21/1996. (V. 17.) AB határozat
a Legfelsőbb Bíróság elnökének az Alkotmány rendelkezései értelmezése kérdésében benyújtott indítványa tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság elnökének az Alkotmány rendelkezései értelmezése tárgyában benyújtott indítványa alapján meghozta a következő
határozatot:
1. A gyermeknek az a joga, hogy az állam részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemben és gondoskodásban részesüljön [Alkotmány 67. § (1) bekezdés] az állam alkotmányos kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének védelmére. Az államnak ez a kötelessége alkotmányos alapot nyújt arra, hogy a törvényhozó vagy a bíróság - elsősorban a nyilvánosság szférájában - a gyermek alapjoggyakorlását, ezen belül a gyermek egyesülési joga (Alkotmány 63. §) gyakorlását korlátozza.
Az Alkotmány 67. §-a értelmében az államnak a gyermeket a fejlődésére káros hatásokon kívül az olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia, amelyekkel kapcsolatban életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél) fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve.
2. A fenti ismérvek alapján a gyermek tagságát homoszexualitással kapcsolatos egyesületben törvény vagy bírósági határozat kizárhatja vagy korlátozhatja. Az egyesülési jog gyakorlása tényleges korlátozásának azonban a gyermek fejlődését fenyegető konkrét kockázathoz kell igazodnia. Annak mérlegelése során, hogy a gyermek fejlődése védelméhez való jog a gyermek egyesülési joga gyakorlásának korlátozásához vezethet-e, a gyermek életkorát és az egyesület jellegét egymásra vonatkoztatva, abból a szempontból kell értékelni, hogy a gyermek képes-e megismerni és értékelni a homoszexualitáshoz való viszonyára vonatkozó, választható lehetőségeket, továbbá választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve, beleértve azokat a következményeket, amelyek az adott egyesületben való tagságból és a homoszexualitás ott vallott felfogásának nyilvános vállalásából adódhatnak.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. A Legfelsőbb Bíróság elnöke indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság absztrakt alkotmányértelmezés keretében határolja el egymástól az Alkotmány 67. §-ában, illetve a 63. §-a (1) bekezdésében megfogalmazott alapvető jogokat. Az indítványozó "konkrét alkotmányjogi probléma meglétét" vélte felismerni "abban az összefüggésben, amely a gyermeknek azt a jogát, hogy az állam részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi védelemben és gondoskodásban részesüljön (Alkotmány 67. §), szembesíti az őt megillető egyesülési joggal [63. § (1) bekezdés] abban az esetben, ha olyan egyesületben való tagságának kérdése merül fel, amely a homoszexuális személyek, mint társadalmi csoport jogvédelmi szövetségeként lép fel".
2. Az indítvány megfelel az Alkotmánybíróság által a 31/1990. (XII. 18.) AB határozatban meghatározott feltételeknek (ABH 1990, 137. k.). Az elvont alkotmányértelmezést az Alkotmánybíróság mindig is igyekezett a két szélsőségtől távol tartani: egyrészt "valamely alkotmányos rendelkezés teljesen elvont, semmiféle konkrét problémához nem kapcsolódó, s így valójában parttalan értelmezésétől"; másrészt attól, hogy az elvont értelmezés konkrét ügyet döntsön el, vagy csupán jogszabályt értelmezzen. Az utóbbi feltétellel az Alkotmánybíróság más hatalmi ágak feladatától is távol kívánta tartani magát. Az értelmezés viszonylagos általánosságát az Alkotmánybíróság a "konkrét alkotmányjogi probléma" követelményével fejezte ki, s esetről esetre döntötte el, hogy mikor adható az indítványozót foglalkoztató egyedi problémán túlmutató, "megfelelő elvontságú, a jövőben is minden esetben kötelezően alkalmazandó válasz" [36/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 211].
II.
Az adott esetben egy klasszikus politikai szabadságjog, az egyesülési jog ütközik a gyermek ahhoz való jogával, hogy családja, az állam és a társadalom részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást megkapja.
1. Két alapjog ütközését lehetetlen teljes általánosságban elbírálni. Kérdés azonban, hogy van-e köztük olyan hierarchikus viszony vagy a természetükben rejlő különbség, amely az elbíráláshoz általános keretet ad.
a) Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata a "kommunikációs alapjogokat" a többi jog fölé helyezi annyiban, hogy "a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni" [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 178]. A véleménynyilvánítás szabadsága az Alkotmánybíróság szerint "anyajoga" a kommunikációs alapjogoknak. A véleménynyilvánítás szabadságának elsőbbsége más jogokkal szemben azonban nem terjed ki automatikusan az összes kommunikációs alapjogra. Ebben az esetben ugyanis szinte minden klasszikus politikai szabadságjog kitüntetett védelmet élvezne, ami egyrészt a véleményszabadság valódi jelentőségét csökkentené, másrészt a természetükből folyó különbségen túli jelentőséget kölcsönözne a politikai és a szociális-kulturális jogok közötti megkülönböztetésnek. A véleményszabadság elsőbbségének kiterjesztéséhez más jogokra az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata is különösen szoros összefüggést kívánt meg az "anyajoggal" [lásd a vallásszabadsággal kapcsolatban a 4/1993. (II. 12.) AB határozatot, ABH 1993, 51].
Az egyesülési jog nem osztozik tehát a véleményszabadság elsőbbségében más alkotmányos jogokkal szemben.
b) A klasszikus szabadságjogok nem élveznek eleve elsőbbséget a szociális jogokkal vagy az államnak más, nem klasszikus jogokból folyó kötelezettségeivel szemben. Ha viszont e két különböző típusú jog egymással ütközik, sajátosságaik nem hagyhatók figyelmen kívül.
