EH 2008.1762 Az állatkínzás bűncselekményének törvényi tényállása nem ún. keretrendelkezés, hiszen az nem az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Ávt.) szabályaira utal vissza, hanem a büntetőjogban ismert fogalmakkal maga a büntető norma határozza meg az elkövetési magatartást [Btk. 266/B. §].
A városi bíróság a 2005. július 11. napján meghozott ítéletével a terheltet súlyos testi sértés bűntette, könnyű testi sértés vétsége és állatkínzás vétsége miatt - halmazati büntetésül - 5 hónapi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Az I. pont alatti - a súlyos testi sértés, és a könnyű testi sértés alapját képező - tényállás lényege szerint 2004. szeptember 26-án a terhelt 2-3 üveg sör elfogyasztását követően veszekedést kezdeményezett élettársának 70 éves anyjával, amit egy ház udvarán folytatódó kölcsönös szóváltás követett. Ennek során a terhelt a mozgássérült, állandóan bottal járó idős asszonyt, a botot megragadva rángatta. A nagyanyja védelmében közbeavatkozó D. Sz.-nak - kölcsönös ütésváltás során - 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést okozott. A dulakodás közben az idős sértettől a fabotját elvette, a térdén kettétörte.
A II. pont alatti tényállás a következő:
A terhelt a sértettekkel történő - fentebb írt - "dulakodása során véletlenül, pontosan már meg nem határozható sérülést okozott a család hathetes, vörös színű, az esetkor az udvaron tartózkodó házimacskájának.
A dulakodás befejezését követően M. I. vádlott anélkül, hogy a macska sérüléseit különösebben szemrevételezte volna, az életben lévő állatot a kezébe vette és a szomszéd telken lévő ház falához vágta, majd a földről felvette és a szomszéd, egyébként lakatlan telekre az állatot átdobta.
Azt, hogy az állat a vádlott fenti szándékos magatartása következtében elpusztult-e, kétséget kizáró bizonyossággal megállapítani nem lehetett."
A városi bíróság jogi értékelése szerint a terheltnek az a magatartása, hogy a kétségtelenül sérült, de még életben lévő gerinces állatot a szomszéd ház falához vágta, majd átdobta a szomszéd telekre, olyan indokolatlan bánásmód, ami - a véletlenül előidézett sérüléstől függetlenül - mindenképpen alkalmas arra, hogy az állatnak maradandó egészségkárosodást, vagy annak elpusztulását okozza.
Ekként pedig ezzel a cselekményével a Btk. 266/B. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerinti állatkínzás vétségét megvalósította.
Védelmi fellebbezés alapján a megyei bíróság mint másodfokú bíróság a 2005. december 6-án meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta.
A terheltet az állatkínzás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
Minthogy a megyei főügyészség a könnyű testi sértés vonatkozásában a vád képviseletétől elállt, e vonatkozásban az eljárást elkülönítette.
A fennmaradó súlyos testi sértés bűntette miatt a büntetést 250 napi tétel - napi tételenként 500 forint összegű - összesen tehát 125 000 forint pénzbüntetésre enyhítette.
Az I. pont alatti tényállást kismértékben pontosította; a II. pont alattit nem érintette.
A felmentő rendelkezésre vonatkozó jogi okfejtése szerint az állatkínzás vétségének megállapítása nem jöhet szóba, hiszen a tényállás szerint a terhelt "egy súlyosan sérült állatot pusztított el."
"Az elpusztítás önmagában - ha mégoly drasztikus módon történik is - nem azonos a törvényi tényállásban szereplő elkövetési magatartással. Nyilvánvaló, hogy egy állat puszta megölése esetén, amelyre a mindennapi életben számos esetben kerül sor, a kínzásra irányuló szándék, az egészségkárosodáshoz, vagy pusztuláshoz vezető indokolatlan bánásmód hiányában a bűncselekmény nem valósul meg."
A másodfokú bíróság jogerős ügydöntő határozatának felmentő rendelkezése ellen, a törvényes határidőn belül, a terhelt terhére, a Be. 405. § (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt okból, a határozat hatályon kívül helyezését, és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozva a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Álláspontjának lényege szerint a másodfokú bíróság az általa helyesnek tartott tényállástól eltérve, az anyagi jog sérelmével mentette fel az állatkínzás vétségének vádja alól a terheltet. A bíróság jogi indokolása nemcsak a tényállással, hanem az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Ávt.) előírásaival is ellentétes.
Az állatkínzás vétségének törvényi tényállása a gerinces állatokra vonatkozik; háttérjogszabálya az Ávt., ami különbséget tesz gerinces és nem gerinces állatok megölése között.
