A Fővárosi Törvényszék Mf.640023/2013/4. számú határozata felmondás jogellenességének megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 24. §, 78. §, 253. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 42. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 89. §, 100. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Farkas Beáta, Mészárosné dr. Szabó Judit, Slimbarszki Éva

Fővárosi Törvényszék

mint másodfokú bíróság

....Mf..../2013/4.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Kardos Éva Ügyvédi Iroda (fél címe 1, képviselő dr. Kardos Éva ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Pozsonyi és Társai Ügyvédi Iroda (fél címe 2 képviselő dr. Prédl Tamás ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, felmondás jogellenességének megállapítása és alperes jogkövetkezményekben marasztalása iránt indított perében, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ....M..../2012/28. számú ítélete ellen, az alperes 29. sorszámú fellebbezése és a felperes Mf.3. sorszámú fellebbezési ellenkérelme folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t .

a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében megváltoztatja, és a felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek bruttó 100.000,- (százezer) Ft együttes első- és másodfokú perköltséget.

A kereseti és fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel érintett ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, az az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1.122.160,- Ft elmaradt munkabért, és ennek 2012. december 1-től a kifizetésig járó kamatát. Kötelezte az alperest arra is, hogy fizessen meg felperesnek 351.000,- Ft átalány kártérítést, bruttó 88.900,- Ft perköltséget, az államnak külön felhívásra 42.100,- Ft le nem rótt kereseti illetéket.

Az ítéletben rögzített tényállás szerint a felperes 2011. június 11-én létesített munkaviszonyt az alperessel repülőjegy értékesítő, árualap értékesítő, adminisztrátor munkakörre részmunkaidős foglalkoztatással. A felperes havi bruttó személyi alapbére 58.500,- Ft volt a munkaszerződés szerint. A felperes rendelkezett az .... Szövetség által kibocsátott engedéllyel, ennek alapján repülőjegy értékesítéssel foglalkozhatott, az alperesnél a felperes volt az egyetlen olyan munkavállaló, aki ezt a munkakört elláthatta. Az alperes együttműködött az ugyanazon cégcsoporthoz tartozó .... Kft-vel.

Az alperes 2012. február 9-én rendes felmondást közölt a felperessel azért, mert a gazdasági válság és a cég neve csődje miatt a repülőjegy értékesítést -ezért a felperes munkaviszonyát is- megszüntette, más munkakört felajánlani a számára nem tudott. A felperes álláspontja szerint a felmondás indoka nem volt valós és okszerű, az alperes valójában azért szüntette meg a munkaviszonyát jogellenesen, mert a felperes és az ügyvezető között konfliktus keletkezett, mert az ügyvezető beleszólt a felperes magánéletébe, és zaklatta. Állította, hogy az alperes változatlanul értékesített repülőjegyet.

Az alperes vitatta a felperes keresetének jogszerűségét. Álláspontja szerint az alperes jogszerűen járt el, ugyanis a repülőjegyet nem értékesített a felmondás évében, új munkavállalót ugyanilyen munkakörre nem alkalmazott. Vitatta azt a felperesi állítást is, hogy az ügyvezető beavatkozott a felperes magánéletébe.

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján az Mt. 89. § (1), (2) bekezdése, (6) bekezdése, 89. § (3) bekezdése, 100. § (1), (2), (4), (5) és (6) bekezdései alapján megállapította, hogy a munkáltató terhére a rendeltetésellenes joggyakorlás a lefolytatott bizonyítás eredménye alapján nem állapítható meg. A becsatolt okiratok és a meghallgatott tanúk nem támasztották alá a felperes által előadottakat, nem állapíthatta meg ezért a bíróság azt, hogy a felmondásban feltüntetett októl eltérően a felperes által állított ok volt a felmondás valódi indoka. Nem találta bizonyítottnak azt a felperesi állítást sem, hogy a munkabére a munkaszerződésben feltüntetett összegnél magasabb volt. A csatolt iratok, illetőleg a meghallgatok tanúk ezt a felperesi állítást sem támasztották alá.

A felmondás indokának valósága és okszerűsége körében megállapította, hogy a repülőjegy értékesítéshez szükséges .... engedély az alperes nevére került kiállításra. Látszólag valós és okszerű a felmondásban írt ok, azonban az alperes terhére értékelte azt a körülményt, hogy a felmondás közlése előtt egy hónappal az alperes a .... Kft. részére kiállított engedélyt az alperes átvette, ennek birtokában repülőjegyet értékesített. Ha valós lenne a felmondás indokolásában megjelölt ok, akkor az alperes ezt a tevékenységét nem folytathatta volna a munkaviszony megszüntetését követően. Az alperes az engedélyt átvette, és a tevékenységet átirányította a cégcsoport egy másik tagjához. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felmondás indokolásában meghatározott okot nem teszi valóssá és okszerűvé az, hogy az alperes által folytatott repülőjegy értékesítést egy másik, a cégcsoporthoz tartozó gazdasági társasághoz teszi át, ugyanis ugyanazon tulajdonosi körrel, és ugyanazon ügyvezetéssel létező cégek esetében ennek jelentősége nem lehet. A bizonyítékokat egyenként és összességében értékelte, figyelembe vette az .... 2013. május 17-én kelt állásfoglalását, amely a felperesi álláspontot támasztja alá. Mindezek alapján megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, a jogkövetkezményekről az Mt. 100. §-a szerint határozott. Az elmaradt munkabér megállapításához a munkaszerződésben meghatározott összeget vette alapul. Az átalány kártérítésnél értékelte a jogsértés súlyát, azt, hogy a felmondásban rögzített ok kirívóan rosszhiszemű, okszerűtlen és valótlan. A középértéknél alacsonyabb igényt nem találta eltúlzottnak, ezért ezen a jogcímen a kereset szerint marasztalta az alperest.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében rögzítette, hogy nem tartotta szükségesnek az alperes könyvelőjének tanúkénti meghallgatását, ugyanis a könyvelő olyan adatokról tudott volna nyilatkozni, amelyek a per szempontjából nem voltak relevánsak.

A pervesztes alperest kötelezte a felperes perköltségének megfizetésére a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján. A munkadíj mértékét a 32/2003. (VIII. 22.) IM. rendelet 3. § (2) bekezdése és (6) bekezdése alapján állapította meg. Az illetékről ugyancsak a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján rendelkezett, ennek megfizetésére is az alperest kötelezte. Az illeték mértékét a Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontja szerint megállapított pertárgyérték alapján állapította meg az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 42. § (1) bekezdés a) pontja alapján.