2. A gyermek megfelelő fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jogának az egyesülési szabadsággal való ütközésekor e két különböző típusú jog korlátozhatóságának különböző ismérveit is összhangba kell hozni.
a) A most eldöntendő esetben tehát nem csupán azt kell értelmezés útján megmondani, hogy csakis a 67. §-t figyelembe véve milyen védelmi intézkedésekre van joga a gyermeknek - azaz, hogy a gyermek tagságának korlátozása homoszexualitással kapcsolatos egyesületben még része-e az alkotmányosan megkövetelt gondoskodási minimumnak -, hanem a védelem Alkotmány megkövetelte szintjét arra figyelemmel kell meghatároznia az Alkotmánybíróságnak, hogy ez a védelmi szint egyszersmint szükséges és arányos korlátozása-e egy klasszikus szabadságjog, az egyesülési jog gyakorlásának.
Azt, hogy az egyik alapjog érvényesüléséhez a másik milyen mértékben korlátozható, konkrét jogszabályi rendelkezés vagy konkrét ügy kapcsán lehet csak eldönteni. Két alapjog ütközéséről szóló absztrakt alkotmányértelmezés során jelentős megszorítással, akkor alkalmazható egyrészt (a gyermek védelme vonatkozásában, 67. §) az állami intézkedési minimum, másrészt (az egyesülési jog korlátozhatóságára, 63. §) a szükségesség/arányosság tesztje, ha a "konkrét alkotmányjogi problémát" törvényi tényálláshoz hasonló absztrakt tényállásként tekintjük. Valójában az Alkotmánybíróságnak kell egy alkotmányossági szempontból kifogástalan "törvényi tényállást" kreálnia, amelyhez a törvényhozó igazodhat, vagy amelynek alapján a bíróság alkotmányosan dönthet.
b) A gyermek védelemhez való joga és az egyesülési szabadság összeütközése még az indítványban meghatározott tényálláson belül is - "ha (a gyermek) olyan egyesületben való tagságának kérdése merül fel, amely homoszexuális személyek, mint társadalmi csoport jogvédelmi szövetségeként lép fel" - több, egymástól eltérő megítélést kívánó esetben merülhet föl. Különbözőek az alkotmányossági kérdések egyrészt aszerint, hogy a gyermek tagságának általános megtiltásáról vagy feltételhez kötéséről van-e szó, vagy pedig az egyesülési jog egyedi érvényesítéséről; másrészt aszerint, hogy a korlátozást jogszabály vagy bíróság mondja-e ki, vagy pedig a szülő érvényesíti. Az egyesülési jog jogszabályi korlátozása természete szerint általános; a bíróság általában kizárhatja a gyermek tagságát adott egyesületben a tagságot gyermek számára is lehetővé tévő egyesület bejegyzésének megtagadásával, és dönthet egyedi tagsági ügyben is; míg a szülő saját gyerekének tagságát tilthatja meg.
Az Alkotmánybíróság azonban előrebocsátja, hogy e korlátozások külön-külön vizsgálatára attól függően kerülhet sor, hogy az Alkotmánybíróság a gyermek fejlődése védelmének érdekében az egyesülési jog milyen súlyú korlátozását tartja alkotmányosan indokoltnak. Ha ugyanis arra az eredményre jut, hogy az állam kötelessége a gyermeket az ilyen egyesületi tagsággal járó kockázattól általában megvédeni, nem is merülhet föl, hogy ettől egyedi tagság ügyében bíróság eltérhet, vagy hogy a védelmi kötelezettség - az egyesületi tagsághoz való hozzájárulás formájában - a szülőre hárulna.
3. A gyermek védelemhez való joga és az egyesülési jog viszonyának tisztázásához a 67. §-ban foglalt jog két sajátosságát kell figyelembe vennünk. Az egyik, hogy a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való joga egyszersmint az állam kötelességét alapozza meg a gyermek személyiségfejlődése intézményes védelmére. Az államnak ez a védelmi kötelessége a gyermek alapjogainak korlátozásához is vezethet. Az Alkotmánybíróság határozatának döntő kérdése éppen az lesz, hogy hol húzza meg a határt a gyermek önálló alapjoggyakorlása és az állam, vagy a szülő alapjogi gyámkodása között. Másrészt tisztázni kell a gyermek alapjogi jogállásának azokat a sajátosságait, amelyek éppen gyermek volta miatt térnek el az általánostól (lásd alább III.1.).
Az Alkotmány 63. §-ában biztosított egyesülési jog oldaláról viszont abból kell kiindulnunk, hogy esetünkben nem valamely egyesülési cél alkotmányosságáról van szó [lásd az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény - a továbbiakban: Egytv. - 2. § (3) bekezdését], hanem az egyesülési jog gyakorlásának a gyermek érdekében (Alkotmány 67. §) való korlátozásáról. Azaz ennek az ügynek nem tárgya a homoszexualitással kapcsolatos egyesületek alkotmányossági szempontból való minősítése. Az egyesülési jog gyakorlása korlátozásának alkotmányos feltételei a törvényhozó számára az Alkotmányból és annak alkotmánybírósági értelmezéséből folynak. A bíró a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételét megtagadja, ha az alapítók az Egytv.-ben meghatározott feltételeknek nem tettek eleget. Az Egytv. 2. §-ának (2) bekezdése szerint az egyesülési jog gyakorlása nem sértheti az Alkotmány 2. §-ának (3) bekezdését (nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy kizárólagos birtokolására), nem valósíthat meg bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. Ezt az utóbbi feltételt tartalmazza a Gyermek jogairól szóló - az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett - New York-i Egyezmény 15. Cikke is, amely kimondja, hogy az Egyezményben részes államok elismerik a gyermek egyesülési jogát.
