BH 1995.8.467 A házassági életközösség megszakadása után a házasfelek között létrejött szerződés alakiságának követelményei [Csjt. 27. § (2) és (3) bek., 4/1987. (VI. 14.) IM r. 3. § (2) bek.].

A felek 1978. március 18-án kötöttek házasságot. Az együttélést az alperes bérleményét képező egyszobás komfortos vállalati bérlakásban kezdték meg. Ezt a lakást 1980-ban 9000 forint ráfizetéssel elcserélték egy kétszobás bérlakásra, amelyet 1987-ben 57 000 kedvezményes vételárért megvásároltak. A lakásingatlan az ingatlan-nyilvántartásban a felek egyenlő arányú közös tulajdonaként nyert bejegyzést. A felek az életközösség alatt 1986-ban 40 000 forint vételárért szőlőingatlan vásároltak. Az 1980-as évek közepén egy ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett, közösen szerzett telekingatlanon garázst építettek. Ezen túlmenően közös tulajdonukban állt egy Trabant személygépkocsi, valamint lakásfelszerelési és berendezési ingóságok.

A felperes 1988. november 1-jén a közös lakásból személyi ingóságaival elköltözött. Ezt a szándékát már kb. 2 héttel korábban úgy közölte az alperessel, hogy elköltözésére akkor fog sor kerülni, ha megfelelő "lakásmegoldást" talált. Az alperes a felperes szándékát tudomásul vette, ennek ellenére az együttlakás idején - a korábbiaknak megfelelően - a felek szokásos életvitelében döntő változás nem történt, házastársi kapcsolatuk azonban már jóval ezt megelőzően megszűnt. A házasságot a bíróság a felek egyező akaratnyilvánítása alapján 1989. április 6-án felbontotta. A felperes 1988. október 30-án "lemondási nyilatkozatot" írt alá, amelyben a lakásingatlan őt illető fele részéről, a szőlőingatlan nevén álló fele tulajdoni illetékességéről, az életközösség alatt szerzett Trabant személygépkocsi tulajdonjogáról és a lakásban lévő ingókról az alperes javára elmondott, s a közös vagyonból a garázs egészének tulajdonjogára, valamint a személyi ingóságaira tartott igényt. A nyilatkozatot a felperes - az utolsó bekezdés szerint - mint akaratával egyezőt, tanúk előtt írta alá. Ezután az okirat mindkét példányát átadta az alperesnek, aki azt ügyvédi tanácsra 1988. november 12-i keltezéssel azzal írta alá, hogy az "ajándékot köszönettel elfogadom".

A felperes keresetében a házastársi közös vagyon megosztását kérte, az általa készített lemondási nyilatkozatot pedig tévedésre, megtévesztésre, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közti feltűnő aránytalanságra, utóbb pedig a Csjt. 27. §-ának (2) bekezdésében meghatározott alakiság hiányára is hivatkozva, a Ptk. 235. §-a alapján megtámadta. Az alperesnek a szerződés érvényességére alapított ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek házastársi közös vagyonát megosztotta: a felperes tulajdonába adta a garázsingatlant és ingóságokat 121 400 forint értékben, az alperes tulajdonába adta a lakásingatlant, a szőlőingatlant és ingóságokat 923 975 forint értékben, s egyben őt 401 287 forint értékkülönbözet megfizetésére kötelezte, míg a felperest 18 157 forint közös adósság megfizetésében marasztalta, és kimondta, hogy a felek az őket terhelő 20 000 forint kölcsöntartozást egyenlő arányban kötelesek visszafizetni. Ítéletének indokolása szerint a másodfokú bíróság által két alkalommal hatályon kívül helyezett első fokú ítéletekkel ellentétben - a hatályon kívül helyező végzések álláspontjának megfelelően - az 1988. október 30-án kelt szerződés a Csjt. 27. §-ának (3) bekezdése értelmében, alaki okból érvénytelen, ezért a közös vagyon megosztásáról a felek vagyoni helyzetének teljes körű feltárása alapján rendelkezett.

A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta: a felperes tulajdonába adta a szőlőingatlan alperesi illetőségét, és egyéb vagyontárgyak természetbeni megosztásával a szőlőingatlanban található ingóságokat is, ezáltal a felperes tulajdonába 294 340 forint értékű, alperes tulajdonába 751 035 forint értékű ingatlan-, illetve ingóvagyon került, ennek eredményeként pedig az alperes által fizetendő értékkiegyenlítés összegét 248 347 forintra leszállította, az első fokú ítélet egyéb rendelkezéseit helybenhagyta. Indokolásában megerősítette azt a jogi álláspontját, hogy a felek életközössége 1988. október 30-án még fennállott, ezért a feleknek az ezen a napon kelt megállapodásukat a Csjt. 27. §-ának (3) bekezdése szerinti okiratba kellett volna foglalniuk ahhoz, hogy az érvényes legyen. A megosztás módjának megváltoztatása a Csjt. 31. §-ának (3) bekezdésén alapul, mely szerint a házastársak közös vagyoni részét a házastársi életközösség megszűnésekor meglévő vagyonból lehetőleg természetben kell kiadni.

A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Arra hivatkozott, hogy életközösségük a felperes "lemondó nyilatkozatának" elfogadása időpontjában már nem állt fenn, ezért a közokirati, illetve jogi képviselő által ellenjegyzett magánokirati forma hiánya a szerződés érvényességét nem érinti, tehát a közös vagyon megosztására az 1988. október 30-i megállapodás az irányadó.

A felülvizsgálati kérelem alapos.