BH 1995.5.319 I. A határozott időre szóló munkaviszony csak közös megegyezéssel, rendkívüli felmondással, továbbá a munkáltató részéről úgy szüntethető meg, ha a határozott időből még hátralevő időre jutó átlagkeresetet a munkavállaló részére előre megfizeti [Mt. 88. §].

II. A munkavállaló a munkaviszonyának jogellenes megszüntetése esetén a devizaellátmány megtérítését is igényelheti annyiban, amennyiben annak összege az adott esetben az átlagos és szokásos kiadásokat, terheket meghaladta [Mt. 153. § (2) bek., 29/1992. (II. 13.) Korm. r. 1. §].

A peres felek 1992 novemberében kötöttek munkaszerződést kizárólag németországi kiküldetésben végzendő munkára, szobafestő munkakörben. A szerződés 1/a és b pontja egybevetésével megállapítható, hogy a munkaviszony határozott időre, 4 hónapra létesült. A felperes munkabérét havi 10 000 Ft-ban, a valutaellátmányát havi 1200 márkában határozták meg.

Az alperes 1992. december 14-én telefonon közölte a felperessel, hogy térjen haza, a továbbiakban Németországban nem foglalkoztatják. A felperes 1992. december 28-án jelentkezett az alperesnél, aki átadta részére a munkáltatói igazolást, miszerint a munkaviszonya 1992. november 23-tól 1992. december 28-ig állt fenn. Az alperes a munkaviszony megszüntetéséről írásban nem intézkedett, csak a megszüntetés tényét közölte szóban a felperessel. A felperes - az eredménytelen egyeztetést követően - keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amelyben a munkaviszonyából hátralévő három hónapra járó munkabér (30 000 Ft) és valutaellátmány (3600 DEM) megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes kérte a kereset elutasítását.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott, munkabér címén 30 000 Ft, valamint 3600 márka és perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. Az ítélet indokolása szerint az alperes az Mt. 87. §-ának (2) bekezdésébe ütközően, jogellenesen szüntette meg szóbeli nyilatkozattal a felperes munkaviszonyát, ezért a németországi munkavégzés idejére ki nem fizetett munkabért megítélte a javára.

Az alperes az elsőfokú ítélet ellen fellebbezéssel élt a kereset elutasítása végett. Arra hivatkozott, hogy a felperest nem megfelelő munkavégzése miatt kellett hazarendelni, és azonnali hazatérési kötelezettségének sem tett eleget. Másrészt sérelmezte a 3600 márka megfizetésére történt kötelezését, mivel álláspontja szerint csak a külföldi tartózkodás idejére jár a valutaellátmány, ezért e marasztalásnak hiányzik a jogcíme.

A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése alapján helybenhagyta azzal, hogy az alperes által fizetendő elsőfokú eljárási illeték összegét megemelte. Az ítélet indokolásában a megyei bíróság rámutatott, hogy a felperes a munkaszerződés 2/a pontja, valamint a 30/1992. (II. 13.) Korm. rendelet 2. §-ának (1)-(2) bekezdése alapján jogosan igényelte a határozott időből még hátralévő időszakra a valutaellátmányt is az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése értelmében őt megillető egyéb járandóság címén.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt.

Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a szakmailag alkalmatlannak bizonyult felperes munkaviszonya a munkaszerződés 1/c. pontja értelmében a hazarendeléssel minden további intézkedés nélkül megszűnt. Másodsorban a 3600 márka valutaösszegben való marasztalása jogcímét vitatta, mert a külföldi munkavégzés megszűnésével a munkáltatónak a külföldi megélhetést szolgáló költségtérítés biztosítására vonatkozó kötelezettsége is megszűnik. Ezen álláspontja alátámasztására utalt az MK 143. számú állásfoglalásra is. A jogszabálysértő jogerős ítélet megváltoztatását és felperes keresetének elutasítását kérte.

A felülvizsgálati kérelem részben alapos.