Az egyesülési jog korlátozása "mások jogai és szabadsága" sérelemtől való megóvása érdekében akkor alkotmányos, ha ezt a korlátozást a másik jog szükségessé tette és a korlátozás mérve a védelem céljával arányos. E másik jognak is alkotmányos jognak vagy abból levezethető jognak kell lennie. A gyermek alkotmányos joga a fejlődéséhez szükséges védelemre és gondoskodásra kizárja a gyermek tagságát bizonyos egyesületben. Ha az ilyen egyesületben alapszabálya szerint gyermek is tag lehet, akkor ez az egyesület nem tesz eleget az Egytv. 2. §-a (2) bekezdésének, mert a gyermekeknek az Alkotmány 67. §-ában biztosított jogát sérti. Az Alkotmánybíróság feladata ebben a határozatában a homoszexualitással kapcsolatos egyesületek vonatkozásában azokat az ismérveket meghatározni, amelyek alapján megállapítható, hogy az egyesülési jog gyakorlásának korlátozását mely esetben teszi szükségessé és arányossá a gyermek joga a fejlődéséhez szükséges védelemre és gondoskodásra. Ez az elvont alkotmányértelmezés egyben tehát az Egytv. idézett fordulatának - az egyesülési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével - alkotmányos alkalmazási követelményeit is meghatározza az indítványban felvetett tényállásra.
III.
1. Az Alkotmány szerint az emberi jogok "mindenkit" megilletnek, az állampolgári jogok értelemszerűen a magyar állampolgárokat, egyes jogoknál az Alkotmány maga határozza meg a sajátos jogosulti kört (menedékjog, választójog). Az Alkotmány nem él következetesen az alapjogi jogképesség és az alapjog gyakorlásához való jog megkülönböztetésével. (A választójog elvileg az utóbbi körbe tartozó korlátait a 70. § a választójogból való kizárásként, vagyis a jogképesség hiányaként határozza meg.) Az alapjoggyakorlás feltételeit azonban törvények egyes személyi körökre nézve megállapíthatják.
A gyermeket megilletik az alapjogok. Az Alkotmány kifejezetten csak a választójogból zárja ki a gyermekeket. A gyermek az alapjogokat - mint mindenki más is - azokkal a feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes jogterületek számára előírnak. Az ilyen korlátozások viszont alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek.
Ahol a törvények nem szabályozzák a kis- és fiatalkorúak joggyakorlását, az Alkotmány alapján esetről esetre kell meghatározni, hogy a gyermek mely alapjogot, milyen vonatkozásban gyakorolhat maga, illetve, hogy ki gyakorolja nevében és érdekében, illetve, hogy gyermek voltára és a 67. §-ra tekintettel az alapjog gyakorlásának egyes területeiről nem zárható-e ki teljesen. A gyermek alapjoggyakorlásának - s ezen belül a személyes joggyakorlásnak - lehetősége a joggyakorlás következményeit átfogó döntési képesség kibontakozásával együtt, a növekvő korral egyre szélesebb lesz.
Az Alkotmánybíróság eddig két vonatkozásban érintette ezt a kérdést. Egyrészt alkotmányellenesnek ítélte, hogy a gyermek vérségi származása kiderítéséhez való jogát a törvényes képviselő korlátlan perindítási jogosultsága révén végérvényesen el lehetett vonni (ABH 1991, 272); másrészt kimondta, hogy a szülőknek az a joga, hogy gyermekük a lelkiismereti választásuk szerinti, de legalábbis a meggyőződésükkel nem ellentétes irányultságú iskolába járhasson, "a szülői vezetés korlátain belül" a gyermeket is megilleti (ABH 1993, 56). Ez is megerősíti, hogy a személyes, illetve a gyermek érdekében más által végzett joggyakorlás az érintett alapjogtól függ. Sőt, még ezen belül is további megkülönböztetésekre van szükség. Az egyesülési jog gyakorlása például általában megilleti a gyermeket is. Az azonban, hogy mikor dönthet róla a szülő, mikor a gyermek, s mikor lehet korlátozni vagy kizárni az egyesülési jogot, függ egyrészt az életkortól, másrészt az egyesület céljától és a részvétel hatásától a gyermek - az Alkotmány védelme alatt álló - testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére.
2. A gyermek alapjoggyakorlása korlátozásának indokoltsága két tényező együttes mérlegelésétől függ: elég érett-e a gyermek általában az önálló döntésre; illetve a döntés tárgyától: az adott esetben mihez kell az érettség. A résztvevők "érettségét" általában az érintett társadalmi intézmények működőképességének védelme, azaz a közérdek követeli meg. A jogkorlátozáshoz azonban elégséges érv lehet a gyermek védelme saját maga ellen - azaz döntése következményeitől - is. A közérdekű és a saját érdekből való jogkorlátozás legtöbbször átfedi egymást.
A polgári jogi cselekvőképtelenség és korlátozott cselekvőképesség például elsősorban az ügyleti forgalom biztonságát védi; de a kiskorút (vagyonát) is óvja a meggondolatlan veszteségektől és általában a kockázattól. Ez utóbbi szempontból a védelem preventív: a gyermek jövője érdekében korlátozza jogait a gyermekkor alatt. A választójog, párttagság, egyes hivatalok viselésének nagykorúsághoz vagy magasabb korhatárhoz kötése szintén az egyes intézmények optimális működése érdekében történik. A házasság korhoz (és az alatt engedélyhez) kötése az intézmény komolyságát és tartósságát védi, egyben a meggondolatlan státusváltozás következményeitől is óvja a gyermeket. A felsorolt esetekben a korhatár alatti tilalom önmagukban pozitív tevékenységekre vonatkozik. A gyermek joggyakorlásának korlátozása szempontjából azonban a tiltott tevékenységnek nem az ilyen minősítése a döntő.
