A Kúria Bfv.505/2015/19. számú precedensképes határozata hűtlen kezelés bűntette (KÜLÖNÖSEN JELENTŐS vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette) tárgyában. [1998. évi XIX. törvény (Be.) 423. §] Bírók: Akácz József, Kónya István, Varga Zoltán

A határozat elvi tartalma:

A cselekmények jogi minősítésének törvényessége csak az irányadó tényállás alapján vitatható.

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék B.774/2007/510., Fővárosi Ítélőtábla Bf.368/2012/59., Kúria Bfv.1139/2013/16. (BH 2014.8.236), *Kúria Bfv.505/2015/19.* (BH 2016.7.165)

***********

KÚRIA

Bfv.III.505/2015/19.szám

A Kúria Budapesten, a 2015. év november hó 9. napján tartott tanácsülésen meghozta a következő

v é g z é s t:

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt T. K. és társai ellen folyamatban volt büntetőügyben T. K. I. rendű terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Fővárosi Törvényszék 17.B.774/2007/510. számú, és a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bf.368/2012/59. számú ítéletét - az I. rendű terhelt vonatkozásában - hatályában fenntartja.

A végzés ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye, s ebben az ügyben sem az indítvány előterjesztője, sem azonos tartalommal más jogosult újabb felülvizsgálati indítványt nem nyújthat be.

I n d o k o l á s

A Fővárosi Törvényszék a 2012. március 23-án kelt 17.B.774/2007/510. számú ítéletével T. K. I. rendű terheltet az 1978. évi IV. törvény (korábbi Btk.) 319. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés d) pontja szerint minősülő társtettesként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, a korábbi Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, a korábbi Btk. 299/B. § a) pontjába ütköző folytatólagosan, társtettesként elkövetett tőkebefektetési csalás bűntette, és a korábbi Btk. 289. § (1) bekezdés a) és b) pontjába ütköző és a (3) bekezdés a) és b) pontjai szerint minősülő számvitel rendje megsértésének bűntette miatt halmazati büntetésül 8 évi börtönbüntetésre és 8 évi közügyektől eltiltásra, valamint gazdálkodó szervezet vezetésétől, mint foglalkozástól végleges eltiltásra ítélte.

Az ügyész az I. rendű vádlott terhére a büntetés súlyosítása végett, míg az I. rendű vádlott és védője az ok megjelölése nélkül jelentett be fellebbezést.

A bejelentett fellebbezések folytán másodfokú bíróságként eljáró Fővárosi Ítélőtábla a 2013. április 16. napján jogerős 1.Bf.368/2012/59. számú ítéletével az elsőfokú bíróság határozatát a polgári jogi igények, továbbá a zár alá vételt fenntartó rendelkezés tekintetében megváltoztatta, a bűncselekmények megnevezésének alapjául szolgáló törvényhelyek felhívását, valamint a zár alá vett vagyontárgyak felsorolását illetően az ítéletet pontosította, egyebekben azt az I. rendű terhelt vonatkozásában helybenhagyta.

A jogerős határozattal szemben az I. rendű terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjaira hivatkozással nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

A felülvizsgálati indítvány szerint az alsófokú bíróságok indokolási kötelezettségüknek nem tettek kellő mértékben eleget, mivel nem a releváns tényállást vizsgálták, aminek keretében a törvényi tényállási elemeket nem, vagy nem megfelelően értékelték. Emiatt az ítélet eleve felülbírálatra alkalmatlan és ellentétes a rendelkező résszel (I. pont).

Az alapügyben eljárt bíróságok ezen felül helytelenül alkalmazták a büntető anyagi jogi szabályokat a hiányosan megállapított tényállás alapján (II. pont). Tévesen rótták fel a rendelkező rész szerinti, csak szándékosan elkövethető hűtlen kezelést, ugyanis az indokolásból legfeljebb a gondatlanság olvasható ki (I. 1. pont).

