EH 2003.931 Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás vádja alól a Btk. 27. §-ának (2) bekezdésében körülírt büntethetőséget kizáró okból történő felmentése indokolt annak az elkövetőnek, akinek az esetében a másodfokú adóhatóság a tények ismeretében is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a közraktárjegyek birtokbavételével még nem keletkezett személyi jövedelemadó köteles bevétele [Btk. 310. §].

A városi bíróság ítéletével a terheltet az ellene adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntettének vádja alól - bűncselekmény hiányában - felmentette.

Az ügyészi fellebbezés folytán másodfokon eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a terhelt bűnösségét az adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntettében megállapította, s őt 1 évi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.

A megállapított tényállás lényege a következő:

A terhelt 1994. március 14-én magánszemélyként szerződést kötött M. I.-vel, aki vállalta, hogy a terhelt vállalkozásához 200 millió forint banki hitelt szerez, egyben pedig azt is, hogy amennyiben e kötelezettségének nem tud eleget tenni, az említett összeg 12%-át kitevő meghiúsulási díjat fizet a terhelt részére. M. I. nem járt sikerrel, az ebből folyó tartozását azonban elismerte. 1994. december 10-én M. I. tartozását az M. Kft. átvállalta, amelyet a terhelt elfogadott. A tartozás a késedelmi kamatokkal együtt 39 425 904 forint volt, amelyet a kft. 1995. augusztus 23-án 3 db, összesen 56 millió forint névértékű közraktári jeggyel egyenlített ki. A közraktári jegyek hátoldalán forgatmányosként a terhelt neve nem került feltüntetésre.

1995. augusztus 26-án a terhelt a 3 db közraktári jegy valamennyi részét átadta az Mg. Kft.-nek 24 millió forint biztosítására, s az árujegyeken forgatmányosként e kft.-t fel is tüntették. A közraktári jegyek 1995. október 16-án lejártak, ezt követően a betárolt árukra újabb jegyek kerültek kiállításra. A terhelt 1996. szeptember 16-án a közraktári jegyek mögötti árukészletet, mint sajátját adta át tárolásra, illetve továbbértékesítésre az Sp. Kft.-nek.

A terheltnek az 56 millió forintnyi bevételről 1996. március 20-ig kellett volna az adóhatóság részére bevallást adnia. Az APEH megyei igazgatósága 1997. február 28-án tartott az 1995-ös adóévre vonatkozóan ellenőrzést a terheltnél, s ennek eredményeként azt állapította meg, hogy a terhelt az említett értékű közraktári jegyeket bevételként az adóbevallásában nem szerepeltette. Ilyen módon a terhére 24 547 500 forint személyi jövedelemadó hiányt állapítottak meg.

Az elsőfokú adóhatósági határozatot az APEH Hatósági Főosztálya, mint másodfokú adóhatóság az 1997. június 16-án kelt határozatával megsemmisítette, kifejtve, hogy a közraktári jegyek birtokbavételével a terheltnek 1995. évben személyi jövedelemadó köteles bevétele nem keletkezett, így adóhiánya sem állapítható meg.

A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint a közraktári jegy értékpapír, amelynek átruházására a váltóra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A közraktári jegy váltóval azonos módon történő kezeléséből pedig az következik, hogy üres forgatmány esetén az értékpapír birtokosa jogosult a közraktári jegyet megtestesítő áruval rendelkezni.

A terhelt az 56 millió forint összértékű közraktári jegyet, mint készpénzt alkalmazta az M. Kft.-vel, illetve az Mg. Kft.-vel kötött ügyleteiben, ilyen módon az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése és 5. § (1) bekezdése értelmében az adóköteles bevételnek tekinthető. A terhelt azonban erről szándékosan nem tett adóbevallást, ennek következtében pedig az adóbevételt 24 547 500 forinttal csökkentette.

A másodfokú bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen - védője útján - a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt bűnösségének megállapítását sérelmezve. Érvelése szerint adókötelezettséget megalapozó tényt nem hallgatott el, minthogy a közraktári jegyek tulajdonjogát forgatmány útján nem szerezte meg, azoknak csupán birtokosa volt. Mivel a közraktári jegyeken tulajdonjogot nem szerzett, abból jövedelme sem keletkezett.

A Legfőbb Ügyészség a megtámadott határozat hatályban fenntartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány - eltekintve a tényállást támadó részétől, amely törvényben kizárt, minthogy a Be. 420. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó - alapos.

A közraktározási szerződés alapján a közraktár által - az elkövetéskor hatályos 1875. évi XXXVII. törvény szerint - kiállított közraktári jegy értékpapír (Ptk. 338/C. §). A két szelvényből - az árujegyből és zálogjegyből - álló közraktári jegy a váltóra vonatkozó szabályoknak megfelelően átruházható hátirattal a forgatmányos megnevezésével, de e nélkül üresen is. Ez utóbbi esetben a jogos birtokosi minőség igazolását a saját név kitöltése jelenti a forgatmányos helyén azzal, hogy ilyenkor a közraktár a hozzá tartozó szerződés hiteles másolatának bemutatását is igényli. Az áru- és zálogjegy együttes jogos birtoklása pedig jogot ad a letett áru feletti rendelkezésre, különösképpen annak - a közraktárral való elszámolás utáni - kiváltására.

