EH 2000.313 A gyermekkorban elszenvedett mozgásképtelenséggel és az önálló életvitelre való képesség teljes hiányával járó végleges egészségkárosodás esetén megállapítható nem vagyoni kártérítés mértéke [Ptk. 355. §].

Az I. r. felperes 1997. május 14-én - kilenc éves korában - közlekedési balesetet szenvedett, amikor K. község belterületén személygépkocsi elütötte. Az I. r. felperes a baleset következtében koponya- és medencetörést, valamint zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az agyzúzódás mozgászavarban megnyilvánuló maradandó testi fogyatékosság kialakulása mellett gyógyult. Emiatt önálló közlekedésre, helyzetváltoztatásra képtelen. Állandó felügyeletre, ápolásra, gondozásra szorul. Baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése 100%-os.

Az I. r. felperes és szülei - a II-III. r. felperesek - keresetükben vagyoni és nem vagyoni káraikat érvényesítették az alperessel szemben. Az I. r. felperesnek 7 000 000 forint nem vagyoni kárigénye volt.

Az alperes a kártérítési felelősségét nem vitatta, nem vagyoni kártérítésként 2 500 000 forintot kifizetett.

Az első fokú bíróság ítéletével az alperes teljes kártérítési felelősségét a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, és a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló, módosított 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet 1. §-a alapján kötelezte az alperest - egyebek mellett - az I. r. felperes javára a Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése szerinti, 4 500 000 forintban megállapított nem vagyoni kártérítés és kamata megfizetésére.

Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az I. r. felperes gyermekkorában szenvedett olyan súlyos sérüléssel járó balesetet, amely következményeit egész életében kénytelen viselni, mozgásképtelen, mások gondozására szorult állapotban. Az őt ért valamennyi hátrány együttes és egységes értékelése, a következmények egészében való mérlegelése alapján, kellően értékelve az eset sajátosságait és a hasonló ügyekben megítélt kárpótlási összegeket is, úgy látta, hogy a balesetkori értékviszonyok alapján 7 000 000 forint az az összeg, amely alkalmas az I. r. felperest ért hátrányok ellensúlyozására, az elnehezült életvitel megkönnyítésére. Mivel az alperes 2 500 000 forintot már teljesített, a különbözet megfizetésére kötelezte.

Az ítélet megváltoztatása és az I. r. felperes javára megítélt nem vagyoni kárpótlás összegének 1 000 000 forintra való leszállítása iránt az alperes fellebbezett, míg 5 500 000 forintra való felemelése iránt az I. r. felperes csatlakozó fellebbezést nyújtott be, amelynek elbírálását keresetfelemelésként kérte.

Az alperes álláspontja szerint jelentősen eltúlzott mértékű az I. r. felperes javára megállapított 7 000 000 forint nem vagyoni kárpótlás, figyelemmel a havi 56 000 forint járadékra, és a hasonló ügyekben megítélt kárpótlási összegekre. Az adott esetben az I. r. felperes javára 3 500 000 forint nem vagyoni kárpótlás megállapítását és ebbe a már korábban kifizetett 2 500 000 forint beszámítását kérte.

Az I. r. felperes keresetfelemelésként elbírálandó csatlakozó fellebbezésében a javára megítélt nem vagyoni kárpótlás összegének 8 000 000 forintban való megállapítását, és ezzel a megítélt összeg 5 500 000 forintra való felemelését kérte. Megítélése szerint nem túlzott, sőt a hasonló ügyekben megítélt összegekhez képest lényegesen alacsonyabb a javára megítélt összeg, mert az ügy sajátosságait - közötte azt, hogy a baleset kilenc éves korában érte - és a balesetkori ár- és értékviszonyokat nem értékelte kellő súllyal az elsőfokú bíróság.

Az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem érintett része a Pp. 228. §-ának (3) bekezdése értelmében jogerőre emelkedett. A Legfelsőbb Bíróság ezért az ítéletet a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése alapján csak fellebbezett részében vizsgálta.

A fellebbezés és a felemelt kereset alaptalan.

Az I. r. felperes nem vagyoni kárigényének elbírálásánál helyesen értékelte az első fokú bíróság az egészséghez és a testi épséghez való személyhez fűződő jog súlyos megsértését, az ezzel összefüggő hátrányos következményeket, és a jogsértés súlyának, valamint valamennyi következményének gondos mérlegelésével határozta meg a nem vagyoni kártérítés összegét

A baleset idején kilenc éves I. r. felperes rendkívül súlyos sérülései következtében olyan mértékű egészségkárosodást szenvedett, amely egész hátralevő életét döntően megváltoztatta, és egyben meg is határozta.

A baleset következményeként az önálló életvitelre teljességgel alkalmatlanná vált, egész életében mások gondozására szorul. A teljes emberi élet megvalósításától véglegesen elesett, a személyiség tartalmát adó önmegvalósítás lehetősége helyett, másoktól függő, rendkívül korlátozott, úgyszólván csupán biológiai életet élhet. Az életminőség rendkívüli romlásában mutatkozó változást, valamint azt kellett értékelni, hogy mindez az emberi élet korai szakaszában következett be, és hogy a súlyos baleset rendkívüli következményei fennmaradnak.

Ezek azok a súlyos és végleges változások, amelyek alapvetően és hátrányosan megváltoztatták az I. r. felperes életét, személyes viszonyulását a környezethez.

A nem vagyoni kártérítés mértékét ezért olyan összegben kellett megállapítani, amely kifejezi a károsultat ért valamennyi hátrányt, és egyben alkalmas a hátrányos következmények enyhítésére, a teljességgel elnehezült életvitel elviselésének a megkönnyítésére. Ezeknek az értékelendő szempontoknak a megállapított nem vagyoni kártérítés öszszege megfelel, és összhangban áll az adott időszak összehasonlítható káreseményei alapján kialakult ítélkezési gyakorlattal is.

Az I. r. felperes javára megítélt nem vagyoni kárpótlás a hasonló következményekkel járó, korábban bekövetkezett káresemények alapján megítélt összegekhez képest (Pf. III. 21. 218/1998., Pf. III. 21.888/1995.) lényegében az annak megfelelő egyenértékűséget fejezi ki azzal, hogy ez esetben az időközi inflációs hatások mindenkit terhelő és a balesettől független következményei az alperesre nem háríthatók át.

Az I. r. felperes a Pp. 247. §-ának b) pontja alapján a keresetét csatlakozó fellebbezésnek nevezett beadványában megengedetten emelte fel, de az érdemben nem volt alapos, úgyszintén alaptalan volt az alperesnek a megítélt összeg leszállítására irányuló fellebbezése is. (Legf. Bír. Pf. III. 24.778/1999. sz.)