3019/2014. (II. 11.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
1. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 270. § (2) bekezdése "az ügy érdemében" szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 214. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.V.20.284/2013/2. számú felülvizsgálati eljárásban hozott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó társasház ügyvédje útján alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 27. §-a alapján elsődlegesen a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv. V.20.284/2013/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mivel az indítványozó álláspontja szerint a hivatkozott bírói döntés sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdését.
[3] Másodlagosan az indítványozó kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 270. § (2) bekezdése az "ügy érdemében hozott" szövegrészének alaptörvény-ellenességét, azt semmisítse meg, és amennyiben szükségesnek tartja, hívja fel a jogalkotót egyértelműbb és/vagy kevésbé megszorító megfogalmazás törvénybe iktatására (mint például amilyen az Abtv. 27. §-ában szerepel). Másodlagos kérelméhez kapcsolódóan kérte, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 214. §-ának azon értelmezése helyes, miszerint a végrehajtási jogban kizárólag az ott hivatkozott tárgyú jogerős végzés felülvizsgálatára van lehetőség, úgy állapítsa meg e jogszabályhely alaptörvény-ellenességét is, és azt semmisítse meg.
[4] Az indítványozó mint felperes és az I., II., és III. rendű alperes között hibás teljesítés és jogkövetkezményei iránt per volt folyamatban (a továbbiakban: alapper). Az alapperben eljáró Nagykátai Városi Bíróság 2012. április 5-én 2.P.20.159/2008/75. szám alatt elsőfokú ítéletet hozott, melyben az I-III. rendű alpereseket a kereseti kérelemnek megfelelően egyetemlegesen kötelezte 31 787 618 Ft javítási költség és 1 078 619 Ft perköltség megfizetésére (a továbbiakban: elsőfokú ítélet). Az elsőfokú ítélet ellen az alperesek nyújtottak be fellebbezést. A felperes részletes fellebbezési ellenkérelmet nyújtott be, és az elsőfokú ítéletre tekintettel 2012. április 26-án kelt kérelmével a Vht. 185. § a) és 186. § (1) bekezdésének a) pontja alapján pénzkövetelés biztosításának elrendelését kérte a II-III. rendű alperesekkel szemben. Az elsőfokú bíróság a pénzkövetelés biztosítását a 2012. május 3-án kelt 2.P.20.159/2008/78. számú végzésével elrendelte (a továbbiakban: elsőfokú végzés). Az elsőfokú végzés alapján számos ingatlan, haszongépjármű és 8 000 000 Ft körüli összegben pozitív bankszámlaegyenleg foglalására került sor, azaz a biztosítási intézkedés részben eredményre vezetett.
[5] A II. és III. rendű alperesek 2012. június 11-én kelt beadványukban fellebbezést terjesztettek elő az elsőfokú végzés ellen, és kérték a felperes biztosítási intézkedés iránti kérelme elutasítását. A fellebbezésre 2012. július 11-én kelt beadványában a felperes részletes észrevételeket tett, és levezette, hogy megítélése szerint a biztosítási intézkedés elutasításának az alperesek által a fellebbezésben felhozott indokok alapján miért nincs helye.
[6] Az alapperben másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék 2012. október 16-án kelt 9.Pf.22.282/2012/4. számú végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per új tárgyalására és új határozat hozatalára utasította. A hatályon kívül helyezésre azért került sor, mert a másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság olyan mértékben nem tett eleget indokolási kötelezettségének, ami a másodfokú eljárás keretében nem orvosolható. A Budapest Környéki Törvényszék ugyanezen a napon 9.Pf.23.243/2012/2. szám alatt hozott másik végzésével az elsőfokú végzést megváltoztatta, és a felperes pénzkövetelés biztosítása iránti kérelmét elutasította (a továbbiakban: másodfokú végzés).
[7] 2013. február 11-én kelt, részletesen indokolt kérelmében a felperes a másodfokú végzés felülvizsgálatát kérte a Kúriától. Álláspontja szerint a biztosítási kérelem elutasításának nem volt jogszabályi alapja. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság sem hivatkozott semmilyen jogszabályhelyre.
