BH+ 2015.8.357 A rendkívüli felmondás szubjektív határideje betartásának vizsgálata során a munkáltatói jogkörgyakorló személyében bekövetkezett változás nem hagyható figyelmen kívül, ha a korábbi jogkörgyakorló együtt érintett a munkavállalóval az annak terhére rótt kötelezettségszegésben. Ilyen esetben az utóbbi munkáltatói jogkörgyakorlónak a tudomásszerzésétől kezdődik a szubjektív határidő [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 190. § (3) bek.].

A felperes a keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte természetbeni és szociális juttatásainak megtérítése mellett. Kérte továbbá a 2010. szeptember 2. és szeptember 7. közötti időszakra járó elmaradt munkabérének megfizetését, a 2010. évi visszafizetett prémium-előlegének kifizetését, továbbá jóhírnevének megsértése miatt 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére tartott igényt.

A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát a 2010. szeptember 7-én közölt rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg. Rögzítette, hogy a munkaviszony az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, átalánykártérítés, elmaradt munkabér és prémium-előleg viselésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1993. szeptember 1-jétől állt az alperes alkalmazásában vezérigazgató munkakörben. Az alperes egyedüli tulajdonosa a magyar állam, melynek jogait 2010. július 13-áig a M. N. V. Zrt. gyakorolta, ezen naptól kezdődően a M. F. B. Zrt. lett jogosult az alapítói jogok gyakorlására.

2010. július 14-én a felperes részére felajánlották a közös megegyezéses jogviszony megszüntetést, amelyet nem fogadott el, kérve, hogy 60 éves koráig szeretne dolgozni.

Az alperes jogi képviselője 2010. július 30-án közölte, ha a felperes a 2010. évi prémium-előlegét visszafizeti, akkor a munkaviszonyát munkakör-módosítással fenntartják. A felperes a prémium-előleget visszautalta, majd arról értesítették, hogy az l.-i erdészet-vezetői munkakörben foglalkoztatják tovább. A felperes 2010. július 15-én és 16-án a vezérigazgatói munkakörét átadta az alapító által megválasztott, az igazgatóság jogkörében eljáró R. Gy. vezérigazgatónak. Mivel munkaszerződés-módosítás nem készült, 2010. szeptember 7-éig az eredeti munkavégzési helyére járt dolgozni, és az új vezérigazgató által rábízott lektorálási feladatot végezte.

A munkáltató 2010. szeptember 7-én közölt rendkívüli felmondásával szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Ennek indokolása szerint a felperes a munkaviszonya fennállása alatt több olyan külföldi úton vett részt, amelyet nem a munkáltató szervezett és finanszírozott, ennek ellenére napidíjat vett fel, az utazásokat az SzMSz. rendelkezéseivel ellentétben az igazgatóság nem hagyta jóvá, arról utólag sem értesült, a kiküldetési rendelvényt csak az igazgatóság elnöke írta alá. Az események jelentős mértékben megingatták, megszüntették a felperes megbízhatóságával szemben a munkáltató által tanúsított bizalmat, továbbá a felperes magatartásával a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét jelentős mértékben, szándékosan szegte meg, ezért annak fenntartása lehetetlen.

A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperes alapító okirata 2010. július 13-áig a felperessel szembeni munkáltatói jogkörgyakorlóként az egyedüli részvényest és az igazgatóságot jelölte meg. Egyedüli részvényes volt jogosult az alapvető munkáltatói jogok és a javadalmazás megállapítására, az ezt meghaladó munkáltatói jogokat az igazgatóság gyakorolta. 2010. július 13-ától azonban az alperesnél megszűnt az igazgatóság, az alapító okirat úgy rendelkezett, hogy a társaság minden munkavállalója tekintetében a vezérigazgató gyakorolja a munkáltatói jogkört; ugyan az alapító okirat 12.2.e. pontjának van olyan rendelkezése, hogy "kivéve az egyedüli részvényesnek fenntartott munkáltatói jogokat", az alapító okirat azonban ténylegesen ilyen jogokról nem rendelkezik. A felperessel szemben 2010. július 13-ától R. Gy. gyakorolta a munkáltatói jogkört. A felek egybehangzó nyilatkozata szerint azonban az alapító a felperes munkaviszonya tekintetében a munkáltatói jogokat magához vonta, így a perbeli esetben a rendkívüli felmondás jogát ő volt jogosult gyakorolni. Mivel a munkáltató intézkedését az MFB Zrt. részéről is aláírták, a rendkívüli felmondásról tehát a Zrt. döntött, így az nem ütközött az Mt. 74. §-ába.

A rendkívüli felmondás joga gyakorlásának határideje a perbeli esetben az Mt. 190. § (3) bekezdése szerinti tizenöt nap, de legfeljebb három év. Az alperes a 2010. augusztus 27-ei e-maillel kívánta igazolni, hogy az alapító tudomásszerzésének időpontja ezen nap volt. A bíróság számára azonban a felperes által csatolt internetes híranyagból egyértelműen megállapítható volt, hogy az egyedüli részvényes már 2010. augusztus 20-án bizonyosan tudomást szerzett a rendkívüli felmondási indokról, vagyis arról, hogy a felperes a külföldi utazásaira napidíjat vett fel. A felperes a híranyagban ugyan név szerint nincs megjelölve, de az alperes szerint is az ország 12 erdészeti részvénytársasága vezetője közül a felperes volt az egyedüli, aki 8 év alatt 66 külföldi úton vett részt.

A rendkívüli felmondásban megjelölt 16 utazásból az Mt. 190. § (3) bekezdése szerinti három éves határidőre figyelemmel érdemben csak az utolsó 4 utazás volt vizsgálható. Ezek mindegyike a munkáltató érdekében állt, az utazásokon a felperes az alperesnél betöltött vezérigazgatói munkakörével összefüggésben vett részt. A bíróság szerint önmagában az, hogy az adott utazást nem a munkáltató szervezte és finanszírozta, nem ad alapot rendkívüli felmondásra.

A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a napidíjra vonatkozó rendkívüli felmondási indok nem okszerű, az igazgatósági jóváhagyás hiányára vonatkozó rendkívüli felmondási ok pedig nem valós, ezért az Mt. 96. § (2) bekezdése által megjelölt Mt. 89. § (2) bekezdésébe ütköző, vagyis jogellenes.

A bíróság négyhavi átlagkeresetnek megfelelő összegű átalánykártérítést tartott indokoltnak.

Az alperes hivatkozásával szemben R. Gy. alperesi igazgató nyilatkozata igazolta, hogy a felperes 2010. szeptember 2. és 7-e között az alperesnél a rábízott munkát elvégezte, így erre az időszakra az Mt. 141. § alapján munkabérre jogosult, amelynek összege tekintetében a felek között vita nem volt.

A felperes a munkaszerződése alapján 2010. évben is prémiumra volt jogosult. A munkáltató a prémiumfeladatot kitűző alapítói határozatot nem csatolta, a felek között azonban az nem volt vitás, hogy a 2010. évre meghatározott prémium összegéből az alapítói határozatban adott felhatalmazás alapján az igazgatóság volt jogosult a prémiumelőleg kifizetéséről dönteni. Az igazgatóság határozata pedig rendelkezett a prémiumelőleg kifizetéséről, így a felperes arra jogosult. Erre tekintettel a bíróság az alperes által visszafizettetett prémiumelőleg újbóli kifizetésére kötelezte a munkáltatót.