31993D0256[1]

A Bizottság határozata (1993. április 14.) a hormonhatású vagy tireosztatikus hatású anyagok szermaradványainak kimutatására használandó módszerek meghatározásáról

A Bizottság határozata

(1993. április 14.)

a hormonhatású vagy tireosztatikus hatású anyagok szermaradványainak kimutatására használandó módszerek meghatározásáról

(93/256/EGK)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződésre,

tekintettel a legutóbb a 88/146/EGK [1] irányelvvel módosított, az egyes hormonhatású anyagok, valamint minden tireosztatikus hatású anyag betiltásáról szóló 81/602/EGK irányelv kiegészítéséről szóló, 1985. július 16-i 85/358/EGK tanácsi irányelvre [2] és különösen annak 5. cikke (2) bekezdésére,

mivel a legutóbb a 92/5/EGK irányelvvel [3] módosított, a friss hús Közösségen belüli kereskedelmét érintő egészségügyi problémákról szóló, 1964. június 26-i 64/433/EGK tanácsi irányelv [4] 8. cikkének (1) bekezdése, valamint a legutóbb a 89/662/EGK irányelvvel [5] módosított, a hőkezelt tej Közösségen belüli kereskedelmét érintő köz- és állat-egészségügyi problémákról szóló, 1985. augusztus 5-i 85/397/EGK tanácsi irányelv [6] 11. cikke (4) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy a szermaradványok kimutatására irányuló vizsgálatokat bevált és tudományosan elismert módszerekkel, különösen pedig a Közösség irányelveiben vagy más nemzetközi szabványokban meghatározott módszerekkel kell elvégezni;

mivel a minták elemzési módszereinek meghatározása magában foglalja a követendő analitikai eljárások meghatározását, a mintavétel során követendő szabályokat és az elemzések végzése során alkalmazandó ismérveket;

mivel az elfogadott elemzési eljárásoknak kielégítő érzékenységgel kell rendelkezniük, hogy kimutassák a hormonhatású vagy tireosztatikus hatású anyagok szermaradványainak jelenlétét;

mivel a mintavétel az elemzési módszer lényeges részét képezi; mivel ennélfogva a mintavétel szabályait meg kell határozni;

mivel e határozat alkalmazásában figyelembe kell venni az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek ellenőrzésére szolgáló közösségi mintavételi és vizsgálati módszerek bevezetéséről szóló, 1985. december 20-i 85/591/EGK tanácsi irányelv [7] mellékletének 1. pontjában felsorolt ismérveket;

mivel, figyelembe véve a tudományos és műszaki ismeretek bővülését, és az érthetőség kedvéért, a 87/410/EGK bizottsági határozatot [8] hatályon kívül kell helyezni;

mivel az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak az Állat-egészségügyi Állandó Bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A hormonhatású vagy tireosztatikus hatású anyagok szermaradványainak kimutatására engedélyezett rutin elemzési eljárások a következők:

- immunológiai meghatározási módszer (immunoassay),

- vékonyréteg-kromatográfia,

- folyadékkromatográfia,

- gázkromatográfia,

- tömegspektrometria,

- spektrometria,

vagy bármely olyan egyéb módszer, amely hasonló kritériumoknak tesz eleget, mint amelyeket a mellékletben a hasonló módszerek vonatkozásában meghatároztak.

2. cikk

Az elemzéshez a mintákat a következő szabályok szerint kell venni:

1. a mintának reprezentatívnak és elegendő mennyiségűnek kell lennie, hogy lehetővé tegye a megfelelő elemzést, valamint az ismételt és bármilyen megerősítő elemzés elvégzését is;

2. a mintákat oly módon kell megjelölni, amely mindenkor lehetővé teszi azok azonosítását;

3. a mintavételi eljárás, a csomagolás, a minta tartósítása, szállítása és tárolása olyan legyen, hogy a minták sértetlenségét megőrizze és a vizsgálat eredményét ne befolyásolja. A mintához való jogosulatlan hozzáférést meg kell akadályozni.

3. cikk

A hormonhatású vagy tireosztatikus hatású anyagok szermaradványainak elemzésére szolgáló rutin módszerekre vonatkozó ismérvek a mellékletben találhatók.

4. cikk

Ezt a határozatot 1996. január 1. előtt a tudományos és műszaki ismeretek bővülésének figyelembevétele céljából felül kell vizsgálni.

5. cikk

A 87/410/EGK bizottsági határozat hatályát veszti.

6. cikk

Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei.

Kelt Brüsszelben, 1993. április 14-én.

a Bizottság részéről

René Steichen

a Bizottság tagja

[1] HL L 70., 1988.3.16., 16. o.

[2] HL L 191., 1985.7.23., 46. o.

[3] HL L 57., 1992.3.2., 1. o.

[4] HL 121., 1964.7.29., 2012/64. o.

[5] HL L 395., 1989.12.30., 13. o.

[6] HL L 226., 1985.8.24., 13. o.

[7] HL L 372., 1985.12.31., 50. o.

[8] HL L 223., 1987.8.11., 18. o.

