A Fővárosi Törvényszék Mf.633063/2007/9. számú határozata munkaviszony megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 24. §, 78. §, 119. §, 145. §, 235. §, 247. §, 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 11. §, 100. §, 136. §, 150. §] Bírók: Albrechtné dr. Viniczai Éva, Farkas Beáta, Vrábl Eszter

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.78/2003/181., *Fővárosi Törvényszék Mf.633063/2007/9.*, Kúria Mfv.10507/2008/32., Fővárosi Törvényszék Mf.636151/2009/20., Fővárosi Törvényszék Mf.636151/2009/111., Kúria Mfv.10529/2010/17., Kúria Mfv.10178/2016/1.

***********

FŐVÁROSI BÍRÓSÁG

mint másodfokú bíróság

49.Mf.633.063./2007/9.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság a személyesen eljárt felperes neve (... felperesnek,

a dr. Mayer Erika (1137 Budapest, Gerlóczy u. 38.) ügyvéd által képviselt alperes neve(....) alperes ellen munkaviszony megszüntetése és elmaradt bérek kifizetése miatt indult perében a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 24.M.78/2003/181. számú ítélete ellen a felperes által 182., 190. és 192., valamint az alperes 186. sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő

í t é l e t e t .

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság kihirdetett ítéletét - a fellebbezett részében - részben megváltoztatja.

A bíróság a további kamatra és az 1999. augusztusi munkabér különbözetre vonatkozó alperest marasztaló rendelkezéseket helybenhagyja, az állásidőre járó díjazás összegét bruttó 38.250 (Harmincnyolcezer-kettőszáz-ötven) Ft-ra és kamatára leszállítja, egyebekben a felperes további kereseti kérelmeit elutasítja.

A bíróság a kereseti illetéket 7.000 (Hétezer) Ft-ra leszállítja és egyúttal kötelezi az alperest, hogy APEH külön felhívására, az ott megjelölt módon és időben fizessen meg, 7.000 (Hétezer) Ft fellebbezési illetéket is.

Kötelezi a másodfokú bíróság a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg alperesnek 140.000 (Száznegyvenezer) Ft - áfát is tartalmazó - együttes első-és másodfokú perköltséget.

A szakértői bizonyítás és a tanúvallomások költségét felperes helyett az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság ítéletében részben helyt adott a felperes keresetének, megállapította a munkaviszony megszüntetése jogellenességét és azt, hogy a munkaviszony az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg. Alperest kötelezte, hogy fizessen meg további kamatok címén 727,50 Ft-ot, szabadságmegváltás címén 244.531 Ft-ot, 1999. augusztus havi bérkülönbözet címén 7.258 Ft-ot, állásidőre járó díjazásként 51.000 Ft tőkét és kamatait, az Mt. 100. § alapján elmaradt munkabérként 3.919.318 Ft-ot kamattal, 66.500 Ft végkielégítést, 131.000 Ft átalánytérítést, valamint 1999. évre elmaradt munkabérként 1.043.860 Ft-ot kamatokkal együtt. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Az ítélet rendelkezett arról, hogy a peres felek a költséget maguk viselik, és az elsőfokú bíróság marasztalta az alperest 47.160 Ft kereseti illetékben.

Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában kifejtette, hogy alperes az 1999. évre járó még elmaradt munkabért a felperes részére 2003. június 16-án fizette meg kamatokkal, azonban felperes 24 %-os kamatot kért. A bíróság 12 %-os kamattal, kamatkülönbözetet ítélt meg a felperes javára 727,50 Ft mértékben. A bíróság a szabadságmegváltás iránti igény tekintetében kimondta, hogy az nem évült el, ugyanis alperes 2003. június 16-i részteljesítése az elévülést megszakította, de az összegszerűség tekintetében vizsgálta a felperes tényleges munkakörét és azt, hogy mennyi volt a német minimálbér. A munkaszerződéssel szemben a tanúvallomások alapján megállapította, hogy felperes művezetőként dolgozott, és erre a munkakörre 3.356,39 DM volt a minimálbér, ezt 130 Ft-os árfolyammal átszámítva az alperes által egyébként elismert 13 napra - az alperes által már teljesített összeg beszámításával - 257.826,40 Ft szabadságmegváltás különbözetet ítélt meg.

Az elsőfokú bíróság 1999. augusztus hónapra 1 napi Ft minimálbért, 7258 Ft-ot állapított meg a felperes javára elmaradt bérként.