A másodfokon eljárt bíróság mindezeket alapul véve tehát helyesen állapította meg egyfelől azt, hogy a közraktári jegy értékpapír, másfelől azt is, miszerint az üres hátirat a közraktári jegy jogos birtoklását, s ez által a betárolt áruk feletti rendelkezési jogot nem zárja ki.

A magánszemélyek jövedelem adójáról szóló, 1995. december 31-jéig hatályos volt 1991. évi XC. törvény 4. §-ának (1) bekezdése értelmében jövedelem a magánszemély által az adóévben bármely címen és formában megszerzett vagyoni érték (továbbiakban: bevétel) egésze, illetve annak a törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy a törvényben meghatározott hányada. Az 5. § (1) bekezdése szerint pedig bevétel - a 4. § (2) bekezdésében és a 6. § (1) bekezdésében írt kivételekkel - a magánszemély által az adóévben megszerzett, tevékenység ellenértékeként, vagy más jogcímen kapott készpénz, jóváírás és természetben kapott érték - ideértve egyebek mellett az értékpapírt is - tekintet nélkül arra, hogy az korábbi vagy későbbi évekre vonatkozik. Ide kapcsolódóan a 3. § 48. pontjában foglalt értelmező rendelkezés rögzíti, hogy a kifizető által a magánszemélynek - az értékesítést (vásárlást) kivéve - értékpapír formájában nyújtott vagyoni érték annak a pénzjövedelemnek a sorsát osztja, amellyel összefüggésben adják, s - ha más nem állapítható meg - a szerzés időpontjában érvényes névértéket kell bevételnek tekinteni.

Az idézett jogszabályhelyeket egybevetve ugyancsak helytállóan következtetett a másodfokú bíróság arra, hogy a terhelt - amikor a 39 425 000 forintot kitevő meghiúsulási díj kiegyenlítése fejében 56 millió forint névértékű közraktári jegy birtokába jutott - olyan bevételre tett szert, amely után személyi jövedelemadó fizetési, s ebből adódóan bevallási kötelezettség terhelte.

A Btk. 310. §-ának (1) bekezdésében írt és a (3) bekezdés szerint minősülő adócsalás bűntette azonban csak szándékos - egyenes vagy eshetőleges szándékkal megvalósított - elkövetés esetén büntetendő. Az elkövetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy az adott tény (adat) az adókötelezettség megállapítása szempontjából jelentős, miként azzal is, hogy amennyiben ezt az adatot az adóhatóság előtt valótlanul adja elő, vagy elhallgatja, azzal az adóbevétel összegét csökkentheti.

A terheltet azonban nem az adózási kötelezettségének jogellenes kikerülésére irányuló törekvés vezette, hanem mulasztását a büntetőjogi keretrendelkezést kitöltő adójogszabályban való tévedése okozta, hiszen úgy vélte, hogy az 56 millió forint névértékű közraktári jegyek megszerzésével adóköteles bevétele nem keletkezett, ezért az említett értékpapírokat az adóbevallásában nem is kell szerepeltetnie. Ennek folytán a cselekmény társadalomra veszélyességében tévedett, amelyre - a másodfokú adóhatóság határozatában foglaltakat figyelembe véve - alapos oka volt.

Kétségtelen, hogy a büntetőjogi felelősséget érintő lényeges tényeket - jelen esetben azt, hogy az adófizetési kötelezettségét a terhelt megsértette-e vagy sem - a közigazgatási szervek határozatától függetlenül a büntetőbíróság önállóan állapítja meg. Mindazonáltal annak, hogy az adott ügyben a másodfokú adóhatóság arra az álláspontra helyezkedett, miszerint a közraktári jegyek birtokbavétele következtében a terheltnek személyi jövedelemadó köteles bevétele nem keletkezett, a terhelti tévedés szempontjából jelentősége van. Az adózótól ugyanis a jogkövető magatartás megkívánható, az viszont - különösképpen büntetőjogi következmények terhe mellett - nem várható el, hogy egy konkrét adózási kérdésben (amelynek megítélésében az adóhatóság is bizonytalan) a saját érdekeivel ellentétesen cselekedjék.

A kifejtettekre tekintettel tehát a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint büntető anyagi jogi szabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapította, s vele szemben büntetést szabott ki.

Ezért a Be. 426. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, s a terheltet az ellene adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntettének vádja alól a Btk. 22. §-ának d) pontjában megjelölt és a Btk. 27. §-ának (2) bekezdésében körülírt büntethetőséget kizáró okból, a Be. 331. §-ának (1) bekezdése alapján felmentette. (Legf. Bír. Bfv. III. 2292/2003. sz.).