Az alapjoggyakorlás korlátozása nem hordoz értékítéletet arról, amiben a gyermeket akadályozza, illetőleg amitől visszatartja. A döntés súlya az, ami a gyermek joggyakorlásának korlátozását indokolja mindaddig, amíg felelős döntésre nem képes. A döntést azok a következmények, illetve kockázatok tehetik súlyossá, amelyeket a döntéssel a gyermek vállal.
Az Alkotmány 67. §-a, amely az állam kötelességévé teszi, hogy a gyermek személyiségfejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást nyújtson, egyrészt vonatkozik az egyértelműen káros hatások távol tartására, másrészt magában foglalja azt is, hogy az állam a személyiségét, s így az egész jövendő életét meghatározó súlyos kockázatvállalást is elhárítsa a gyermektől.
Önmagának mindenki árthat, s vállalhat kockázatot, ha képes a szabad, tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a jog be nem avatkozása széles lehetőséget ad erre, s az általános személyiségi jogból folyó jog az önmeghatározásra és cselekvési szabadságra [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] garantálja ezt a lehetőséget. Az állam korlátozó gyámkodása csak a határesetekben alkotmányossági viták tárgya (a kábítószer élvezésének büntetésétől az eutanáziáig). A gyermekek esetében azonban maga az Alkotmány és nemzetközi egyezmények teszik állami kötelességgé a gyermek fejlődési útjának megóvását a veszélyektől és kockázatoktól, éppen annak érdekében, hogy felkészülhessen a felelős és tájékozott döntésekre, mihelyt életkorával vélelmezett érettsége erre képessé teszi.
3. Az államnak az Alkotmány 67. §-ából folyó kötelességei a gyermek fejlődésének védelmére, de alkotmányos lehetőségei is, elsősorban a nyilvánosság szférájában jelenhetnek meg; egyrészt a gyermek nyilvánosság előtti tevékenységét szabályozhatják, másrészt általános szabályokkal nyújthatnak intézményes védelmet. A magánszférában a gondoskodás és védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti. Így például jogszabály - általános megelőző céllal - tilthatja, hogy gyermeknek nyilvános vendéglátó helyen alkoholt szolgáljanak fel, hogy iskola közelében pornográf sajtótermékeket áruljanak, vagy szexboltot nyissanak. Törvény a gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre. A szülő felelőssége viszont, hogy otthon a gyermek számára hozzáférhetővé teszi-e az alkoholt vagy a pornográfiát. Az állam csak a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme vagy veszélyeztetése esetén avatkozik be - például a szülői felügyelet megszüntetése révén.
4. Az államnak a gyermeket az olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia, amelyekkel kapcsolatban életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél) fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve. E kockázatelhárítás részeként az állam köteles arra is, hogy legalább a nyilvánosság szférájában ne engedje meg, hogy a gyermek olyan tevékenységet folytasson, vagy olyan ügyekben állást foglaljon, amelyekben a felelős álláspont kialakítására a fentiek szerint a gyermek nem érett, noha a nyilvános állásfoglalás a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére, s későbbi sorsára meghatározó hatással lehet. Különösen megnöveli a kockázatot, ha olyan kérdésekben való nyilvános elköteleződésről van szó, amelyek megítélése a társadalomban kifejezetten ellentmondásos abban az értelemben, hogy széles körben negatív megítélés alá esik.
A gyermek joggyakorlásának az Alkotmány 67. §-án alapuló korlátozásakor az alábbiakat figyelembe kell venni:
Valamely szabadságjogot nem általában, hanem kizárólag gyakorlásának abban a vonatkozásában lehet csak korlátozni, amelyet a gyermek védelme, illetve mások jogainak védelme szükségessé tesz.
A szabadságjog korlátozásához a gyermek védelme érdekében sem elég a testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődés elvont veszélyeztetése. Azt kell bizonyítani, hogy valamely tevékenységet azért korlátoz vagy tilt a jog, mert az az érintett korosztályra konkrét veszélyekkel jár; e konkrét veszély nagysága dönti el a jogkorlátozás arányosságát is.
Ahol az állam a túlzott kockázatvállalást hárítja el beavatkozásával, a kockázat nagyságának minősítésénél mérlegelni kell azt a pozitív, nevelő hatást is, amelyet a vitában való részvétel a személyiségre gyakorolhat, hiszen a nézetek vállalása és ütköztetése a demokrácia része. A konkrét körülményektől függ tehát, hogy "vitás" kérdésekben mennyire korlátozható a gyermek tájékozódási szabadsága és a véleménynyilvánítása. Szembe kell néznie a gyermeknek is azzal, hogy vannak kellemetlen, provokatív, ellenkezést kiváltó, sőt potenciálisan károsan befolyásoló jelenségek, meg kell tanulnia ezekhez viszonyulni, saját véleményt formálni, vitázni, meggyőződését vállalni akár a többséggel szemben stb. A hozzáférhetőség függhet például attól, hogy van-e lehetőség az ilyen hatásokat összefüggésekbe illeszteni, más véleménnyel is ütköztetni - mint például az iskolai oktatás keretében.
Ugyanakkor egy-egy rizikó felbecsülése nem szorítkozhat pusztán valamely szaktudomány saját területére korlátozott értékelésére, hanem azt kell mérlegelni, hogy az az adott társadalmi körülmények között az érintett gyermekcsoport fejlődésére és jövőjére milyen hatással lehet. Művészetkritikus adhat a műalkotásról egyértelműen pozitív esztétikai ítéletet, ez még nem zárja ki a hozzáférés korlátozását, hiszen lehet, hogy a gyerek nem képes (kizárólag) esztétikai értékelésre, és a mű tényleges hatása veszélyes lehet.