--------------------------------------------------

MELLÉKLET

1. MEGHATÁROZÁSOK ÉS ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK

1.1. Meghatározások

1.1.1. Rutin elemzési módszerek

Ebbe a csoportba azok az elemzési módszerek tartoznak, amelyeket a tagállamok alkalmaznak az élelmiszertermelő állatok és termékeik szermaradvány-ellenőrzésével kapcsolatos nemzeti programok végrehajtására a Tanács 86/469/EGK irányelvének [1] megfelelően. A rutin módszereket működő laboratóriumoknak kell előzetesen értékelni, és e módszerek meg kell, hogy feleljenek az ebben a mellékletben rögzített, tárgyra vonatkozó kritériumoknak. A szóban forgó módszerek szűrési, illetve megfelelőségvizsgálati célból használhatók:

- a szűrési célból használt módszerek (szűrési módszerek) olyan módszerek, amelyeket egy kimutatandó (meghatározandó) anyag (analit) vagy anyagcsoport kívánt szinten (koncentrációban) való jelenlétének kimutatására használnak. E módszerek nagy mintafeldolgozó képességgel rendelkeznek, és nagyszámú mintát vetnek alá gondos vizsgálatnak az esetleges pozitív minták kimutatása érdekében. E módszerek alkalmazásakor az ál-negatív eredmények elkerülése a cél,

- a megerősítési (konfirmációs) célból használt módszerek (megerősítő módszerek) olyan módszerek, amelyek teljes körű vagy kiegészítő információt nyújtanak, amely lehetővé teszi a kimutatandó anyag egyértelmű azonosítását a kívánt szinten (koncentrációban). E módszerek alkalmazásakor a cél az ál-pozitív eredmények elkerülése, valamint az ál-negatív eredmények elfogadhatóan csekély valószínűségének biztosítása.

1.1.2. Kimutatandó anyag (analit)

Ez a vizsgálati minta azon komponense, amelyet ki kell mutatni, azonosítani és/vagy mennyiségileg meghatározni. A "kimutatandó anyag" kifejezés megfelelő esetben magában foglalja az elemzés során a kimutatandó anyagból képződött származékanyagokat is.

A kimutatandó anyag mennyiségét az alábbi formában és mértékegységekkel kell megadni:

- mennyiségként tömegegységben kifejezve (pl. μg, ng),

vagy

- tartalomként tömeghányadban (pl. μg/kg, ng/kg), tömegkoncentrációban (pl. μg/l) vagy koncentrációban (pl. mol/l) kifejezve.

1.1.3. Minták

1.1.3.1. Laboratóriumi minta

Ez a laboratóriumba történő beküldésre előkészített és szemlére vagy vizsgálatra szánt minta.

1.1.3.2. Vizsgálati minta (Tesztminta)

Ez a laboratóriumi mintából készített minta, amelyből elemi mintákat (vizsgálati részmintákat) vesznek.

1.1.3.3. Elemi minta

Ez az az anyagmennyiség, amelyet a vizsgálati mintából (vagy ha a kettő azonos, a laboratóriumi mintából) vesznek, és amelyen ténylegesen elvégzik a vizsgálatot vagy megfigyelést.

1.1.4. Standard kimutatandó anyag (analit)

Ez egy jól meghatározott, ismert analittartalmú anyag, annak rendelkezésre álló lehető legtisztább formájában, amelyet az elemzés során referenciaként használnak.

1.1.5. Referenciaanyag

Olyan anyag, amelynek egy vagy több tulajdonságát ellenőrzéssel érvényesített (validált) módszerrel igazolták, így az felhasználható egy eszköz kalibrálására vagy egy mérési módszer igazoló ellenőrzésére.

1.1.6. Vakpróba-meghatározások

1.1.6.1. Minta vakpróba

Ez az a teljes elemzési eljárás, amelyet olyan mintából vett elemi mintán végeznek el, amelyből a kimutatandó anyag hiányzik.

1.1.6.2. Reagens vakpróba

Ez az a teljes elemzési eljárás, amelyet az elemi minta kihagyásával vagy az elemi minta helyett a megfelelő oldószer azonos mennyiségével végeznek el.

1.1.7. Specificitás

A specificitás egy módszernek azon képessége, amellyel különbséget tesz a mérendő vizsgálati anyag illetve más anyagok között. Ez a jellegzetesség túlnyomórészt a felhasznált mérési elv függvénye, de a vegyületcsoporttól vagy a hordozóanyagtól függően is változhat.

A specificitással kapcsolatos adatoknak vonatkozniuk kell legalább azokra az anyagokra, amelyektől elvárható, hogy jelet adnak a leírt mérési elv használatakor, például a vizsgálandó szermaradvány homológjai, analógjai és anyagcseretermékei. A specificitásra vonatkozó adatokból mennyiségileg meg kell tudni határozni azt a mértéket, amennyire a módszer az adott kísérleti körülmények között különbséget képes tenni a kimutatandó anyag és más anyagok között.

1.1.8. Pontosság

Ebben a határozatban a pontosság az átlag pontosságát jelenti. A használandó meghatározás az ISO 3534-1977 2.83. pontjában található (az átlag pontossága: a valódi érték és azon átlageredmény közötti egyezés közelisége, amelyet akkor kapnánk, ha a kísérleti eljárást nagyon nagy számú esetben alkalmaznánk).

A pontosság fő korlátjai:

a) a véletlen hibák;

b) a szisztematikus (a rendszerből adódó) hibák.

Nagyon nagy számú kísérlet esetén az átlag pontossága megközelíti a szisztematikus hiba értékét. Egy módszer laboratóriumi ellenőrzése céljából meg kell határozni a kísérletek számát.

A pontosság mértéke a referenciaanyagon mért átlagérték és a valódi érték közötti különbség, a valódi érték százalékában kifejezve. Ha nem áll rendelkezésre referenciaanyag, a tárgyra vonatkozó paramétereket egy már vizsgált, minősített mintaanyag elemzése útján lehet értékelni.

