BH 1998.3.126 Ajándék meghiúsult feltevésre alapított visszakövetelésénél vizsgálandó körülmények [Ptk. 582. § (3) bek., PK 76. sz.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével az I. r. és II. r. felperesek ajándék visszakövetelése iránt előterjesztett keresetét elutasította.

Az ítélet indokolása szerint az I. és II. r. felperesek az 1978. december 10-én kelt ajándékozási szerződéssel a fiuknak: az alperesnek ajándékozták az osztatlan közös tulajdonukat képező lakóház ingatlan személyenként 1/4 részilletőségét a saját holtig tartó haszonélvezeti joguk fenntartása mellett, míg az ingatlan további személyenkénti 1/4 részilletősége változatlanul az I. és II. r. felperesek tulajdonában maradt. Az ajándékozási szerződés 3. pontjában rögzítették a felek azt, hogy az alperes az ajándékozó szülőkkel együtt benne lakik az ajándék tárgyát képező ingatlanban, és részt vett annak felépítésében is, a szerződés 9. pontja pedig az ajándékozás indokát akként határozta meg, hogy "az ajándékozó szülők ezzel a juttatással azt kívánják honorálni a fiuknak, hogy keresetét a mai napig mindig hazaadta, azzal a szülők gazdálkodtak". A szerződés megkötését követően a peres felek egy ideig változatlanul együtt laktak a perbeli ingatlanban, később azonban onnan az alperes elköltözött. A II. r. felperes és az alperes közötti kapcsolat az ajándékozást követően - részben az alperes italozásának a hatására, részben pedig az alperes két leánytestvére közrehatásának betudhatóan - megromlott. AII. r. felperes a közös tulajdonú lakóház felújításához az alperes által felajánlott anyagi segítséget elutasította, az általa a munka elvégzésével megbízott kőművest pedig több alkalommal is elküldte, ezért az alperes által az I. r. felperesnek a felújítás céljára átadott 125 000 forint készpénz jelenleg is felhasználatlanul van a felperesek birtokában.

1983-ban a felperesek keresetet terjesztettek elő az alperes ellen ajándék visszakövetelése iránt, és a keresetüket azzal indokolták, hogy az alperes az OTP-költségek fele részét nem fizeti, az építkezés folytatásában nem vesz részt, és meghiúsult az a feltevésük is, hogy őket az alperes gondozni fogja majd.

Az elsőfokú bíróság a keresetüket, mint alaptalant elutasította, a másodfokú eljárásban pedig a peres felek a per szünetelésének a megállapítását kérték, majd a per szünetelés folytán megszűnt, és ezáltal az elsőfokú ítélet hatályát vesztette.

A csaknem 10 évvel ezt követően, 1994. március 18-án előterjesztett újabb keresetükben a felperesek ismét arra alapítottan követelték vissza az ajándékot, hogy meghiúsult az a feltevésük, amelyre tekintettel az ajándékot adták, nevezetesen az, hogy az alperes idős korukban őket eltartja. A perben első fokon eljárt bíróság a felperesek keresetét azért találta alaptalannak, mert nem látta bizonyítottnak azt, hogy az ajándék visszakövetelésének - a felperesek által hivatkozott - a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésében meghatározott együttes feltételei megvalósultak volna. A szerződés tartalma szerint ugyanis az ajándékozás oka nem valamely jövőbeni esemény, hanem az a már megtörtént körülmény volt, hogy az alperes a jövedelmét a szülőknek hazaadta. A felperesek a korábbi és a jelen perben is azt adták elő, hogy a perindításra azért került sor, mert az ajándékozást "megbánták", és azt szeretnék, ha mindhárom gyermekük egyformán örökölne majd. Előadták azt is, hogy tartásra és gondozásra nem szorulnak, a ház bepucolásában pedig segítségre lenne ugyan szükségük, és ettől az alperes nem is zárkózott el, sőt nagyobb összegű készpénzt adott át az I. r. felperesnek a felújítás céljára, és a munka elvégzésével két alkalommal, 1988. és 1994. évben is kőművest bízott meg, a II. r. felperes azonban kifejezetten megakadályozta azt, hogy az alperes megbízottja a külső tatarozást elvégezze, anélkül, hogy ennek elfogadható magyarázatát adta volna.

Az alperes a szüleivel - nem túl nagy gyakorisággal ugyan, de - rendszeres kapcsolatot tart, és a látogatásai a II. r. felperes magatartása, valamint a leánytestvéreivel való feszült viszonya miatt ritkultak meg.

Mindezek miatt az elsőfokú bíróság nem látta bizonyítottnak azt, hogy az ajándékozásra az okiratban foglaltakkal szemben valóban az a feltevés indította volna a felpereseket, hogy az alperes a későbbiekben az eltartásukat biztosítani fogja, továbbá, hogy az eltartásuk lehetősége az alperes részéről valóban végleg meghiúsult volna, hiszen az alperes jelenleg is látogatja a felpereseket, a tartásukról pedig a jövőben akár járadék formájában is gondoskodhatna akkor, ha a II. r. felperessel fennálló feszült kapcsolata enyhülne. Utalt a bíróság arra is, hogy az egyéb feltételek meglétében sem lenne visszakövetelhető az ajándék a Legfelsőbb Bíróság PK 76. sz. állásfoglalásának V. pontja szerint akkor, ha az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulását az ajándékozó felróható magatartása okozta.

Az elsőfokú ítélet ellen az I. és II. r. felperesek fellebbezéssel éltek.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy az ajándékozás oka a szerződés tartalmából egyértelműen megállapítható, a felperesek tartási igénye a szerződéskötéskor nem merült fel, és a személyes előadásuk szerint jelenleg sem szorulnak tartásra, az alperes igyekezett segítséget nyújtani a felpereseknek az ingatlan tatarozásában, de ez a II. r. felperes elzárkózása miatt nem történhetett meg. Rámutatott arra is, hogy az ajándékozásra 1978-ban került sor, az ajándék visszakövetelése iránt a felperesek 1985-ben pert indítottak, amely szünetelés folytán már 1987-ben megszűnt, de a jelen keresetüket ennek ellenére csak 1994. március 18-án nyújtották be. Az elévülés hivatalból nem vehető ugyan figyelembe [Ptk. 204. §-ának (3) bekezdése], de az időmúlásának a kereset megítélésénél jelentősége van. A felperesek nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy milyen okok miatt mulasztották el éveken át az igényük érvényesítését, a visszakövetelés alapjául szolgáló okok fennállását pedig nem bizonyították.