62012CJ0023[1]

A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2013. január 17. Mohamad Zakaria. Az Augstākās tiesas Senāts [Lettország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem. 562/2006/EK rendelet - A személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexe (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) - Az emberi méltóság tiszteletben tartásához való jog állítólagos megsértése - Hatékony bírói jogvédelem - Bírósághoz fordulás joga. C-23/12. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2013. január 17. ( *1 )

"562/2006/EK rendelet - A személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexe (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) - Az emberi méltóság tiszteletben tartásához való jog állítólagos megsértése - Hatékony bírói jogvédelem - Bírósághoz fordulás joga"

A C-23/12. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Augstākās tiesas Senāts (Lettország) a Bírósághoz 2012. január 17-én érkezett, 2012. január 11-i határozatával terjesztett elő a

Mohamad Zakaria

által kezdeményezett eljárásban,

A BÍRÓSÁG (ötödik tanács),

tagjai: T. von Danwitz tanácselnök, A. Rosas (előadó), Juhász E., D. Šváby és C. Vajda bírák,

főtanácsnok: Y. Bot,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- a lett kormány képviseletében I. Kalniņš és I. Ņesterova, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében G. Wils és A. Sauka, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének, valamint a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 105., 1. o.) 6. cikke (1) bekezdésének, valamint 13. cikke (3) bekezdésének értelmezésére irányul.

2. E kérelmet a közigazgatási hatóság által a lett határ átlépésekor tanúsított magatartás miatt az érdekelt által indított kártérítés iránti kereset elfogadásának megtagadásával szemben M. Zakaria által előterjesztett jogorvoslat elbírálásának keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

Az uniós jog

3. A 562/2006 rendelet (20) preambulumbekezdésének szövege az alábbi:

"Ez a rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és figyelemmel van különösen [a Charta] által elismert elvekre. E rendeletet a tagállamoknak a nemzetközi védelemre és a visszaküldés tilalmára (non-refoulement) vonatkozó kötelezettségeire tekintettel kell alkalmazni."

4. E rendeletnek "A határforgalom-ellenőrzések lefolytatása" című 6. cikke a következőket mondja ki:

"(1) A határőrök a feladataik ellátása során kötelesek az emberi méltóságot teljes mértékben tiszteletben tartani.

A feladataik ellátása során hozott valamennyi intézkedésnek az ilyen intézkedésekkel elérni kívánt céllal arányosnak kell lennie.

(2) A határforgalom-ellenőrzések lefolytatása során a határőrök részéről tilos a személyek nem, faji vagy etnikai származás, vallás vagy világnézet, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetése."

5. Az említett rendelet 13. cikk (3) bekezdése szerint:

"Azok a személyek, akiknek a beléptetését megtagadták, jogorvoslattal élhetnek. A jogorvoslati eljárást a nemzeti jognak megfelelően kell lefolytatni. A harmadik országbeli állampolgár részére írásban rendelkezésére kell bocsátani azon kapcsolattartó helyek listáját, ahol információval tudnak szolgálni a nemzeti joggal összhangban a nevében eljárni jogosult képviselőkről.

A jogorvoslati kérelem benyújtásának nincs halasztó hatálya a beléptetés megtagadására vonatkozó döntés végrehajtására.

Amennyiben a jogorvoslati eljárás eredménye szerint a beléptetés megtagadására vonatkozó döntés megalapozatlan volt, a nemzeti jognak megfelelően nyújtott bármely kártérítés sérelme nélkül, az érintett harmadik országbeli állampolgár jogosult a beléptetést megtagadó tagállam által érvénytelenített beléptetőbélyegző-lenyomat, valamint egyéb érvénytelenítések pótlására és a megtett bejegyzések törlésére."

A lett jog

6. A bevándorlásról szóló törvény (Imigrācijas likums, Latvijas Vēstnesis, 2002., 169. sz., 2744. o.) 20. cikke az alábbiakat írja elő:

"(1) A külföldi személy kifogással élhet a Lettországba való beléptetését megtagadó határozattal szemben a diplomáciai képviselet előtt, annak elfogadásától számított 30 napon belül.