Azokban az esetekben, amikor sem abszolút meghatározó módszerek, sem pedig hiteles referenciaanyag nem áll rendelkezésre, a minta kimutatandóanyag-tartalmát egy olyan módszerrel kapott eredményekkel határozhatjuk meg, amely az adott kimutatandó anyagra nagyfokú specificitású, precizitású és pontosságú.

1.1.9. Precizitás

Ez az egyezés közelisége azon eredmények között, amelyeket a kísérleti módszer előírt körülmények mellett történő többszöri alkalmazásával kapnak (ISO 3534-1977 [2], 2.84.), és magában foglalja az ismételhetőséget és a reprodukálhatóságot is.

Ismételhetőség:

Az egyezés közelisége olyan kölcsönösen független vizsgálati eredmények között, amelyeket a megismételhetőség feltételei mellett, azaz megegyező módszerrel, azonos vizsgálati anyagon, ugyanabban a laboratóriumban, azonos laboratóriumi dolgozó által, azonos berendezések használatával rövid időtartamon belül megismételt vizsgálatokkal nyertek.

Reprodukálhatóság:

Az egyezés közelisége olyan kölcsönösen független vizsgálati eredmények között, amelyeket a reprodukálhatóság feltételei mellett, azaz azonos módszerrel, azonos vizsgálati anyagon, különböző laboratóriumokban, különböző laboratóriumi dolgozó által, eltérő berendezések használatával nyertek.

A 85/591/EGK tanácsi irányelv [3] melléklete szerint a nevezett irányelv rendelkezései értelmében a használatra javasolt analitikai módszerek precizitási értékeit olyan együttműködéses vizsgálattal kell meghatározni, amelyet lehetőség szerint az ISO 5725-1986 [4] szabványnak megfelelően végeztek. E célból az ismételhetőség és a reprodukálhatóság fogalmát az ISO 5725-1986 szabvány határozza meg. Ilyen vizsgálatok végzése céljából olyan ismert kimutatandóanyag-tartalmú mintákat kell használni, amelyek analittartalma a kötelezően betartandó, maximálisan megengedhető határérték körül van.

Addig, amíg együttműködéses vizsgálatok alapján egy módszer reprodukálhatóságát megállapítják, a szóba jöhető módszerek laboratóriumi előszűrése céljából elegendő, ha a megismételhetőségi adatok rendelkezésre állnak.

Az ismételhetőség és reprodukálhatóság alkalmazandó mértéke a variációs együttható, amelyet az ISO 3534-1977 szabvány 2.35. pontja határoz meg (Variációs együttható: a szórás [standard deviáció] és a számtani közép abszolút értékének hányadosa).

1.1.10. Kimutathatósági határérték

Ez az a legkisebb mérhető anyagmennyiség, amelyből a kimutatandó anyag jelenlétére ésszerű statisztikai biztonsággal következtetni lehet (nem engedélyezett anyagokra legalább 95 %-os biztonsággal - lásd az 1.2.6.1. pontot).

A kimutathatósági határérték kiszámítására többféle megközelítés alkalmazható:

a) az egyik eljárás az, ha minta vakpróba-meghatározást végzünk legalább 20 reprezentatív vak mintán. A kimutathatósági határértéket úgy számítják ki, hogy a középértéknek megfelelő látszólagos tartalmat veszik, és hozzáadják a vakpróba-meghatározásokra eső szórás háromszorosának összegét.

1. megjegyzés:

Az általánosan használt elemi minta mennyiségét meg kell határozni.

2. megjegyzés:

Ha olyan tényezők, mint a faj, az ivar, a kor, a takarmányozás vagy más környezeti tényezők várhatóan befolyásolhatják a módszer jellemzőit, akkor a módszerrel vizsgálni kívánt minden egyedi homogén populációhoz legalább 20 vak mintából álló sorozat szükséges;

b) egy másik lehetőség szerint, spektrometriás meghatározások esetében, amelyekben a reprezentatív vak meghatározások csak fehér zajt adnak, a kimutathatósági határérték úgy számítható ki, mint a csúcstól csúcsig mért zaj háromszorosának megfelelő látszólagos tartalom.

1.1.11. Meghatározási határérték

Az a legkisebb analittartalom, amelyre a módszert meghatározott pontossággal és precizitással validálták.

1.1.12. Érzékenység

A módszer azon képességének mérőszáma, hogy mennyire tesz különbséget az analittartalomban meglévő eltérések között. Ebben a határozatban az érzékenységet a kalibrációs görbe meredeksége alapján számítják ki a vizsgálandó tartományban.

1.1.13. Kivitelezhetőség

Ez az analitikai eljárás olyan jellemzője, amely a módszer vonatkozási körétől függ, és amelyet olyan követelmények határoznak meg, mint a mintafeldolgozó képesség és a vizsgálat költsége.

1.1.14. Alkalmazhatóság

Ez azoknak a mintaanyagoknak és/vagy kimutatandó anyagoknak (analiteknek) a listája, amelyek vizsgálatához a módszer használható annak eredeti leírása szerint vagy meghatározott kisebb módosításokkal.

