BH 1978.9.376 I. Szerzői jogvédelmet élvező szerkesztési munkának minősül a hanglemez szerkesztőjének tevékenysége, ha annak eredménye olyan összeállítás, amelyen az alkotó szellemi tevékenységből fakadó eredetiség jegyei felismerhetők. Ilyen esetben a szerkesztő követelheti, hogy mint szerkesztőt a művén tüntessék fel [1969. évi III. tv. 9. § (1) bek., 52. § (1) bek. a) pont].

II. Az előadóművész személyhez fűződő jogának megsértését jelenti, ha nevét a műsoros kazettán nem tüntetik fel [1969. évi III. tv. 50. §, 52. § (1) bek. c) pont].

Az első fokú bíróság a tényállás túlnyomó részét helyesen állapította meg, ezért azt az alábbi módosítással és kiegészítéssel a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta ítélkezése alapjául. Az egyházi zenei ismeretekkel rendelkező felperes - aki kántorként is működött - hosszabb ideje foglalkozott a héber zene eredetének és szerkezetének tanulmányozásával, ilyen zenei anyag gyűjtésével és előadásával. E tevékenysége révén került kapcsolatba P. I. II. r. alperessel, a Magyar Filmgyártó Vállalat zenei vezetőjével. Tárgyalásaik során - egyéb, később sikertelennek bizonyult próbálkozások mellett - felmerült hanglemez készítésének a gondolata is. Ebből a célból a felperes egy magnetofonszalagtekercset bocsátott P. I. II. r. alperes rendelkezésére, amely "amatőr" minőségű felvételen a felperes előadásában egyszólamú recitatívokat és improvizációkat tartalmazott. E hangszalagot 1968 nyarán a felperes és P. I. II. r. alperes bemutatta a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat műszaki vezetőjének és több más szakembernek. A hangszalag meghallgatása után a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) I. r. alperes a lemez kiadását határozta el. A hangszalag további sorsa ismeretlen; P. I. II. r. alperes nem tudta bizonyítani, hogy azt a felperesnek visszaadta.

A hanglemez kiadására vonatkozó döntés alapján az MHV I. r. alperes 1969 január 2. napján megbízta a felperest a régi héber dalokat tartalmazó lemez műsorának megszerkesztésével, hangsúlyozva a lemez anyagát tartalmazó dalok történelmi hitelességének fontosságát. A műsor megszerkesztéséért az MHV I. r. alperes 2000 Ft-ot ajánlott fel a felperesnek; ennek kifizetése utóbb megtörtént.

A felperes által rendelkezésére bocsátott anyagot P. I. II. r. alperes dolgozta fel ének- és zenekarra; e munka során kapcsolata a felperessel mindvégig fennállt. 1969 elején sor került a hanglemez-felvétel elkészítésére. A felperes szólóénekesként működött közre az MHV I. r. alperessel 1969 február 12. napján megkötött szerződés alapján. Ezzel a szerződéssel az MHV I. r. alperes megszerezte a felperes közreműködésével készült hangfelvételek teljes tulajdonjogát, "minden korlátozás és fenntartás nélkül". A szerződés lehetőséget biztosított a vállalatnak arra, hogy a hangfelvételeket bármilyen módon hasznosítsa, külön ellenszolgáltatás nélkül. Külön megbízás alapján a felperes a felvételeknél közreműködő kórust is korrepetálta; ez utóbbi tevékenységeiért összesen 12 100 Ft díjazásban részesült. A hanglemez-felvételnél közreműködő zenekart - külön megállapodás alapján - P. I. II. r. alperes vezényelte. Az MHV I. r. alperes a Szerzői Jogvédő Hivatalnál a mű szerzőjeként P. I. II. r. alperest jelentette be. A hanglemez 1970 elején jelent meg. Védőborítékján az MHV I. r. alperes a felperest előadó művészként, P. I. II. r. alperest pedig feldolgozóként tüntette fel.