Az Ávt. 11. §-a szerint az állat élete elfogadható ok és körülmény esetén kioltható, s ilyen elfogadható ok lehet - a törvény szerint - az állat gyógyíthatatlan betegsége, vagy sérülése is. A másodfokú bíróság a tényálláshoz kötöttség és a felülmérlegelési tilalom elvének sérelmével "egy súlyosan sérült" állat elpusztítását értékelte. Ezt is anélkül tette, hogy az Ávt. vonatkozó rendelkezéseit figyelembe vette volna.
Az életkioltásnak a terhelt által alkalmazott módját az Ávt. 12. §-a tiltja, hiszen annak rendelkezései szerint még szükséghelyzetben is gondoskodni kell arról, hogy az állat életének kioltása szakszerű gyorsasággal és a legkisebb szenvedéssel járjon. Az életkioltás módját az Ávt. 45. §-a meghatározza, és arra kizárólag az állategészségügyi szakhatóságot jogosítja fel. Így az állat tulajdonosa még a törvényben meghatározott szükséghelyzetben sem végezhet az állattal.
Ekként pedig a sérülés gyógyíthatatlanságában való tévedés sem zárja ki a büntetőjogi felelősséget, míg a terhelt esetében a sérülésről való meggyőződés hiánya megalapozza azt, tekintve, hogy a tényállásban írt magatartás mind alanyi oldalról, mind pedig módjában tilalmazott.
A Legfőbb Ügyészség az írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt fenntartotta.
Képviselője a Be. 422. §-ának (1) bekezdése alapján tartott nyilvános ülésen kifejtette: a szóban lévő törvényi tényállásnak több fordulata van. A "bántalmazással" megvalósítható esetben a törvény minősített bántalmazást nem kíván meg; ehhez csupán az szükséges, hogy annak módja az eredmény lehetőségét objektíve magában hordozza.
A törvény ugyanis nem a "fizikai fájdalom okozása" kitételt alkalmazza, mivel a büntetőjogi szankcionálás nem az állatban elért érzethez, eredményhez, hanem az elkövető magatartásához kapcsolódik.
A terheltnek a magatartása a törvényi tényállás első fordulatát maradéktalanul megvalósította; felmentése anyagi jogi szabályt sért.
A védő - utalva arra, hogy a terhelt nem öncélúan, hanem az állat szenvedéseinek elhárítása végett cselekedett - a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány részben eltérő okokból alapos.
Az abban többször hivatkozott Ávt. az ún. egyedi állatvédelem követelményrendszerének alapvető, átfogó szabályait tartalmazza, melyeknek a mindennapi életben is érvényesülniük kell.
A törvényi szabályozás alapgondolata, - az Ávt. általános indokolásából megállapíthatóan - hogy az állatvilág magasabb rendű képviselői örömöt, elégedettséget, de szenvedést és halálfélelmet is kifejezni képes élőlények, s ezért az ember és az állatok közötti kapcsolatban meghatározott szerepet kell kapnia az emberiességnek, az erkölcs és a kultúra egyetemes értékeinek is.
Az Ávt. e szempontokra figyelemmel rögzíti az állattartás alapvető szabályait, az állatok életfeltételeinek azt a közös minimumát, amit minden állattartónak biztosítania kell (4. és 5. §). De az állatok kímélete, az állatkínzás megtiltása érdekében általános érvényű tilalmakat is felállít [6. § (1) bek.].
E § szerint az állatnak tilos indokolatlan, vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést, vagy sérülést okozni; így különösen az állatot nem szabad kínozni, emberre, vagy állatra uszítani, kíméletét nem biztosító módon mozgatni, teljesítőképességét felismerhetően meghaladó teljesítményre kényszeríteni stb.
Az Ávt. általános előírásai és tilalmai jelentik az emberi bánásmód, az emberi felelősség legalacsonyabb azon szintjét, amelyeknek megszegése állatvédelmi bírságot vonhat maga után (43. §).
Ezzel szemben a büntetőjogi védelem lényegesen szűkebb körű; az csak az Ávt.-ben tiltott magatartások legdurvább eseteire vonatkozik.
A Btk. 266/B. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott állatkínzás vétségének elkövetési magatartásai ugyanis az olyan indokolatlan bántalmazás vagy bánásmód alkalmazása, amely alkalmas arra, hogy a gerinces állat maradandó egészségkárosodását, vagy pusztulását okozza.