1.1.15. Az eredmények értelmezése

1.1.15.1. Pozitív eredmény

A kimutatandó anyag jelenléte a mintában az elemzési eljárás szerint akkor bizonyított, ha az általános ismérvek és az egyedi kimutatási módszerrel kapcsolatosan meghatározott ismérvek egyaránt teljesülnek:

a) nulla toleranciájú anyagok esetén az elemzés eredménye akkor "pozitív", ha a mintában a kimutatandó anyag egyértelműen azonosításra került;

b) meghatározott, maximálisan megengedhető szermaradvány-határérték esetén az elemzés eredménye akkor "pozitív", ha a mintában a kísérlettel meghatározott analittartalom (az esetleges kinyerési korrekciók alkalmazását követően) nagyobb, mint az a meghatározott maximálisan megengedhető szermaradvány-határérték, amely figyelembe veszi az ál-pozitív vagy ál-negatív eredmények elfogadható valószínűségét.

1.1.15.2. Negatív eredmény

Az elemzés eredménye az elemzési módszer szerint akkor tekinthető "negatívnak", ha az általános kritériumok és az egyedi kimutatási módszerre vonatkozóan meghatározott kritériumok a megfelelő referenciaanyagok és a vakpróba esetén egyaránt teljesülnek, és:

a) nulla toleranciájú anyagok esetében a kimutatandó anyag nem került egyértelműen azonosításra; vagy

b) meghatározott maximálisan megengedhető szermaradvány-határértékkel rendelkező anyagok esetében a mintában a kimutatandó anyag mért tartalma alatta marad a fenti 1.1.15.1. b) pontban meghatározott értéknek.

Megjegyzés:

A negatív eredmény az a) pont esetében nem bizonyítja, hogy a kimutatandó anyag nincs jelen a mintában, és a b) pont esetében nem bizonyítja, hogy a kimutatandó anyag tényleges tartalma a maximálisan megengedhető szermaradvány-határérték alatt van.

1.1.16. Kapcsolt kromatográfia

Olyan eljárás, amelyben a tisztított vizsgálandó oldatot kromatográfiás lépések előtt két részre osztják, és:

a) az egyik részt változatlan formában felhasználva végzik el a kromatográfiát;

b) a másik részhez viszont hozzáadják az azonosítandó standard analitet, és a tesztoldat és a standard analit e kevert oldatának felhasználásával végzik el a kromatográfiát. A hozzáadott standard analit mennyiségének hasonlónak kell lennie a tesztoldat becsült analittartalmához.

1.1.17. Immunogram

Ebben a határozatban az immunogram meghatározása a következő: az immunkémiai válaszreakció grafikus ábrázolása a retenciós idő vagy az elúciós térfogat függvényében, amely adatokhoz kromatográfiás elválasztás és a mintakivonat komponenseinek (általában off-line) immunkémiai kimutatása útján jutnak.

1.2. Általános követelmények

1.2.1. Kritériumok

A Tanács 85/591/EGK irányelv mellékletével összhangban, az alábbiakban felsorolt kritériumokat kell alkalmazni az analitikai módszerek vizsgálatához.

1.2.2. Szűrő módszerek

Rögzített követelményeket a szűrő módszerekhez nem lehet megszabni. A módszer teljesítményének legfontosabb szempontja az, hogy a vizsgálandó tartományban az ál-negatív eredmények előfordulása a lehető legkisebb legyen.

1.2.2.1. A specificitást meg kell határozni.

1.2.2.2. Pontosság és precizitás:

Előfordulhat, hogy mennyiségi meghatározásra nincs szükség. Attól függően, hogy egy anyag használata tiltott vagy megengedett-e, a szűrő módszer lehet minőségi vagy mennyiségi meghatározás. Az ál-pozitív eredmények elfogadhatóak, de az ál-negatív eredmények gyakoriságának a vizsgálandó tartományban minimálisnak kell lenniük.

1.2.2.3. Kimutathatósági határérték:

Ez a határérték a célnak megfelelő legyen. Meghatározott, maximálisan megengedett szermaradvány-határértékkel rendelkező anyagok esetében a kimutathatósági határértéknek elég alacsonynak kell lennie, hogy a szermaradványokat ezen a szinten ki lehessen mutatni. Azoknak az anyagoknak az esetében, amelyek használata élelmiszertermelő állatokban nem engedélyezett, a kimutathatósági határértéknek a lehető legalacsonyabbnak kell lennie.

1.2.2.4. Kivitelezhetőség:

Kívánatos a nagy mintafeldolgozó képesség és az alacsony költség.

1.2.3. Megerősítő (konfirmációs) módszerek

1.2.3.1. Specificitás:

Amennyire csak lehetséges, a megerősítő módszereknek egyértelmű információt kell szolgáltatniuk a kimutatandó anyag (analit) kémiai szerkezetére vonatkozóan. Ha több mint egy vegyület adja ugyanazt a reakciót, akkor a módszer nem tesz különbséget e vegyületek között.

A kizárólag kromatográfiás elemzésen alapuló módszerek molekuláris spektrometriás meghatározás nélkül nem alkalmasak megerősítő módszerként történő használatra.

Ha egy bizonyos módszernek nem kielégítő a specificitása, a kívánatos specificitás esetleg elérhető olyan analitikai eljárásokkal, amelyek a tisztítás (dúsítás), a kromatográfiás elválasztási technika (technikák) és a spektrometriás vagy immunkémiai kimutatás megfelelő kombinációiból állnak (pl. GC-MS, LC-MS, IAC/GC-MS, GC-IR, LC-IR, LC/IMG).