[8] A Kúria 2013. március 28-án kelt Pfv.V.20.284/2013/12. számú végzésével a felperes felülvizsgálati kérelmét hivatalból elutasította. Az indokolásban rámutatott, hogy a pénzkövetelés biztosítása iránti kérelmet elutasító végzés nem tartozik az ügy érdemében hozott határozatok körébe, és a Pp. 270. § (3) bekezdésének taxatív felsorolásában sem szerepel. E végzés ellen ezért felülvizsgálatnak nincs helye. Erre figyelemmel a Kúria a felperes felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. § (2) bekezdés a) pontja alapján hivatalból elutasította.
[9] 2. Az indítványozónak a felülvizsgálati eljárásban eljáró bíróság végzését vitató álláspontja szerint, az alkotmányjogi panaszban támadott végzés sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglaltakat: "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti."
[10] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszában a biztosítási intézkedés szempontjából relevánsnak ítélt tényállási és pertörténeti elemeket ismerteti. Ezt követően az alkotmányjogi panasz előterjesztését megindokoló részben rámutat: "Összefoglalva: a Pp. 270. § (2) bekezdésének a végzések vonatkozásában érvényesülő megszorítása a fenti és ahhoz hasonló, nyilvánvalóan külön ügynek minősülő - praktikusan nemperes - eljárások fő tárgyában hozott jogerős végzések felülvizsgálatát álláspontunk szerint nem zárja ki, mert ezen végzések az adott ügy érdemében meghozottnak minősülnek. A megszorítás csupán azt a célt szolgálja, hogy olyan végzések tekintetében korlátozza a felülvizsgálat lehetőségét, amelyek nyilvánvalóan nem külön ügyben (külön eljárás keretében) és/vagy nem annak érdemében kerültek meghozatalra (mint pl. a pervezető végzések, az igazolási kérelem, költségmentesség, részletfizetés tárgyában hozott végzések stb.). Noha a Kúria a végzésében egyáltalán nem hivatkozott rá, megjegyezzük végül, hogy a Vht. 214. §-a álláspontunk szerint semmi esetre sem (nyelvtanilag bizonyosan nem) értelmezhető úgy, hogy végrehajtási ügyben felülvizsgálati kérelem előterjesztésének csak az ott meghatározott egyetlen esetben van helye. Álláspontunk szerint ezen jogszabályhely csupán kifejezetten nevesít egy esetet, ami nem zárja ki, hogy egyéb, végrehajtással kapcsolatos végzések is az ügy érdemében hozottnak minősülhessenek, és így felülvizsgálat tárgyai lehessenek."
[11] Az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének c)-d) pontjai alapján az Abtv. 26. § (1) bekezdésére és 27. §-ra alapítja.
[12] Elsődlegesen arra hivatkozik, hogy a Kúria végzése alaptörvény-ellenes, amiatt, hogy helytelenül, illetve túlságosan megszorítóan értelmezte a Pp. 270. § (2) bekezdése által használt "az ügy érdemében hozott jogerős végzés" fogalmát, és ennek következtében helytelenül alkalmazta a Pp. 270. § (2) bekezdését a jelen ügyre.
[13] Álláspontja szerint, a Kúria akkor járt volna el jogszerűen, ha felülvizsgálati kérelmét befogadja, és azt az abban előadott indokai mentén érdemben elbírálja. Azzal, hogy nem így tett, hanem az indítványozó felülvizsgálati kérelmét - az indítványozó álláspontja szerint tévesen - érdemi vizsgálat nélkül, hivatalból elutasította, sérült az Alaptörvény XXVIII. cikkének (7) bekezdésében meghatározott alapjog: a jogorvoslati jog, mivel az - a téves kúriai jogértelmezés következtében előállt érdemi elbírálás hiányában - csak formálisan érvényesülhetett.
