BH 2002.4.129 I. A körzeti gyermekorvos megvalósítja a foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségét, ha észleli ugyan a gyermekek rendkívül rossz szociális helyzetét és ebből kifolyóan a táplálás hiányára visszavezethető teljesen leromlott fizikai állapotát, de az azonnali kórházi beutalásuk iránt nem intézkedik, és e mulasztása folytán az egyik gyermek meghal, a másik pedig életveszélyes állapotba kerül [Btk. 171. § (2) bek. b) pont, 1972. évi II. tv. 26. § (2) bek., 43. § (1) és (3) bek.].

II. A körzeti gyermekorvossal szemben mellékbüntetésként az orvosi foglalkozástól eltiltás kiszabása is indokolt, ha a gondatlanságból eredő súlyos mulasztása - az azonnali kórházba szállítás elmaradása - miatt a kezelésére bízott gyermek halála következik be [Btk. 56. § (1) bek. a) pont, 57. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság az 1999. április 16-án kelt ítéletével a III. r. terheltet foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt a végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélte.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság 2000. június 13-án kelt és jogerőre emelkedett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a III. r. terhelt tekintetében megváltoztatta, a III. r. terhelt fogházbüntetését 1 év 6 hónapra, a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének próbaidejét pedig 3 évre súlyosította, ezt meghaladóan 3 évre az orvosi foglalkozástól eltiltásra is ítélte.

A megállapított tényállás lényege a következő.

Az I. r. és a II. r. terhelteknek 1986-ban Krisztina, 1989-ben Andrea, 1992-ben András és 1993-ban Mónika utónevű gyermekeik születtek. Az utóbbi három gyermek koraszülöttként jött a világra. Nem gyarapodtak megfelelően. Ezért az András nevű gyermek több alkalommal, a Mónika nevű gyermek pedig egy alkalommal kórházi kezelésre is szorult.

Az I. r. és a II. r. terheltek és gyermekeik igen rossz szociális körülmények között éltek, csekély jövedelemmel rendelkeztek. Részben erre is visszavezethetően a gyermekeket nem táplálták megfelelően. Gondozási kötelezettségüket is megszegve 1995. év elejétől a gyermekeket már a lakásból sem vitték ki. A gyermekek a kötelező védőoltásokat is igen gyakran csak késve kapták meg, mert a szülők az értesítésre, illetve az idézésre nem vagy csak késve vitték el őket a gyermekorvosi rendelőbe.

1994. nyarán az I. r. és II. r. terheltek a körzeti gyermekorvossal a kapcsolatot megszakították, és a III. r. terheltet - a magánpraxist folytató gyermek-szakorvost. - bízták meg a gyermekekkel kapcsolatosan az orvosi teendők ellátásával.

Az ezt követő időben a III. r. terhelt általában negyedévenként, illetve akkor, amikor hívták őt, látogatta meg a gyermekeket.

A III. r. terhelt észlelte a gyermekek fizikai és szellemi elmaradottságát. Kórházi beutalást azonban nem tartott szükségesnek, mert akut betegséget nem tudott megállapítani. Ennek ellenére az a véleménye alakult ki, hogy a gyermekeket ki kell emelni a családi környezetből és hetes intézeti elhelyezésüket kell biztosítani. Mivel ezt a szülők sem ellenezték, kezdeményezte a gyermekek hetes intézeti elhelyezését, és 1995. október 13-án olyan igazolást állított ki, amely szerint a gyermekek egészségesek és közösségbe mehetnek.

A III. r. terhelt utoljára 1995. november 6-án látta a gyermekeket. Ekkor Andrásnak a kötelező védőoltást adta be. E látogatása alkalmával észlelte, hogy a lakás fűtése nem megfelelő. Erre a szülők figyelmét felhívta. Felhívta arra is, hogy ha valamilyen problémájuk van, azt jelezzék neki. Abban a tudatban hagyta el a családot, hogy a gyermekek intézeti elhelyezése folyamatban van.

1995 novemberében az András és a Mónika nevű gyermek állapotában a nem megfelelő táplálás, gondozás és mozgás hiánya miatt gyors romlás következett be. A gyermekek a mozgási képességüket is elveszítették. Az I. r. és a II. r. terheltek, bár ezt észlelték, továbbra sem gondoskodtak a gyermekek megfelelő gondozásáról, táplálásáról, mozgatásáról. Segítséget sem kértek. Ennek eredményeként az András utónevű gyermek 1995. november 23-án a reggeli órákban meghalt, a Mónika nevű gyermeket pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Az elhunyt gyermeknél nagyfokú lesoványodás, a bőr alatti zsírszövet teljes elvesztése, az izomzat nagyfokú sorvadása, nagyfokú kiszáradás, a májsejtek sorvadása, a nyirokapparátus tüszőinek hiánya és lépkárosodás volt megállapítható. Halálát a táplálékfelvétel hosszan tartó hiánya következtében létrejött nagyfokú kiszáradással járó senyvesség és a szövődményként fellépő hörgi tüdőgyulladás folytán kialakult keringési elégtelenség okozta.

A Mónika nevű gyermeknél ugyancsak a megfelelő táplálkozás és folyadékfelvétel hiánya folytán fellépő dekompenzált állapot (testlebomlás, szétesés, sorvadás), a zsírszövet eltűnése, a lábak és ujjak ödémája, kezdődő felfekvések, a lábán pedig fagyási sérülések voltak megállapíthatók, amelyek következtében életveszélyes állapotba került.

A két gyermeknél a nagyfokú súlyvesztés, sorvadás több hónapig tartó hosszú folyamat eredménye volt, amely a nagyfokú alultápláltság következtében állott be, és vezetett az András nevű gyermek halálához, illetve a Mónika nevű gyermek életveszélyes állapotba kerüléséhez.

A III. r. terheltnek észlelnie kellett a gyermekek nagyfokú súlyvesztését, soványságát, a zsírszövetek fokozatos eltűnését. Ezt észlelve és ennek tudatában megszegte az orvosi foglalkozás szabályait, amikor a gyermekeket nem részesítette megfelelő ellátásban, és nem utalta őket kórházba. A foglalkozási szabályszegés és az András nevű gyermek halála, valamint a Mónika nevű gyermek életveszélyes állapotba kerülése között közvetett az okozati összefüggés.

Az előbbi tényállásból az ügyben eljárt jogerős határozatot hozó bíróságok a III. r. terhelt bűnösségére vontak le következtetést, cselekményeit a fentebb írtak szerint minősítették, és büntetést szabtak ki vele szemben.