1225/2016. (V. 2.) Korm. határozat
az Országvédelmi Alapból történő előirányzat-átcsoportosításról és egyes Korm. határozatok módosításáról
1. A Kormány a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 19. § (3) bekezdésében és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva 17 422 347 ezer forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 33. Országvédelmi Alap cím terhére, az 1. melléklet szerint.
Az átcsoportosítás tekintetében
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: azonnal
2. Az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zártkörűen Működő Részvénytársaság költségvetésének biztosításával összefüggő feladatokról szóló 1039/2016. (II. 10.) Korm. határozat
a) 1. pontjában az "a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft., illetve az MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. közfeladatainak" szövegrész helyébe az "a közfeladatainak" szöveg;
b) 2. pontjában
ba) a "feladat" szövegrész helyébe a "cél" szöveg,
bb) az "a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft., valamint az MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft." szövegrész helyébe az "az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zártkörűen Működő Részvénytársaság" szöveg,
bc) az "azonnal" szövegrész helyébe a "felmerülés ütemében" szöveg
lép.
3. A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról és egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1035/2015. (I. 30.) Korm. határozat 1. pontjában a "2200,0 millió forint tekintetében" szövegrész helyébe a "2220,0 millió forint és a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS) végrehajtásához kapcsolódó feladatok előirányzat javára biztosított 1401,5 millió forint tekintetében" szöveg lép.
4. A Kormány egyetért azzal, hogy a Miniszterelnökség költségvetési fejezetből történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1790/2015. (X. 30.) Korm. határozat 1. melléklete szerint - az egyszeri előirányzat-átcsoportosítás összesen összegének változatlanul hagyása mellett - a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 2. Kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok jogcímcsoport K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt előirányzat javára átcsoportosított 1 000 000 ezer forint a K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat terhére kerüljön felhasználásra és elszámolásra, valamint a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 3. Konzultációk kiadásai jogcímcsoport K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt előirányzat javára átcsoportosított 1 000 000 ezer forintból 524 000 ezer forint a K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat terhére kerüljön felhasználásra és elszámolásra.
5. A Kormány egyetért azzal, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő forrásbiztosításról és egyéb előirányzat-átcsoportosításokról, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról, továbbá a 2014. évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról szóló 1980/2015. (XII. 23.) Korm. határozat 2. melléklete szerint - az egyszeri előirányzat-átcsoportosítás összesen összegének változatlanul hagyása mellett - a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 2. Kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok jogcímcsoport K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt előirányzat javára átcsoportosított 1800,0 millió forint a K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat terhére kerüljön felhasználásra, valamint a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 3. Konzultációk kiadásai jogcímcsoport K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt előirányzat javára átcsoportosított 1200,0 millió forintból 983,5 millió forint a K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat terhére kerüljön felhasználásra.
6. A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról, kormányhatározatok módosításáról, továbbá a 2015. évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról szóló 1049/2016. (II. 15.) Korm. határozat 1. pont 1.2. alpontjában a "2016. december 31." szövegrész helyébe a "2016. december 31., az Agrármarketing célelőirányzat jogcímcsoport javára átcsoportosított 150,0 millió forint tekintetében 2017. június 30." szöveg lép.
7. A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról és a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról és az egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1035/2015. (I. 30.) Korm. határozat végrehajtása során alkalmazandó eltérő rendelkezésekről szóló 1078/2015. (II. 25.) Korm. határozat 1. pontjában a "2016. január 31." szövegrész helyébe a "2016. január 31., az Országos Atomenergia Hivatal cím javára biztosított 1256,4 millió forint tekintetében 2016. december 31." szöveg lép.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
1. melléklet az 1225/2016. (V. 2.) Korm. határozathoz
XI. Miniszterelnökség
XIV. Belügyminisztérium
XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium
XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma
XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai
LXV. Bethlen Gábor Alap
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA
a Kormány hatáskörében
Költségvetési év: 2016.
