BH 2012.7.173 I. A bizonyítékok szabad mérlegelése elvének legfőbb korlátja a bíróság indokolási kötelezettsége. Az ítélet indokolásából ugyanis világosan ki kell tűnnie, hogy a bizonyítékok mérlegelése során melyek voltak azok a körülmények, amelyeket a bíróság irányadónak vett [Pp. 3. § (5) bek., 206. § (1) bek., 221. § (1) bek.].

II. A szóbeli végrendelet létrejöttének, illetve érvénytelenségének megítélése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az örökhagyó - érvénytelen - nyilatkozata megfelelt a valódi akaratának. A szóbeli végrendelet tételére vonatkozó törvényi feltételeknek ugyanis a végrendelkezés idején egyidejűleg fenn kell állnia. A favor testamenti elve - vagyis az örökhagyó akaratának vizsgálata - a végrendelet olyan értelmezési szabálya, amelyet csak alakilag érvényes végrendelet esetében lehet alkalmazni, és nem szolgálhat az alaki érvénytelenség orvoslására [Ptk. 634. § és 635. §, PK 88. állásfoglalás].

Pertörténet:

Keszthelyi Járásbíróság P.21101/2009., Zalaegerszegi Törvényszék Pf.22110/2010/5., Kúria Pfv.21347/2011/11. (*BH 2012.7.173*)

***********

A 2008. március 20-án elhunyt örökhagyó a felperes élettársa és az alperesek apja volt. Az örökhagyó 2007. december 20-án írásbeli magánvégrendeletet készített. Ebben az n.-i ingatlana 1/2 tulajdoni hányadát, a "ház minden ingóságát", és a "műhely teljes tartozékát" a felperesre: "imádott élettársára" hagyta.

Az örökhagyó halálát pár héttel megelőzően kórházba került, ahol többször meglátogatta őt V. T.-né és B.-né N. Á. is, akik az ismerősei voltak. Előttük a hagyatékával kapcsolatos nyilatkozatokat tett.

A felperes a hagyatéki eljárás során öröklési igényét először az írásbeli magánvégrendeletre alapította. Csatolt egy "Bejelentés-Nyilatkozat" megnevezésű okiratot, amelyben előadta, hogy az örökhagyónak "1994 óta élettársa voltam", és "amikor beteg lett és bekerült a kórházba akkor is mindig mindennap én látogattam reggel estig ott voltam". Hivatkozott arra, hogy az örökhagyó a kórházban is többször megismételte az írásbeli magánvégrendelet tartalmát: az n.-i ingatlan őt illető tulajdoni hányada "az enyém lesz, mert engem illet". Utalt továbbá arra is e nyilatkozatban, hogy ez utóbbi kijelentés megtörténtére tanúi is vannak, akik ott voltak a kórházban. A 2008. április 10-ére keltezett nyilatkozatot két tanú - V. T.-né és B.-né N. Á. - írta alá.

A közjegyző megállapította, hogy a felperes által csatolt írásbeli magánvégrendelet - a Ptk. 628. és 629. §-aira figyelemmel - érvénytelen.

A felperes a hagyatékátadó végzés ellen fellebbezést nyújtott be. Ebben "bejelentette", hogy az örökhagyó a kórházban két tanú együttes jelenlétében szóbeli végrendeletet tett. Kifogásolta, hogy az eljárt közjegyző ezt figyelmen kívül hagyta és kérte a közjegyző új eljárásra utasítását.

A megismételt hagyatéki eljárásban a törvényes örökösök a szóbeli végrendeletet nem ismerték el érvényesnek, ezért a közjegyző az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal törvényes öröklés jogcímén az alperesek részére adta át.

A felperes keresetében az örökhagyó szóbeli végrendelete érvényességének megállapítását kérte. Előadta, hogy az örökhagyó azért tett szóbeli végrendeletet, mert tudomására jutott, hogy a korábbi írásbeli magánvégrendelete alaki hiba folytán érvénytelen. Annak tartalmát ezért - 2008. március 10-e körül - a kórházban két tanú együttes jelenlétében szóban "nagyjából megismételte". Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság PK 88. számú állásfoglalás a), b) és e) pontjaira, továbbá a Ptk. 634. és 635. §-aiban foglaltakra.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, mert álláspontja szerint a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az örökhagyó szóbeli végrendeletet tett. Kifejtette, hogy a felperes nyilatkozatai önmagukban is ellentmondásosak voltak: A hagyatéki eljárás iratainak tartalma szerint ugyanis - a 2009. április 27-én tartott hagyatéki tárgyaláson - úgy nyilatkozott, hogy a két végrendeleti tanú nem volt együtt jelen az örökhagyó betegágyánál. A per során azonban mégis azt állította, hogy a tanúk együttesen jelen voltak. A perbeli nyilatkozataival összevetve ellentmondásosnak találta B.-né N. Á.-nak a hagyatéki eljárás során tett tanúvallomását is. Az előbbiekben már hivatkozott hagyatéki tárgyaláson ugyanis kifejezetten azt adta elő, hogy ismeri ugyan V. T.-nét, azonban vele a kórházban nem találkozott. Ehhez képest a perben azt állította, hogy V. T.-néval együtt voltak jelen az örökhagyó betegágyánál. V. T.-né tanúvallomásából kiemelte, hogy előre nem pontosított időpontban látogatta meg az örökhagyót, és ez a látogatás március 10-15-e körül volt. Hivatkozott továbbá a felperes által a perben csatolt - 2008. április 10-én kelt - "Bejelentés-Nyilatkozat" megnevezésű okiratra, amelyet a tanúk - állításuk szerint - a kórházban, a szóbeli végrendelet tételét követően írtak alá. Az örökhagyó 2008. március 20-ai halálára figyelemmel azonban kizárt, hogy ez a nyilatkozat közvetlenül a szóbeli végintézkedést követően készült volna.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a hivatkozott tanúvallomások egymáshoz viszonyítva és önmagukban is ellentmondásosak. Nem tudta ezért tényállási elemként megállapítani azt, hogy az örökhagyó két tanú együttes jelenlétében végakaratát egész terjedelmében szóban előadta és kijelentette: ez az ő végrendelete. A kereset elutasítását a Ptk. 635. §-ában foglalt törvényi feltételek hiányával indokolta. Utalt továbbá arra, hogy a Ptk. 634. §-ában foglalt további törvényes feltételek bizonyítását már nem tartotta szükségesnek, ezért az erre vonatkozó bizonyítási indítvány bevárása nélkül határozott.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy az örökhagyó végakaratának szóbeli kinyilvánítása a Ptk. 635. § (1) bekezdésében megkívánt alaki feltételek hiányában nem tekinthető érvényes szóbeli végrendeletnek.