2 jogszabálysértő besorolása és a felperesnél magasabb összegű díjazása részesítése ellenére az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét nem szegte meg, illetve az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző magatartást nem tanúsított.

Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a bizonyítási teher szabályaira történő figyelmeztetés ellenére a felperes a perben csupán a munkatársa téves besorolása miatti hátrányos (igazságtalan) helyzet fennállását igazolta, azonban védett tulajdonságára nem hivatkozott, mindezek alapján a keresete megalapozatlan volt.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes élt fellebbezéssel az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és az alperes kereseti kérelme szerinti marasztalása iránt. Hangsúlyozta, hogy a jogszabálysértés és ezáltal a jogellenes magatartás tény, és az is, hogy ezzel okozati összefüggésben hátrányban részesült. Hangsúlyozta, hogy azonos feltételekről és körülményekről van szó, ezért a munkavállalók összehasonlítható helyzetben vannak, azt a tény pedig, hogy a munkáltató a jogellenes magatartásával megkülönböztetést valósított meg a munkavállalók között, a munkáltató tényként elismerte. Álláspontja szerint a vonatkozó jogszabályok helyes értelmezéséből következően az egyenlő munkáért egyenlő bér elve akkor sem sérülhet, ha egy munkavállaló nem rendelkezik "védett" tulajdonsággal, mert maga a védendő érték és tulajdonság az egyenlő munkáért járó egyenlő bér.

Védett tulajdonságaként az Ebetv. 8. § t) pontjára hivatkozott, arra, hogy helyzete, tulajdonsága, vagy jellemzője az, hogy az édesanyja nem dolgozik régóta a hivatalban.

Álláspontja szerint a munkáltató jogellenes magatartása az emberi személyiség értékminőségének a csökkenését eredményezte, figyelemmel arra is, hogy már a 2006. évben felhívta az alperes figyelmét a jogsértés fennállására, az azonban kiküszöbölésre nem került, sőt még további atrocitások érték, a munkáltató semmibe vette, ahol tudta ellehetetlenítette, összetörte emberi mivoltában, teljesen megalázta, önbecsülését tönkre tette, mely lelkileg megviselte, s mindez a magánéletére, a párkapcsolatára is negatívan hatott. Az életét tette fel a köztisztviselői pályára, amely most szertefoszlott. Az elhelyezkedése szinte reménytelen, a helyzete kilátástalanná vált, egzisztenciális bizonytalanságba került, figyelemmel arra, hogy munkaviszonyát időközben meg is szüntették.