5. Nem lehetne alkotmányosan indokolni a gyermek egyesülési jogának általános korlátozását. Meghatározott fajta egyesület alapításának vagy abban való részvételnek további feltételekhez kötéséről vagy tiltásáról lehet csak szó.
Ebben a határozatban nincs szükség annak vizsgálatára, hogy polgári jogi cselekvőképesség szabályai, különösen a szülő (törvényes képviselő) beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása a gyermek tagságot keletkeztető jognyilatkozatának érvényességéhez, az egyesüléshez való alapjog gyakorlására is vonatkoznak-e. Ha ugyanis valamely egyesületben való tagság olyan súlyos kockázatot jelent a gyermek számára, hogy tagságát az Alkotmánybíróság e határozatban foglalt értelmezése alapján jogszabály vagy bíróság általában kizárhatja, akkor a beleegyezés tárgytalanná válik.
Az arra vonatkozó alkotmányossági kérdés tehát, hogy a gyermek hány éves koráig gyakorolhatja az egyesüléshez való jogot a szülő a ő nevében, s mikor érett a gyermek arra, hogy maga döntsön eme alapjogának gyakorlásáról; továbbá, hogy milyen esetekben írnak elő szülői beleegyezést az adott tagsággal járó kockázat nagysága miatt, s mikor ítéli ezt a kockázatot olyan nagynak a jog, hogy teljesen elvonja a döntést a gyermek és szülője rendelkezési köréből, csakis egyes kockázattípusokra külön-külön dönthető el.
IV.
1. A homoszexuálisok diszkriminációjára vonatkozó (alkotmány)bírósági ítéletek nemzetközi összehasonlításából az a következtetés adódik, hogy ezekben a "közvéleményben élő erkölcsi megítélés" egyre kevésbé játszik meghatározó szerepet. A "közerkölcs", "többségi nézetek" stb. előbb úgy szorultak ki a döntő érvek közül, hogy a magánszférában a bíróságok elismerték az ettől eltérő önrendelkezést is (fogamzásgátlási, majd abortusz-esetekből kiindulva); később a diszkrimináció-tilalom érvényesítésével ezt a védettséget a homoszexuálisokra is kiterjesztették. A helyzet valójában sokkal bonyolultabb, mert a közmorál még ma is sok fontos ítéletben szerepel érvként. A liberalizálással párhuzamosan ugyanis jelen van egy másik ítélkezési vonal is, amely - a közerkölcsökkel összhangban - védelmet nyújt mások agresszív "önérvényesítésével", saját erkölcsi normáinak provokatív hirdetésével szemben (lásd például az offenzív pornográfia korlátozását). Ezeknek az ügyeknek a témája rendszerint a "többségi nézet" (amelyet nyilvánosan azok is vallanak, akik nem tartják be, azaz az erkölcsi konvenció) szerint erkölcstelen tevékenység jelenléte a közszférában.
A külföldi ügyekből kiolvasható további fontos különbség, hogy a "nem szerinti" megkülönböztetés általában sikeresen támadható meg, a "szexuális irányultság" szerinti viszont csak ritkán.
2. Általános jelenség, hogy a nemi erkölcs egyes részei - éppen az erkölcsi pluralizmus elismerésével - a jogi szankcionálásból kikerülnek. Kétségtelen viszont, hogy a büntetőjog a nemi erkölcs területén (is) meghúzza azt a szélső határt, amelynek áthágását a társadalom már nem tűri el. Bár a bűncselekmények megállapítása törvényhozói kompetencia, s így a demokratikus többségi vélemény - és érzület - érvényesülésének tere, kivételes esetekben itt is érvényesülhet alkotmánybírósági kontroll.
Vannak bűncselekmények, ahol ma is nemcsak egybeesik az erkölcsi és jogi megítélés, hanem ahol a büntetendőséget erkölcsileg nem lehet komolyan kérdésessé tenni - például az emberölésnél. A nemi erkölcs szempontjából sem lehet kérdésesnek tekinteni például a vérfertőzés megbüntetését, noha elméleti cikkek már éppúgy megkérdőjelezték ezt, mint - a "gyermeki szexualitás jogait" követelve - a "megrontás" bűncselekménnyé nyilvánítását. Az ilyen törekvések azonban elméleti kuriózumok maradtak, amelyeknek a tételes jogban és az ítélkezésben nincs hatása. Ahol azonban a közvéleményben megfelelő erővel - akárha aránytalan művi felerősítéssel is - többféle erkölcsi megítélés van jelen, a "közerkölcs" vagy a "közfelfogás" alkotmányos érvként szerepeltetése egyre veszít erejéből, és az ítélkezésben háttérbe szorul.
A korábban a nemi erkölcs elleni bűncselekménynek minősített magatartások egy részét - a prostitúciót, a "természet elleni fajtalanságot" az egyetértő felnőttek között - a legtöbb európai jogban már nem büntetik. A közerkölcs azonban továbbra is jelen van, bár szívesen ölti más, jogilag egyértelműbben védhető érték vagy érdek álruháját. A prostitúció például nem bűncselekmény. Esetleges igazgatási szabályozásakor azonban - például adott helyre korlátozás - a szomszédok erkölcsi indítékú ellenkezését mérlegelni szokás, ha nem is nyíltan. Ilyenkor elismerik, hogy a "környék leromlik", de nem viszik végig, hogy miért - megállnak a ténynél, hogy az ingatlanok értéke csökken.
