BH 2008.6.158 Ha a felek a vételárhoz járuló áfa mértékében közös tévedésben voltak, a szerződést bármelyikük megtámadhatja - Ennek hiányában azonban a számlát kibocsátó szállító az adóhatóság által utóbb megállapított magasabb mértékű áfa megfizetését a megrendelőtől alappal nem követelheti [Ptk. 210. § (3) bek.; 1992. évi LXXIV. tv. 13. §, 45. §].

Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által ítélkezése alapjául elfogadott tényállás szerint a felperes nagykereskedelmi, az alperes kiskereskedelmi tevékenységet folytat műtrágya értékesítésére. A peres felek 1999 óta üzleti kapcsolatban álltak egymással, melynek tárgya műtrágya szállítása volt az alperes részére. A felek 2002. április 12-én kereskedelmi keretszerződést kötöttek, melynek alapján a felperes kálium-nitrát műtrágya szállítását vállalta az alperes fizetési kötelezettsége ellenében. A szerződés 2002. január 1-jétől 2002. december 31-éig tartó hatállyal jött létre. Ezt követően a felek 2003. január 7-én a fenti szerződéssel hasonló tárgyú megállapodást kötöttek, 2003. január 1-jétől 2003. december 31-éig tartó hatállyal. A felperes a szállítás során kiállított számlákon az áfa-kulcsot 12%-os mértékben tüntette fel. A Vám- és Pénzügyőrség 2004. január hónapban utólagos ellenőrzést tartott a felperesnél, s az ellenőrzés eredményeként megállapította, hogy a felperes az általa forgalmazott kálium-nitrát vámárunál helytelen vámtarifaszámot, és így 25% helyett 12%-os helytelen áfa-kulcsot alkalmazott. A felperes ezek után önellenőrzést tartott, és az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 45. §-ának (1) bekezdése alapján helyesbítő számlákat bocsátott ki az alperes felé az 1999. januári számlákra visszamenőleg. A helyesbítő számlák a leszállított áruk áfa-különbözetét tartalmazták. Az alperes a számlák kifizetését megtagadta, és önellenőrzésének eredményeként az adóhatóságnak bevallotta és megfizette az általa helyesbített áfa-különbözetet, 2 769 000 Ft összegben.

A felperes fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmével indult, és az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes kereseti kérelme arra irányult, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2 450 494 Ft tőke és ennek járulékai felperesnek történő megfizetésére. Az alperes a felperes követelését mind jogalapjában, mind összegében vitatta, ezen túlmenően a követeléssel szemben 2 769 000 Ft erejéig beszámítási kifogással élt a felperes tévedése miatt utólagosan befizetett adókülönbözet következtében őt ért kár címén.

Az elsőfokú bíróság a kereseti kérelem szerint marasztalta az alperest és kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 294 000 Ft perköltséget.

Az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy a peres felek között 1999. évtől fennállott szállítási keretszerződések 2. pontja értelmében a leszállított műtrágya árát a mellékelt árlista tartalmazta, ahol termékenként feltüntetésre került az áfa-kulcs mértéke. A bíróság megállapította azt is, hogy az alperes az önellenőrzést követően a saját adóbevallásában is feltüntette a téves adókulcs alkalmazásából eredő különbözetet, így nem vitatta, hogy a saját vevői felé is a felperes által tévesen alkalmazott áfa-kulcsot alkalmazta. A bíróság szerint az Áfa. tv. 44. §-ának (1) bekezdése, 13. §-ának (1) bekezdése, 45. §-ának (1) bekezdése és 44. §-ának (5) bekezdése alapján a felperes a tévesen alkalmazott áfa-kulcs miatt helyesbítő számla kibocsátására volt köteles az ellenőrzést követően. Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésének és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 4. § (4) bekezdésének egybevetésével arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a saját vevői felé, mint számlakibocsátó, a számlában foglaltakért felelősséggel tartozik. A téves áfa-kulcs feltüntetésével maga sem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, ezért a saját felróható magatartására előnyök szerzése végett nem hivatkozhat. Nem vitatottan az alperesnek is áfa-többlet befizetési kötelezettsége keletkezett, de ugyanúgy lehetősége lett volna áthárítani a saját vevői felé az ebből eredő követelést. Ezzel az adótöbblet befizetési kötelezettség alól mentesült volna, azonban az alperes a nagy vevői létszámra hivatkozással nem így járt el. A beszámítási kifogást a bíróság azért nem találta alaposnak, mert az alapjaként megjelölt kártérítési felelősségnek a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésében meghatározott egyik feltételét, a jogellenességet nem találta megállapíthatónak. Úgy ítélte meg, hogy a felperes jogszabályi kötelezettségének tett eleget azáltal, hogy helyesbítő számlát bocsátott ki az alperes felé.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 294 000 Ft elsőfokú és 200 000 Ft másodfokú perköltséget.

A másodfokú bíróság megítélése szerint a perbeli jogvita alapja a felek közötti mellérendeltségen alapuló polgári jogi kötelem, a műtrágya szolgáltatására irányuló szállítási szerződés. A peres felek jogviszonyában - polgári jogi szabályozás hiányában - alkalmazhatónak találta az Áfa. tv. 13. §-ának (1) bekezdését, mely szerint a felszámított adó százalékos mértéke is a számla kötelező eleme. A bíróság megállapította, hogy a szállítási szerződésben az áfa százalékos mértékének meghatározása is a felek megállapodásának a része volt. Vitathatatlan, hogy a felek kölcsönösen tévedtek a vételárhoz járuló áfa százalékos mértékében, a tévedést felismerve mindkét fél megtámadhatta volna a szerződést a Ptk. 210. §-ának (3) bekezdése alapján. A felperesnek azonban a pótszámlák alperes felé való kibocsátásával nem volt lehetősége az áfa-különbözet érvényesítésére, miután a számára rendelkezésre álló egy­éves határidőben a szerződést nem támadta meg. Az Áfa. tv. ugyanis a polgári jogi jogviszonyokban csupán lehetővé teszi az áfa-különbözet továbbhárítását, de a konkrét polgári jogi jogviszony tényállásától függ, hogy van-e lehetőség a felek árban történő tévedése miatt a jogviszony megtámadására, azaz a felek áfa-százalékban való közös tévedése eredményezheti-e az adókülönbözet visszamenőleges megtérítését. Kiemelte a bíróság azt, hogy az Áfa. tv. az adózásra kötelezett és az állami költségvetés közötti közigazgatási jogviszonyokat rendezi, míg a peres felek jogviszonyára a mellérendeltségen alapuló polgári jogi szabályozás az irányadó. A szerződés eredményes megtámadása hiányában csak a felek megállapodása alapján jár a felperesnek vételár, a szerződés azonban az áfa mértékét 12%-ban rögzíti. Az elsőfokú bíróság tévedett akkor, amikor a felek polgári jogi jogviszonyára is kötelező jellegűnek értelmezte az Áfa. tv.-nek azt a rendelkezését, amely csupán lehetőséget biztosít pótszámla kiállítására. Addig, amíg a felek 12%-os áfa-kulcsra vonatkozó kikötése érvényes, az áfa-különbözet egyoldalú továbbhárítására a felperes nem jogosult.

A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, s az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Másodlagos kérelme a jogerős határozat hatályon kívül helyezésére irányult akként, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felperes terhére rótt 294 000 Ft elsőfokú perköltség összegét 147 000 Ft-ra mérsékelje.