BH 1994.9.501 I. A gazdálkodó szervezet szervezeti képviselője - akár írásbeli, akár szóbeli nyilatkozattal - bárkit feljogosíthat a váltó leszámítoltatására, és az általános szabályok szerint az e téren felhatalmazás nélkül eljárt álképviselő eljárását utólag, akár ráutalással is jóváhagyhatja [Ptk. 219. § (1)-(2) bek., 221. § (1) bek.].

II. Biztosítási intézkedés elrendelésének a váltóval kapcsolatos bírósági eljárásban is helye lehet [1979. évi 18. tvr. 108. § (1) bek. c) pont].

Az elsőfokú bíróság részítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg egyetemlegesen a felperesnek váltótartozás címén 10 000 000 Ft tőkét, ennek évi 6% kamatát, és 30 000 Ft váltódíjat.

A részítélet indokolásában megállapította, hogy az I. r. alperes 1990. május 9-én 2 db, egyenként 5 000 000 Ft követelést tartalmazó váltót "bocsátott ki" a III. r. alperes mint címzett javára. A váltókat a III. r. alperes elfogadta, és azokat az aláírási joggal rendelkező K. M., a felperes tagja aláírta és lepecsételte. A II. r. alperes a váltó kiállítójáért kezességet vállalt. A felperes a váltókat átvette, a lejárat napján - 1990. december 4-én - megkísérelte azok leszámítolását a III. r. alperesnél, a váltótartozás kiegyenlítésére azonban nem került sor, mert a III. r. alperes számláján nem álltak rendelkezésre az ehhez szükséges pénzeszközök.

A felperes a keresetét előbb az I. és a II. r. alperes ellen indította meg, majd az a III. r. alperesre is kiterjesztette. A III. r. alperes a Pp. 382. §-ának (3) bekezdésére utalással "perbe vonta" a váltókat aláíró magánszemélyeket, ezt követően az elsőfokú bíróság az ügyben részítéletet hozott és az I-III. r. alpereseket - mint egyenes és megtérítési váltóadósokat - kötelezte a felperes javára a váltótartozás és járulékai megfizetésére.

A felperes biztosítási intézkedés elrendelését is kérte; az elsőfokú bíróság az 1979. évi 18. tvr. (a továbbiakban: Vht.) alapján az alperesek vagyonára a biztosítási intézkedést elrendelte.

Az első fokú ítélet ellen mindhárom alperes, a biztosítási intézkedést elrendelő végzés ellen viszont egyedül a III. r. alperes fellebbezett.

Az I. és II. r. alperesek a részítélet hatályon kívül helyezését kérték. Előadták, hogy az elsőfokú bíróságnak a részítélet hozatalára nem volt törvényes lehetősége, a III. r. alperes által perbevont IV. és V. r. alperesek elleni per álláspontjuk szerint ugyanis nem különíthető el az I-III. r. alperesek ellen indított peres eljárástól, a kereseti kérelmek csak együttesen bírálhatók el. Érdemben arra hivatkoztak, hogy a vitás összeget a III. r. alperes vette át, ezért annak visszafizetésére kizárólag a III. r. alperes kötelezhető.

A III. r. alperes az ítélet elleni fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és magával szemben a kereset elutasítását kérte. Megismételte korábbi előadását, amely szerint K. M. a társasági szerződés alapján csak 250 000 Ft erejéig volt jogosult kötelezettség vállalására, következésképpen a váltótartozásért nem a III. r. alperes, hanem a jogosulatlanul aláíró K. M. és W. L. a felelősek. A részítélet hozatala ezért a III. r. alperes álláspontja szerint idő előtt történt az elsőfokú bíróság részéről, és annak egyébként sem voltak meg a jogszabályban írt feltételei. Sérelmezte a biztosítási intézkedés elrendelését is, és a végzés elleni fellebbezésében előadta, hogy a felperes pénzkövetelésének kiegyenlítése a biztosítási intézkedés elrendelése nélkül sincs veszélyeztetve, az alperesek működő gazdálkodó szervezetek, részükre - amennyiben a bíróság velük szemben megítéli - a követelés kiegyenlítése semmiféle nehézséget nem okoz. Erre figyelemmel kérte a biztosítási intézkedést elrendelő végzés hatályon kívül helyezését.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság részítéletének, valamint végzésének a helybenhagyását és az alperesek perköltségben való marasztalását kérte. Az alperesek fellebbezése minden vonatkozásban alaptalan.

