EH 2005.1194 Kegyeletsértés tényállásszerűséghez megkívánt becsület csorbítására alkalmas cselekményt valósíthat meg olyan fényképnek napilapban közzététele, amely az egyedileg azonosítható halottat, boncolás utáni kiszolgáltatott helyzetében, megalázó körülmények között, szánalmat keltő testi állapotban mutatja be [Btk. 179. §, 180. §, 181. §].
Az ügyben az elhunyt előadóművész Z. I. felesége tett 2001. február 20-án feljelentést kegyeletsértés vétsége miatt.
A feljelentés tárgyát az egyik napilap 2001. február 2-i számában férje holttestéről közzétett fénykép és ahhoz kapcsolódó újságcikk képezte.
A feljelentés lényege szerint a fénykép az elhunytat olyan méltatlan helyzetben és állapotban ábrázolja, a cikk pedig a sérüléseit hamis színben feltüntetve úgy írja le, hogy az súlyosan sérti az elhunyt emlékét.
Az elsőfokú bíróság a 2004. október 27-én személyes meghallgatás nélkül meghozott végzésével Sz. F. - a napilap felelős szerkesztője - ellen indult büntetőeljárást bűncselekmény hiányában megszüntette.
Végzésének szűkre szabott indokolásában utalt a feljelentésre; idézte a Btk. 181. § "(1) bekezdésében" foglaltakat, majd a következőket fejtette ki:
"A bűncselekmény megállapításának feltétele, hogy az elkövető tudata átfogja, hogy halott ember személyét sérti meg. A fényképen szereplő holttestről azonban kétséget kizáró módon nem állapítható meg ki volt az elhunyt, hiszen azon csak a mellkasi rész látható.
A sajtóban megjelent fénykép esetén - az állandó bírói gyakorlat szerint - a cikk egészének vizsgálatával kell állást foglalni, hogy ez alkalmas-e a becsület csorbítására. A kép alatti mondat viszont nem az elhunyt előadóművészre, hanem a felkaron látható seb keletkezési idejére utalt, ezáltal az nem közvetlenül a sértett személye ellen irányult. Az a felvétel, amelyik az elhunyt karján látható sebhelyet mutatja meg, önmagában nem alkalmas a becsület csorbítására. Ez ugyanis csak olyan képi megjelenítés lehet, ami sérti az emberi méltóságot. Az elhunyt karját ábrázoló fénykép azonban az elhunyt énekes társadalmi megbecsülését nem csorbította, emlékére nem vetett rossz fényt, azt nem gyalázta meg."
A magánvádló és jogi képviselője részéről az eljárás megszüntetése miatt bejelentett fellebbezés alapján eljárva a másodfokú bíróság, mint másodfokú bíróság a 2005. január 27. napján tartott tanácsülésen meghozott végzésével az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Helytállónak találta az elsőfokú bíróság azon következtetését, miszerint a sérelmezett "újságcikkben lévő tényállítások és a sérelmezett fénykép" nem valósítják meg a kegyeletsértés vétségét.
Az indokolást pontosította azzal, hogy a "fénykép és a hozzá tartozó újságcikk együtt nyilvánvalóvá teszi, hogy az az elhunyt Z. J.-ről szól". Kifejtette, hogy a becsület csorbításra alkalmasságot nem a sértett szubjektív érzékenysége alapján, hanem objektíve kell megítélni; részletezte, hogy általában milyen tények állításával követhető el rágalmazás.
Végül leszögezte: "Ilyen jellegű tényállítás a sérelmezett újságcikkben nincs. Önmagában az a tény, hogy egy elhunyt embert ábrázol egy fénykép, még nem alkalmas a becsület csorbítására. A halál ténye és annak képi ábrázolása nem alkalmas arra, hogy az elhunyt személyes értékeiről, a környezetében kialakult kedvező társadalmi megítélést negatív irányba befolyásolja".
A fenti jogerős határozatok ellen, azok hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra utasítása érdekében, a Be. 405. § (1) bekezdésének a) pontjára alapozott okból, törvényes határidőn belül - jogi képviselője útján - a magánvádló nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Érveinek lényege szerint a kegyeletsértés megvalósul, ha egészséges, élő emberről készült felvétel helyett őt halálában ábrázoló képet tesznek közzé. Ez önmagában is sértő, hiszen hamis képet ad az elhunytról. Különösen igaz ez egy ismert művész esetében. A fényképet az ismert előadóművész fotójaként közölték; az őt boncolás utáni állapotában, mellkasán végighúzódó durván összeöltött boncolási sérüléssel és más boncolás ejtette sebekkel ábrázolja. A cikk írója a sérüléseket is hamis színben, olyanként tüntette fel, mintha azokat még életében szenvedte volna el.