| ezer forintban | |||||||||||||||||||||||
| Államház- tartási egyedi azonosító | Fejezet szám | Cím szám | Alcím szám | Jog- cím csop. szám | Jog- cím szám | Kiemelt előir. szám | Fejezet név | Cím név | Alcím név | Jog- cím csop. név | Jog- cím név | KIADÁSOK | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módosítás következő évre áthúzódó hatása | A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma | |||||||
| Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||
| XIV. | Belügyminisztérium | ||||||||||||||||||||||
| 003737 | 5 | Büntetés-végrehajtás | |||||||||||||||||||||
| K6 | Beruházások | 9 350 000 | |||||||||||||||||||||
| XVIII. | Külgazdasági és Külügyminisztérium | ||||||||||||||||||||||
| 004107 | 1 | Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása | |||||||||||||||||||||
| K1 | Személyi juttatások | 352 | |||||||||||||||||||||
| K2 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 102 | |||||||||||||||||||||
| K3 | Dologi kiadások | 2 641 | |||||||||||||||||||||
| 004118 | 2 | Külképviseletek igazgatása | |||||||||||||||||||||
| K1 | Személyi juttatások | 16 015 | |||||||||||||||||||||
| K2 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 1 644 | |||||||||||||||||||||
| K3 | Dologi kiadások | 69 039 | |||||||||||||||||||||
| 260256 | 4 | Balassi Intézet | |||||||||||||||||||||
| K1 | Személyi juttatások | 8 311 | |||||||||||||||||||||
| K2 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 3 700 | |||||||||||||||||||||
| K3 | Dologi kiadások | 68 196 | |||||||||||||||||||||
| 7 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||
| 1 | Célelőirányzatok | ||||||||||||||||||||||
| 348695 | 6 | Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása | |||||||||||||||||||||
| K3 | Dologi kiadások | 687 500 | |||||||||||||||||||||
| XX. | Emberi Erőforrások Minisztériuma | ||||||||||||||||||||||
| 20 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||
| 5 | Egyéb feladatok támogatása | ||||||||||||||||||||||
| 358595 | 3 | Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve programjainak támogatása | |||||||||||||||||||||
| K5 | Egyéb működési célú kiadások | 3 000 000 | |||||||||||||||||||||
| 23 | Sporttevékenység támogatása | ||||||||||||||||||||||
| 340640 | 29 | Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása | |||||||||||||||||||||
| K5 | Egyéb működési célú kiadások | 300 000 | |||||||||||||||||||||
| 50 | Kulturális szakmai feladatok támogatása | ||||||||||||||||||||||
| 358984 | 11 | Bartók Év | |||||||||||||||||||||
| K1 | Személyi juttatások | 48 706 | |||||||||||||||||||||
| K2 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 4 514 | |||||||||||||||||||||
| K3 | Dologi kiadások | 127 430 | |||||||||||||||||||||
| K5 | Egyéb működési célú kiadások | 597 597 | |||||||||||||||||||||
| XLII. | A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai | ||||||||||||||||||||||
| 42 | Alapok támogatása | ||||||||||||||||||||||
| 263478 | 2 | Bethlen Gábor Alap támogatása | |||||||||||||||||||||
| K5 | Egyéb működési célú kiadások | 720 000 | |||||||||||||||||||||
| LXV. | Bethlen Gábor Alap | ||||||||||||||||||||||
| 4 | Alapból nyújtott támogatások | ||||||||||||||||||||||
| 263167 | 6 | Egyéb támogatások | |||||||||||||||||||||
| K5 | Egyéb működési célú kiadások | 178 000 | |||||||||||||||||||||
| K8 | Egyéb felhalmozási célú kiadások | 537 400 | |||||||||||||||||||||
| 263178 | 5 | Alapkezelő működési költségei | |||||||||||||||||||||
| K5 | Egyéb működési célú kiadások | 4 600 | |||||||||||||||||||||
| XI | Miniszterelnökség | ||||||||||||||||||||||
| 015558 | 12 | Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok | |||||||||||||||||||||
| K6 | Beruházások | 917 000 | |||||||||||||||||||||
| 355862 | 18 | Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete | |||||||||||||||||||||
| K1 | Személyi juttatások | 316 020 | |||||||||||||||||||||
| K2 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 84 563 | |||||||||||||||||||||||
| K3 | Dologi kiadások | 113 017 | |||||||||||||||||||||||
| K6 | Beruházások | 236 000 | |||||||||||||||||||||||
| 30 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 3 | Határon túli magyarok programjainak támogatása | ||||||||||||||||||||||||
