BH 2000.5.214 I. A polgármester az önkormányzat képviselőjeként jár el - ha a képviselő-testület ettől eltérően nem rendelkezik -, ezért a polgármester által harmadik személyekkel szemben vállalt kötelezettség - pl. garanciavállalás - érvényességéhez az önkormányzat jegyzőjének ellenjegyzésére nincs szükség [Ptk. 36. § (2) bek., 37. § (1) bek., 218. §, 249. §, 273. § (1) bek., 1990. évi LXV. tv. 9. § (1) bek., 1991. évi XX. tv. 139. § d) pont, 140. § (1) bek. k) pont, 1992. évi XXXVIII. tv. 66. §, 100. § (1)-(3) bek.].

II. A szerződési szabadság elve folytán a nem üzletszerűen gyakorolt garanciavállalás vagy kezesség miatt - azon a címen, hogy a vállaló nem pénzintézet volt - a szerződés semmissége nem állapítható meg [Ptk. 200. § (1)-(2) bek., 1991. évi LXIX. tv. 3. § (1) bek. e) pont, 4. § (1) bek. d) pont, 8. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság a felperes módosított keresetét - amelyben az alpereseket a Ptk. 313. §-ára, illetve 339. §-ára alapítva vagylagosan 136.354.140,-Ft és "törvényes késedelmi kamatainak" a megfizetésére kérte kötelezni - elutasította. Ítéletében tényként állapította meg, hogy az I. r. alperes egyik alapítója volt a TV 16 M. Kft.-nek, amely a XVI. kerületben sugárzandó kábeltelevíziós műsorok készítésére alakult. A kábeltelevíziós műsorok előállításához, illetve sugárzásához szükséges különböző videotechnikai eszközök beszerzése érdekében a CWAG Leasing GmbH és a V. Kft. lízingszerződést kötöttek. E lízingszerződésbe foglalt fizetési kötelezettség biztosítékaként F. G. polgármester aláírásával ellátva - pontosan meg nem állapítható időpontban - egy okirat készült, amelyben a kerületi önkormányzat polgármesteri hivatala az U. Kft. megbízásából garanciát vállalt a felperes javára 2.145.000 DEM (tíz ráta szorozva 214.500 DEM) devizaösszeg forintellenértékének erejéig a lízingszerződés lejáratát követő három hónapig. E garanciavállalásban a polgármesteri hivatal feltétel nélkül és visszavonhatatlanul kötelezte magát arra, hogy amennyiben a V. Kft. a lízingszerződésből eredő fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a felperes írásbeli felszólítására az alapjogviszony vizsgálata nélkül fizetést teljesít. A V. Kft. a lízingdíjfizetéssel késedelembe esett, ezért a lízingbe adó a lízingszerződést 1994. november 30-án felmondta. A felperes az alperesekkel szembeni követelését elsődlegesen az említett garancavállalási nyilatkozatra alapította, amelynek teljesítésétől az alperesek - többek között a megállapodás érvénytelenségére hivatkozva - elzárkóztak.

Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint "fizetési" garanciát csak bank vállalhat, ezért az okiratban foglalt kötelezettségvállalás - tartalma szerint - kezességnek minősül. A vitatott nyilatkozat létrejöttének körülményeit vizsgálva megállapította, hogy az nem az ügyiratokra előírt formában készült, és az iratkezelésre vonatkozó szabályoknak megfelelő módon nem is került kiadásra. Figyelemmel a beavatkozó által korábban kiállított kötelezettségvállalásokra is, elfogadta a beavatkozónak azt az előadását, hogy ő a felperes által szövegezett okiratot mint munkaközi példányt írta alá, és a már korábban aláírt nyilatkozat felhasználására olyan módon került sor, hogy azon valaki az 1993. április 7-i dátumot feltüntetve, azt a felperes részére visszajuttatta. A "hivatalos alakszerűséget" nélkülöző iratot a Ptk. 4. §-ára figyelemmel a gazdasági ügyekben jártas felperes nem tekinthette az önkormányzat nevében és képviseletében kiállított okiratnak. Megállapította azt is, hogy a garanciavállaló nyilatkozat olyan szerződésre vonatkozott, amelyben a bérlő fizetési kötelezettségének a teljesítéséért bankgarancia-vállalás volt kikötve, amelynek vállalására az önkormányzat a Ptk. 249. §-ára figyelemmel nem volt jogosult. Amennyiben viszont az említett biztosítékot a lízingszerződés alanyai önkormányzati garanciára módosították, akkor ezt a megállapodást meg kellett volna küldeni a garanciavállaló részére is. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 9. §-ának (1) bekezdése szerint az önkormányzati feladat- és hatáskörök a képviselő-testületet illetik meg, ezért a testületet képviselő polgármester kötelezettségvállalásához önkormányzati döntésre lett volna szükség. Az alperesek nem alkották meg a szervezeti és működési szabályzatot, ebből azonban nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a törvény által általánosan meghatározott képviselő-testületi jogosultságokból 100 millió forintos nagyságrendű garanciavállalási nyilatkozat kiadására "önmagában" a polgármester jogosult lett volna. Az elsőfokú bíróság az 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-ának, valamint 100. §-a (1) és (3) bekezdésének összevetéséből arra következtetett, hogy a perbeli rendkívüli kötelezettségvállalás nem tekinthető olyan gazdálkodási feladatnak, amelynek során az 1991. évi XX. törvény 139. §-a alapján a helyi önkormányzat nevében a polgármester kötelezettséget vállalhatna.

