BH 2020.5.156 A munkaviszony jogellenes munkáltatói megszüntetése esetén a munkavállaló választhat, hogy az Mt. 82. § (1)-(2) bekezdéseiben szabályozott tételes kártérítési igényeket érvényesíti, vagy a kár bizonyítása nélkül a 82. § (4) bekezdésében meghatározott, a munkavállaló felmondása esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget, mint a jogellenes megszüntetés kompenzációs átalányát igényli. A jogellenesség jogkövetkezményeként az Mt. 209. § (6) bekezdése nem alkalmazható vezető állású munkavállaló esetében sem [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 82. §].

Kapcsolódó határozatok:

Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.300/2018/3., Miskolci Törvényszék Mf.21826/2018/3., Kúria Mfv.10171/2019/5. (*BH 2020.5.156*), 3026/2021. (I. 28.) AB végzés

***********

A tényállás

[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2015. március 1-től ügyvezető munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél, havi alapbére 500 000 forint volt. A felperes munkaviszonyára - munkaszerződése szerint - a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

[2] A felperes munkaviszonyát a B. Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2016. április 28-án hozott határozatával indokolás nélkül megszüntette. A munkaviszony jogellenes megszüntetése és jogkövetkezményei iránt a felperes keresetet terjesztett elő, amely eljárás keretében, a törvényszék közbenső ítéletében - az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva - megállapította, hogy a B. Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2016. április 28-án meghozott határozatával a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[3] A felperes keresetében a jogellenes munkaviszony-megszüntetés jogkövetkezményeként elsődlegesen tizenkét havi távolléti díj, összesen 6 000 000 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint a vezető munkaviszonyának munkavállaló általi jogellenes megszüntetésének Mt. 209. § (6) bekezdése szerinti jogkövetkezménye az "esélyegyenlőség" alapján a munkáltató jogellenes felmondása esetén is alkalmazható. Elsődleges kereseti kérelme elutasítása esetére - másodlagosan - az Mt. 82. § (4) bekezdése alapján egyhavi távolléti díjának megfelelő 500 000 forint megfizetését kérte.

[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az első- és másodfokú bíróság ítélete

[5] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként 500 000 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[6] Az elsőfokú bíróság az Mt. 84. § (1) bekezdése és 209. § (6) bekezdésének felhívását követően megállapította, hogy az Mt. nem ad lehetőséget arra, hogy a munkavállaló munkaviszonyának jogellenes megszüntetése esetén a vezető állású munkavállaló által történt jogellenes munkaviszony-megszüntetés jogkövetkezményei kerüljenek alkalmazásra.

[7] Az elsőfokú bíróság a felperes másodlagos keresetét megalapozottnak találta és az alperest egyhavi távolléti díjnak megfelelő kompenzációs kárátalány megfizetésére kötelezte az Mt. 82. § (4) bekezdése alapján.

[8] A felperes fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta.

[9] Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes elsődleges kereseti kérelme tizenkét havi távolléti díj megfizetésére irányult, azonban annak jogalapját nem az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdésére, hanem az Mt. 209. § (6) bekezdésére alapította és joganalógia alkalmazását kérte. Másodlagos kereseti kérelme az Mt. 82. § (4) bekezdésén alapult, mivel a munkaviszonya megszűnését követően megszerzett jövedelméről még jogi képviselője számára sem kívánt adatot szolgáltatni.

[10] A másodfokú bíróság álláspontja szerint joganalógia alkalmazása akkor merül fel, ha valamilyen rendelkezésben joghézag van, amely azonban a perbeli esetben nem állapítható meg. Megállapította, hogy az Mt. a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetére általános és a vezetőkre különös rendelkezéseket tartalmaz. Az általános rendelkezések az Mt. 82. §-ában, míg a vezető állású munkavállalókra vonatkozó az Mt. 209. § (6) bekezdésében szerepel, ez utóbbi azonban kizárólag arra az esetre vonatkozik, ha a vezető állású munkavállaló szünteti meg jogellenesen a munkaviszonyát. A szabályozás alapján ha a vezető állású munkavállaló munkaviszonyát a munkáltató szünteti meg jogellenesen, az általános rendelkezések az irányadók. Mindebből következően a felperes elsődleges kereseti kérelme a joganalógia alkalmazása hiányában megalapozatlan, másodlagos keresete teljesítését pedig az alperes nem ellenezte, ezért az elsőfokú bíróság erre alapított marasztaló ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[11] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatásával" az alperest tizenkét havi távolléti díjának megfizetésére kérte kötelezni. Felülvizsgálati kérelme jogalapjaként a felek között létrejött munkaszerződés 9.3. pontját, valamint az Mt. 209. § (6) bekezdését és 12. § (1) bekezdését jelölte meg.

[12] Hivatkozása szerint a munkaszerződése 9.3. pontja alapján a vezető állású munkavállaló a munkaviszonya jogellenes megszüntetése esetén tizenkét havi távolléti díjat köteles megfizetni. A szerződés ezen rendelkezéséből a felek egyenlősége alapján az következik, hogy a munkáltató is azonos mértékben legyen marasztalható, amelyre ekként nemcsak a törvény, hanem a munkaszerződés is felhatalmazást ad. Igénye az Mt. rendelkezésének hiányában is megalapozott, ugyanis az nem a különös rendelkezés alkalmazhatóságából, hanem magából a szerződésből ered.

[13] Érvelése szerint a jogerős ítélet ellentmondásos, mert egyfelől megállapítja, hogy "nincs speciális rendelkezés", másfelől nem látja alkalmazhatónak joganalógia alkalmazását "a teljes leszabályozottság folytán". A másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha megállapítja, hogy az általános rendelkezés expressis verbis nem a perbeli jogalanyokról szól, vagyis az általános rendelkezést erre a jogalanycsoportra nem lehet alkalmazni, kizárólag a speciális rendelkezést.

[14] Az esélyegyenlőség alkalmazása - függetlenül attól, hogy az Mt. erre kifejezetten nem ad felhatalmazást - az analógia jogelvéből, továbbá a felek Ptk. szerinti egyenjogúságából és Magyarország Alaptörvénye XV. cikk (1) bekezdésében foglalt törvény előtti egyenlőség elvéből is következik. Az Mt. 31. §-a mögöttes jogszabályként a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit rendeli alkalmazni, amely pedig a mellérendeltség és egyenjogúság elve szerint szabályozza a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait. Álláspontja szerint ha a vezető felelőssége magasabb a jogellenes megszüntetés miatt, akkor az esélyegyenlőség elve alapján a munkáltató felelősségének is ilyen mértékűnek kell lennie.