(2) A jelen cikk (1) bekezdése szerinti kérelmet a határőrség vezetője vagy az általa kijelölt tisztviselő bírálja el, és az általuk meghozott határozattal szemben nincs helye jogorvoslatnak."

7. A közigazgatási eljárásról szóló törvény (Administratīvā procesa likums, Latvijas Vēstnesis, 2001., 164. sz., 2551. o.) 76. cikke (2) bekezdésének az alapügy tényállása idején hatályos változata szerint:

"A közigazgatási intézkedésekkel szemben panasszal lehet élni a felettes hatóságnál. Törvény vagy minisztertanácsi rendelet egyéb hatóságot is kijelölhet, amelyhez panasz nyújtható be a közigazgatási intézkedéssel szemben. Külön rendelkezés hiányában, vagy amennyiben e hatóság a Minisztertanács, a közigazgatási intézkedéssel szemben bírósági felülvizsgálat kezdeményezhető."

8. E törvénynek "A hatóság tényleges cselekményei" címet viselő 89. cikke az alábbiakról rendelkezik:

"(1) A tényleges cselekmény valamely hatóság közjogi cselekménye, amely nem jogcselekmény, és amelynek célja ténybeli hatás kiváltása, amennyiben valamely természetes személynek ezen cselekményhez joga fűződik, vagy az sérti, illetve sértheti valamely személy alanyi jogait vagy jogos érdekeit. Tényleges cselekmény továbbá azon hatósági cselekmény, amely, függetlenül az adott hatóság szándékától, olyan ténybeli hatást vált ki, amely valamely személy jogait súlyosan sérti vagy sértheti. A hatóságok eljárási intézkedései (nem az ügy érdemi rendezésére irányuló cselekmények) nem minősülnek tényleges cselekménynek.

(2) Tényleges cselekménynek minősül továbbá egy hatóság mulasztása is, amennyiben törvény kötelezte vagy kötelezi egy adott cselekményre, valamint a hatósági bizonyítvány kiadása is."

9. Az említett törvény "Kártérítés iránti jog" címet viselő 92. cikke értelmében:

"Minden személy jogosult a vagyonát és személyét ért kárának megtérítésére, ideértve a nem vagyoni kárt is, melyet hatósági aktusból vagy valamely hatóság tényleges cselekményéből kifolyólag szenvedett el."

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

10. Amint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, M. Zakaria 2010. november 28-án Bejrútból (Libanon) Rigán (Lettország) keresztül Koppenhágába (Dánia) repült. M. Zakaria személyazonosításra szolgáló okmánya egy részére mint palesztin menekült részére a Libanoni Köztársaság által kiállított úti okmány volt. Az érintett 2008. november 27-én állandó tartózkodási engedélyt kapott Svédországban, ahol nyilatkozata szerint tíz éve él, és ahol megindította az e tagállam állampolgárságának megszerzésére irányuló eljárást. Koppenhágába tartott, mivel lakóhelye Lundban (Svédország) található, ahová kényelmesebben és gyorsabban el lehet jutni Koppenhágából.

11. A rigai repülőtéren a határőrök ellenőrizték M. Zakaria személyazonosításra szolgáló okmányát, és végül engedélyezték belépését Lettország, valamint a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határokon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló, Schengenben 1990. június 19-én aláírt egyezményben (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.) részes tagállamok területére. M. Zakaria álláspontja szerint azonban az ellenőrzést durva, provokatív és az emberi méltóságot sértő módon folytatták le. Az ellenőrzéshez szükséges idő következményeképpen az érintett lekéste a Koppenhágába induló repülőgépet.

12. A határőrök határforgalom-ellenőrzés során tett intézkedései elleni tiltakozásképpen, és arra hivatkozva, hogy ezen intézkedések nem vagyoni kárt okoztak számára, M. Zakaria kifogással fordult a határőrség vezetőjéhez és 7000 LVL összegű kártérítést követelt.

