BH+ 2014.3.105 Az alperes cselekvőképességének indokolt korlátozása a peres és nem peres bírósági eljárások kezdeményezése, valamint vitele ügycsoportban, ha a szakértői vélemény értelmében egyéb ügyei vitelében belátási képessége tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben nem csökkent, az általa nagy tömegben, alaptalanul és megfelelő kontroll nélkül indított eljárások azonban őt a károsodás veszélyének teszik ki. [1959. évi IV.tv. 14. §]

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a jogi egyetemet végzett alperes évtizedeken át jogtanácsosként dolgozott. Házastársával együtt (akivel szemben bontópert kezdeményezett) a tulajdonát képező társasházi öröklakás-ingatlanban él, melyet a fiának, a felperesnek a haszonélvezeti joga terhel. Az alperes 1990 óta nyugdíjas, nyugdíjának havi összege az elsőfokú eljárás időszakában havi 160 615 forintot tett ki, ezen túlmenően további havi 13 750 Ft életjáradék is megilleti. Az ügyeit önállóan intézi.

Az alperes és a gyermekei között az alperes és a felesége közötti bontóper miatt, illetve egy g.-i ingatlannal összefüggő jogvita folytán a kapcsolat megromlott.

Az alperes közel egy évtizede idegorvosi ellenőrzés alatt áll ún. Parkinson tünetegyüttes megbetegedés miatt, amelyet a mozgáskorlátozottsága, mozgásos beszűkülése és ezzel kapcsolatosan a pszichés és motoros tempó bizonyos meglassulása jellemez. Ezen betegsége mellett cukorbetegség, magas vérnyomás és agyi érelmeszedés kórismét is megállapítottak nála, de számottevő szellemi hanyatlás az orvosi iratok szerint nem észlelhető.

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság helyezze az alperest cselekvőképességet kizáró gondnokság alá, figyelemmel arra, hogy ön- és közveszélyes, perlekedési tébolyban szenved és a vagyonáról megfelelő intézkedéseket már nem tud hozni.

Az alperes és ügygondnoka a kereset elutasítását kérték. Az ügygondnok álláspontja szerint a gondnokság alá helyezés kettős feltétele az alperes esetében nem áll fenn, az alperes személyesen pedig azt hangsúlyozta, hogy nincsen olyan betegsége, ami az ügyei viteléhez szükséges belátási képességét bármilyen vonatkozásban is érintené. Tagadta, hogy ön-, illetve közveszélyes lenne. Azt nem vitatta, hogy több pert indított az évek folyamán, melyek közül néhány jelenleg is folyamatban van. Azt is elismerte, hogy 2010-ben vagyonjogi tárgyú vita miatt megromlott a családtagjaival, tehát házastársával és gyermekeivel a kapcsolata. Előadta, hogy a társasház ellen is kezdeményezett pereket a közös költség mértékével kapcsolatban, illetőleg számos közgyűlési határozatot megtámadott a társasházzal fennálló elszámolási vitája kapcsán.

Az alperes - személyesen - viszontkeresetet terjesztett elő a felperes ellen, amelyben a gondnokság alá helyezés iránti alaptalan per miatt őt ért sérelme kapcsán 100 000 forint nem vagyoni kár megtérítésére kérte a felperes kötelezését.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai, különösen az alperes személyes előadása, illetve az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény alapján megállapította, hogy bár az alperes személyes vizsgálata során kimutatható volt bizonyos paranoid beállítottság, vonatkoztatási hajlam, vélt vagy valós tények alapján a családjával kapcsolatos megnyilvánulások túlértékelése, az azonban nem, hogy pszichés állapota miatt tartósan és teljes mértékben hiányozna az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége, amely miatt szükséges és indokolt lenne cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezése. A felperes ezt az igazságügyi szakértő megállapításával szemben nem bizonyította, különös tekintettel arra, hogy az igazságügyi elmeorvos-szakértő a vizsgálat során az alperes jó felfogását rögzítette, hangulati zavar nélkül. Emellett megállapította igen mérsékelten meglassult gondolkodása mellett a családjával kapcsolatos paranoid beállítottságát, és adott szituációkban a vélt vagy valós sérelmek indulati töltéssel való reagálását is, de ezzel együtt az alperesnél nem mutatható ki szellemi hanyatlás. Ezt támasztotta alá a Kórház 2011. március 23-i pszichológiai kontroll vizsgálati megállapítása is.

Az alperes tagadásával szemben az elsőfokú bíróság szerint nem nyert bizonyítást az sem, hogy az alperes ön- és közveszélyes lenne, továbbá hogy betegség belátása hiányozna, ennek ellenkezőjét rögzítik a csatolt orvosi iratok, amelyekből kiderül, hogy az alperes rendszeresen jár kontrollvizsgálatokra és a szükséges gyógyszereit is szedi.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes által kezdeményezett perek és egyéb eljárások száma valóban nem kevés, ezek tárgyából, illetve a perrel érintett személyek köréből (házastárs, gyermekek, társasház stb.) azonban nem vonható le az a következtetés, hogy ezek indítására kizárólag az alperes pszichés állapotának következményeként került volna sor. Az alperes megromlott házassága miatt indított házastársa ellen bontópert, és a házassági vagyonjog körébe tartozó igények érvényesítése is történhet peres eljárásban. A házastársával és gyermekeivel szembeni kereset esetében is konkrét vagyontárgy és megkötött szerződések, nem pedig kitalált sérelmek képezik a jogvita tárgyát. Ugyanez vonatkozik a társasházi jogviszonnyal kapcsolatos perekre is. A bizonyítási eljárás adatai nem támasztották tehát alá, hogy az alperes esetében perlekedésben megnyilvánuló paranoid személyiségfejlődés lenne megállapítható.

A felperes a perben magán elmeorvos-szakértői véleményt csatolt. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság kiegészítő vélemény beszerzését rendelte el. Ebben az igazságügyi pszichiáter szakértő a korábbi véleményét maradéktalanul fenntartotta.

Az elsőfokú bíróság a felperes által felkért dr. D. M. véleményét a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében foglaltakra is tekintettel (pl. BH 1992/270.) a felperes álláspontjaként vette figyelembe. Ugyanakkor a bíróság által kirendelt szakértő véleménye, illetve a kiegészítő szakértői vélemény megállapításait aggálytalannak találta, mivel azokat az egyéb orvosi okiratok is alátámasztották. Ezért az elsőfokú bíróság nem tartotta szükségesnek felülvélemény beszerzését a perben, mert a rendelkezésre álló bizonyítási anyag értékelése alapján meg tudta állapítani, hogy az alperesnek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége pszichés állapota miatt nem hiányzik tartósan és teljes mértékben, amely miatt szükség lenne döntési autonómiájának megvonására, illetve annak korlátozására bármely ügycsoport tekintetében. Minderre tekintettel az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperest cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte a peres és nemperes bírósági eljárások kezdeményezése, valamint a bíróság előtt folyamatban lévő eljárások vitele ügycsoportja körében, amely nem érinti az alperes választójogának gyakorlását.

A másodfokú bíróság az eljárása során részbizonyítást tartott szükségesnek és elrendelte az alperes ismételt igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatát.