A Kúria Mfv.10003/2017/5. számú precedensképes határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata tárgyában. [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 1. §, 106/A. §, 1996. évi LXXV. törvény (Met.) 1. § (2) bek., (5) bek., 2003. évi XCII. törvény (Art.) 16. § (4) bek., 2012. évi I. törvény (Mt.) 42. § (1) bek., 44. §, 215. §, 295. §] Bírók: Farkas Katalin, Magyarfalvi Katalin, Zanathy János

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

ítélete

Az ügy száma: Mfv.III.10.003/2017/5.

A tanács tagjai: Dr. Zanathy János

a tanács elnöke

Dr. Magyarfalvi Katalin

előadó bíró

Dr. Farkas Katalin

bíró

A felperes:

A felperes képviselője: Gyöngyösiné dr. Selmeczi Magdolna ügyvéd

Az alperes: Nemzetgazdasági Minisztérium

Az alperes képviselője: jogtanácsos

A per tárgya: közigazgatási határozat felülvizsgálata

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes

Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Salgótarjáni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.65/2016/13.

Rendelkező rész

A Kúria a Salgótarjáni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.65/2016/13. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 25.000 forint+ÁFA felülvizsgálati eljárási költséget.

Az elsőfokú bírósági és a felülvizsgálati eljárás illetékét a magyar állam viseli.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

Tényállás

[1] Az elsőfokú közigazgatási szerv a felperes telephelyén 2015. április 2-án munkaügyi ellenőrzést tartott, amelynek eredményeként a 2015. július 29-én kelt határozatával megállapította, hogy a felperes és ... munkavállaló között 2012. április 2-ától munkaviszony áll fenn. Az elsőfokú szerv kötelezte a felperest, hogy a munkavállalót a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) szabályai szerint foglalkoztassa, tegyen eleget a munkaviszony létesítésével kapcsolatos, a NAV felé fennálló bejelentési kötelezettségének és - az Mt. 42. § (1) bekezdése és 44. §-a, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 16. § (4) bekezdés a) pontja megsértése miatt - a felperest 80.000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta.

[2] Az elsőfokú hatóság a lefolytatott bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a lengyel állampolgárságú munkavállaló 1996. május 4-től a ... lengyel céggel kötött munkaszerződést és a lengyel cég, valamint a ... között 1994. január 4-én létrejött, munkaerő-kölcsönzésre irányuló szerződés alapján munkaerő kölcsönzés keretében végzett munkát. A ... 2005. március 7-én a beszállítói és vállalkozási szerződéseit a felperesre engedményezte; az ellenőrzés során bemutatásra került a lengyel cég, mint kölcsönbe adó és a felperes, mint kölcsönvevő között létrejött, a munkaerő-kölcsönzés „jegyeit" tartalmazó vállalkozói szerződés is.

[3] Az elsőfokú határozat szerint a külföldi céggel való megállapodás esetén a kiküldetés időtartama a 24 hónapot nem haladhatja meg. A felperes és a lengyel cég között megállapodás 2005-től állt fenn, a lengyel cég a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) alapján 2011. november 30-ig nem folytathatott munkaerő kölcsönzési tevékenységet. A magyar munkajog szabályai szerint a lengyel cég 2011. december 1-től folytathatott volna munkaerő-kölcsönzési tevékenységet, ha rendelkezik nyilvántartásba vételi számmal, ennek hiányában a tevékenységet a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv (a továbbiakban: Posting irányelv) alapján, posting keretében folytathatta. Posting esetében - a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet (a továbbiakban: Szociális biztonsági rendelet) 12. cikk (1) bekezdése alapján - a honos ország joga akkor és addig irányadó, amíg a kiküldetés nem haladja meg a 24 hónapot. 24 hónapot követően a kiküldött személy már a fogadó állam jogszabályainak hatálya alá tartozik, tehát a biztosítási jogviszonyát az Art. 16. § (4) bekezdése szerint be kell jelenteni. A felperes és a lengyel cég közötti - a határozatban nem ismertetett tartalmú - megállapodást semmisnek kell tekinteni, a felperessel szemben, az Mt. 3. § (2) bekezdése és 295. § (1) bekezdéséből következően a munkaviszony bejelentésének elmulasztása miatt eljárást kellett indítani. A felperes a lengyel munkavállalót 2012. április 2-ától, a munkaügyi ellenőrzés napját megelőző 3 évre visszamenőleg munkaviszony keretében, írásba foglalt munkaszerződés nélkül foglalkoztatta. A határozat szerint az elsőfokú szerv a jogviszonyt a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (Met.) 1. § (5) bekezdése alapján munkaviszony keretében végzett foglalkoztatássá minősítette, a munkaügyi bírságot a szabálytalanság miatt - a Met. 6/A. § (1) bekezdés b) pontja és 7. § (7) bekezdése alkalmazásával - szabta ki.