A törvényi tényállás nem ún. kerettényállás, hiszen az nem az Ávt. szabályaira utal vissza, hanem a büntetőjogban ismert fogalmakkal maga a büntető norma határozza meg az elkövetési magatartást.
A cselekmény elkövetője nem csupán az állattartó, hanem bárki lehet.
Az elkövetési magatartásnak két fordulata van: a bántalmazás és a bánásmód, mely utóbbi ismétlődő, huzamosabb magatartást feltételez.
A bántalmazás "indokolatlan" voltának a megítélése bírói mérlegelés kérdése, ami csak az eset összes körülményeinek, a társadalomban kialakult általános erkölcsi felfogásnak a figyelembevételével történhet.
Minthogy az állatvédelmi törvény is alapvetően erkölcsi indíttatású, az ember és az állat közötti viszonyban emberiességi szempontokat tart szem előtt, az abban foglalt előírásoknak, tilalmaknak az "indokolatlanul" tényállási elem tartalommal való megtöltésénél elsődleges - egyéb vonatkozásokban pedig jogértelmezést segítő szerepe van.
Következésképpen a bántalmazásnak, bánásmódnak az Ávt.-ben - és értelemszerűen egyéb speciális állatvédelmi jogszabályban - tiltott módja, ha az állat maradandó egészségkárosodásának, vagy elpusztulásának veszélyét magában hordja, a büntetőjogi felelősséget is megalapozhatja, míg a jogszabály engedélye kizárhatja azt.
Az állatkínzás vétségének nem önálló elkövetési magatartása az állat életének kioltása. Az Ávt. szerint is (11. §) elfogadható ok esetén az állat élete kioltható, s ilyen ok lehet az állat gyógyíthatatlan betegsége, sérülése is. Azonban az Ávt.-ben megfogalmazott általános szabályok szerint - az ott írt kivételektől eltekintve - még ilyen esetben is törvényi kívánalom, hogy az életkioltás az állat számára a legkisebb szenvedéssel járjon, humánusan történjen.
A megyei bíróság álláspontjával szemben tehát az elpusztításnak olyan drasztikus módja, amikor az elkövető felismeri, hogy magatartásával a gerinces állatot szükségtelen, elkerülhető fájdalomnak is kiteszi, s ezt kívánja, vagy ebbe belenyugszik, a magatartást tényállásszerűvé teheti.
A felülvizsgálati indítvány jogi érvei ennyiben mindenképpen helytállóak, miként alapos az indítvány abban a részében is, hogy a megyei bíróság az általa irányadónak tekintett tényállástól eltérve, abban nem szereplő tényeket értékelve hozott felmentő rendelkezést.
Ennek kapcsán egy súlyosan sérült állat elpusztítását értékelte, melynek során a terheltet az állat további szenvedéstől való megkímélése vezette.
Az ítélkezésének alapját képező tényállás ezzel szemben azt tartalmazza, hogy a terhelt indulatból követte el a cselekményt; a sérülés milyensége tisztázható nem volt; arról a terhelt különösebben meg sem győződött, s az sem volt megállapítható, hogy az állat elpusztult, vagy sem.
E tényállás alapján a másodfokú bíróságnak az állatkínzás vétsége "bántalmazással" megvalósítható fordulatát kellett volna vizsgálnia és értékelnie.
Helytálló a felülvizsgálati indítvány és az ülésen jelen lévő ügyész érvelése abban is, hogy az elkövetés adott körülményei mellett a bántalmazás indokolatlan volta is megállapíthatónak mutatkozik.
Mindemellett rá kell mutatni arra, hogy a másodfokú bíróság által helyesnek talált tényállás - szemben a vádirattal - nem tartalmazza, hogy a terhelt az állatot nagy erővel vágta hozzá a szomszéd ház falához.
E nélkül pedig az már nem ítélhető meg, hogy a cselekmény alkalmas volt-e maradandó egészségkárosodás, vagy pusztulás okozására. A Legfelsőbb Bíróság ezért nem volt abban a helyzetben, hogy eldöntse, a terhelt felmentése anyagi jogi sérelemmel, vagy anélkül történt (BH 1998/110.).
Mindezekre tekintettel a megyei bíróság ítéletét a Be. 425. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával hatályon kívül helyezte és a bíróságot új másodfokú eljárásra utasította.
Ennek során a Be. 351. § és 352. §-aiban írt eljárási szabályokra tekintettel kell a II. pont alatti tényállást is felülbírálnia. Ezt követően kerül abba a helyzetbe, hogy a hiánytalan tényállás alapján állást foglaljon az állatkínzás vétségében való bűnösség, vagy felmentés kérdésében.