112/2002. (XII. 19.) OGY határozat
a hajléktalan emberek ellátását végző közhasznú szervezetek működési támogatásának elosztásáról[1]
1. Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 34. §-ának (5) bekezdésében előírtak szerint a törvény 1. számú mellékletében az I. Országgyűlés fejezet, 8. cím, 1. alcím, 1. Társadalmi és karitatív szervezetek működési támogatása jogcímcsoport 2002. évi előirányzatát 57,9 millió forinttal megemelte, amelyet az Országgyűlés a határozat mellékletében foglaltak szerint osztja el.
2. A költségvetési támogatás a hajléktalan emberek ellátását végző közhasznú szervezetek működési költségeinek fedezésére szolgál.
3. Ha ezen országgyűlési határozat alapján támogatásban részesített valamely társadalmi szervezet év közben szétválik és az így létrejött új szervezetek tevékenységi köre együttesen megfelel a szétválás előtti szervezet tevékenységi körének, úgy a fel nem használt költségvetési támogatást létszámarányosan kell elosztani.
4. Amennyiben a társadalmi szervezet évközben feloszlással, illetőleg megszűnésének megállapításával szűnik meg, a fel nem használt támogatási összeget vissza kell utalnia a Pénzügyminisztérium "Pártok és társadalmi szervezetek támogatása" kiadási számlára.
5. Az Országgyűlés határozata alapján a Társadalmi szervezetek bizottsága a támogatás célirányos felhasználása érdekében szerződést köt a kedvezményezett pályázóval. A bizottság a támogatás felhasználását, illetve a program megvalósítását a szerződésben rögzített módon ellenőrzi.
6. A szerződésben meghatározott céltól eltérő felhasználás, vagy a feladat megvalósításának elmaradása esetén a támogatási összeget és annak törvényes kamatát a Pénzügyminisztérium "Pártok és társadalmi szervezetek támogatása" kiadási számlára kell visszautalni.
7. Az Országgyűlési határozatban szereplő támogatás folyósítására a támogatási szerződés megkötése után kerülhet sor.
8. Az Állami Számvevőszék a költségvetési támogatás felhasználását - az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 121. §-a alapján - ellenőrzi.
Dr. Szili Katalin s. k.,
az Országgyűlés elnöke
Nagy Nóra s. k.,
az Országgyűlés jegyzője
Vincze László s. k.,
az Országgyűlés jegyzője
Melléklet a 112/2002. (XII. 19.) OGY határozathoz
Sorszám | Szervezetek | Támogatás összege (E Ft) |
1. | „Érted" Alapítvány | 500 |
2. | „Fél-falat" Alapítvány | 100 |
3. | „Rés" Szociális és Kulturális Alapítvány | 1 200 |
4. | „Segítő Szeretet" Alapítvány | 100 |
5. | Alkohol-Drogsegély Ambulancia — Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye | 1 000 |
6. | Anyaoltalmazó Alapítvány | 1 200 |
7. | Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány | 1 000 |
8. | Caritas Hungarica Eger Alapítvány, RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat | 1 000 |
9. | Debrecen Menhely Alapítvány | 1 000 |
10. | Derecske Városi Jóléti Szolgálat Alapítvány | 800 |
11. | Diótörés Alapítvány | 2 000 |
12. | Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány (Étkeztetés) | 320 |
13. | Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány (Ingyenkonyha) | 320 |
14. | Hajléktalanok a Hajléktalanokért Kulturális és Érdekvédelmi Egyesület | 500 |
15. | Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány | 500 |
16. | Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat | 1 000 |
17. | Kiút Szociális és Mentálhigiénés Egyesület | 800 |
18. | Léthatáron Alapítvány (Egészségügyi ellátás) | 1 200 |
19. | Léthatáron Alapítvány (Népszigeti Menedékhely) | 500 |
20. | Létminimum Alatt Élők Társasága, Tatabánya | 300 |
21. | Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Mezőkövesdi Csoport | 1 000 |
22. | Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Miskolci Irodája | 1 000 |
23. | Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Kecskemét | 300 |
24. | Magyar Ökumentikus Szeretetszolgálat | 1 000 |
25. | Magyar Vöröskereszt BAZ Megyei Szervezete | 1 500 |
26. | Magyar Vöröskereszt Budapest Szervezete — Népkonyha | 2 000 |
27. | Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete Nappali Melegedő XIX. Ker. | 500 |
28. | Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete — Férfi Hajléktalan Szálló | 600 |
29. | Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete | 1 200 |
30. | Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete | 250 |
31. | Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezete | 500 |
32. | Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete, Balassagyarmat Népkonyha — Hajléktalan Szálló | 1 200 |
33. | Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete | 1 500 |
34. | Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete (Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központja) | 800 |
35. | Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete (Népkonyha) | 510 |
36. | Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete, Átmeneti Szálló | 800 |
37. | Menedék Alapítvány, Leány- és Mamásotthon | 1 000 |
38. | Menhely Alapítvány, ,,Vajda3" Menhely | 800 |
39. | Menhely Alapítvány, Diszpécser Szolgálat | 1 000 |
40. | Menhely Alapítvány, Krízis Alapítvány | 1 000 |
41. | Menhely Alapítvány, Szociális Szolgáltató Iroda | 700 |
42. | Napfényt az Életnek Alapítvány | 1 000 |
43. | Nonprofit Alapítvány | 1 000 |
44. | Nyugdíjasok Egészségmegőrző Országos Szövetsége | 300 |
45. | Oltalom Karitatív Egyesület (Egészségügyi ellátás) | 1 000 |
46. | Oltalom Karitatív Egyesület (Népkonyha) | 1 000 |
47. | Pécs-Egyházmegyei Katolikus Caritas | 800 |
48. | Periféria Egyesület | 2 000 |
49. | S.O.D.E.R. Egyesület | 1 000 |
50. | Segítőház Alapítvány | 1 500 |
51. | Szalmaszál a Hajléktalanokért közhasznú alapítvány | 1 300 |
52. | Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Gellért Karitász Alapítvány | 1 000 |
53. | Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány | 500 |
54. | Szociális és Rehabilitációs Alapítvány | 1 200 |
55. | Szombathelyi Egyházmegyei Caritas Alapítvány | 1 000 |
56. | Támasz Alapítvány | 2 000 |
57. | Tiszta Forrás Alapítvány | 500 |
58. | Twist Olivér Alapítvány | 1 500 |
59. | Utcai Szociális Segítők Egyesülete | 1 400 |
60. | Van Esély Alapítvány | 1 200 |
61. | Van Kiút Alapítvány | 1 200 |
62. | Via-Bona Alapítvány | 1 000 |
Összesen: | 57 900 |
Lábjegyzetek:
[1] A határozatot az Országgyűlés a 2002. december 17-i ülésnapján fogadta el.