A Kúria Pfv.20235/2015/7. számú precedensképes határozata kölcsöntartozás megfizetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 253. §, 275. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 301. §, 523. §] Bírók: Árok Krisztián, Tamáné dr. Nagy Erzsébet, Wellmann György

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Pfv.VI.20.235/2015/7.szám

A Kúria a dr. Holecz László ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Grespik László ügyvéd által képviselt alperes ellen kölcsön és járulékai megfizetése iránt a Járásbíróságnál 19.P.20.518/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Törvényszék 3.Pf.21.182/2014/4. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen az alperes részéről benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróság 21. sorszámú ítéletét részben akként változtatja meg, hogy az ott a felperes részére megítélt tőkeösszeg egyes részösszegei után az alperes - az elsőfokú ítélet szerinti kezdőidőpontoktól számítva - a teljesítésig évi 15 % késedelmi kamat megfizetésére köteles.

A perben első- és másodfokon, valamint a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségeiket a felek maguk viselik.

Kötelezi a felperest, hogy felhívásra fizessen meg az államnak 270.000 (kétszázhetvenezer) forint együttes fellebbezési és felülvizsgálati eljárási illetéket.

Kötelezi az alperest, hogy felhívásra fizessen meg az államnak 540.000 (ötszáznegyvenezer) forint együttes kereseti, fellebbezési és felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felek 2005. augusztus 9-én, 2006. augusztus 28-án és 2009. január 31. napján szóban kölcsönszerződést kötöttek, amelynek alapján az alperes a saját kezűleg írt és aláírt átvételi elismervény szerint 2.800.000 forintot, 1.200.000 forintot, illetve 500.000 forintot vett fel kölcsönvevőként a felperestől határozott visszafizetési időre. A kölcsön a visszafizetési határidőig kamatmentes volt, késedelmes teljesítés esetére pedig a felek évi 35 % mértékű késedelmi kamat megfizetésében állapodtak meg. Az alperes a kölcsönöket a volt menyének és nevelt fiának a közös üzleti vállalkozása céljára továbbadta. A menye az alperesnek azt állította, hogy a kölcsön visszafizetése megtörtént.

A felperes 2010. szeptember 9-én kézbesített levelében felhívta az alperest a tartozás megfizetésére. A fizetési meghagyással indult ügy az alperes ellentmondása folytán perré alakult. A felperes a 2013. március 20-án perré alakult eljárásban előterjesztett keresetében összesen 4.500.000 forint és ezen kölcsön részösszegei után az esedékesség időpontjától számított járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 523. § (1) bekezdése alapján. Előadta, hogy az alperes menyének már nem nyújtott volna kölcsönt, az alperes megbízhatóságára tekintettel kötött szerződést az alperessel, azonban a kölcsönösszegből semmilyen visszafizetés nem történt sem az alperes, sem a volt menye részéről.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. A 2.800.000 forint összegű követelés vonatkozásában elévülésre hivatkozott, emellett utalt arra, hogy az 500.000 forint kölcsönösszeget kivéve a másik két kölcsön esetében nem az átvett összeg szerepelt az átvételi elismervényben, hanem annak kétszeres összege került tőkeként feltüntetésre, mert ténylegesen havi 10 % ügyleti kamat fizetésében állapodtak meg. Hivatkozott arra, hogy tudomása szerint a kölcsönösszeget B. A., aki azt felhasználta, vissza is fizette a felperes részére 7.830.000 forint összegben.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 4.500.000 forint tőkét, annak 2.800.000 forint után 2005. október 1. napjától, 1.200.000 forint tőke után 2007. január 1. napjától, míg 500.000 forint után 2009. július 2. napjától 2012. március 31. napjáig évi 35 % kamatát. 2012. április 1. napjától az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásnak megfelelő kamatösszeget állapította meg a bíróság az alperes fizetési kötelezettsége körében, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a kölcsönösszegek átvételéről teljes bizonyító erejű magánokiratok készültek, ezekben az alperes 4.500.000 forint visszafizetését vállalta. Az okiratokkal szemben az alperest terhelte a bizonyítási kötelezettség abban a kérdésben, hogy az átadott tőkeösszeg kevesebb volt, mint az elismervényekben szereplő összeg. Utalt arra, hogy az alperes minősül a kölcsön felvevőjének, ezt B. A., az alperes menye is megerősítette tanúvallomásában azzal, hogy csak az alperes részére volt hajlandó a felperes kölcsönt nyújtani. Bár B. A. állította, hogy a kölcsönt részletekben visszafizette, ezt más bizonyíték nem támasztotta alá a perben. Az alperes a szerződés uzsorás jellegére nem hivatkozott, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján pedig hivatalból nem volt megállapítható a felperes részéről a másik fél helyzetének kihasználása, illetve aránytalan előny kikötése. A késedelmi kamat mértékét tekintve ugyanakkor az elsőfokú bíróság törvényi semmisségi ok miatt a kamatfizetési kötelezettséget a keresettől eltérően határozta meg, figyelemmel a 2011. évi XCLVIII. törvény 1. § (2) bekezdésével módosított Ptk. 301. § (3) bekezdésére és a 2013. évi XXXIV. törvény 14. § (10) bekezdésének b) pontjára.

Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes nyújtott be fellebbezést. A másodfokú bíróság az ítélet fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta és a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte. A felperes a kölcsöntartozás megfizetésére alapított igényét a három átvételi elismervénnyel igazolta, amelyeket az alperes saját kezével írt és aláírt. Ez bizonyítja, hogy az alperes átvette az okiratban jelzett tőke összegét. Az alperes a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az okirattal szemben bizonyíthatta volna, hogy a tényleges kölcsön összege az első két kölcsön esetében kevesebb volt, mint az okiratban megjelölt összeg és azt is, hogy a kamat mértékét a felek havi 10 % ügyleti kamatban állapították meg, ez a bizonyítás azonban a perben nem vezetett eredményre. B. A. tanúvallomásában előadta, hogy az általa teljesített törlesztések alkalmával az alperes személyén kívül más nem volt jelen és a pénzátadásról okirat nem készült. A másodfokú bíróság szerint az általános élettapasztalat is azt kívánta volna, hogy ilyen nagy összegű kölcsön visszafizetését a felek valamilyen módon, vagy tanúkkal, vagy okiratokkal igazolják. A bizonyítás eredménytelenségének jogkövetkezményeit az alperesnek kell viselnie.

A másodfokú bíróság szerint az alperes egyértelműen úgy nyilatkozott az elsőfokú eljárásban, hogy az uzsorás szerződés létrejöttére maga nem kíván hivatkozni, a semmisség megállapítására pedig hivatalból csak akkor kerülhet sor, ha a semmisségi ok külön bizonyítás nélkül, kétséget kizáró módon megállapítható. A perben rendelkezésre álló adatok alapján a szerződés uzsorás jellegére nézve megalapozott következtetés nem volt levonható. Az alperes a fellebbezésében a semmisség hivatalból történő észlelésének kötelezettségére hivatkozott, a semmisség hivatalból észlelésének feltételei azonban a 2/2010. (VI.28.) PK vélemény 4/b. pontjában foglaltakra is tekintettel a jelen ügyben nem állapíthatók meg. Ténykérdés, hogy a kölcsönt az alperes a nevelt fia és a volt menye vállalkozásának céljára vette fel, szorult-, illetve kényszerhelyzet az alperes vonatkozásában nem állott fenn. Az ilyen típusú kölcsönfelvétel az üzleti kockázat körébe tartozik.