BH 1994.4.171 I. A büntetőeljárás alá vont országgyűlési képviselő esetében a mentesség kérdésében a bíróságnak önállóan - az országgyűlési határozattól függetlenül - kell állást foglalnia; ez a mentesség nem terjed ki a büntetőtörvény szerinti becsület csorbítására alkalmas bűncselekményekre [Btk. 179. §, 180. §, 232. §, 1990. évi LV. tv. 2. §].

II. Az ember tudatállapotára, tudattartalmára vonatkozó állítás - a rágalmazás, illetőleg a hatóság és a hivatalos személy megsértésének bűncselekménye szempontjából - a tényállítás fogalma alá esik [Btk. 179. §, 232. §].

III. A becsület csorbítására alkalmasság - mint a rágalmazás, valamint a hatóság és a hivatalos személy megsértése bűncselekményének objektív eleme - nem a sértett megítélésétől függ, hanem azt az általános erkölcs és közfelfogás alapján kell megítélni [Btk. 179. §, 232. §].

IV. A becsület csorbítására alkalmas tény állításával elkövetett bűncselekmények elbírálása során a közérdek, illetőleg a jogos magánérdek fennállása esetén a valóság bizonyítását - akár hivatalból is - el kell rendelni és le kell folytatni, melynek nem feltétele az ezzel kapcsolatos alakszerű bírósági határozat meghozatala [Btk. 182. §, 232. § (4) bek.].

A kerületi bíróság a terheltet a hivatalos személy nagy nyilvánosság előtt elkövetett megsértésének vétsége miatt emelt vád alól felmentette. A megállapított tényállás lényege a következő.

Az országgyűlési képviselő terhelt a televízió egyik műsorában az alábbiakat jelentette ki: "az akkori belügyminiszter azt fontolgatta, hogy a tömegbe lövet..."

A kormány elnöke az eljárás lefolytatásához szükséges feljelentést megtette [Btk. 232. § (5) bek.].

Az országgyűlés határozatával a képviselő mentelmi jogát felfüggesztette.

Az ügyészség a Btk. 232. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdése szerint minősülő, hivatalos személy nagy nyilvánosság előtt elkövetett megsértésének vétsége miatt emelt vádat a terhelt ellen.

A kerületi bíróság álláspontja szerint a terhelt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt, ugyanis az ún. taxisblokád idején rendkívüli helyzet volt, az akkori belügyminiszternek ezért kötelessége volt, hogy átgondolja, miként lehet úrrá a válságon. A rendőrség szolgálati szabályzatát is figyelembe véve, az adott helyzetben a "tömegbe lövetés" nem jelentett volna mást, mint jogszerű fegyverhasználatot. Ezt, mint törvényes eszközt, a belügyminiszter felhasználhatta volna, ezért a terhelt csupán az "akkori helyzet drámaiságát" írta le, amikor azt állította, hogy a belügyminiszter egy ilyen rendkívüli, de jogszerű fellépés lehetőségét fontolgatta, a sérelmezett kijelentés ekként nem volt alkalmas a hatóság vagy a hivatalos személy megsértésére, s ezért a terhelt bűncselekményt nem követett el.

A kerületi bíróság a felmentő rendelkezését - a kifejtetteknek megfelelően - a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontjára alapította.

A másodfokú bíróság végzésével a kerületi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a terhelt ellen indított büntetőeljárást megszüntette, és őt megrovásban részesítette. A másodfokú bíróság tévesnek ítélte meg a kerületi bíróságnak azt a nézetét, mely szerint a "tömegbe lövetés" jogszerű fegyverhasználatot jelent. Értelmezése szerint a

tömegbe lövetés "a tömeget alkotók válogatás nélküli elpusztítását jelenti, és ilyen fegyverhasználatra a jogszabályok nem adnak lehetőséget. A terhelt kijelentése tehát arra utalt, hogy az akkori belügyminiszter a taxisblokád idején a hatáskörét túllépve, súlyosan jogszerűtlen eszközök igénybevételét fontolgatta".

