BH 2001.2.83 I. A bank által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) hatálybalépése előtt létrehozott, de működését azt követően is folytató bankcsoportra a Hpt. szabályai az irányadóak. Így a bank kártérítési felelőssége megállapítható, ha a bankcsoporttag prudens működése nem biztosított [Ptk. 339. § (1) bek., 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 90. § (2) bek., 221. §].

II. A kötvényen alapuló kártérítési követelést is a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába kell sorolni [1997. évi XXVII. tv-nyel és az 1993. évi LXXXI. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv (a továbbiakban: többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. d) és f) pont].

Az adós bank ellen 1999. január 14-én kezdeményezett, majd a Cégközlöny 1999. február 25-i számában közzétett felszámolási eljárás során a hitelező a tulajdonában lévő "R. 2000" kötvényen alapuló 100 000 Ft tőke és kamatai, az "R. 96" kötvénnyel kapcsolatban pedig ugyancsak 100 000 Ft és kamatai megfizetése iránti kártérítési követelést jelentett be a kijelölt felszámolóhoz. Követelését azzal indokolta, hogy álláspontja szerint az adós bankot az általa alapított R. Közös Vállalat és az R. Pénzügyi Korlátolt Felelősségű Társaság részéről kibocsátott kötvények visszavásárlásának elmaradása miatt kártérítési felelősség terheli. Miután a felszámoló vitatta a követelést, a hitelező a felszámolási eljárást foganatosító elsőfokú bírósághoz kifogást nyújtott be.

Az elsőfokú bíróság végzésével helyt adott a hitelező kifogásának, s felhívta a felszámolót, hogy a hitelező "R. 96" és "R. 2000" elnevezésű kötvényekből eredő kártérítési igényét - az összeg tekintetében feltételesen - vegye nyilvántartásba, és sorolja be az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába. A határozat indokolása szerint az adós bank felelőssége mindkét kötvény tekintetében - két jogcímen is - fennáll. Egyrészt megállapítható a bank mint bankholding vállalat felelőssége a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 90. §-ában foglaltakra figyelemmel, mivel a bank és az általa alapított cégek bankcsoportot alkottak. A bankholding vállalat felelős a bankcsoporttagok prudens működéséért, s ha e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy az intézkedése következtében nem tud a bankcsoporttag prudens gazdálkodást folytatni, s emiatt a hitelezőket kár éri, a bankholding vállalat köteles helytállni. Erre tekintettel a jelen ügyben az adós bankholding vállalat a bankcsoporttagok vagyonából nem fedezhető követeléseket köteles kielégíteni. A felszámolás folytán - fejtette ki az elsőfokú bíróság - ez azt jelenti, hogy a követeléseket nyilvántartásba kell venni, összegszerűen azonban csak akkor határozhatóak meg, ha azokat az eredeti kötelezett nem vagy nem teljes egészében egyenlíti ki, mert a kár összege csak ekkor "konkretizálódik". Másrészt megállapíthatónak találta az elsőfokú bíróság az adós bank felelősségét azért is, mert a konszernhelyzetből fakadó előnyével visszaélve megtévesztette a befektetőket. A kötvények kibocsátásáról, kondícióiról, "külleméről" ugyanis az adós bank vezetése döntött. Saját hirdetményeiben tette közzé valamennyi kötvény, betét kamatát, hozamát, a nem szakember befektető tehát nem ismerhette fel, hogy e cégek milyen viszonyban állnak egymással, illetve milyen a bank felelőssége. Az adós bank ezzel a magatartásával megtévesztette a befektetőket azért, hogy minél több - biztonságosnak vélt - "banki" kötvényt vásároljanak. Emiatt - az elsőfokú bíróság álláspontja szerint - az adós bank a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján is kártérítési felelősséggel tartozik a kötvénytulajdonosokkal szemben. A megtévesztett hitelezők igényét olyan összegben kell nyilvántartásba venni, amelyhez a hitelezők nem tudtak hozzájutni a kötvénykibocsátó felszámolása során; tehát az adós bankkal szembeni hitelezői igény érvényesíthetőségének az a feltétele, hogy a kötvénytulajdonos érvényesítse az igényét a kibocsátóval szemben.

Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy az adós bankkal szembeni, kártérítés jogcímén érvényesíthető, magánszemély által előterjesztett igényt pedig az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába tartozóként kell besorolni. Utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy az adós bank részbeni felelőssége az "R. 2000" kötvény tekintetében - a fenti két jogcímen felül - a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (régi Gt.) 127. §-ának (1) bekezdése értelmében is fennáll, mert a kötvény kibocsátásának idején az adós bank 90%-os tulajdonosa volt a kibocsátó R. Közös Vállalatnak. Miután azonban a bank kártérítési felelőssége konszernjogi alapon és a Ptk. 339. §-a szerint is fennáll, ez a kezesi felelősségen alapuló 90%-os kötelezettség nem érvényesülhet. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság a hitelezőnek azt az érvelését, hogy "quasi" a bank vette fel a kölcsönt, s ezzel a kibocsátó, a forgalmazó és a befektető közötti kölcsönszerződés került megszegésre. A hitelező kifogásában előterjesztett megtámadást [Ptk. 236. § (2) bekezdés] az elsőfokú bíróság a jelen esetben nem találta alkalmazhatónak, mert a tényleges szerződő felekkel - a kötvénykibocsátókkal, illetve a forgalmazóval - kellene közölni a megtámadást, nem pedig a háttérben irányító adós bankkal. Ebből következően a hitelező ezen a jogcímen ebben az eljárásban nem kérheti az eredeti állapot helyreállítását, illetve kártérítési igényt sem terjeszthet elő. Az első fokon eljárt bíróság a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 51. §-ában foglaltakra hivatkozva hozta meg a fentiek szerinti határozatát.

Az elsőfokú bíróság végzése ellen az adós bank felszámolója élt fellebbezéssel, amelyben a végzés megváltoztatásával a hitelező kifogásának az elutasítását kérte. A fellebbezés folytán másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését részben, a besorolás tekintetében megváltoztatta, s arra hívta fel a felszámolót, hogy a hitelező igényét a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába sorolja be; egyebekben az elsőfokú végzést helybenhagyta. Kötelezte az adóst, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 5000 Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket. Döntése indokolásában hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság végzését - a jelen eljárásban alkalmazandó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI. tv. és az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: többször mód. Cstv.) 6. §-ának (2) bekezdése folytán megfelelően irányadó Pp. 253. §-ának (3) bekezdése értelmében - a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálta felül. Ebből következően a hitelezői igény teljesíthetőségét nem vizsgálta azon a jogalapon, amelyen az elsőfokú bíróság az igényt alaptalannak találta, mert emiatt a hitelező fellebbezéssel nem élt. Hitelezői fellebbezés hiányában nem vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság azt a kérdést sem, hogy a hitelezői igény nyilvántartásba vétele csak feltételes lehet.