1.2.3.2. Pontosság

Egy referenciaanyag ismételt vizsgálata esetében a kísérletesen meghatározott átlagos tartalom valódi értéktől való eltérési tartományának (a kinyerésre alkalmazott bármilyen korrekció alkalmazása után) irányadó értékei a következőképpen alakulnak:

Valódi anyagtartalom (tömeghányad) | Tartomány |

≤ 1 µg/kg-1 | - 50 %-tól + 20 %-ig |

> 1 µg/kg-1 - 10 µg/kg-1 | - 30 %-tól + 10 %-ig |

> 10 µg/kg-1 | - 20 %-tól + 10 %-ig |

1.2.3.3. Precizitás

Egy referenciaanyag reprodukálható körülmények között történő ismételt analízise esetében a laboratóriumok közötti variációs együtthatónak (CV) a Horwitz-egyenlet ([CV( %) = 2(1-0,5 lg C)], ahol a C a 10 hatványaként kifejezett tartalmat jelenti) alapján kiszámított jellemző értékei a következők:

Anyagtartalom (tömeghányad) | CV |

1 µg/kg-1 | 45 % |

10 µg/kg-1 | 32 % |

100 µg/kg-1 | 23 % |

1 µg/kg-1 | 16 % |

Megismételhető körülmények között végzett analízisek esetén a laboratóriumok közötti variációs együttható (CV) tipikus esetekben a fenti értékek fele és kétharmada között alakul.

1.2.3.4. Kimutathatósági határérték:

A célnak megfelelő (lásd az 1.2.6.1. pontot).

1.2.3.5. Meghatározási határérték:

A célnak megfelelő (lásd az 1.2.6.2. pontot).

1.2.3.6. Érzékenység:

A célnak megfelelő.

1.2.3.7. Kivitelezhetőség:

A gyorsaságnak és a költségeknek kisebb a jelentősége, mint a szűrő módszerek esetében.

A megerősítő módszerek esetében a kivitelezhetőség legtöbb szempontjának kisebb a jelentősége az e határozatban meghatározott más kritériumokkal összehasonlítva. Rendszerint elegendő, ha a szükséges reagensek és berendezések rendelkezésre állnak.

1.2.4. Kalibrációs görbék

Ha a módszer kalibrációs görbétől függ, akkor a következő információkat kell megadni:

- a kalibrációs görbét leíró matematikai képlet,

- az elfogadhatósági tartományok, amelyeken belül a kalibrációs görbe paraméterei napról napra váltakozhatnak,

- a kalibrációs görbe mérési tartománya.

Amikor csak lehetséges, megfelelő belső standardokat és referenciaanyagokat kell használni a megerősítő módszerek kalibrációs görbéinek minőségellenőrzésére, és meg kell adni a változók legalább a kalibrációs görbe mérési tartományára érvényes varianciájának adatait.

1.2.5. A zavaró hatásokra való érzékenység

1.2.5.1. Minden kísérleti körülményre, amely a gyakorlatban ingadozhat (pl. a reagensek stabilitása, a minta összetétele, a pH, a hőmérséklet), jelezni kell bármely olyan eltérési lehetőséget, amely befolyásolhatja az analízis eredményét. A módszer leírásának magában kell foglalnia azokat az eszközöket is, amelyekkel az előre látható zavaró hatások kiküszöbölhetők. Amennyiben szükséges, a megerősítő meghatározáshoz megfelelő alternatív kimutatási elveket kell leírni.

1.2.5.2. Kapcsolt kromatográfia végzésekor csak egy csúcsot kell nyerni, a felerősített (kapcsoltságból adódó) csúcs magassága (vagy görbe alatti területe) egyenlő a hozzáadott analit mennyiségével. Gázkromatográfia (GC) vagy folyadékkromatográfia (LC) esetében, a maximális csúcsmagasság felénél mért csúcsszélességnek az eredeti szélesség 90-110 %-án belül kell lennie, és a retenciós időértékeknek azonosaknak kell lennie, 5 %-os eltérések mellett. Vékonyréteg-kromatográfiás (TLC) módszerek esetében csak a feltételezetten a kimutatandó anyaghoz tartozó foltnak kell felerősödnie; új folt nem jelenhet meg, és a vizuális megjelenés (mintázat) sem változhat.

1.2.5.3. Elsődleges fontosságú, hogy a hordozóanyag összetevőinek tulajdonítható esetleges zavaró hatás vizsgálata megtörténjen.

1.2.6. A megengedett szermaradvány-szintek és az analitikai határértékek közötti viszony

1.2.6.1. Azon anyagok esetében, amelyek használata élelmiszertermelő állatokban nem engedélyezett, az elemzési módszer kimutathatósági határértékének elég alacsonynak kell lennie ahhoz, hogy lehetővé tegye a jogsértő használat után várható szermaradvány-szintek legalább 95 %-os valószínűségi szinten történő kimutatását.

1.2.6.2. Meghatározott, maximálisan megengedhető szermaradvány-határértékkel rendelkező anyagok esetében a módszer kimutathatósági határértéke, valamint a módszer alkalmazásakor egy minta esetében a maximálisan megengedhető szermaradvány-határértéknél jelentkező szórás háromszorosa együttesen nem haladhatja meg a megszabott, maximálisan megengedett szermaradvány-határértéket.

1.2.6.3. Meghatározott, maximálisan megengedhető szermaradvány-határértékkel rendelkező anyagok esetében a módszert a határérték, valamint a határérték fele és kétszerese mellett kell validálni.