A másodfokú bíróság egyéb okokból is törvénysértő büntetést szabott ki, mivel számos súlyosító körülményt tévesen vett figyelembe, míg az indokolásból egyébként megállapítható enyhítő körülményeket nem értékelte a büntetés kiszabása során (III. pont).

A felülvizsgálati indítvány szerint értelmezhetetlen, hogy mit jelentene a másodfokú bíróság olvasatában a "lényegében piramis elven" fordulat, valamint az, hogy ennek milyen jelentősége lenne a hűtlen kezelés vonatkozásában. Ugyanez vonatkozik a "hitelezők nem voltak kielégíthetők" fordulatra is. A "felróhatóság" miatti "sikertelenség" pedig egyenesen polgári jogi, és nem büntetőjogi kategória.

E két körülmény egybevetéséből megállapítható, hogy a másodfokú bíróság által leírt tényállás nem a hűtlen kezelés, hanem adott esetben például a csalás tényállási elemeivel foglalkozik (vö. "csalogatás"), amely viszont ismételten csak minden konkrétumot és alapot nélkülöz, hiszen a terheltek nem állítottak valótlanságot a szövetkezet tagsága felé, ugyanis pusztán látványterveket készítettek. Azt azonban sosem állították, hogy ezek a beruházások már elkészültek.

A bíróságok tehát azt sem állapították meg egyértelműen, hogy a szövetkezettel vagy annak tagjaival szemben terhelte-e vagyonkezelői kötelezettség a terhelteket.

A P.-I. Szövetkezet tagjai ugyanis egyrészt egy 5.000 Ft értékű részjegyet jegyeztek a szövetkezetnél, majd ún. "célrészjegy megállapodás" keretében gyakorlatilag kölcsönt nyújtottak a szövetkezetnek, amit az kamatokkal együtt ígért visszafizetni a tagjainak. Az e módon "célrészjegy" keretében a szövetkezet részére folyósított pénzkölcsön tehát nem jelent valódi részjegyet, mivel ahhoz semmilyen egyéb tagsági jogviszony nem kapcsolódik. Valójában az 5.000 Ft értékben jegyezett "részjegy" célja az volt, hogy az így taggá váló személy helytelenül "célrészjegy" alapján pénzkölcsönt tudjon folyósítani a szövetkezet részére.

A terhelteket tehát a szövetkezet irányában terhelhette vagyonkezelői kötelezettség, amelynek a tartalmát a bíróságok egyáltalán nem is vizsgálták.

Az alsófokú bíróságok azonban ennek ellenére semmilyen módon nem indokolták meg, hogy e terhelti védekezést mi alapján utasították el, és mi alapján lett volna az megállapítható, hogy a küldöttgyűlési felhatalmazások és jóváhagyások nem jelentik a szövetkezet beleegyezését az I-III. rendű terheltek által előterjesztettekhez.

Úgyszintén nem vizsgálták a bíróságok az egyes gazdasági döntések tartalmi előkészítettségét, ugyanis maguk ismerik el, hogy ez "szükségtelen", amikor az I. rendű terhelt bizonyítást ajánlott a megvalósíthatósági tanulmányok beszerzésére.

Eszerint pedig a csalás és a tőkebefektetési csalás között a releváns különbség csupán a kár, mint eredmény hiánya az utóbbinál.

Ettől függetlenül azonban a tőkebefektetési csalás is eredmény-bűncselekmény, ahol az eredmény a tőkebefektetés. Az eredmény és az elkövetői magatartás között pedig ok-okozati összefüggésnek kell fennállnia, amelyet az adekvát kauzalitás tana szerint szükséges lett volna vizsgálni. E vizsgálat viszont teljes egészében elmaradt a bíróságok részéről.

A jelen esetben a bíróságok semmilyen mértékben nem vizsgálták azt, hogy milyen alapon, milyen mélységű és mértékű tájékoztatási kötelezettsége állt volna fenn a terhelteknek.

A "készletre felvett előleg" címkével a terheltekhez juttatott összegek viszont semmiképpen sem azonosíthatóak a szövetkezet pénzkezelési szabályzata által említett "előleggel".