3. Az Alkotmány szakított a korábban az állam alapjává tett "hivatalos" ideológiával, és azzal, hogy a jogokat azzal összhangban kell értelmezni. Az 1990. évi XL. törvénnyel foganatosított alkotmánymódosítással kikerült az Alkotmányból az utolsó utalás is önállóan - az egyes alapjogoktól függetlenül - megfogalmazott eszmei áramlatokra és értékekre. Az alkotmányértelmezésnek az értelmezendő jogok fogalmából kell kiindulnia, mint semleges kategóriából, amelynek határaira nézve nagyfokú konszenzus állapítható meg, tartalmára nézve viszont több, eltérő értéktartalmú koncepcióval is kitölthető. A pluralista társadalom lényegéhez tartozik, hogy a jogok többféle értéktartalommal is érvényesíthetők úgy, hogy közben a jogok egész alkotmányos rendszere koherens és működőképes marad. Az Alkotmánybíróságnak határesetekben és össze nem férő koncepciók ütközésekor kell beavatkoznia, azt a vonalat meghúznia, amelyen túl egy adott tartalmi értelmezés már az alkotmányos jogok rendszerével nem hozható összhangba. Az Alkotmánybíróság ebben az értelmezésben nem az Alkotmány feltételezett általános értékrendjéből indul ki, hanem az egyes alapjogokból kibontható értéktartalmakat fejti ki. Az egyes alapjogok értelmezésekor széles, összehasonlítható nemzetközi tényanyag és elméleti vélemény áll rendelkezésre ahhoz, hogy ne kelljen közvetlenül ideologikus vagy politikai érvekhez folyamodni. Az ilyen módszerű alkotmányértelmezést a formális garanciák hangsúlyozása az ideológiák közvetlen érvényesítésével szemben, az egyes jogok értéktartalmának kibontása pedig a pozitivizmussal való visszaéléssel szemben védi.
Az Alkotmánybíróság nem vizsgálja felül a jogban érvényesített közerkölcs tartalmát. Ahogy a "közérdek" meghatározását is alapvetően átengedte a demokratikus törvényhozásnak (ABH 1993, 382), a közrendet és benne az erkölcsöket is a képviselőknek van joguk érvényesíteni - amíg valamely más okból az Alkotmány határaiba nem ütköznek. Ezeket a határokat kell a fenti módszer szerint úgy megállapítani, hogy közben a közerkölcs önálló értékelésére lehetőleg ne kerüljön sor.
Az azonos neműek közötti kapcsolatot - tartós és megvallott formájában és egyes életviszonyokra korlátozva - maga az Alkotmánybíróság ismerte el jogilag védendőnek [14/1995. (III. 13.) AB határozat, ABH 1995, 82., 84.], de nem azért, mert a kapcsolat homoszexuális, hanem mert olyan kapcsolat, amelyhez hasonló tényállásokat a jog másutt is elismer, és a megkülönböztetésnek nem volt alapja. A homoszexualitás eddigi egyetlen megítélésénél is megmaradt tehát az Alkotmánybíróság a közerkölcs minősítését mellőző, semleges úton. Ez a semlegesség lehetséges az ebben az ügyben elvégzett alkotmányértelmezésnél is annak ellenére, hogy az Alkotmány kifejezetten a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének védelméhez ad jogot. Ebben az ügyben nincs arra ok, hogy az Alkotmánybíróság a gyermek teljes személyiségfejlődésének védelme helyett a nemi erkölcs egyes kérdéseire szorítkozzék. Sőt, ebben az ügyben magát a homoszexualitás problémáját sem tekinti az Alkotmánybíróság a nemi erkölcs kérdésének, noha a közvélemény számára általában így vetődik fel.
4. A homoszexualitás okai, kialakulása, sőt fogalma is tisztázatlan, illetve vitatott; még önértelmezésből is több, egymásnak ellentmondó nézet létezik. Egyik véglet az, hogy a homoszexualitás veleszületett és megváltoztathatatlan adottság, mintegy "harmadik nem", a másik véglet szerint a homoszexualitás "társadalmi konstrukció", nem különbözik semmiben a heteroszexuális magatartástól, ezért ez az irányzat a megkülönböztetés minden formáját, egyáltalán a homoszexualitás problematizálását mint "megbélyegzést" visszautasítja. Köztes nézetnek számít a (divatjamúlt) betegségelmélet, amely szerint a homoszexualitásból ki lehet gyógyulni, viszont nyilván nem szankcionálható. Hasonlóan nem szélsőséges az a "semleges" megközelítés, amely a szexuális irányultság alapján minden diszkriminációt megalapozatlannak tart. Különbség van a felfogások között aszerint is, hogy a homoszexualitás csupán szexuális preferencia-e, vagy pedig az egyéni önazonosság alapja, továbbá, ehhez kapcsolódóan, életstílus, sajátos kultúra. (Magyarországon az utóbbi szellemben tiltakoznak egyes csoportok a "homoszexuális" megjelölés ellen, mert ez túlzottan a szexualitásra koncentrál, holott ők egész személyiségüket tekintve - ahogy magukat nevezik - "melegek".) A különböző elméletekhez különböző igények kapcsolódnak - például csupán a nemi tevékenység másságának és háborítatlanságának elismerése, másik végletként viszont a világ kétpólusú heteroszexuális uralmi viszonyainak megdöntése.