2. A SZERMARADVÁNYOK AZONOSÍTÁSÁNAK ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSÁNAK KRITÉRIUMAI

2.1. Általános követelmény

A kis molekulasúlyú szerves anyagok szermaradványainak jelenlétét véglegesen megerősítő elemzést végző laboratóriumok kötelesek biztosítani, hogy az eredmények értelmezésére irányuló kritériumok e szakasz követelményeivel összhangban teljesüljenek. A kritériumokat a kimutatandó anyag azonosításához tervezték, és azok az ál-pozitív eredmények előfordulásának megakadályozását célozzák. Egy pozitív következtetés levonásához az analitikai eredményeknek ki kell elégíteniük az adott analitikai módszerre meghatározott kritériumokat.

2.2. Általános szempontok az egész analitikai módszerhez

2.2.1. A minta előkészítése

A mintavételt, mintakezelést, és mintafeldolgozást úgy kell végezni, hogy maximális esély legyen az esetlegesen jelenlevő analit kimutatására.

2.2.2. A zavaró hatásokra való érzékenység

Az 1.2.5. pont alatt (A zavaró hatásokra való érzékenység) részletezett információkat kell megadni.

2.2.3. Az egész eljárásra vonatkozó általános kritériumok

2.2.3.1. Ismerni kell a módszernek a vizsgálati mintában levő analitre vonatkozó specificitását (1.1.7.), kimutathatósági határértékeit (1.1.10.) és meghatározási menetét (1.1.11.).

Megjegyzés:

Ezek az információk kísérleti adatokból, és/vagy elméleti megfontolásokból szerezhetők meg.

2.2.3.2. Akkor adható ki pozitív eredmény, ha a kimutatandó anyag elemzés során mutatott fizikai és kémiai viselkedése megkülönböztethetetlen a megfelelő mintaanyaghoz kevert standard analitétól.

2.2.3.3. Az elemzés pozitív vagy negatív eredménye csak akkor érvényes, ha az eredmény az adott eljárásnak a vizsgálandó analitre és a vizsgált mintaanyagra vonatkozó specificitási, illetve kimutathatósági tartományaiba esik, és összhangban van a definiált eljárással.

2.2.3.4. Az ismert mennyiségű analitet tartalmazó referenciaanyagot vagy dúsított anyagtartalommal rendelkező anyagot lehetőleg a vizsgálati minták minden egyes sorozatával egyidejűleg kell alávetni a teljes elemző eljárásnak. Alternatívaként egy belső standard adható a tesztmintákhoz.

2.2.4. Az off-line (függetlenített) fizikai, illetve kémiai elődúsítás, tisztítás és elválasztás kritériumai

2.2.4.1. A vizsgálandó analitnek abban a frakcióban kell lennie, amely azonos kísérleti körülmények mellett jellemző az adott mintában levő megfelelő standard analitre.

2.2.4.2. A standardok, a kontroll minták és a vizsgált minták retenciós adatait a végeredménnyel együtt közölni kell, akár pozitív, akár negatív eredmény születik.

2.2.5. A mennyiségi mérések kritériumai

2.2.5.1. A visszanyerést minden mennyiségi meghatározás esetében mérni és közölni kell.

2.2.5.2. A visszanyerés laboratóriumon belüli változékonyságának a lehető legalacsonyabbnak kell lennie.

2.2.5.3. Világosan meg kell jelölni, hogy a végeredményeket a visszanyerésre korrigálták-e vagy sem. Ha igen, a korrekció módszerét is meg kell adni.

2.3. A megerősítési célból más módszerekkel csupán kombinációban használható elemzési módszerek kritériumai

2.3.1. Az immunológiai mérési módszerrel (IA) történő analitmeghatározás minőségi követelményei

2.3.1.1. Meg kell adni a kalibrációs görbe mérési tartományát, és annak általában legalább egy nagyságrendnyi koncentrációtartományt kell lefednie.

2.3.1.2. Legalább hat, a görbén megfelelően elosztott kalibrációs pontra van szükség.

2.3.1.3. A megfelelő minőségellenőrzési paramétereknek összhangban kell lenniük a korábbi mérések, például nem specifikus kötések (NSB) hasonló paramétereivel és a kalibrációs görbe paramétereivel.

2.3.1.4. Minden meghatározás esetén alkalmazni kell kontroll mintákat. A koncentrációszintek a következők: nulla, valamint a mérési tartomány alsó, középső és felső szintje. A kontroll minták eredményeinek összhangban kell lenniük a korábbi meghatározások eredményeivel.

A kontroll minták és a vizsgálati minták valamennyi nyers adatát a végeredménnyel együtt közölni kell, akár pozitív, akár negatív eredmény születik.

2.3.2. Egy kimutatandó anyag gázkromatográfiával (GC) vagy folyadékkromatográfiával (LC) történő meghatározásának kritériumai nem specifikus kimutatási módszer használata esetén

2.3.2.1. A kimutatandó anyagnak (analit) az azonos kísérleti körülmények között használt megfelelő standard analitre jellemző retenciós időnek megfelelően kell eluálódnia.

2.3.2.2. A kromatogram második legközelebbi csúcsának a megjelölt kimutatandó anyag által adott csúcstól levő távolságának meg kell haladnia a maximális csúcsmagasság 10 %-ának magasságában meghatározható teljes szélesség mértékét.

2.3.2.3. További tájékozódásra kapcsolt kromatográfia, valamint legalább két eltérő polaritású oszloppal végzett kromatográfia használható.

