A Kúria Pfv.21388/2013/7. számú precedensképes határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása (ÖRÖKLÉSI szerződés érvénytelenségének megállapítása) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. §] Bírók: Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes, Kiss Gábor, Orosz Árpád

A határozat elvi tartalma:

Nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe az az öröklési szerződés, amelyet a szülő a kötelesrészre jogosult gyermekei közül azzal köt meg, aki képes és hajlandó részére, gyógyíthatatlan betegségében megfelelő szolgáltatásokat nyújtani. 1959. IV. Tv. 200. § (1), 1952. III. Tv. 206. § (1)

Kapcsolódó határozatok:

Debreceni Törvényszék P.21631/2010/33., Debreceni Ítélőtábla Pf.20242/2013/4., *Kúria Pfv.21388/2013/7.* (BH 2014.9.271)

***********

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Pfv.I.21.388/2013/7. szám

A Kúria a Papp-Kalász-Tóth Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Kalász Imre Zsolt ügyvéd, valamint a felülvizsgálati eljárásban a Dr. Nagy S. Tibor Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Nagy S. Tibor ügyvéd által képviselt felperesnek a személyesen eljáró alperes ellen öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt a Debreceni Törvényszéken 8.P.21.631/2010. számon megindított perében a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.242/2013/4. számú jogerős ítélete ellen a felperes 42. sorszámú felülvizsgálati kérelme folytán tárgyaláson meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Kúria a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.242/2013/4. számú jogerős ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy az államnak felhívásra fizessen meg 845.700 (Nyolcszáznegyvenötezer-hétszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében az örökhagyó és az alperes között 2010. február 8-án létrejött öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte annak nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző volta miatt az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. § (2) bekezdésére alapítottan, mivel álláspontja szerint az öröklési szerződés megkötésének időpontjában az alperes számíthatott az örökhagyó közeli halálára.

Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy nem számított az örökhagyó közeli halálára.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

A megállapított tényállás szerint a peres felek testvérek. Édesanyjuk, az 1959. augusztus 18-án született E. M-né örökhagyó házasságát a bíróság 2001-ben felbontotta. Ekkor az alperes már nagykorú, a felperes 14 éves volt, aki kérésére az édesapjánál került elhelyezésre, míg az alperes életvitelszerűen, folyamatosan az édesanyjával élt. A felperes kapcsolata az örökhagyóval eseti látogatásokra korlátozódott, 2009 nyarán találkoztak utoljára.

Az örökhagyónál 2004-ben daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, ezért műtétekre, kemoterápiás és sugárterápiás kezelésekre került sor. A táppénzes időszakot követően rokkantsági nyugdíjba ment.

Az örökhagyó önmagát és háztartását - a nagyobb bevásárlások lebonyolításának kivételével - 2009. év végéig el tudta látni. 2010. év elejétől azonban teljes mértékben ápolásra és gondozásra szorult.

Az alperes 2004-től külföldön dolgozott, ahonnan 2008 márciusában az örökhagyó kérésére tért véglegesen haza.

2008 júniusától kizárólag az örökhagyót ápolta, gondozta, B-re és M-ra rendszeresen szállította kezelésekre; 2008. július 31-től ápolási díjban részesült.

Az örökhagyó 2008-ban már kezdeményezte az alperesnél, hogy kössenek öröklési szerződést, majd 2010 februárjában adott ügyvédnek megbízást a öröklési szerződés elkészítésére, akinek elmondta, hogy kizárólag M. nevű gyermekére - az alperesre - és édesanyjára számíthat, ez a fia évek óta gondoskodik róla, szeretettel veszi körül, míg a másik gyermekével semmilyen kapcsolata nincs; betegségére tekintettel biztosítani szeretné, hogy a jövőben is M. nevű gyermeke lássa el.

2010. február 8-án ügyvéd által ellenjegyzett okiratba foglalt öröklési szerződést kötött az alperessel, amelyben az alperes mint szerződéses örökös vállalta az örökhagyó ápolását, gondozását, tartását, gyógyíttatását és halála esetén illő módon való eltemettetését. A tartás fejében az örökhagyó a lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű ingatlan 1/4 tulajdoni illetőségének, a d-i társasházi lakásának, valamint a halála idején meglévő minden ingó-, ingatlan- és készpénzvagyonának örököséül nevezte meg.

Az örökhagyó végrendeletet is alkotott, amelyben általános örököséül az alperest nevezte meg.

Az örökhagyó 2010. március 26-án került kórházba, ahol március 31-én elhunyt. A közjegyző a hagyatékát ideiglenes hatállyal az öröklési szerződés alapján a szerződéses örökös - alperes - részére adta át.

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai - így különösen a felperes indítványára beszerzett írásbeli és szóban kiegészített orvosszakértői vélemény, az örökhagyó háziorvosának tanúvallomása, valamint az örökhagyó naplójában: "célfüzetében" rögzítettek - alapján úgy foglalt állást, hogy a szerződéskötés időpontjában sem az örökhagyó, sem az alperes nem volt tisztában az örökhagyó tényleges életkilátásaival, ezért az örökhagyó mintegy másfél hónappal később bekövetkező halála miatt a szerződéskötés nem ütközik jóerkölcsbe és ez okból nem tekinthető érvénytelennek. Számos eseti döntést felhívva - BH 2004.53., BH 2007.188., BH 2012.2617. - rámutatott arra, hogy az örökhagyó gyógyíthatatlan betegségének ismerete önmagában nem elegendő a szerződés jóerkölcsbe ütköző voltának megállapításához, különösen ha a szerződéses örökös már a szerződés megkötése előtti időszakban huzamosan ellátta a szerződésben rögzített feladatokat. Kiemelte, hogy ebben az esetben az alperes már a szerződés megkötését megelőzően is tevékenyen részt vállalt a feladatokból, az örökhagyó állapota által indokolt mértékben.