13. E vezető 2011. február 28-án hozott 25. sz. határozata ezen eljárást, és következésképpen az azt követően meghozott közigazgatási aktust, azaz a Lett Köztársaság - a Schengeni Megállapodás egyik részes állama - területére történő belépés engedélyezését az átutazó utas M. Zakaria számára, jogszerűnek ítélte meg. Ugyanakkor nem adott helyt az érintett kérelmének a kártérítés tekintetében.

14. M. Zakaria az Administratīvā rajona tiesához (kerületi közigazgatási bíróság) fordult, és kérte, hogy állapítsák meg a határőrség intézkedésének jogellenességét, továbbá állapítsanak meg számára 7000 LVL összegű kártérítést személyét ért és nem vagyoni kár címén.

15. Az Administratīvā rajona tiesa 2011. március 29-i határozatában a közigazgatási peres eljárás tekintetében elfogadhatatlannak minősítve elutasította a keresetet. E határozat a következő érveken alapult:

16. Az említett bíróság szerint a bevándorlásról szóló törvény 20. cikke megállapítja, hogy azon külföldi, akinek a Lettországba történő beléptetését megtagadták, jogosult a megtagadó határozattal szemben, annak meghozatalától számított 30 napon belül kifogással élni a diplomáciai képviselete előtt. A kifogást a határőrség vezetője vagy az általa kijelölt tisztviselő bírálja el, és e határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak.

17. A Lettországba való beléptetést megtagadó határozat elleni bírósági jogorvoslat hiányában az e tagállamba való belépést engedélyező határozat meghozatalához vezető eljárásban elkövetett eljárási szabálytalanságok megállapítására irányuló kereset bíróság általi elbírálása sem lehetséges.

18. A kártérítés iránti igény nem ismerhető el önálló kereseti kérelemként, mivel az elválaszthatatlanul kapcsolódik a fő kereseti kérelemhez. Következésképpen, amennyiben nincs helye a fő kereseti kérelemnek, nem fogadható el a személyét ért és nem vagyoni kár megtérítésére irányuló igény sem, és a keresetet e tekintetben is el kell utasítani.

19. M. Zakaria fellebbezést nyújtott be az Administratīvā rajona tiesa határozatával szemben. Az Administratīvā apgabaltiesa (regionális közigazgatási bíróság) helybenhagyta e határozat indokolását. Ez utóbbi bíróság ugyanakkor elismerte, hogy amennyiben M. Zakaria úgy véli, hogy a határőrök megsértették a becsületét és méltóságát, amelyre tekintettel őt kártérítés illeti meg, joga van kártérítés iránti keresettel rendes bírósághoz fordulni.

20. M. Zakaria jogorvoslat iránti kérelmet terjesztett elő az Administratīvā apgabaltiesa döntése ellen az Augstākās tiesas Senāts-hoz (legfelsőbb bíróság). E kérelem értelmében nem kívánja az országba való beléptetést engedélyező határozat felülvizsgálatát, hanem konkrétan a határőröknek a határozat meghozatala során tett, de az említett határozat elfogadásához nem kapcsolódó tényleges cselekményeivel szemben kíván fellépni. Emellett arra is hivatkozik, hogy ezen intézkedések megfelelnek a közigazgatási eljárásról szóló törvény 89. cikkében rögzített tényleges cselekmény fogalmának.

21. Az Augstākās tiesas Senāts - a kérdést előterjesztő bíróság - kifejti, hogy mivel nincs közigazgatási bírósági jogorvoslat a határőrség vezetőjének határozatával szemben, és tekintettel arra, hogy M. Zakaria jogorvoslat iránti kérelme a közigazgatási eljárás során megtett intézkedésekre vonatkozik, a kártérítési igény sem vizsgálható polgári eljárásban. Kifejezi azonban kétségeit a tekintetben, hogy összhangban áll-e az 562/2006 rendelet 13. cikkének (3) bekezdésével az a nemzeti szabályozás, amely szerint az érintett nem élhet jogorvoslattal valamely határozattal szemben bíróság, vagy olyan közigazgatási szerv előtt, amely intézményi és funkcionális szempontból biztosítaná a jogorvoslati kérelem független és objektív elbírálását.