2.3.3. Egy kimutatandó anyag vékonyréteg-kromatográfiás eljárással (TLC) történő meghatározásának kritériumai

2.3.3.1. A kimutatandó anyag Rf értékének (értékeinek) egyeznie (egyezniük) kell a standard analitre jellemző Rf érték(ek)kel. Ez a követelmény akkor teljesül, ha azonos kísérleti körülmények között a kimutatandó anyag Rf értékeinek eltérése a standard anyag Rf értékeitől nem haladja meg a ± 3 %-os mértéket.

2.3.3.2. A kimutatandó anyag vizuális megjelenésének megkülönböztethetetlennek kell lennie a standard analitétól.

2.3.3.3. A kimutatandó anyag által adott folthoz legközelebb eső folt középpontja legalább a két folt átmérője összegének felével egyenlő távolságra legyen a kimutatandó anyag által adott folt középpontjától.

2.3.3.4. További tájékozódásra kapcsolt kromatográfia, illetve kétdimenziós TLC használható.

2.4. Megerősítés (konfirmáció) céljára is használható elemzési módszerek kritériumai

2.4.1. Egy kimutatandó anyag folyadékkromatográfiás/immunmeghatározási (LC/IA) vagy folyadékkromatográfiás/immunogram (LC/IMG) módszerrel történő meghatározásának kritériumai

2.4.1.1. LC/IMG meghatározáskor az IMG-ben levő analitcsúcsnak legalább öt LC-frakcióból kell összeállnia.

2.4.1.2. A 2.2.4.1. és a 2.2.4.2. pontok kritériumainak teljesülniük kell.

2.4.1.3. Reagensek

Meg kell adni az ellenanyag és más reagensek forrását és jellemzőit.

2.4.1.4. Kalibrációs görbe

Mivel a módszer kalibrációs görbéktől függ, az 1.2.4. pontban (Kalibrációs görbék) tételesen felsorolt információkat kell megadni.

Az IA módszer esetében megadott minőségi követelményeknek (a 2.3.1.1. ponttól a 2.3.1.4. pontig) teljesülniük kell.

2.4.1.5. Megerősítő célzatú használat esetén, ha a módszert nem más módszerekkel kombináltan használjuk, akkor két különböző folyadékkromatográfiás (LC) elválasztást kell végezni, vagy két, különböző specificitású ellenanyaggal végzett immunogramot kell készíteni.

2.4.2. Egy kimutatandó anyag folyadékkromatográfiás-spektrometriás (LC-SP) meghatározásának kritériumai

2.4.2.1. A 2.3.2.1. és a 2.3.2.2. pont kritériumainak teljesülniük kell.

2.4.2.2. A kimutatandó anyag spektrumában az abszorpciós maximumoknak a standard anyagéival megegyező hullámhosszaknál kell lenniük, a kimutatási rendszer felbontóképessége által meghatározott tűréshatáron belül. A diódasoros (array) kimutatás esetén ez általában ± 2 nm-en belüli értéket jelent.

2.4.2.3. A kimutatandó anyag spektruma 220 nm-en felül vizuálisan nem különbözhet a standard anyag spektrumától a két spektrum azon részeinél, ahol a relatív abszorbancia 10 %. Ez a kritérium akkor teljesül, ha egyező maximumok észlelhetők, és a két spektrum egyetlen megfigyelési pontján sem haladja meg a különbség a standard anyag abszorbanciájának 10 %-át.

2.4.2.4. Megerősítési alkalmazás esetén, ha a módszert nem más módszerekkel kombináltan használják, akkor a folyadékkromatográfiás (LC) lépés során kötelező a kapcsolt kromatográfia. Lásd az 1.2.5.2. pontot a kapcsolt kromatográfia esetén teljesítendő kritériumokról.

2.4.3. Egy kimutatandó anyag vékonyréteg-kromatográfiával és spektrometriával (TLC-SP) végzett meghatározásának kritériumai

2.4.3.1. A módszer meg kell feleljen a vékonyréteg-kromatográfiára meghatározott kritériumoknak (a 2.3.3.1. ponttól a 2.3.3.3. pontig).

2.4.3.2. A kimutatandó anyag spektrumában az abszorpciós maximumoknak a standard anyagéival megegyező hullámhosszaknál kell lenniük, a kimutatási rendszer felbontóképessége által meghatározott tűréshatáron belül.

2.4.3.3. A kimutatandó anyag spektruma vizuálisan nem különbözhet a standard anyag spektrumától.

2.4.3.4. Megerősítési alkalmazás esetén, ha a módszert nem más módszerekkel kombináltan használják, akkor a folyadékkromatográfiás (TLC) lépés során kötelező a kapcsolt kromatográfia. Lásd az 1.2.5.2. pontot a kapcsolt kromatográfia esetén teljesítendő kritériumokról.

2.4.4. Egy kimutatandó anyag gázkromatográfiás-tömegspektrometriás (GC-MS) módszerrel történő meghatározásának kritériumai

2.4.4.1. A gázkromatográfia (GC) kritériumai

2.4.4.1.1. A 2.3.2.1. és a 2.3.2.2. pont kritériumainak kell teljesülniük.

2.4.4.1.2. Egy belső standardot kell használni, ha erre a célra rendelkezésre áll megfelelő anyag. Erre a célra legmegfelelőbb a kimutatandó anyag egy stabil izotóppal megjelölt formája vagy - ha ez nem áll rendelkezésre - egy hasonló standard, amelynek a retenciós ideje közel áll a kimutatandó anyagéhoz.

