BH 1982.2.65 A szabadság kiadása időpontjának meghatározása a munkáltató jogkörébe tartozik. Ha a dolgozó igazolatlanul volt távol a munkahelyétől, a távollét idejének szabadságon töltött időként való elismerését nem követelheti még abban az esetben sem, ha az addig esedékessé vált szabadságát még nem vette ki [Mt. V. 53. § (3) bek.].

A felperes 1977. március 14-től 1981. június 9-ig volt az alperes alkalmazottja, szállításvezetői munkakört töltött be.

A munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében sérelmezte, hogy az alperes az 1980. december 4-i és december 5-i hiányzását igazolatlannak tekintette és ezért részére ezekre a napokra a munkabérét nem fizette ki. Kérelme arra irányult, hogy ezt a két napot az alperes szabadságként adja ki és arra az átlagkeresetét folyósítsa.

A munkaügyi döntőbizottság elutasította a felperes kérelmét. E határozat ellen a felperes keresetet terjesztett elő.

A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével megváltoztatta a döntőbizottság határozatát és igazoltnak tekintette a felperes 1980.Hecember 4-i és 5-i hiányzásait. Az alperest 360 forint munkabér megfizetésére kötelezte.

A döntés indokolásának lényege szerint a felperes 1980. december elején betegen is bejárt dolgozni, majd december 4-ére belázasodott, és a volt felesége ezért kért a részére - telefonon - szabadságot. E-kérelemre a felperes felettesének titkárnőjétől ugyan nem kapott határozott választ, a munkáltató érdekét is az szolgálta volna azonban, ha a felperes részére a szóban levő két nap fizetett szabadságot engedélyezi.

A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.

A peradatokból egyértelműen következik, hogy a felperes az 1980. december 4-i és 5-i munkanapokon való távolmaradását a munkahelyéről nem tudta elfogadható módon igazolni. Az alperesnek az az intézkedése tehát, hogy a felperest igazolatlan mulasztónak tekintette és ezért a részére a kérdéses napokra munkabért nem fizetett, jogszerű volt.