22. E bíróság hasonlóképpen kétséget fogalmaz meg a tekintetben, hogy az 562/2006 rendelet 13. cikkének (3) bekezdése kizárólag abban az esetben biztosítja-e a jogorvoslathoz való jogot, ha megtagadják az érintett beléptetését az adott állam területére, és úgy véli, hogy az adott személy az eljárás során elkövetett jogsértésekkel szemben is jogosult kifogást emelni, különösen az emberi méltóság megsértése esetén, még abban az esetben is, amikor az elfogadott határozat kedvező.

23. A fentiekre tekintettel az Augstākās tiesas Senāts felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

"1) A [...] 562/2006 [...] rendelet 13. cikkének (3) bekezdése biztosítja-e az adott személy számára, hogy ne csak az országba történő beléptetését megtagadó határozattal szemben élhessen jogorvoslattal, hanem a belépését engedélyező határozat meghozatalához vezető eljárás során elkövetett jogsértésekkel szemben is?

2) Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén, figyelemmel az 562/2006 rendelet (20) preambulumbekezdésében és 6. cikkének (1) bekezdésében, valamint a [...] Charta 47. cikkében foglaltakra, előírja-e a hivatkozott rendelkezés a tagállam számára a bíróság előtti jogorvoslat biztosítására vonatkozó kötelezettséget?

3) Az első kérdésre adott igenlő, és a második kérdésre adott nemleges válasz esetén, figyelemmel az 562/2006 rendelet (20) preambulumbekezdésében és 6. cikkének (1) bekezdésében, valamint a [...] Charta 47. cikkében foglaltakra, előírja-e az 562/2006 rendelet 13. cikkének (3) bekezdése a tagállam számára az olyan közigazgatási szerv előtti jogorvoslat biztosítására vonatkozó kötelezettséget, amely intézményi és funkcionális szempontból ugyanazokat a garanciákat nyújtja, mint egy bíróság?"

A Bíróság előtti eljárás

24. A lett kormány és a Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be a Bírósághoz. M. Zakaria, aki maga nem terjesztett elő írásbeli észrevételeket, és a nevében sem nyújtottak be észrevételt, azt kérte, hogy az eljárás szóbeli szakaszában terjeszthesse elő észrevételeit, és utalt arra, hogy be kívánja mutatni az alapügyben szóban forgó eset tényállását, továbbá az érdekeit a Latvijas Cilvektiesību centrs (az Emberi jogok lett központja) képviseli.

25. A Bíróság az eljárási szabályzat 76. cikkének (2) bekezdése értelmében, az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően dönthet úgy, hogy mellőzi a tárgyalás tartását, ha úgy ítéli meg, hogy az eljárás írásbeli szakasza során benyújtott beadványok és észrevételek alapján a határozathozatalhoz elegendő információval rendelkezik. Ugyanezen 76. cikk (3) bekezdése szerint e rendelkezés nem alkalmazandó, ha a tárgyalás tartására irányuló, indokolással ellátott kérelmet az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti olyan érdekelt terjesztette elő, aki az eljárás írásbeli szakaszában nem vett részt.

26. Sem az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, sem a Bíróság elé terjesztett iratanyagból nem derül ki, hogy M. Zakariát a Latvijas Cilvektiesību centrs képviselte volna a kérdést előterjesztő bíróság előtt. Így az sem bizonyított, hogy ez a szervezet képviselhet magánszemélyeket a vonatkozó lett eljárási szabályok értelmében, amint azt az eljárási szabályzat 47. cikkének (2) bekezdése előírja.

27. A Bíróság ennélfogva felhívta M. Zakariát annak megerősítésére, hogy a Latvijas Cilvektiesību centrs számra megbízást adott, hogy az őt a Bíróság előtt képviselje, továbbá tisztázza először is, hogy e szervezet a lett jog értelmében jogosult-e magánszemélyek képviseletére a nemzeti bíróságok előtt, másodszor pedig, hogy e központ képviselője szólal-e majd fel a tárgyalás során. Tekintve, hogy M. Zakaria nem válaszolt a Bíróság által előírt határidőn belül, és a Bíróság alapokmányának 23. cikke szerinti egyetlen érintett sem kérelmezte az eljárás szóbeli szakaszának megnyitását, a Bíróság eltekintett a tárgyalás megtartásától, mivel úgy ítélte meg, hogy a határozathozatalhoz elegendő információval rendelkezik.

Előzetes észrevétel

28. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, a Bíróság elé terjesztett iratanyag vizsgálatából és a Bizottság észrevételeiből kiderül, hogy a lett jog vonatkozó rendelkezései eltérően értelmezhetők a határőrség tényleges cselekményeinek bíróság előtti megtámadását, valamint ezen intézkedésekből az adott személy számára keletkező, személyét ért és nem vagyoni kár megtérítését illetően, amennyiben kedvező közigazgatási döntés született, vagyis engedélyezték a lett területre történő belépést.

29. E tekintetben emlékeztetni kell arra, ahogy az az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amennyiben a Bíróság egy tagállam bírósága által az EUMSZ 267. cikk értelmében előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre válaszol, nem rendelkezik hatáskörrel e tagállam belső jogának értelmezésére (lásd különösen a C-37/92. sz., Vanacker és Lesage ügyben 1993. október 12-én hozott ítélet [EBHT 1993., I-4947. o.] 7. pontját, a C-511/03. sz., Ten Kate Holding Musselkanaal és társai ügyben 2005. október 20-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-8979. o.] 25. pontját, valamint a C-506/04. sz. Wilson-ügyben 2006. szeptember 19-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-8613. o.] 34. pontját).

30. A Bíróság, tekintettel e körülményre, továbbá a lett eljárásjog pontos tartalma körüli bizonytalanságra, igyekszik az Augstākās tiesas Senāts részére megadni az uniós jog értelmezésének azon elemeit, amelyek lehetővé teszik e bíróság számára annak értékelését, hogy a belső jogi normák összeegyeztethetők-e az uniós szabályozással.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

31. A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével arra vár választ, hogy az 562/2006 rendelet 13. cikkének (3) bekezdése előírja-e, hogy egy adott személy nemcsak valamely tagállam területére történő beléptetését megtagadó határozattal szemben élhessen jogorvoslattal, hanem az ilyen belépést engedélyező határozat meghozatalához vezető eljárás során elkövetett jogsértésekkel szemben is. E bíróság a második és harmadik kérdésével arra keres választ, hogy - az első kérdésre adott igenlő válasz esetén - előírja-e a hivatkozott rendelkezés a tagállam számára a bíróság vagy olyan közigazgatási szerv előtti jogorvoslat biztosítására vonatkozó kötelezettséget, amely intézményi és funkcionális szempontból ugyanazokat a garanciákat nyújtja, mint egy bíróság?

32. E kérdéseket együttesen kell vizsgálni.

33. Az 562/2006 rendelet 13. cikkének (3) bekezdése szerint azok a személyek, akikkel szemben a beléptetésüket megtagadó határozatot hoztak, e határozat ellen jogorvoslattal élhetnek. Az említett rendelkezés értelmében az ilyen jogorvoslati eljárást a nemzeti jognak megfelelően kell lefolytatni.

34. Hozzá kell tenni, hogy az 562/2006 rendelet 13. cikke teljes mértékben a beléptetés megtagadásának kérdéseire vonatkozik.

35. Ahogy a lett kormány és a Bizottság is hangsúlyozta, az 562/2006 rendelet 13. cikkének (3) bekezdése csak a beléptetést megtagadó határozatokkal szemben írja elő a tagállamok számára a jogorvoslat biztosítására vonatkozó kötelezettséget.

36. Egyébként úgy tűnik, hogy sem az alapeljárás szerinti kérelmező, sem a kérdést előterjesztő bíróság nem vitatta az említett rendelkezés érvényességét.