A másodfokú bíróság kifejtette azt is, hogy a terhelt kijelentése sem tényállításnak, sem tényre közvetlenül utaló kijelentésnek nem tekinthető, hanem egy "olyan értékítélet, amely független az objektív valóságban lezajlott eseményektől".

Mindezek alapján megállapította, hogy a terhelt a Btk. 232. §-ának (2) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdése szerint minősülő hivatalos személy nagy nyilvánosság előtt elkövetett megsértésének vétségét valósította meg. A cselekmény súlyát, jelentőségét azonban olyan csekélynek ítélte, amelynek következtében a törvény szerint lehetővé tett legenyhébb büntetés kiszabását is szükségtelennek tartotta. Ezért az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a büntetőeljárást megszüntette, és a terheltet a bűncselekmény miatt megrovásban részesítette [Btk. 28. §-a, Be. 263. §-a, Be. 213. §-a (1) bekezdésének h) pontja, Btk. 71. §-ának (1) bekezdése].

Az iratok tartalmából megállapítható, hogy a terhelt már a nyomozás során arra hivatkozott, ő a szóban levő televíziós műsorban a valóságot állította, ezért a valóság bizonyításának az elrendelését kérte [Btk. 232. §-ának (4) bekezdése]. Azt állította, hogy több újságcikkel, illetve más irattal, de a tanúvallomásokkal is közvetve ("indirekt módon") igazolni tudja: a volt belügyminiszter az ún. taxisblokád idején valóban azt fontolgatta, hogy a tömegbe lövet, s mivel a sérelmezett tény állítását közérdek indokolja, ezért ő büntethetőséget kizáró okból [Btk. 22. §-a i) pontja] nem büntethető. Ezt az indítványát - a meghatalmazott védővel együtt - az eljárás bírósági szakaszában többször is megismételte.

A kerületi bíróság kifejtette: a valóság bizonyításának a törvényi előfeltételei ugyan fennállottak, de annak az elrendelése szükségtelennek bizonyult, mivel a bíróság "birtokában volt már mindazon bizonyítékoknak és tényeknek, amelyekre a döntését alapozhatta".

A másodfokú bíróság ezzel az indítvánnyal a határozatában nem foglalkozott, nyilvánvalóan azért, mert a terhelt megnyilatkozását "értékítéletként" értékelte.

A terhelt meghatalmazott védője a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozással felülvizsgálati indítványt nyújtott be a másodfokú bíróság végzése ellen. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a helyes tényállás alapján, téves jogi következtetéssel, az anyagi büntető jogi rendelkezések súlyos megsértésével állapította meg a terhelt büntetőjogi felelősségét.

A felülvizsgálati indítvány szerint a másodfokú bíróság végzése ellentétes az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 2. §-ában foglalt rendelkezéssel, mely szerint a képviselő a bíróság vagy más hatóság előtt nem vonható felelősségre a megbízatásának gyakorlása során közölt tény vagy vélemény miatt, kivéve a rágalmazást és a becsületsértést.

A mentesség tehát a hivatalos személy megsértése esetén fennáll; a terhelt sérelmezett kijelentése (szemben a másodfokú bíróság nézetével) tényállítás, és ezért a valóság bizonyításának a mellőzése törvénysértő, hiszen nem vitatható, hogy a tényállítást a közérdek indokolta; az adott ügyben egy "politikai vita" került a bíróság elé, és nem kívánatos, hogy politikai természetű nézeteltérések rendezésére a bíróságot használják fel, márpedig a marasztaló döntés erre az eredményre vezet, végül a marasztaló határozat nincs összhangban a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság gyakorlatával, mely szerint a politikusokkal szembeni bírálat, kritika határai sokkal szélesebbek az általában megengedettnél.

A védő a nyilvános ülésen mindezeken túl hivatkozott arra is, hogy a terhelt cselekménye társadalomra veszélyesség hiánya miatt nem valósít meg bűncselekményt. Elsősorban a terhelt felmentését, másodsorban pedig a megtámadott határozat hatályon kívül helyezését és az eljárt bíróságok új eljárásra utasítását kérte.