BH 2015.8.219 A nem jogerős ítéletben kiszabott szabadságvesztés mértékét akkor is figyelembe lehet venni, ha az ítéletet a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította, és nemcsak az előzetes letartóztatásról, hanem a lakhelyelhagyási tilalomról vagy házi őrizetről való döntés körében is [Be. 327. § (1) és (2) bek.].

[1] A törvényszék a 2014. június 18. napján kihirdetett ítéletével a szabadlábon lévő I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rb. ebből 1 rb. folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettében [1978. évi IV. tv. 250. § (1), (2) bek. a) pont, (3) bek. II. fordulat] és 1 rb. folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében (1978. évi IV. tv. 225. §), a II. r. vádlott bűnösségét 1 rb. folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettében [1978. évi IV. tv. 253. § (1) és (2) bek.] és 2 rb. befolyással üzérkedés bűntettében [1978. évi IV. tv. 256. § (1) bek. és (2) bek. a) és c) pontja] állapította meg. Ezért a törvényszék az I. r. vádlottat halmazati büntetésül 7 évi börtönre, 7 év közügyektől eltiltásra, 1 000 000 forint pénzmellékbüntetésre és 5 évi a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozás gyakorlásától eltiltásra, a II. r. vádlottat halmazati büntetésül 5 évi börtönbüntetésre, 5 évi közügyektől eltiltásra, 1 000 000 forint pénzmellékbüntetésre és 5 évi, a felszámolással foglalkozó cég vezetésétől és a felszá­molói tevékenység gyakorlásától való eltiltásra ítélte.

[2] Az ítélet kihirdetését követően a törvényszék végzésével az I. r. vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig elrendelte.

[3] A törvényszék álláspontja szerint a nem jogerősen kiszabott 7 év tartamú szabadságvesztés a Be. 327. § (2) bekezdése alapján önmagában indokolja a vádlott szökésének, elrejtőzésének veszélye megállapítását, tekintet nélkül arra, hogy az eljárás korábbi szakaszában a Be. 129. § (2) bekezdésében foglalt különös okok nem álltak fenn.

[4] A vádlotti és védői fellebbezést követően az ítélőtábla a törvényszék végzését megváltoztatta, az I. r. vádlott előzetes letartóztatását megszüntette és házi őrizetét rendelte el a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig.

[5] Az ítélőtábla indokolása szerint az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel, hogy a Be. 327. § (2) bekezdésében meghatározott különös előzetes letartóztatási előfeltétel fennáll, mert a kiszabott szabadságvesztés tartamából alappal lehet következtetni a szökés, elrejtőzés veszélyére. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy az Emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló Egyezmény 5. cikk 1. pontja és Magyarország Alaptörvényének IV. cikk (1) bekezdése, továbbá a Be. 5. § (2) bekezdése által biztosított szabadlábon való védekezés alapjogára tekintettel ez a szabadságjog ugyan korlátozható az eljárás biztonságos lefolytatása és a büntetés végrehajtásának biztosítása érdekében, de csak abban az esetben és csak olyan mértékben, melyek az elérni kívánt célhoz szükségesek. Adott esetben az ítélőtábla álláspontja szerint nem volt megfelelő indok a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelésére, az eljárásjogi célok házi őrizet elrendelésével is elérhetők. A vádlott által elkövetett bűncselekmény kétségtelen súlya mellett nem hagyható figyelmen kívül, hogy a büntetőeljárás hosszú idő óta tart, több éve folyik, így a vádlottnak hosszabb ideje kell elviselni azt, hogy eljárás hatálya alatt áll. Az 59 éves, a törvénnyel korábban összeütközésbe nem került vádlott rendezett családi kapcsolatban él, életvitelével kapcsolatban kifogás nem merült fel. Az eljárás során a megjelenési és egyéb eljárási kötelezettségeinek eleget tett, magatartása nem utalt és most sem utal arra, hogy szabadlábon történő védekezése esetén szökni vagy elrejtőzni kívánna. Utalt az ítélőtábla az EBH 2009.2025 számú elvi határozatban megfogalmazottakra, mely szerint a Be. 129. § (2) bekezdés b)-d) pontja esetében a bíróság - értelemszerűen - nem csak olyan körülményre, okra alapozhatja az előzetes letartóztatást indokoltnak tartó döntését, amely a bizonyosság erejével megállapítható. Elvárás azonban, hogy döntése ne csupán feltételezésen, hanem olyan adaton alapuljon, melynek megléte (tényszerűsége) a döntés időpontjában más adattal alátámasztott, ésszerű érvvel indokolt, igazolt, s ezáltal okszerű következtetés vonható arra, hogy a kényszerintézkedés alkalmazása a törvény céljai érdekében - és az adott vádlott személyi szabadsága ellenében - szükséges, célszerű. És mivel adott esetben az elsőfokú bíróság végzésében nem hozott fel ilyen érveket és valójában sincsenek olyan igazolt tények, amelyek az elsőbírói feltételezést alátámasztanák, nem látta indokoltnak az előzetes letartóztatás kényszerintézkedés alkalmazását, ezért a határozatot megváltoztatva az I. r. vádlott előzetes letartózta­tását megszüntette és házi őrizetét rendelte el.

[6] A törvényszék a II. r. vádlottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a másodfokú eljárás befejezéséig.

[7] A törvényszék ezen végzésének indokolása szerint a Be. 327. § (2) bekezdése alapján a kiszabott szabadságvesztés tartama indokolja a szökés, elrejtőzés veszélyének megállapítását, de figyelemmel a II. r. vádlott személyi és családi körülményeire, kiskorú és nagykorú gyermekekről való gondoskodás tényére nem szükséges a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazása.

[8] Az ügyészi fellebbezést követően az ítélőtábla az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

[9] Ugyancsak az európai standardokra és a hazai bírói gyakorlatra hivatkozással megállapította, hogy a II. r. vádlott esetében sem indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazása, így osztotta a lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő elsőfokú bíróság álláspontját.

[10] A másodfokú eljárás befejezését követően az ítélőtábla 2015. január 28. napján tartott nyilvános ülésen meghozott és 2015. február 15. napján hozott végzésével a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Ugyanezen végzésével a 2014. június 18. napjától 2014. július 22. napjáig előzetes letartóztatásban volt, azóta házi őrizetben lévő I. r. vádlott házi őrizetét a megismételt eljárásra utasított elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig fenntartotta, a II. r. vádlott lakhelyelhagyási tilalmát pedig megszüntette.

[11] Az ítélőtábla végzése kényszerintézkedésekkel kapcsolatos döntésének indokai szerint az I. r. vádlottal szemben a Be. 129. § (2) bekezdés b) pontjában írt okok megállapíthatók a vádbeli cselekmény kiemelt tárgyi súlyára, a bűnösség megállapításának esetén kiszabható büntetés mértékére, a vádlott vagyoni, jövedelmi viszonyaira is tekintettel. Következésképpen tartani lehet az I. r. vádlott szökésétől, elrejtőzésétől, így az általa korábban hozott végzésben írt indokokat továbbra is fennállónak tekintve azt a következtetést vonta le, hogy a kényszerintézkedés fenntartása továbbra is indokolt az I. r. vádlottal szemben.