BH 2023.4.97 A vértranszfúzió során Hepatitis C vírussal fertőződött személy kártalanítása nem zárja ki azt, hogy halála esetén az általa eltartott hozzátartozói is kártalanításban részesüljenek [1972. évi II. törvény (régi Eütv.) 58. § (3) bek.].

Kapcsolódó határozatok:

Budai Központi Kerületi Bíróság P.21327/2019/76., Fővárosi Törvényszék Pf.636931/2021/5., Kúria Pfv.20572/2022/4. (*BH 2023.4.97*)

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes édesanyja 1985. június 15-én, a császármetszése során kapott vértranszfúziótól Hepatitis C vírussal fertőződött. Erről 2015-ben szerzett tudomást, és még ugyanebben az évben kártalanítás megfizetése iránti pert indított a Magyar Állammal szemben. A bíróság 2017. június 14-én jogerőre emelkedett ítéletével az alperest a felperes édesanyja részére 7 500 000 forint nem vagyoni kártalanítás, 1 082 421 forint vagyoni kártalanítás és véghatáridő nélkül havi 39 290 forint (táplálkozási többletköltségből, gyógyszerköltségből és háztartási kisegítési költségből álló) járadék megfizetésére kötelezte.

[2] A felperes édesanyja 2018. szeptember 15-én - a Hepatitis C-vírusfertőzés szövődményeként kialakult betegségben - elhunyt.

[3] Az 1989. február 21-én született felperes súlyos fokú gerincferdüléstől szenved, a mozgásszervi állapotában érdemi javulás nem várható, annak további súlyosbodására lehet számítani. A felperes mozgásszervi rész-egészségkárosodása 45%, míg - a mozgásszervi és pszichés állapotát egybevetve - az össz-szervezeti egészségkárosodása 75%. Az önálló életvitelben folyamatos segítségre szorul, a pszichés állapota miatt kereső tevékenység végzésére nem alkalmas.

[4] A felperes az édesanyjával lakott egy háztartásban. Egyetlen jövedelme a 20 300 forint összegű saját jogú nevelési ellátás. Eltartásáról az édesanyja gondoskodott, édesanyjának halála óta megélhetésének költségeit a testvérei biztosítják.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[5] A felperes keresetében 5 000 000 forint nem vagyoni kártalanítás és annak 2018. szeptember 16-tól a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata, 1 072 335 forint lejárt tartást pótló járadék és annak 2019. január 8-tól a kifizetés napjáig számított késedelmi kamata, valamint 2019. május 1-jétől havi 142 978 forint tartáspótló járadék megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Állította, hogy az alperest a károkozáskor hatályban volt, az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (a továbbiakban: régi Eütv.) 58. § (3) bekezdése alapján vele mint a károsult eltartott hozzátartozójával szemben is kártalanítási kötelezettség terheli.

[6] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Hivatkozása szerint kártalanítási kötelezettsége csak az "egészségügyi sérelmet szenvedett" személlyel szemben áll fenn.

Az első- és a másodfokú ítélet

[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével 8 876 119 forint és abból 4 000 000 forint után 2018. szeptember 16-tól, 1 072 335 forint után 2019. január 8-tól járó késedelmi kamat, továbbá 2021. szeptember 1-jétől véghatáridő nélkül havi 132 978 forint felperes részére történő megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[8] Mindenekelőtt rögzítette, hogy a régi Eütv. 58. § (3) bekezdésének nyelvtani értelmezése alapján a kártalanításra való jogosultság kérdésében nem lehet állást foglalni. Az említett jogszabályhely teleologikus értelmezése útján ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a jogalkotó az eltartott hozzátartozó kártalanítását rendelte arra az esetre, ha a fertőzött személy meghalt, és ennek nem szabta feltételéül azt a körülményt, hogy az egészségében károsodott személy életében kártalanításban nem részesült. Nem osztotta az alperesnek azt az álláspontját, amely szerint az utóbbi értelmezés kettős kártalanításhoz vezet. Ezt azzal indokolta, hogy a fertőzött személy és az általa eltartott hozzátartozó esetében sem a vagyoni, sem az immateriális hátrányok vonatkozásában nem beszélhetünk kárazonosságról.

[9] A jogalap vizsgálata körében megállapította azt is, hogy a felperes édesanyjának halála közvetlen okozati összefüggésben állt a Hepatitis C vírussal való fertőzöttséggel, és a felperes eltartani magát önhibáján kívül nem képes.

[10] Mindezek alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes kártalanítási kötelezettsége a felperes felé fennáll.

[11] A kártalanítás mértékének meghatározásakor figyelemmel volt arra, hogy a régi Eütv. 22. § (2) bekezdése szerint a kártalanítás módjára és mértékére a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény kártérítésre vonatkozó szabályait kellett megfelelően alkalmazni.

[12] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.

[13] Kiindulási alapnak tekintette azt - a fellebbezésben már nem vitatott - tényt, hogy a felperes eltartásáról az édesanyja gondoskodott, akinek károsulti minősége, az alperes károkozó magatartása és a kárért való objektív felelőssége az ítélt dologra figyelemmel már nem tehető vitássá. Ehhez képest a keresettel érvényesíteni kívánt kártalanításhoz való jog fennállásának vizsgálatakor abból a kérdésben foglalt állást, hogy a régi Eütv. 58. § (3) bekezdése alapján a felperes mint a károsult eltartott hozzátartozója maga is jogosult-e kártalanításra, úgy, hogy a károsult kártalanításban részesült. Ennek érdekében a hivatkozott jogszabályhely rendszertani és nyelvtani értelmezését is elvégezte, és annak alapján azt a következtetést vonta le, hogy a kártalanítás a felperes édesanyját mint károsultat illette, a kártalanítását követő halála pedig nem nyitotta meg az utat az eltartott hozzátartozójának kártalanítására.

[14] A rendszertani értelmezés során utalt az Alaptörvény 28. cikkére és XX. cikkére. Kifejtette továbbá, hogy a mindenkori Eütv. egésze az egészségvédelemmel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket illetően az egészségügyi ellátás alanyára fókuszál, az ő testi és lelki egészséghez való alkotmányos alapjogát védi. Ezt a szemléletet a keresettel érvényesíteni kívánt jog tekintetében is érvényesülőnek tartotta, mivel a kártalanítás alanya mindenekelőtt az, akinek az említett alkotmányos alapjoga sérült, mert az egészségében, testi épségében károsodott, megrokkant, és csak a halála esetén revanzsálandó helyette az eltartott hozzátartozója.

[15] Megítélése szerint a károsult kompenzálása az eltartott hozzátartozó kompenzálását kizárja. Ennek indokaként azt jelölte meg, hogy a kártalanítással a kár teljes körű kompenzációja megtörténik, és ez a konkrét esetben is megtörtént. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróságtól eltérően azt állapította meg, hogy a károsult és a felperes esetében a kárazonosságról volt szó, ugyanis mindketten saját jogon kártalanítási igényt érvényesítettek. Álláspontja szerint ezért az alperes azzal, hogy a régi Eütv. 58. § (3) bekezdése szerinti kötelezettségének teljeskörűen eleget tett, további kártalanítási kötelezettsége nincs.