Maga a homoszexualitás határa is elmosódó. Ma a "tiszta" heteroszexualitás és homoszexualitás között folyamatos átmenetet tételeznek fel. A másik vagy a saját nem iránti érdeklődésnek, vonzalomnak stb. számos fajtája élhet egymás mellett egy emberben, különböző intenzitással, s számtalan egyéni és társadalmi tényezőtől függ, hogy ezekből az illető mit fejez ki. A fantáziálástól a rejtett vonzalmon, továbbá a biszexualitáson át a "homoszexuális" magatartás sokféle válfajáig folyamatos és nem szükségképpen végleges a magatartások skálája. Az Alkotmánybíróság számára jelentősége van annak, hogy a homoszexuális magatartásban nagy szerepe van az egyéni döntésnek. Választástól függ az is, hogy valaki homoszexualitásához hogyan viszonyul, például annak mekkora nyilvánosságot ad, rejtőzködni akar-e, háborítatlanul élni hajlamával a magánszférában, vagy harcosan színre lép.
A homoszexualitás különböző értelmezései más-más jogi követelményeket támasztanak. Az emberi jogi megközelítés leginkább a "semleges másság" elméletéhez illik: anélkül, hogy a homoszexualitást értékelnénk, számtalan vonatkozásban meg lehet állapítani, hogy az annak alapján való megkülönböztetés az alkotmányos tesztek alapján igazolhatatlan. Szokásos (alkotmány)bírósági ügyek: munka (különös hangsúllyal: tanári állás) megtagadása homoszexuálisoktól; megkülönböztetés lakásbérletnél. Nehezebb megkerülni a homoszexualitás értékelését a homoszexuális szülő szülői jogainak gyakorlása korlátozása esetén és az ugyancsak korlátozó örökbefogadási szabályok vizsgálatánál. Legnehezebb a büntetőjogban.
Azaz: a nem szerinti (nemi szerep szerinti) megkülönböztetés valóban megengedhetetlen ott, ahol a nemi szerep az illető életviszony lényegét tekintve közömbös, de legalább is nincs alkotmányosan igazolható súlya. Ahol viszont épp ez adja az illető életviszony lényegét, nagyon nehéz valamely más érveléssel kikerülni a homoszexualitásról való állásfoglalást. Bizonyos homoszexuális irányzatok álma, hogy úgy nyerjék el jogaik teljességét, hogy közben ne is essék szó arról, hogy ők mik is, ezekben a témákban megvalósíthatatlan. A homoszexuálisok jogainak elismerése (ahol ez ilyen minőségükben szükséges) mindig újra megerősíti különállásukat.
V.
1. Az Alkotmánybíróság nem minősíti a homoszexualitást erkölcsi szempontból. Ebben az ügyben azonban nem hagyhatja figyelmen kívül sem a homoszexualitás sajátosságait, sem a homoszexuálisok pillanatnyi társadalmi helyzetét.
A homoszexualitás sajátosságai ebben az ügyben megkerülhetetlenek, hiszen nem olyan életviszonyról van szó, ahol a nemi szerep eleve irreleváns. A homoszexualitás fent bemutatott sajátosságai közül az elvégzendő alkotmányértelmezés szempontjából a homoszexualitás bizonytalan határai, továbbá a homoszexuális szerepek sokfélesége (mind saját viszonyulásra, mind társadalmi használatra szánva), s a szerepvállalás saját elhatározása a döntő.
A homoszexualitás, s ezen belül is valamely fajtájának vállalása a homoszexualitás mai magyarországi társadalmi fogadtatása miatt is egzisztenciálisan meghatározó döntés; van mit vállalni, s a visszaút nehéz. A homoszexuálisok társadalmi beilleszkedési, elfogadási, sőt diszkriminációs problémáit - amelyeket maguk a homoszexuálisok az objektíve mérhető társadalmi megítélésnél súlyosabbnak éreznek, és úgy élnek meg - sem minősíti az Alkotmánybíróság, hanem tényként számításba veszi a gyermeket terhelő döntés súlyánál.
A gyermeknek nem elsősorban azt a döntését védi az Alkotmány, hogy homoszexuális lesz-e, vagy sem, hanem hogy mind a lehetőségek, mind a következmények ismeretében, kellő érettséggel és felelősen dönthesse el, hogyan viszonyul felismert hajlamaihoz, a sokféle szereplehetőség közül melyiket választja. Ez az értelmezés van összhangban a 67. § értéktartalmával.
Az Alkotmánybíróság tehát az Alkotmányt nem úgy értelmezi, mintha a gyermek "erkölcsi fejlődését" (67. §) a homoszexuálissá válás lehetősége veszélyeztetné, mert a homoszexualitásról az Alkotmány alapján nem formálhat erkölcsi ítéletet. Az egész személyiség (testi, szellemi és erkölcsi) fejlődését érintő és a gyermek jövőjét meghatározó kárt okoz azonban, ha a fiatal az ilyen sorskérdésben való döntéshez szükséges érettség híján kényszerpályára kerül. Az állam két okból sem teheti ki a fiatalt az éretlen választás kockázatának. Ezen okok egyike sem egyedül a homoszexualitásra vonatkozik.
A pszichoszexuális fejlődés hosszú folyamat, amelyben az idő előtti hatások súlyos károkat okoznak; az olyan hatások is, amelyekhez kellő érettség híján nem tud megfelelően viszonyulni a fiatal. Ezért a jog ezt a fejlődést még a magánszférában is büntetőjogi szankciókkal védi (lásd megrontás), és a nyilvánosság szférájában további korlátokkal segítheti (például a gyermek védelme a pornográfiától).
