BH 1997.4.197 A Varsói Légifuvarozási Egyezményben a késedelmes fuvarozás következtében felmerülő károk érvényesítésére meghatározott ún. óvási határidő jogvesztő határidőnek minősül [Varsói Légifuvarozási Egyezmény 18. cikk, 19. cikk, 26. cikk, Ptk. 504. § (1) bek.].

Az ellentmondás folytán perré alakult ügyben a felperes 42 483 Ft fuvardíj és annak 1992. június 8. napjától járó kamatai, valamint a perköltség megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Keresetkiegészítésében előadta, hogy a csatolt fuvarlevél tanúsága szerint az alperes részére fuvarozást, kezelési, valamint vámokmány-kiállítási szolgáltatást végzett. Ezek ellenértékeként 122 483 Ft-os számlát állított ki, 1992. június 8-i esedékességgel. Az alperes a tőkeösszegből 1992. november 27-én 80 000 Ft-ot átutalt, a különbözeti összeg kifizetése elől azonban elzárkózott arra hivatkozva, hogy az áru többnapos késedelemmel érkezett meg. A felperes nem vitatta a késedelmét, álláspontja szerint azonban ez nem alapozza meg az alperes fuvardíj-visszatartási igényét.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a perbeli árut egy kiállításra rendelték, melyet 1992. április 17-től 21-ig tartottak, a késedelmes szállítás következtében azonban - mivel a kiszolgáltatásra csak április 24-én került sor - az árut már nem lehetett kiállítani, ennek következtében az alperesnek kára keletkezett.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 42 483 Ft-ot és ennek 1992. június 8. napjától a kifizetés napjáig járó mindenkori törvényes kamatát, valamint 2550 Ft első fokú eljárási illetéket és 2000 Ft ügyvédi munkadíjat perköltségként. Az ítélet indokolása szerint a fuvarlevél alapján megállapítható volt, hogy a perbeli küldemény 1992. április 17-én érkezett meg, erről az alperest április 18-án értesítették, felajánlva a házhoz szállítás lehetőségét. Az alperes a bíróság felhívására nem igazolta a határidő megtartásához fűződő érdekét és azt sem, hogy a fuvarozott árut valóban az 1992 áprilisában megrendezendő vásáron kívánta kiállítani. Figyelemmel a felperes által becsatolt bizonyítékokra, az elsőfokú bíróság a 22/1965. (XI. 14.) Korm. rendelettel kihirdetett Légifuvarozási Szabályzat 27. §-ának (1) bekezdése szerint - hivatkozva a 33. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra is - az alperest a keresetnek megfelelően marasztalta. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, és az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a külföldi partnerének tájékoztatása szerint a perbeli árunak 1992. április 16-án 17. 55 órakor kellett volna megérkeznie Budapestre. A küldemény árusítással egybekötött kiállításon került volna bemutatásra, éppen azért, mert a vevőkörből igen nagy érdeklődés mutatkozott az áru iránt. Az áru értéke 878 000 Ft volt, melynek 25%-os árréssel számolva minimálisan 255 000 Ft haszna lett volna. Ez a késedelmes teljesítés miatt elmaradt. Maga a felperes sem vitatta, hogy az áru leszállítása késedelmesen történt, és az sem vitás, hogy az alperesnek emiatt anyagi hátránya keletkezett. A vámbélyegző tanúsága szerint a küldemény 1992. április 17-én Budapestre érkezett, az erről történő kiértesítés azonban késett, az alperes számtalan telefonérdeklődésére sem nyilatkozott a felperes az áru beérkezéséről. Alaptalanul hivatkozik a felperes a többnapos húsvéti ünnepekre, mert amennyiben a küldemény megérkezéséről az alperes időben értesül, úgy - az április 21-ig tartó kiállításon - még az árut bemutathatták volna. Az alperes álláspontja szerint a felperest mindössze a földi szállítás költsége illeti meg, ezért is utalt át csupán 80 000 Ft-ot. Fenntartotta azt az állítását, mely szerint az alperesnek erkölcsi és anyagi kára származott a késedelmes értesítés miatt.

A felperes ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását kérte.

A fellebbezés nem alapos.

A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési tárgyalás adatai és a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a kellően feltárt tényállásból helyes következtetéssel jutott el az alperest marasztaló ítéleti döntéséhez, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint - az indokolás részbeni kiegészítésével, illetve megváltoztatásával - helybenhagyta.