A fizetés nélküli szabadság kivételével kapcsolatban rögzítette a bíróság, hogy alperesnek az az eljárása, hogy ilyen szabadság kivételére kötelezte a dolgozóját munka hiányában, az Mt. 150. § (2) bekezdésébe ütközik, és erre az időre a személyi alapbér illeti meg a felperest, amit magyarországi minimálbérrel számolt el, és nem számította be a felperes által igényelt ellátmányt.

A munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben megállapította az elsőfokú bíróság, hogy nem évült el a felperes keresete, mert az alperes a 2000. decemberi felperesi levélre adott 2001. január 3-i válaszlevele az elévülést megszakította, ugyanis abból az következtethető ki, hogy a felperes valamilyen módon kifogásolta a munkaviszony megszüntetését és az egyébként következett az ügyvezető tanúvallomásából is. Arra figyelemmel, hogy felperes másodálláshoz kérte a munkáltató engedélyét, azt a következtetést vonta le a bíróság, hogy nem jöhetett létre szóban sem megegyezés a munkaviszony megszüntetésére. Ebből kifolyólag a bíróság 2000. április 28-tól a mindenkori magyarországi minimálbér megfizetésére kötelezte az alperest, és ebben a körben utalt arra, hogy az APEH igazolásai szerint felperesnek máshonnan megtérült, beszámítható jövedelme nem volt. Rendelkezett a bíróság a további munkaviszonyra tekintettel 1 havi végkielégítésről is, a kihirdetett ítéletben 65.500 Ft, az írásba foglaltban 66.500 Ft összegben. A bíróság átalánytérítés címén 2 havi átlagkeresetet tartott a jogsértéssel arányban állónak a felperes aránylag rövid munkaviszonyára tekintettel.

Az 1999. évi tényleges foglalkoztatásra járó felperesi bérigény a bíróság szerint ugyancsak nem évült el, az alperes 2001. január 3-i válaszlevele, mint az elévülést megszakító intézkedés miatt, ezért a művezetői munkakörre járó minimálbér és az alperes által ténylegesen teljesített kifizetés különbözetét ítélte meg a felperes javára kamatokkal együtt.

Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett, a felperes "csatlakozó fellebbezést" is benyújtott, amely tartalma szerint fellebbezési ellenkérelem.

Felperes először kifogást terjesztett elő, arra hivatkozással, hogy további iratokat nem csatolhatott, továbbá az eljáró bíróság nem figyelmeztette őt a tárgyalás berekesztése előtt, valamint az eljárás során pártfogó ügyvéd kirendelésével biztatta, de azt mégsem rendelte ki, emiatt jogai csorbultak. Felperes a további fellebbezésben is kérte a pártfogó ügyvéd kirendelését azzal, hogy amennyiben nem kerül kirendelésre, akkor a fellebbezés pontosítására és kiegészítésére további határidőt kér. Felperes lényegében az elutasított kereseti kérelmeit tartotta fenn, valamint vitatta az alapbér kiszámítását és a járandóságokat a német bér figyelembevételével is kérte kiszámítani és megítélni.

Alperes a fellebbezését ugyan az ítélet minden pontja ellen bejelentette, azonban fellebbezését nem indokolta a késedelmesen kifizetett munkabér utáni kamatkülönbözetre, az 1999. augusztus havi munkabér különbözetére, valamint az Mt. 100. § szerinti jogkövetkezmények alkalmazása tekintetében. Alperes elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra való utasítását, míg másodlagosan az ítélet részbeni megváltoztatását és felperes valamennyi kereseti kérelmének elutasítását indítványozta. Alperes is előterjesztett eljárásjogi kifogásokat, miszerint az elsőfokú tanács elnöke nem figyelmeztette őt a tárgyalás berekesztése előtt, így nem adott lehetőséget a számára esetleges bizonyítási indítvány megtételére és perbeszéd előterjesztésére. Sérelmezte az alperes, hogy a felperesi beadványok egy részét csak az ítélet kihirdetése után kapta kézhez, valamint azt, hogy a tanúbizonyítást foganatosító megkeresett bíróságok a számára nem küldtek idézést, a tanúkhoz feltett kérdésekről tudomása nem volt, így elzárták őt a védekezés lehetőségétől, holott az elsőfokú ítélet jórészt a meghallgatott tanúk vallomásán alapul. Alperes utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság nem mindenben tett eleget indokolási kötelezettségének, így nem indokolta az alperesi érvek mellőzését, továbbá hivatkozott arra, hogy a megítélt végkielégítés összege a kihirdetett és a kézbesített ítéletben eltérő.