Az MHV I. r. alperes - a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat III. r. alperes közbenjöttével - 1973 április 10. napján szerződést kötött a Société Artistique De Diffusion et D'Edition (SADE) genfi székhelyű céggel műsorkazetták - egyebek között a hanglemezről készült műsorkazetta - gyártására és terjesztésére. Ez a szerződés arra kötelezte a SADE céget, hogy a felvételt átengedő cégek márkáit és engedélyét a műsorkazettákon tüntesse fel; egyebekben pedig úgy rendelkezett, hogy a SADE a felvételeket harmadik személyek jogaitól mentesen szerzi meg. A szerződés alapján készült műsorkazetták egy része külföldön, más része Magyarországon kerül forgalomba. A kazettákon feldolgozóként P. I. II. r. alperes neve volt feltüntetve. A felperes neve ezek borítóján (a kazettán) sem előadó művészi, sem szerkesztői minőségében nem szerepelt. A hanglemezek és műsorkazetták jogdíjaként P. I. II. r. alperes 1976 év végéig összesen 48 468 Ft-ot vett fel; ezeket a jogdíjakat a lemezen, illetve a kazettán feltüntetett feldolgozói minősége alapján kapta.

A Legfelsőbb Bíróság által a fentiekben megállapított és részben kiegészített tényállás az első fokú bíróság ítéletének alapjául szolgáló tényállástól mindössze egy lényeges pontban tér el. Az első fokú bíróság ugyanis azt állapította meg, hogy a felperes a magnetofon-szalagot, amelyet saját maga készített és adott át bemutatás céljára P. I. II. r. alperesnek, utóbb visszakapta, illetőleg az visszakerült a birtokába. A lefolytatott bizonyítás anyaga azonban ezt a következtetést nem támasztja alá. A fellebbezési eljárás során személyesen is meghallgatott P. I. II. r. alperes maga sem állította határozottan, hogy a magnetofon-szalagot a felperesnek visszaadta volna. Hasonlóan bizonytalan tartalmú vallomást tett a magnetofon-szalag sorsára vonatkozóan B. L. tanú, az MHV I. r. alperes művészeti igazgató-helyettese is. A szalag átvételét elismerő P. I. II. r. alperesnek tehát nem sikerült bizonyítania a szalag visszaadását.

A felperes az MHV I. r. és a Kultúra III. r. alperessel szemben előterjesztett keresetében szerzői joga megsértésének megállapítását, az említett alpereseknek a további jogsértéstől való eltiltását, megfelelő elégtétel adására és kártérítés megfizetésére kötelezését kérte, - míg a P. I. II. r. alperessel szemben előterjesztett keresete az átadott hangszalag kiadására vagy - ha ez nem lehetséges - 10 000 Ft általános kártérítés megfizetésére irányult. P. I. II. r. alperes viszontkeresetében annak megállapítását kérte, hogy a mű szerzője ő, vagyis P. I. II. r. alperes, és hogy a felperest a művel kapcsolatban semmi néven nevezendő szerzői jog nem illeti meg. A felperes ennek a viszontkeresetnek elutasítását, másodlagosan pedig - de pusztán a viszontkereset kapcsán és ebben a körben - annak megállapítását kérte, hogy az átdolgozásnak 50 %-os arányban társszerzője, akinek P. I. II. r. alperes ennek folytán az öt éven belül felvett szerzői díjakkal elszámolni tartozik.

Az első fokú bíróság mind a felperes keresetét, mind pedig P. I. II. r. alperes viszontkeresetét elutasította.

Az első fokú bíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezésében (fellebbezéseiben) a felperes az alpereseknek az eredeti kereseti kérelem szerinti marasztalását kérte. Az alperesek ellenkérelmükben egybehangzóan kérték az első fokú ítélet helyben hagyását. Az MHV I. r. alperes egyben csatlakozó fellebbezéssel is élt, melyben a felperes esetleges szerzői jogait vitatta, illetőleg az első fokú ítélet indokolása ezzel kapcsolatos részének módosítását kérte. P. I. II. r. alperes a viszontkeresetét elutasító ítéleti rendelkezés ellen nem élt fellebbezéssel. Az első fokú határozatnak fellebbezéssel nem támadott ez a rendelkezése tehát jogerőre emelkedett [Pp. 228. § (3) bek.]. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét csak a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között vizsgálta felül az alábbiak szerint: