BH 2006.11.367 I. Nem szűnik meg a bankszámla-szerződés a számlatulajdonos halálával, az abból származó jogok és kötelezettségek az örökösre szállnak [Ptk. 323. § (2) bek., 529. § (1) bek., 598. §].

II. Ha a hitelintézet az örökhagyó halála előtt nem terheli meg annak bankszámláját az elajándékozott pénzösszeggel, a megajándékozottnak kötelmi jogi követelése keletkezik az örökössel szemben az ajándék tulajdonjogának megszerzésére [Ptk. 117. § (2) bek., 598. §].

III. Ha a hitelintézet a számlatulajdonos haláláról hitelt érdemlően értesül - kivéve, ha a szerződés másként rendelkezik - ezt követően már nem teljesítheti az örökhagyó által ajándék teljesítése céljából adott átutalási megbízását [Ptk. 481. § b) pont, 482. §].

Az irányadó tényállás szerint a felperes édesapja, Á. F. több évtizedes külföldi tartózkodás után 1992-ben hazatelepült Magyarországra és 1993-tól haláláig élettársi kapcsolatban élt az I. r. alperessel. Á. F. 1999. május 29-én - szombati napon, a hajnali órákban - a lakásán szívinfarktusban elhunyt. A közjegyző 1999. október 1-jén jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzésével törvényes öröklés címén a felperesnek adta át az örökhagyónak a II. r. alperesnél lévő számláin nyilvántartott követeléseket, egyebek mellett a perbeli devizaszámlán nyilvántartott 53 182,73 DEM és kamatai iránti követelést is.

A kereset szerint 2001 márciusában jutott a felperes tudomására, hogy Á. F. halálának időpontjában a II. r. alperesnél vezetett devizaszámlán összesen 113 182,73 DEM összeg szerepelt, és ebből az összegből a halálesetről tudva utaltak át 1999. május 31-én a II. r. alperes alkalmazottai ajándékozás címén 60 000 DEM-et az I. r. alperes számlája javára, aki 1995. és 2000. között a II. r. alperes fiókvezetője volt. A felperes keresetét a II. r. alperessel szemben a Ptk. 318. § (1), 339. § (1) és 348. § (1) bekezdésére, az I. r. alperessel szemben pedig a Ptk. 361. § (1) bekezdésére és 339. §-ára alapította, és az alpereseket egyetemlegesen kérte marasztalni - 125 Ft átváltási árfolyam figyelembevételével, a 60 000 DEM-nek megfelelő - 7 500 000 Ft és ennek 1999. június 1-jétől járó 20%-os kamatai megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a II. r. alperest 7 500 000 Ft és ennek 1999. június 1-jétől járó kamatai tekintetében marasztalta a felperes javára, a felperes ezt meghaladó keresetét pedig elutasította. Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes édesapja 1999. május 28-án átutalási megbízást adott a II. r. alperesnek arra, hogy devizaszámlájáról ajándékozás címén 60 000 DEM-et utaljon át az I. r. alperes javára. Az átutalás azonban nem volt szabályszerű, nem felelt meg a 15/1995. (PK 18.) MNB rendelkezés 6. § (1) bekezdés és 1. számú melléklet 2. pontjában írtaknak, és a 161/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet 7. §-ának sem, ugyanis az átutalási megbízáson nem került sor az országkód és a jogcímkód feltüntetésére és elmaradt a két tanú által aláírt ajándékozási okirat becsatolása is. Ezért köteles a II. r. alperes a nem szabályos átutalás miatt helytállni a felperes felé a Ptk. 318. § (1) és 339. § (1) bekezdése alapján. Az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresetnek azonban nincs jogalapja, mert egyrészt a II. r. alperes marasztalására tekintettel a felperes oldalán vagyoncsökkenés nem következik be, tehát az I. r. alperes a felperes rovására nem gazdagodott, másrészt azért, mert a felperes édesapja jogutódjaként szerződéses kapcsolatba került a II. r. alperessel és igényét csak vele szemben terjesztheti elő.

Az elsőfokú ítélet megváltoztatása iránt a felperes és a II. r. alperes nyújtottak be fellebbezést, a felperes az I. r. alperes - II. r. alperessel egyetemleges - marasztalása, a II. r. alperes pedig a kereset teljes terjedelmű elutasítása érdekében.

A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a keresetet a II. r. alperessel szemben is elutasította. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy az I. r. alperes - mivel részére az örökhagyó még életében ajándékozott éspedig érvényes szerződés alapján 60 000 DEM-et - a felperes rovására nem gazdagodott és a felperest nem érte kár sem az I. r. alperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben. Alaptalannak találta a másodfokú bíróság a II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet is. Az ezzel kapcsolatos döntésének meghozatalakor abból indult ki, hogy néhai Á. F. 1999. május 28-án az üzleti órák alatt jelent meg a II. r. alperesnél, átadta a II. r. alperes alkalmazottjának a saját aláírásával ellátott átutalási megbízást a 60 000 DEM I. r. alperes javára való átutalásáról, a II. r. alperes pedig a reá háruló feladatokat az érkezést követő bankműveleti napon 1999. május 31-én 8 óra 53 perckor teljesítette. A jogerős ítélet szerint a II. r. alperes eljárása megfelelt a néhai Á. F. örökhagyó és a II. r. alperes által megkötött - a Ptk. 529. § (1) bekezdése szerinti - bankszámla-szerződés részét képező Üzletszabályzat 2.2., 2.2.3., 4.4.1., 4.4.3. és 5.4.4. pontjában írtaknak, ugyanis kellő gondossággal vizsgálta a megbízó személyazonosságát, már a megbízás érkezését követő első bankműveleti napon teljesítette a néhai megbízását, az átutalást pedig azért volt jogosult teljesíteni a haláleset után is, mert arra a megbízó még életében adott megbízást. A másodfokú bíróság álláspontja szerint Á. F. devizakülföldinek minősült, és mint ilyen személy Magyarország területén devizahatósági engedély nélkül köthetett ajándékozási szerződést. A 161/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet 1. számú melléklete 75. pontjában írt rendelkezés nem vonatkozik devizakülföldiek ajándékozási ügyletére, ezért nem volt szükség az átutalás teljesítéséhez két tanú által aláírt írásbeli ajándékozási szerződésre sem. Tény ugyan, hogy az átutalási megbízáson nem volt feltüntetve az országkód és a jogcímkód, de mindezek feltüntetése a II. r. alperes kötelezettsége lett volna, a saját érdekkörben felmerülő hibára hivatkozással pedig nem tagadhatta meg az átutalási megbízás teljesítését. A felperes pedig e mulasztástól függetlenül nem tarthatott igényt örökösként Á. F. által elajándékozott pénzösszegre.

A felperes felülvizsgálati kérelmében az elsőfokú ítélet részbeni, valamint a másodfokú ítélet teljes terjedelmű hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének helyt adó határozat meghozatalát kérte. A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet megalapozatlan, sérti a Pp. 206. §-ának rendelkezéseit.

Tévesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy néhai Á. F. devizakülföldinek minősül, mert - a 7. sorszám alatt csatolt aláírás-bejelentő karton adataiból is kitűnően magyar hatóság által kiállított személyi igazolvánnyal rendelkezett, akit a Dtv. 3. §-ában írt értelmező rendelkezések alapján devizabelföldinek kellett tekinteni. A másodfokú bíróság által szóbeli ajándékozási szerződésnek minősített ügylet tehát devizabelföldiek között jött létre, ilyen személyek között viszont a Dtv. 10. § (1) bekezdése - figyelemmel a Dtv. 9. §-ára is - kifejezetten tiltotta a devizával való fizetést. Ezt az álláspontot erősíti meg a II. r. alperes belső eljárási rendjét elemző, és az iratokhoz csatolt "Nemzetközi fizetések és bankgarancia kezesség" című kiadvány 5. oldala is, melyből az következik, hogy a nem közeli hozzátartozók között tényleges devizaszolgáltatásra irányuló ajándékozás tiltott jogügylet, amit a Dtv. 30. §-ának rendelkezése sem old fel. Minderre tekintettel akár szóban, akár írásban kötötték meg az ajándékozási szerződést, az semmisnek minősül.