Osztotta a Legfelsőbb Bíróság az alperesek jogi álláspontját a tekintetben, hogy az ügyben részítélet hozatalára nem volt szükség.

Az iratokból megállapítható, hogy a III. r. alperes a Pp. 382. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra hivatkozással "perbe vonta" a váltókon lévő forgatmányt aláíró magánszemélyeket, K. M.-et és W. L.-t. Nevezett magánszemélyek IV. és V. r. alperesként történő perbe vonására azonban a III. r. alperesnek a hivatkozott jogszabályhely alapján nem volt törvényes lehetősége. A Pp. 382. §-ának (3) bekezdése* szerint, ha a fél és a beavatkozó közötti jogvitára a bíróságnak hatásköre van, a beavatkozót a bíróság félként perbe vonhatja. E joszabályhely alapján egyéb feltételek fennállása esetében is csak a bíróság vonhat perbe félként harmadik személyt, a feleknek erre vonatkozó jogosultsága nincsen. A perben nem álló személyekre a keresetet a Pp. 146. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján csupán a felperes terjesztheti ki, a felperes azonban K. M. és W. L. ellen pert nem indított.

A III. r. alperesnek lehetősége volt arra, hogy külön pert indítson K. M. és W. L. ellen. Ebben az esetben a bíróság - amennyiben annak törvényi előfeltételei fennállnak - a Pp. 149. §-ának (2) bekezdése alapján elrendelheti az előtte folyamatban lévő ügyek együttes tárgyalását. Ez azonban csupán a bíróság részére biztosított lehetőség, saját belátása szerint dönthet abban a kérdésben, hogy célszerű-e vagy sem az ügyek együttes tárgyalása, az e tárgyban hozott végzés a Pp. hivatkozott 233. §-a (2) bekezdésének b) pontja álapján fellebbezéssel nem támadható.

Ettől függetlenül is azonban a bíróságnak a perek egyesítése előtt vizsgálnia kell, hogy fennállanak-e annak a törvényben írt előfeltételei. A III. r. alperes előadása - tartalma szerint - értelmezhető akként, hogy pert kívánt indítani a forgatmányt aláíró magánszemélyek ellen. Ez esetben azonban a III. r. alperes mint gazdálkodó szervezet magánszemélyekkel szemben érvényesített követelést, ilyen esetben a Pp. 366. §-ában** írt hatásköri szabályok nem alkalmazhatók, és a jogvita egyébként sem bírálható el a Pp. XXV. fejezete - a gazdasági perek külön szabályai - szerint. Gazdálkodó szervezetek egymás közötti pereiben magánszemély félként - az egységes pertársaság esetét kivéve - nem vehet részt, a magánszemély ellen indult per gazdasági perrel történő együttes elbírálása nem rendelhető el (Legf. Bír. PKT-GKT. 3/1974.).

Nem sértett ezért eljárásjogi szabályt az elsőfokú bíróság akkor, amikor a felperes és az I-III. r. alperesek között fennálló jogvitában döntést hozott. Tekintettel azonban arra, hogy az elsőfokú bíróság a gazdasági perben félként perben álló személyek közötti jogvitát teljes egészében rendezte, nem volt szükség a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával részítélet hozatalára, az ügyet ítélettel kellett volna lezárnia.

A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság részítéletét ítéletnek tekintette és aszerint bírálta felül.

A fellebbezések az ügy érdemében is alaptalanok. Az elsőfokú bíróság döntése érdemben helytálló, a Legfelsőbb Bíróság azonban nem értett egyet annak jogi indokolásával, mert az elsőfokú bíróság több esetben tévesen használta a váltójogi fogalmakat.