A felperes fellebbezése folytán a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság részítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amellyel a felperes keresetét a szerződés teljesítése iránti részében elutasította, helybenhagyta. Egyebekben - a perköltség viselésére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét, és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróság a tényállást részben kiegészítette, de ennek alapján is egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával, hogy a beavatkozó nyilatkozata az 1991. évi LXIX. törvény 4. §-ának (1) bekezdésére is figyelemmel nem minősül bankgarancia-vállalásnak. Annak tartalmából arra kell következtetni, hogy a beavatkozó készfizető kezességvállaló nyilatkozatot tett. A beavatkozó, a volt polgármester a kerületi önkormányzat polgármesteri hivatala nevében vállalta a kezességet, ebből pedig az következik, hogy a felperesnek az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresete alaptalan, a kezesi szerződés alapján az I. r. alperestől teljesítést nem követelhet. De a kezesi nyilatkozat alapján a polgármesteri hivatal sem kötelezhető arra, hogy a felperesnek teljesítsen. A kezesi szerződés ugyanis a CWAG GmbH javára szóló teljesítésről rendelkezik arra az esetre, ha a V. Kft. a lízingdíj-fizetési kötelezettségének nem tesz eleget. A felperest ezért a kezesi szerződés csak arra jogosította fel, hogy a kötelezett teljesítésének elmulasztása esetén felhívja a kezest arra, hogy a CWAG GmbH javára fizetést teljesítsen. A felperes a kezességvállaló nyilatkozat alapján a saját nevében és a saját részére a követelést - engedményezés hiányában - nem érvényesítheti. Ezért a felperesnek a II. r. alperessel szemben - a kezesi szerződés teljesítésére irányuló - keresete alaptalan.

A Legfelsőbb Bíróság a továbbiakban arra mutatott rá, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 100. §-ának (3) bekezdése a polgármesteri hivatal kezességvállalása esetén az önkormányzat pozitív testületi döntését kívánja meg, ennek hiányában nincsen olyan ügy, amelyre a polgármesternek a törvényben biztosított képviseleti joga kiterjedne. Ezt a hiányosságot a felperes - az 1992. december 2-i keltezésű leveléből kitűnően - maga is észlelte. A kezességvállalás további alaki feltétele az 1991. évi XX. törvény 140. §-a (1) bekezdésének k) pontja szerint a jegyző vagy az általa felhatalmazott személy ellenjegyzése, amely az adott esetben hiányzott. Kifejtette még a Legfelsőbb Bíróság, hogy a feltétlen és visszavonhatatlan fizetési kötelezettségvállalás a Ptk. 273. §-a (1) bekezdésének rendelkezésébe ütközik, amely szerint a kezesi kötelezettség az alapjogviszonyhoz igazodik. Az alapjogviszony viszont tisztázatlan, mert nem állapítható meg, hogy a beavatkozó az 1993. április 7-i nyilatkozatával hogyan vállalhatott magasabb bázisösszeget, mint amennyit a lízingszerződés tartalmaz. A fentiekre tekintettel az alapjogviszonyt figyelmen kívül hagyó kezességvállalás a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésében meghatározott jogszabályba ütköző semmis szerződésnek minősül. A másodfokú bíróság a fellebbezést annyiban találta alaposnak, hogy az elsőfokú bíróság nem bírálta el a felperes másodlagos, kártérítés fizetésére irányuló keresetet, ezért ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.