BH 2016.9.245 A késedelmi kamat mérsékelhető, ha a kölcsönszerződés uzsorás jellege ugyan nem állapítható meg, de a kikötött kamat mértéke a kölcsönadó fél részére aránytalan előnyt jelent [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 301. §, 523. § (1) bek.].

[1] A felek 2005. augusztus 9-én, 2006. augusztus 28-án és 2009. január 31. napján szóban kölcsönszerződést kötöttek, amelynek alapján az alperes a saját kezűleg írt és aláírt átvételi elismervény szerint 2 800 000 forintot, 1 200 000 forintot, illetve 500 000 forintot vett fel kölcsönvevőként a felperestől határozott visszafizetési időre. A kölcsön a visszafizetési határidőig kamatmentes volt, késedelmes teljesítés esetére pedig a felek évi 35% mértékű késedelmi kamat megfizetésében állapodtak meg. Az alperes a kölcsönöket a volt menyének és nevelt fiának a közös üzleti vállalkozása céljára továbbadta. A menye az alperesnek azt állította, hogy a kölcsön visszafizetése megtörtént.

[2] A felperes 2010. szeptember 9-én kézbesített levelében felhívta az alperest a tartozás megfizetésére. A fizetési meghagyással indult ügy az alperes ellentmondása folytán perré alakult. A felperes a 2013. március 20-án perré alakult eljárásban előterjesztett keresetében összesen 4 500 000 forint és ezen kölcsön részösszegei után az esedékesség időpontjától számított járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 523. § (1) bekezdése alapján. Előadta, hogy az alperes menyének már nem nyújtott volna kölcsönt, az alperes megbízhatóságára tekintettel kötött szerződést az alperessel, azonban a kölcsönösszegből semmilyen visszafizetés nem történt sem az alperes, sem a volt menye részéről.

[3] Az alperes a kereset elutasítását kérte. A 2 800 000 forint összegű követelés vonatkozásában elévülésre hivatkozott, emellett utalt arra, hogy az 500 000 forint kölcsönösszeget kivéve a másik két kölcsön esetében nem az átvett összeg szerepelt az átvételi elismervényben, hanem annak kétszeres összege került tőkeként feltüntetésre, mert ténylegesen havi 10% ügyleti kamat fizetésében állapodtak meg. Hivatkozott arra, hogy tudomása szerint a kölcsönösszeget B. A., aki azt felhasználta, vissza is fizette a felperes részére 7 830 000 forint összegben.

[4] Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 4 500 000 forint tőkét, annak 2 800 000 forint után 2005. október 1. napjától, 1 200 000 forint tőke után 2007. január 1. napjától, míg 500 000 forint után 2009. július 2. napjától 2012. március 31. napjáig évi 35% kamatát. 2012. április 1. napjától az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásnak megfelelő kamatösszeget állapította meg a bíróság az alperes fizetési kötelezettsége körében, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a kölcsönösszegek átvételéről teljes bizonyító erejű magánokiratok készültek, ezekben az alperes 4 500 000 forint visszafizetését vállalta. Az okiratokkal szemben az alperest terhelte a bizonyítási kötelezettség abban a kérdésben, hogy az átadott tőkeösszeg kevesebb volt, mint az elismervényekben szereplő összeg. Utalt arra, hogy az alperes minősül a kölcsön felvevőjének, ezt B. A., az alperes menye is megerősítette tanúvallomásában azzal, hogy csak az alperes részére volt hajlandó a felperes kölcsönt nyújtani. Bár B. A. állította, hogy a kölcsönt részletekben visszafizette, ezt más bizonyíték nem támasztotta alá a perben. Az alperes a szerződés uzsorás jellegére nem hivatkozott, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján pedig hivatalból nem volt megállapítható a felperes részéről a másik fél helyzetének kihasználása, illetve aránytalan előny kikötése. A késedelmi kamat mértékét tekintve ugyanakkor az elsőfokú bíróság törvényi semmisségi ok miatt a kamatfizetési kötelezettséget a keresettől eltérően határozta meg, figyelemmel a 2011. évi CXLVIII. törvény 1. § (2) bekezdésével módosított Ptk. 301. § (3) bekezdésére és a 2013. évi XXXIV. törvény 14. § (10) bekezdésének b) pontjára.

[5] Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes nyújtott be fellebbezést. A másodfokú bíróság az ítélet fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta és a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte. A felperes a kölcsöntartozás megfizetésére alapított igényét a három átvételi elismervénnyel igazolta, amelyeket az alperes saját kezével írt és aláírt. Ez bizonyítja, hogy az alperes átvette az okiratban jelzett tőke összegét. Az alperes a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az okirattal szemben bizonyíthatta volna, hogy a tényleges kölcsön összege az első két kölcsön esetében kevesebb volt, mint az okiratban megjelölt összeg és azt is, hogy a kamat mértékét a felek havi 10% ügyleti kamatban állapították meg, ez a bizonyítás azonban a perben nem vezetett eredményre. B. A. tanúvallomásában előadta, hogy az általa teljesített törlesztések alkalmával az alperes személyén kívül más nem volt jelen és a pénzátadásról okirat nem készült. A másodfokú bíróság szerint az általános élettapasztalat is azt kívánta volna, hogy ilyen nagy összegű kölcsön visszafizetését a felek valamilyen módon vagy tanúkkal, vagy okiratokkal igazolják. A bizonyítás eredménytelenségének jogkövetkezményeit az alperesnek kell viselnie.

[6] A másodfokú bíróság szerint az alperes egyértelműen úgy nyilatkozott az elsőfokú eljárásban, hogy az uzsorás szerződés létrejöttére maga nem kíván hivatkozni, a semmisség megállapítására pedig hivatalból csak akkor kerülhet sor, ha a semmisségi ok külön bizonyítás nélkül, kétséget kizáró módon megállapítható. A perben rendelkezésre álló adatok alapján a szerződés uzsorás jellegére nézve megalapozott következtetés nem volt levonható. Az alperes a fellebbezésében a semmisség hivatalból történő észlelésének kötelezettségére hivatkozott, a semmisség hivatalból észlelésének feltételei azonban a 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4/b. pontjában foglaltakra is tekintettel a jelen ügyben nem állapíthatók meg. Ténykérdés, hogy a kölcsönt az alperes a nevelt fia és a volt menye vállalkozásának céljára vette fel, szorult, illetve kényszerhelyzet az alperes vonatkozásában nem állott fenn. Az ilyen típusú kölcsönfelvétel az üzleti kockázat körébe tartozik.

[7] A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, ebben a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését, másodlagosan a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát kérte.

[8] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

[9] A felülvizsgálati kérelem részben, az alábbiak szerint megalapozott.

[10] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsőként arra hivatkozott, hogy a felperes által átadott tőkeösszeg két kölcsön esetében a fele volt annak, mint amit az okiratban rögzített, illetve változatlanul állította, hogy a volt menye a felperesnek ezeket a kölcsönöket visszafizette kamatostul. Ebben a körben a felperes az eljáró bíróságok Pp. 206. §-a szerinti mérlegelését támadta. A Kúria felülvizsgálati ügyekben követett töretlen gyakorlata szerint a felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére, felülmérlegelésre csak igen kivételesen, akkor kerülhet sor, ha a tényállás feltáratlan maradt, iratellenes, vagy okszerűtlen, illetve logikai ellentmondást tartalmaz. Ez a jelen ügyben nem volt megállapítható.