2.4.4.1.3. A kimutatandó anyag és a belső standard retenciós idejének az aránya, vagyis a kimutatandó anyag relatív retenciós ideje GC használata esetén egyezzen meg a megfelelő hordozóanyagban levő belső standard relatív retenciós idejével, ± 0,5 %-os tűréshatáron belül.

2.4.4.1.4. Megerősítési módszerként történő alkalmazás esetén, ha belső standardot nem használunk, akkor a kimutatandó anyag azonosítását kapcsolt kromatográfia felhasználásával kell alátámasztani.

2.4.4.2. A kis felbontóképességű tömegspektrometria (LRMS) kritériumai

2.4.4.2.1. Szűrő módszerként történő használat esetén legalább a legnagyobb mennyiségű diagnosztikai ion intenzitását mérni kell.

2.4.4.2.2. Megerősítési módszerként történő használat esetén, törekedni kell legalább négy kimutatható és jellemző (diagnosztikai) ion intenzitásának mérésére. Ha a használt módszerrel a vizsgált vegyületből nem keletkezik négy diagnosztikai ionos forma, akkor a kimutatandó anyag azonosításához különféle származék vegyületekkel és/vagy ionizációs módszerekkel végzett legalább két, független (GC-LRMS) meghatározás eredményét kell felhasználni, amely meghatározások közül mindegyik során két vagy három diagnosztikai ionnak kell keletkeznie.

Törekedni kell arra, hogy a molekuláris ion legyen az egyik kiválasztott diagnosztikai ion.

2.4.4.2.3. A kimutatandó anyagból vizsgált valamennyi diagnosztikai ion relatív mennyisége feleljen meg a standard anyag relatív mennyiségének, törekedni kell a ± 10 %-os (EI módszer esetén) vagy a ± 20 %-os (CI módszer esetén) tűréshatárok megtartására.

2.4.5. A kimutatandó anyag infravörös spektrometriával (IR) történő meghatározásának kritériumai

2.4.5.1. A megfelelő csúcsok meghatározása

A megfelelő csúcsok a standard anyag (analit) infravörös spektrumának olyan abszorpciós maximumai, amelyek kielégítik a következő követelményeket.

2.4.5.1.1. Az abszorpciós maximum az 1800-500 cm-1-es hullámszám-tartományon belül van.

2.4.5.1.2. Az abszorpció intenzitása nem kevesebb, mint:

a) 40 specifikus moláris abszorbancia a zéró abszorbanciára vonatkoztatva, és 20 specifikus moláris abszorbancia a maximális alapvonalra vonatkoztatva;

vagy

b) az 1800-500 cm-1-es tartományban a legintenzívebb csúcs abszorbanciájához viszonyított 12,5 %-os relatív abszorbancia, amennyiben mindkettőt a zéró abszorbanciára vonatkoztatva mérik, és az 1800-500 cm-1-es tartományban a legintenzívebb csúcs abszorbanciájának 5 %-a, amennyiben mindkettőt a maximális alapvonalra vonatkoztatva mérik.

Megjegyzés:

Noha elméleti nézőpontból az a) pont szerinti megfelelő csúcsokat lehetne előnyben részesíteni, a gyakorlatban viszont könnyebb a b) pont szerint megfelelő csúcsok meghatározása.

2.4.5.2. A kimutatandó anyag infravörös spektrumában meghatározzák azoknak a csúcsoknak a számát, amelyeknek az előfordulási gyakorisági értékei megegyeznek a standard anyag spektrumának megfelelő csúcsával, ± 1 cm-1 tűréshatáron belül.

2.4.5.3. Az infravörös spektrometria (IR) kritériumai

2.4.5.3.1. A kimutatandó anyag spektrumának mindazon régióiban abszorpciónak kell megjelenni, amelyek megfelelnek a standard anyag referenciaspektrumának egy megfelelő csúcsának.

2.4.5.3.2. A standard anyag infravörös spektrumában legkevesebb hat megfelelő csúcs jelenléte kívánatos. Ha hatnál kevesebb megfelelő csúcs mutatható ki, akkor az adott spektrum nem használható referenciaspektrumként.

2.4.5.3.3. A "találati arány", azaz a kimutatandó anyag infravörös spektrumában talált megfelelő csúcsok százalékos aránya legalább 50 legyen.

2.4.5.3.4. Ahol egy megfelelő csúcsnak nincs pontos párja, a kimutatandó anyag spektrumának adott régiója összhangban kell legyen egy megfelelő csúcs jelenlétével.

2.4.5.3.5. Az eljárás csak olyan mintaspektrum abszorpciós csúcsok esetében alkalmazható, amelyek intenzitása a két csúcs között mért zajnak legalább háromszorosa.

2.5. Egyéb elemzési módszerek

A 2.3. és 2.4. szakaszban nem említett elemzési módszerek vagy azok kombinációi (pl. LC-MS, MS-MS, GC-IR) abban az esetben használhatók szűrési vagy megerősítési célokból, ha azok megfelelnek olyan hasonlítható kritériumoknak, amelyek lehetővé teszik a kimutatandó anyag egyértelmű azonosítását az elvárt tartományban.

[1] HL L 275., 1986.9.26., 36. o.

[2] Nemzetközi Szabványügyi Szervezet: Statisztika - szótár és szimbólumok.

[3] HL L 372., 1985.12.31., 50. o.

[4] Nemzetközi Szabványügyi Szervezet: A vizsgálati módszerek pontossága - egy szabványos vizsgálati módszer ismételhetőségének és reprodukálhatóságának meghatározása laboratóriumi körvizsgálatokkal.

--------------------------------------------------