Előadóművész esetében különösen fontos, hogy közönségében róla kedvezőtlen kép ne alakuljon ki. A feljelentés tárgyát képező újságcikk és felvétel nagy nyilvánosság előtt durván sértette a kegyeleti jogokat. Az eljárás megszüntetésére ezért az anyagi jogi szabályok megsértése miatt került sor.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában - majd utóbb képviselője a nyilvános ülésen - a megtámadott határozatok hatályukban történő fenntartását indítványozta. Indokai szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletben megállapított tényállás az irányadó. Ezen tényállás alapján pedig a kegyeletsértés vétségének elkövetésére megalapozott jogkövetkeztetés nem vonható.
A magánvádló írásbeli észrevételében - és a nyilvános ülésen tett felszólalásában is - az indítványában foglaltakat fenntartotta. Kiegészítette még azzal, miszerint a boncolás az elhunyt testét szükségszerűen megcsonkító tevékenység, ami adott esetben hatóságilag kötelező, ezért nem jogellenes, nem büntethető. Az erről készült fényképek közzététele viszont feltétlenül alkalmas a kegyeletsértésre.
Aligha akad olyan személy, akit ne bántana, ha hozzátartozójának boncolás során megcsonkított testéről készített felvételeket tesznek közszemlére.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaposnak találta, a hatályon kívül helyezést azonban más indokokból is szükségesnek tartotta.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat. E jellegéből következik, hogy felülvizsgálatnak csak a Be. 405. § (1) bekezdésében és 406. §-ában meghatározott okokból van helye, s ezek között az ítélet megalapozatlansága, vagy a tényállás téves volta nem szerepel. A Be. 420. §-ának (1) bekezdése pedig kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó.
Ez utóbbi szabályra hivatkozott a legfőbb ügyész képviselője, amikor a megtámadott határozatok hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság azonban több határozatában (így pl. már a BH 1998/110. számú eseti döntésében is) rámutatott, miszerint anyagi jogi szabálysértésként értékelendő az is, ha a jogerős ítéletben megállapított tényállás oly mértékben hiányos, hogy abból a felülvizsgálat során a terhelt bűnösségének törvénysértő megállapítására, törvénysértő felmentésére - értelemszerűen az eljárás törvénysértő megszüntetésére - megalapozottan következtetni nem lehet.
A jelen ügyben ez a helyzet állt elő. Amint azt az első- és másodfokú bíróság egyaránt felismerte, a feljelentés tárgyát az újságcikk és az annak keretén belül megjelentetett képfelvétel együtt képezte.
A magánvádló a feljelentéséhez a B. napilap 2001. február 2-i számát mellékelte.
Az elsőfokú bíróság ennek ellenére nemhogy hiányos tényállást állapított meg, hanem ún. történeti tényállást meg sem állapított. Tényként nem rögzítette az újságcikkben foglaltakat, s nem írta le azt sem, milyen körülmények között, milyen állapotban mutatja az elhunytat a képfelvétel.
Csupán jogi indokolást adott, melynek keretében a képfelvételt - a mellékelt lapszám alapulvételével - elemezte. Ezt is önellentmondó módon tette, hiszen egyfelől hivatkozott arra, hogy a cikk egészének vizsgálatával kell állást foglalnia a becsületcsorbításra alkalmasság kérdésében, ám magával a cikkel egyáltalán nem is foglalkozott. Ugyanekkor egészében magát a képet sem vizsgálta, csak a kép alatti mondatból, és a képnek az elhunyt karját ábrázoló részletéből vont le jogi következtetéseket.
Ekként az elsőfokú végzés teljes mértékben megalapozatlan; a másodfokú bíróság pedig ennek ellenére helybenhagyta azt.
Mindebből következett, hogy a megtámadott határozatok hatályon kívül helyezése már ez okból is indokoltnak mutatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság azonban az eljárt bíróságoknak a képfelvételre vonatkozó jogi okfejtésével sem értett egyet.
A személyhez fűződő jogokat, így a minden embert egyedi értékétől függetlenül, egyenlően megillető emberi méltóságot és az elhunyt személy ebből eredő kegyeleti jogait a törvény a büntetőjog eszközeivel is védi.
A Btk. 181. §-ának értelmében, aki halottat, vagy emlékét a 179. §, vagy 180. §-ban meghatározott módon meggyalázza, kegyeletsértés vétségét követi el.
A kegyeletsértés jogi tárgya kettős: elkövetője nemcsak az elhunyt valamely személyiségi jogát sérti, hanem annak sérelmén keresztül a hozzátartozók kegyeletérzését, becsületérzését is.
Miután az idézett törvényi tényállás a rágalmazás és a becsületsértés elkövetési módjára utal vissza, kegyeletsértés megvalósítható: az elhunytról történő becsület csorbítására alkalmas tény állításával, híresztelésével, ilyen tényre utaló kifejezés használatával, vagy vele szemben becsület csorbítására alkalmas kifejezés használatával, illetve vele szemben egyéb ilyen cselekmény elkövetésével is.