[4] A másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az elsőfokú határozatban megállapított tényállást pontosította azzal, hogy a felperes és a lengyel foglalkoztató 2005. március 6-án kötöttek vállalkozási szerződést, amelynek alapján a lengyel cég, mint vállalkozó saját munkaerő felhasználásával hegesztési munkálatokat végez a megrendelőnél. A szerződés - a felperes által sem vitatottan - nem vállalkozásra, hanem munkaerő kölcsönzésre irányult, amelynek keretében a lengyel cég munkaerőt bocsát a magyar cég, mint kölcsönvevő rendelkezésére. A felek a szerződés előzményeként rögzítették, hogy szerződésük a vállalkozó és a ... között 1994. január 4-én létrejött vállalkozási szerződés "folytatása", mivel a ... a munkavégzési helyéül szolgáló gyárat eladta a felperesnek és részére engedményezte valamennyi beszállítói és vállalkozói szerződését. A lengyel cég és a felperes között 2005. március 6-án létrejött szerződést "jogi hatályát tekintetve", a jogok és kötelezettségek tekintetében új szerződésnek kell tekinteni, így az annak alapján foglalkoztatott lengyel állampolgárságú munkavállaló jogviszonyának megítélése szempontjából is ezt az időpontot kellett "kezdő időpontként" figyelembe venni. A határozat szerint a foglalkoztatás megítélése szempontjából a régi Mt.-t, az Mt.-t, a Posting irányelvet, a Szociális biztonsági rendeletet, a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendeletet (Róma I. rendelet) és a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló 2008/104/EK irányelvet (a továbbiakban: Munkaerő-kölcsönzési irányelv) kellett alkalmazni. Az alperes a határozatban - a régi Mt. 2005. március 6-án hatályos 1. § (1) és (4) bekezdése és 2006. január 1-jétő hatályos 1. § (1) bekezdése felhívásával - rögzítette, hogy mivel a lengyel honosságú kölcsönbe adó és a lengyel állampolgárságú munkavállaló közötti munkaviszonyra a felek a lengyel munkajog szabályait kötötték ki, a jogviszonyra a felek által választott külföldi jog az irányadó. E szempontból lényeges rendelkezést tartalmaz a 2008. július 24-től hatályos Róma I. rendelet 8. cikk (1)-(4) bekezdése, amely szerint az egyéni munkaszerződésre a felek által a 3. cikknek megfelelő választott jog az irányadó, ez a jogválasztás azonban nem eredményezheti azt, hogy a munkavállalót megfosztják a jogválasztás hiányában a (2)-(4) bekezdés értelmében alkalmazandó jog rendelkezései által biztosított védelemtől, amelyektől megállapodás alapján sem lehet eltérni. Az alperes idézte a Róma I. rendelet 8. cikk (2)-(4) bekezdéseit, valamint a régi Mt. 2011. július 31-én és 2011. augusztus 1-től hatályos 193/D. § (1) bekezdését, rögzítve, hogy az utóbbi rendelkezést a 2012. július 1-től hatályos Mt. 215. § (1) bekezdése lényegében változatlanul átvette. A másodfokú hatóság megállapította, hogy a régi Mt. szabályai szerint a lengyel honosságú cég 2011. július 31-ig - jogszabályi lehetőség hiányában - nem folytathatott munkaerő-kölcsönzési tevékenységet, az ezt követő időszakban pedig magyarországi kölcsönzőként nem vetette nyilvántartásba magát, így Magyarországon ilyen tevékenységet jogszerűen 2011. augusztus 1. előtt és után is csak a határon átnyúló szolgáltatás, a Posting irányelv által biztosított keretek között végezhetett. A régi Mt. a munkaerő-kölcsönző tevékenység ideiglenességéről az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2011. évi CV. törvénnyel (Mtmód.) elrendelt, 2011. december 1-től hatályos módosításáig valóban nem rendelkezett, a tevékenység szabályozása tekintetében azonban különbséget kell tenni az adott ország határain belül megvalósuló, valamint a határon átnyúló szolgáltatás keretében egyik tagállamból a másik tagállamba történő munkaerő mozgás keretében megvalósuló munkaerő-kölcsönzés között. Az előbbi esetben a kölcsönbeadó, a kölcsönvevő és a kölcsönzött munkavállaló a magyar munkajog, azzal együtt azonos biztonsági rendszer hatálya alá tartozik, míg az utóbbi esetben, egyfelől a kölcsönbeadó és a kölcsönzött munkavállaló, másfelől a kölcsönbevevő eltérő munkajog és szociális biztonsági rendszer hatálya alatt áll a külföldi munkavégzéstől függetlenül. Ezt tükrözi az is, hogy az uniós jog külön irányelvben (Posting irányelv) szabályozza a határon átnyúló munkaerő mozgás keretében megvalósuló munkaerő-kölcsönzést, illetve az adott tagállam belső munkajogának hatálya alá tartozó munkaerő-kölcsönzést (Munkaerő-kölcsönzési irányelv); mindkét esetben hangsúlyos azonban a munkaerő mozgás ideiglenessége, időtartamának korlátozottsága. Az alperes - a fentiek alátámasztására - idézte a Posting irányelv 2. cikk (1) bekezdését, 3. cikk (6) bekezdését, a Munkaerő-kölcsönzési irányelv 3. cikk (1) bekezdését, valamint a Szociális biztonsági rendelet 12. cikk (1) bekezdését, hangsúlyozva, hogy az utóbbi rendelkezés összhangban van mind a Posting irányelv korlátozott ideig történő külföldi kiküldetésre vonatkozó, mind a Róma I. rendelet hivatkozott szabályozásával.