A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20469/2008/6. számú határozata örökség kiadása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 275. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 242. §] Bírók: Kollár Márta, Rőth Pálné, Wellmann György

Kapcsolódó határozatok:

Pesti Központi Kerületi Bíróság P.89463/2003/33., Fővárosi Törvényszék Pf.636946/2006/7., *Kúria Pfv.20469/2008/6.*

***********

Pfv.VI.20 469/2008/6.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Köteles György ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Horváth Jenő ügyvéd által képviselt alperes ellen örökség kiadása iránt a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál 18.P.89 463/2003. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Bíróság 44.Pf.636 946/2006/7. számú ítéletével befejezett perében az említett számú jogerős ítélet ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem és az alperes által benyújtott csatlakozó felülvizsgálati kérelem folytán a 2008. évi május hó 20. napján megtartott tárgyalás alapján meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezi és a Pesti Központi Kerületi Bíróság 18.P.89 463/2003/33. számú ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 300 000 (háromszázezer) forint együttes fellebbezési és felülvizsgálati részperköltséget.

Kötelezi az alperest, hogy felhívásra fizessen meg az államnak 217 000 (kettőszáz-tizenhétezer) forint le nem rótt felülvizsgálati illetéket.

Kötelezi a felperest, hogy felhívásra fizessen meg az államnak 34 800 (harmincnégyezer-nyolcszáz) forint le nem rótt csatlakozó fellebbezési, valamint felülvizsgálati illetéket.

I n d o k o l á s :

A peres felek nagyapja, néhai V. Z. 1999. március 1. napján 41 000 000 forintot, június 3-án szintén 41 000 000 forintot, június 10-én 300 000 USD-t, majd 1999. szeptember 10-én további 100 000 USD-t utalt át az alperes számlájára. A néhai az alperest azzal bízta meg, hogy az átutalt összegek befektetésével az addig elért 3,75 %-os kamatnál legalább 2 %-kal magasabb összegű kamatot, hozamot érjen el, majd a tőkét és annak hasznait neki fizesse vissza.

Az alperes 1999. június 1-jén 40 850 000 forintot és 1 750 000 forintot, 1999. december 9-én 41 843 USD-t, 2000. március 16-án 2 593 700 forintot, majd április 6-án 42 540 USD-t utalt vissza a néhai számlájára.

A 2000. november 27. napján kelt feljegyzésben az alperes elismerte, hogy 2000. június 16-ai lejárattal és azóta a néhai személyes vagyonát képező 500 000 amerikai dollárral tartozik, mely egyben a néhai elhalálozása esetén a V. család örökségét is képezi.

A feljegyzés mellékletében az alperes elismerte, hogy a néhai vagyonát többlethozam mellett saját neve alatt, saját számláján befektette. A kapott összegeket rendszeres, előre megállapított, rögzített időpont szerint utalta vissza a néhainak, 2000. június 16-án 500 000 USD volt utalandó. Ezek az összegek nem képezik a tulajdonát, az a néhai tulajdona, a későbbiek során a V. család öröksége (7 gyermek és 23 unoka). Kijelentette, hogy a fenti összeg felett jelenleg rajta kívül álló okok miatt nem rendelkezik, a feljegyzés célja, hogy a tartozás fenti részletezése írásban rögzítésre kerüljön. A feljegyzést és annak mellékletét az alperes, a néhai, valamint az alperes szülei írták alá.

A felek nagyapja 2003. február 16-án végintézkedés hátrahagyása mellett elhunyt. A végrendeletben a néhai kijelentette, hogy amennyiben halála pillanatában egyéb vagyonnal is rendelkezne, vagy bármilyen követelése lenne, úgy azokat hét gyermeke és felesége egymás közt egyenlő 1/8-ad - 1/8-ad arányban örökölje.

A közjegyző a néhai hagyatékát a végrendelet szerint adta át hét gyermekének és túlélő házastársának.

A végrendeleten kívül a néhai 2002. január 9-én az O. Rt.-nél elhalálozási rendelkezést is tett, mely szerint azon számla feletti rendelkezési jogokat, melyre az alperesnek a visszafizetendő összegeket utalnia kellett volna, 2 %-os arányban a felperes gyakorolhatja.

A felperes elsődleges keresetében 3 097 536 forint megfizetésére kérte az alperes kötelezését az elhalálozási rendelkezésre, szerződésen kívül okozott kártérítés, valamint jogalap nélküli gazdagodás jogcímére alapítva.

Negyedlegesen édesapja, V. Á. 2005. április 22. napján kelt engedményezésére tekintettel a felperes kötelezését kérte 3 866 921 forint, valamint további 580 038 forint illetékfizetési kötelezettség megtérítésére. A felperes édesapja ugyanis a végrendeleti öröklés alapján járó 1/8-ad rész 1/20-át a felperesre engedményezte.

Az alperes ellenkérelme mind a négy jogcímen a kereset elutasítására irányult. Hivatkozott arra, hogy a felperesnek nincs kereshetőségi joga, a néhaival kötött ügylet a devizáról szóló jogszabály rendelkezéseibe ütközik, valamint állította, hogy a néhai pénzeszközeit hosszútávra kellett befektetnie, mert a piaci szintnél magasabb kamatot rövid távon nem lehetett elérni. Ennek ellenére az örökhagyó a hosszútávra szóló megbízást felmondta, emiatt a befektetéseket csak veszteséggel tudta megszüntetni. Utalt a néhai feljelentése alapján vele szemben folyamatban volt büntetőeljárás adataira, amely szerint a követelt összeg nincs nála.

Az elsőfokú bíróság ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a felperesnek 3 617 828 forintot, valamint ezen összeg 2005. április 22. napjától járó kamatait. Az ezt meghaladó keresetet elutasította és rendelkezett a perköltségek viseléséről.

Indokolása szerint a néhai és az alperes között bizományi szerződés jött létre. Ezen szerződés alapján a megbízó a bizományossal szemben érvényesítheti közvetlenül az igényét akkor is, ha a bizományossal szerződő fél valamely kötelezettségének nem tesz eleget. Az alperes a néhaival kötött szerződést megszegte akkor, amikor 2000. június 15-én vele nem számolt el és 500 000 USD összegű tartozása keletkezett. Az alperes tartozását 2000. november 27. napján elismerte. A tartozáselismerés érvényességét az alperes alaptalanul támadta, mert nem volt megállapítható, hogy azt kényszer, vagy fenyegetés hatása alatt tette. A szerződésben a felek nem kötöttek ki devizában, valutában történő fizetést, az alperes forintban teljesített a néhainak, ezért azt sem látta megállapíthatónak, hogy a megállapodás a jogszabályba ütközött volna.

A felperes édesapja, a végrendeleti örökös engedményezése folytán az ő helyébe lépett, ezért jogosult volt a bizományi szerződésből eredő követelést az alperessel szemben érvényesíteni.

Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve a fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.