Tényállásszerű tehát a cselekmény, ha az élők esetében akár rágalmazás, akár becsületsértés megállapítására lenne alkalmas.
A 181. §-ban szereplő "meggyalázás" kifejezés csak összefoglaló, együttes megnevezése a rágalmazás és a becsületsértés különböző elkövetési módjainak.
Minthogy büntetőjogi értelemben a becsületen nemcsak a társadalmi megbecsülést, a jó hírnévhez való jogokat, hanem az emberi méltóságot is érteni kell, kegyeletsértés megvalósítható a halott ember méltóságát sértő cselekménnyel is. Elköveti az is, aki magát a holttestet gyalázza meg oly módon, ami élők esetében az emberi méltóság sérelmét s emiatt becsületsértés megállapítását eredményezné.
A taglalt büntetőjogi szabályozás összhangban áll azzal az általános erkölcsi felfogással, amely szerint azt aki meghalt, halálának puszta ténye, korábbi emberi mivolta miatt megilleti az az igény, hogy a törvényes mértéken túl háborgatás ne érje.
Ennek a társadalmi elvárásnak megfelelően jogszabályok biztosítják, hogy az elhunyt tetemének szállítása, majd temetése is a kegyeleti feltételeket kielégítő módon történjék. Az esetleg szükségessé váló boncolás is csak az erre irányadó szabályok szerint, orvosi titoktartási kötelezettség mellett történhet; az elhalálozás körülményeire, a halál okára vonatkozó adat is az elhunyt jogilag védett legszemélyesebb adatai közé tartozik.
A fentiekhez képest, aki olyan megalázó képfelvételt tesz közzé, amelyen az elhunyt holtteste elhanyagolt környezetben, felmosóvödör, vérgyanús felmosórongy mellett álló csupasz fémasztalon fekszik, és a felvétel őt boncolás utáni állapotában, mellkasán végighúzódó, összevarrt boncolási sebbel és más boncolás ejtette sebekkel ábrázolja, olyan durván sérti az emberi méltóságot, és a hozzátartozók kegyeleti érzését, ami büntetőjogi felelősségre vonásra ad alapot.
Tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor a büntetőjogi felelősség kérdését csak a rágalmazás elkövetési módjaira tekintettel vizsgálták; a képfelvétel kapcsán pedig a büntetőjogi értelemben vett becsületfogalom másik elemét, az emberi méltóságot teljesen figyelmen kívül hagyták.
Ez utóbbi az egyént még akkor is megilleti, ha a róla kialakult társadalmi értékítélet kedvezőtlen.
A jelen esetben a cselekmény tárgyi súlyát, s ekként társadalomra veszélyességét növeli, hogy az előadóművész életében nagyon sok emberben dinamikus, vonzó, pozitív személyiségképet alakított ki magáról. Egyéniségével számtalan emberben váltott ki elismerést, tiszteletet, sőt rajongást.
A képfelvétel ezzel szemben őt teljesen kiszolgáltatott helyzetben, megalázó körülmények között és szánalmat keltő testi állapotban mutatja.
A képi ábrázolás ilyen durva módja élők esetében alkalmas a becsület csorbítására, következésképpen elhunyt esetében is alkalmas arra. De a hozzátartozók kegyeleti érzésének sértésén túl alkalmasnak mutatkozott arra is, hogy mindazok kegyeleti érzését sértse, akik az elhunyt előadóművészt tisztelték és emlékét őrizni kívánták.
A tájékoztatáshoz, véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlása is csak korlátokkal történhet.
A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 3. §-ának (1) bekezdése értelmében a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, nem sértheti a közerkölcsöt, és nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével.
Értelemszerűen a kegyeleti jogok sérelmével sem.
Az elhunyt előadóművész boncolás utáni állapotáról készült képfelvétel nyilvánosságra hozatala indokolható közérdeket sem szolgált; az eladható példányszám növelése pedig olyan magánérdek, ami az alapvető emberi jogok megsértését menthetővé nem teszi.
A kifejtettek miatt az eljárt bíróságok álláspontja, mely szerint bűncselekmény nem valósult meg, sérti az anyagi jogot, mert becsületsértés megállapítható akkor is, ha valaki becsület csorbítására alkalmas "egyéb ilyen cselekményt követ el".
A Legfelsőbb Bíróság ezért a megtámadott végzéseket a Be. 425. § (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Ennek során az ügyet személyes meghallgatásra - s amennyiben az eljárás megszüntetésre nem kerül - tárgyalásra kell kitűzni.
A felvett bizonyítás eredményeként megállapított tényállás alapján lesz a bíróság abban a helyzetben, hogy megalapozottan állást foglaljon a büntetőjogi főkérdésekben.
A Be. 386. § (1) bekezdése értelmében a megismételt eljárásban a bíróság soron kívül jár el.
(Legf. Bír. Bfv. I. 233/2005. sz.)