Bizonyos döntéseknek olyan, társadalmi helyzetet meghatározó következményei vannak, hogy a jog korhatárt szab. E döntések egy része sajátos jogállás vállalása (házasság, a nem megváltoztatása), mások hatása felér egy státus vállalásával (terméketlenné tétel, homoszexualitás nyilvános vállalása). E szerepek és/vagy jogállások elsősorban a következmények vállalásához szükséges érettséget követelik meg, s ezért a korhatárok mindig magasabbak a szerephez szükséges nemi érettség kialakulásánál. A homoszexuális identitás kialakulása és elfogadása (a "coming out") mint a pszichoszexuális fejlődés egy útja, maga is védelemben részesül (tanácsadás, védelem az erőszak ellen, választások nyitvatartása). A jog azonban itt is szabhat magasabb életkori korlátot a szerep nyilvános vállalásának (ahol a jognak erre egyáltalán lehetősége van - például az egyesületi tagság szabályozásánál), mert a sokfajta homoszexuális szerep társadalmi következményeinek felméréséhez másfajta érettség szükséges.
A heteroszexuális érés és a homoszexuális coming out között van különbség. A homoszexuális hajlamot (társadalmunkban) külön fel kell ismernie és elfogadnia az illetőnek, tőle függ, hogy milyen mértékben vállalja. A heteroszexuálisok érése "magától megy" (azaz "természetesen"), a pubertáskori önreflexióknak a férfi vagy női szerepen belüli problémákat kell feldolgozniuk, nem magáról a szerepről, mint választható identitásról szólnak. Akinek az utóbbival vannak problémái, homoszexuálissá is válhat.
2. A fentiek alapján a gyermek részvétele homoszexuális egyesületben az Alkotmány 67. §-a alapján elvileg korlátozható. Az egyesülési jog tényleges korlátozásának azonban a gyermek fejlődését fenyegető konkrét kockázathoz kell igazodnia. A jogalkotónak vagy a gyermek tagsága lehetőségéről döntő bíróságnak az életkort és az egyesület jellegét kell - egymásra vonatkoztatva - mérlegelnie.
Egyrészt azt az életkort kell tisztáznia a bíróságnak, amire Magyarországon a homoszexuális orientáció általában rögzül. A nyilvános szerepvállaláshoz szükséges védett kor azonban - az egyesület jellegétől függően - ennél magasabban is megállapítható.
A homoszexuális mivoltával küszködő 18 év alattinak segítséget jelenthet, ha valamely állandó keretben olyan társakat talál, akiknek hasonló nehézségei vannak, s ahol szükség szerint pszichológusi, orvosi vagy jogi stb. tanácsokat is kaphat.
Más az olyan szervezet, amelyben felnőtt, gyakorló homoszexuálisok vannak, s amely a homoszexuális szubkultúra része. Ebben a közegben - most teljesen kikapcsolva a büntetőjogi vonatkozást - fokozott a lehetősége annak, hogy a még nem fixálódott homoszexualitású, vagy szerepet nem választott fiatal idő előtti döntéssel lezárja választási lehetőségeit.
Végül a "kifelé" is aktív, a homoszexuálisok jogaiért küzdő, jelenlétüket demonstráló egyesület kifejezetten a különállást, a választási kényszert, a teljes személyiséggel vállalt homoszexuális létet képviseli. Nemcsak a serdülőnél, sok felnőttnél sem egyértelmű és kizárólagos a homoszexuális beállítottság. A "küzdő" egyesület nem hagyja meg azt a lehetőséget, hogy valaki ne különbözzék teljes személyiségével a kétnemű világtól, hogy rejtőzködjön, vagy hogy "kettős" életet éljen mint biszexuális. A gyermek részvétele az ilyen csoportokban a legproblematikusabb, mert ez a leginkább nyilvános elköteleződés, és ezért innen nyílik a legkevésbé visszaút, vagy másfajta szerepfelfogás.
3. Az indítvány a gyermek homoszexualitással kapcsolatos egyesületben való tagsága korlátozásának alkotmányosságát veti fel. Az Alkotmánybíróság érvelése az érintett saját homoszexualitásához való viszonyulásán és szerepvállalásán, valamint döntése következményeinek súlyosságán alapult. Kérdés, hogy ezen érvek alapján lehet-e különbséget tenni egyrészt homoszexuális vagy potenciálisan homoszexuális fiatalok, másrészt olyan gyermekek között, akiknél a homoszexuális identitás választása fel sem merül, s egyedül emberi jogi indíttatásból csatlakoznának homoszexuális jogvédő egyesülethez.
A gyermek homoszexuális egyesületben való, nyilvános tevékenysége korlátozására a fent kifejtett második érv - a gyermek éretlensége a homoszexualitás kérdésében való nyilvános állásfoglalás társadalmi következményei felmérésére és a felelős döntésre - attól függetlenül érvényes, hogy az illető fiatal pszichoszexuális fejlődése milyen irányú. A kockázatnak ez az összetevője ugyanaz, mert a nyilvánosság nem fog különböztetni a tagok között. Ilyen megkülönböztetés egyébként egyrészt az átmenetek miatt, másrészt technikailag is kivihetetlen lenne. Gyermekek részvétele a nyilvános társadalmi diskurzusban más - és nemcsak a nemi szerepet vagy a nemi erkölcsöt érintő - kérdésben, továbbá személyi érintettség híján is korlátozható lenne.
A csak jogvédő szándékú fiatalra természetesen a korlátozás első érve - a saját homoszexualitáshoz való viszonyulás kiérlelt megválasztásának védettsége - nem áll. Az egyesülési jog korlátozásának szükségszerűsége azonban, amelyet a homoszexuális vagy azzá válható fiatalok érdeke alapozott meg, rájuk is kiterjed. Az életkori megkötést éppen védeni kívánt kortársaik érdekében kell viselniük. Azoknak a felelős és érett választását védi ugyanis elsősorban a tagság életkori határhoz kötése, akik választásuk következményét egész életükben viselik.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke,
előadó alkotmánybíró
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 376/G/1995/3.