| 228895 | 1 | Nemzetpolitikai tevékenység támogatása | |||||||||||||||||||||||
| K5 | Egyéb működési célú kiadások | 430 000 | |||||||||||||||||||||||
| K8 | Egyéb felhalmozási célú kiadások | 320 000 | |||||||||||||||||||||||
| 271734 | 33 | Országvédelmi Alap | |||||||||||||||||||||||
| K5 | Egyéb működési célú kiadások | -17 422 347 | |||||||||||||||||||||||
| Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű | |||||||||||||||||||||||||
| ezer forintban | |||||||||||||||||||||||||
| Államház- tartási egyedi azonosító | Fejezet szám | Cím szám | Alcím szám | Jog- cím csop. szám | Jog- cím szám | Kiemelt előir. szám | Fejezet név | Cím név | Alcím név | Jog- cím csop. név | Jog- cím név | BEVÉTEL | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módosítás következő évre áthúzódó hatása | A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma | |||||||||
| Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||||
| LXV. | Bethlen Gábor Alap | ||||||||||||||||||||||||
| 2 | Költségvetési támogatás | ||||||||||||||||||||||||
| 284901 | 3 | Eseti támogatás | |||||||||||||||||||||||
| B1 | Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 182 600 | |||||||||||||||||||||||
| B2 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 537 400 | |||||||||||||||||||||||
| Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű | |||||||||||||||||||||||||
| ezer forintban | |||||||||||||||||||||||||
| Államház- tartási egyedi azonosító | Fejezet szám | Cím szám | Alcím szám | Jog- cím csop. szám | Jog- cím szám | Kiemelt előir. szám | Fejezet név | Cím név | Alcím név | Jog- cím csop. név | Jog- cím név | TÁMOGATÁS | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módosítás következő évre áthúzódó hatása | A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma | |||||||||
| Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||||
| XIV. | Belügyminisztérium | ||||||||||||||||||||||||
| 003737 | 5 | Büntetés-végrehajtás | 9 350 000 | ||||||||||||||||||||||
| XVIII. | Külgazdasági és Külügyminisztérium | ||||||||||||||||||||||||
| 004107 | 1 | Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása | 3 095 | ||||||||||||||||||||||
| 004118 | 2 | Külképviseletek igazgatása | 86 698 | ||||||||||||||||||||||
| 260256 | 4 | Balassi Intézet | 80 207 | ||||||||||||||||||||||
| 7 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 1 | Célelőirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 348695 | 6 | Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása | 687 500 | ||||||||||||||||||||||
| XX. | Emberi Erőforrások Minisztériuma | ||||||||||||||||||||||||
| 20 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 5 | Egyéb feladatok támogatása | ||||||||||||||||||||||||
| 358595 | 3 | Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve programjainak támogatása | 3 000 000 | ||||||||||||||||||||||
| 23 | Sporttevékenység támogatása | ||||||||||||||||||||||||
| 340640 | 29 | Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása | 300 000 | ||||||||||||||||||||||
| 50 | Kulturális szakmai feladatok támogatása | ||||||||||||||||||||||||
| 358984 | 11 | Bartók Év | 778 247 | ||||||||||||||||||||||
| XI. | Miniszterelnökség | ||||||||||||||||||||||||
| 015558 | 12 | Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok | 917 000 | ||||||||||||||||||||||
| 355862 | 18 | Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete | 749 600 | ||||||||||||||||||||||
| 30 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 3 | Határon túli magyarok programjainak támogatása | ||||||||||||||||||||||||
| 228895 | 1 | Nemzetpolitikai tevékenység támogatása | 750 000 | ||||||||||||||||||||||
| Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű | |||||||||||||||||||||||||
| Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra | |||||||||||||||||||||||||
| Az adatlap 5 példányban töltendő ki | A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) | Összesen | I.n.év | II.n.év | III.n.év | IV.n.év | |||||||||||||||||||
| Fejezet Állami Számvevőszék Magyar Államkincstár Nemzetgazdasági Minisztérium | 1 példány 1 példány 1 példány 2 példány | időarányos teljesítményarányos egyéb: azonnal | 17 422 347 | 17 422 347 | |||||||||||||||||||||
| * Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni. | |||||||||||||||||||||||||