37. A kérdést előterjesztő bíróság a második és harmadik kérdésével arra keres választ, hogy az 562/2006 rendelet 13. cikkének (3) bekezdése, figyelemmel e rendelet (20) preambulumbekezdésében és 6. cikkének (1) bekezdésében, valamint a Charta 47. cikkében foglaltakra, előír-e a tagállam számára jogorvoslat biztosítására vonatkozó kötelezettséget a belépést engedélyező határozat meghozatalához vezető eljárás során elkövetett állítólagos jogsértésekkel szemben bíróság, vagy olyan közigazgatási szerv előtt, amely intézményi és funkcionális szempontból ugyanazokat a garanciákat nyújtja, mint egy bíróság?

38. Tekintettel arra, hogy e két kérdést kizárólag arra az esetre terjesztették elő, ha az első kérdésre igenlő választ kellene adni, vagyis hogy az 562/2006 rendelet 13. cikkének (3) bekezdése biztosítja az adott személy számára, hogy ne csak az országba történő beléptetését megtagadó határozattal szemben élhessen jogorvoslattal, hanem a kérelmező által hivatkozott és a jelen ítélet 11. pontjában leírt jogsértésekkel szemben is, azokra nem szükséges válaszolni.

39. Mindenesetre az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem ad elegendő információt az alapeljárásról, különösen annak releváns tényeiről, ahhoz, hogy a Bíróság meg tudja ítélni az 562/2006 rendelet 6. cikkének jelentőségét ezen jogvita vizsgálata szempontjából. Következésképpen a Bíróságnak nem áll módjában megítélni, hogy az alapeljárás kérelmezőjének helyzetét szabályozza-e az uniós jog a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében, amely szerint a tagállamok csak annyiban címzettjei a Charta rendelkezéseinek, amennyiben az Unió jogát hajtják végre (lásd ebben az értelemben különösen a C-400/10. PPU sz. McB-ügyben 2010. október 5-én hozott ítélet [EBHT 2010., I-8965. o.] 51. pontját, valamint a C-40/11. sz. Iida-ügyben 2012. november 8-án hozott ítélet 79-81. pontját).

40. A kérdést előterjesztő bíróságnak kell - az alapügy körülményeire tekintettel - megállapítania, hogy az alapeljárás kérelmezőjének helyzete az uniós jog hatálya alá tartozik-e, és amennyiben igen, ellentétes-e a Charta 47. cikkében elismert jogokkal a bíróság előtti keresetindításhoz való jog megtagadása a kérelmezőtől. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a határőrök feladataiknak az említett rendelet 6. cikkének megfelelő ellátása során kötelesek az emberi méltóságot teljes mértékben tiszteletben tartani. A tagállamoknak kell belső jogrendjükben megfelelő jogorvoslati lehetőségeket előírniuk az 562/2006 rendelet 6. cikkéből eredő jogaikat érvényesítő személyek védelmének biztosítása érdekében, tiszteletben tartva a Charta 47. cikkét.

41. Ellenben, ha a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság által az első kérdésre adott válaszra tekintettel úgy ítéli meg, hogy az említett helyzet nem tartozik az uniós jog hatálya alá, azt a nemzeti jog fényében kell megvizsgálnia, figyelembe véve az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt egyezményt is, melynek minden tagállam részese (lásd ebben az értelemben a C-256/11. sz., Dereci és társai ügyben 2011. november 15-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-11315. o.] 72. és 73. pontját).

42. A fenti megfontolásokra tekintettel a feltett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy az 562/2006 rendelet 13. cikkének (3) bekezdése a tagállamok számára csak a területükre való beléptetést megtagadó határozatokkal szemben írja elő a jogorvoslat biztosítására vonatkozó kötelezettséget.

A költségekről

43. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikkének (3) bekezdése a tagállamok számára csak a területükre való beléptetést megtagadó határozatokkal szemben írja elő a jogorvoslat biztosítására vonatkozó kötelezettséget.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: lett.