[14] Kiemeli, hogy abban a nem várt esetben, ha az Alkotmánybíróság is osztaná a Kúria azon jogértelmezését, miszerint a biztosítási intézkedés iránti kérelmet jogerősen elutasító végzés nem minősül a - jelen esetben végrehajtási - ügy érdemében hozott jogerős végzésnek, azaz a Pp. jelenlegi szövegezése alapján nem vizsgálható felül, úgy álláspontjuk szerint magának a Pp. 270. § (2) bekezdésének, illetve az ezen jogszabályhelyen belül található, "az ügy érdemében hozott" megszorításnak az alaptörvény-ellenessége is felmerül. Amennyiben ugyanis a Kúria által alkalmazott megszorító értelmezés helyes, akkor teljes jogterületek (l. pl. a végrehajtási jog) tekintetében nem érvényesülhet a jogalkalmazás egységének biztosítására szolgáló egyik legfontosabb kúriai eszköz, nevezetesen a felülvizsgálati jogkör, ami pedig az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése szerint a Kúria egyik külön is kiemelt feladata. Rámutat, hogy amennyiben a Vht. 214. §-ának az általa tételezett, fentiekben kifejtett értelmezése helytelen, úgy ezen jogszabályhely alaptörvény-ellenessége is felmerül, hiszen ebben az esetben ez a szabály is az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésének érvényesülését akadályozza.
[15] Álláspontja szerint maga az Abtv. 27. §-a is tágabb keretek között teszi lehetővé a bírósági döntések alkotmányjogi panasszal történő megtámadását akkor, amikor úgy fogalmaz, hogy erre az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés tekintetében kerülhet sor. Érvelésük szerint "Esetünkben például a másodfokú végzés legalábbis a "bírósági eljárást befejező egyéb döntés" kategóriájába minden bizonnyal beférne, hiszen az már nehezen lenne vitatható, hogy a biztosítási intézkedés iránti eljárás bírósági eljárás és a másodfokú végzés ezt befejezte [...]. Tarthatatlan egy olyan jogi helyzet, hogy miközben az alkotmányjogi panasz nyilvánvalóan rendkívülibb jogorvoslat, mint a felülvizsgálat, ennek ellenére utóbbi előterjesztésére szűkebb körben legyen lehetőség!"
[16] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróság elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról dönt. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján tanácsban jár el az ügyben. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság tanácsa mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26-27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket. Ennek során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a panasz nem fogadható be.
[17] 3.1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott formai követelményeknek.
[18] A II. és III. rendű alperesek nyújtottak be az első fokú határozat ellen fellebbezést, a jogerős végzés ellen viszont az indítványozó élt felülvizsgálati kérelemmel. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott végzése ellen nyújtotta be, tehát érintettsége fennáll.
[19] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panasz benyújtására a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül van lehetőség. Az indítványozó jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda - a csatolt tértivevény tanúsága szerint - a Kúria támadott végzését 2013. június hó 7. napján vette át, míg az alkotmányjogi panasz 2013. augusztus hó 6. napján határidőben került postai úton benyújtásra az első fokon eljárt bíróságra. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésére tehát a törvényes határidőn belül került sor.
[20] Az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az indítványozó megjelölte az Abtv. 26. § (1) bekezdését és 27. §-át, melyekre alapozva nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, valamint kifejezett kérelmet terjesztett elő a sérelmezett törvényszöveg részek és bírósági végzés alaptörvény-elle-nességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozóan. Megjelölte az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdését, amely tekintetében - álláspontja szerint - az alaptörvény-ellenesség fennáll. Az alkotmányjogi panasz a kérelem határozottságát illetően a törvényi feltételeknek megfelel.
[21] 3.2. A továbbiakban az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának tartalmi feltételeit vizsgálta meg.
[22] Az Abtv. 56. §-a szerint az Alkotmánybíróság tanácsa mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, így mindenekelőtt azt, hogy az indítvány megfelel-e az Abtv. 29. §-a szerinti feltételeknek.
[23] 3.2.1. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerint: "Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontja alapján alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordulhat az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be, és jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is kezdeményezhető az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontja, illetve az Alaptörvény VII. cikk (2) bekezdése alapján, ha az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette.
[24] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vht. támadott 214. §-át az alkotmányjogi panasszal elsődlegesen alaptörvény-ellenessé nyilváníttatni kívánt jogerős végzés nem tartalmazza. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése értelmében az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazására hivatkozással lehet e bekezdésre hivatkozással alkotmányjogi panaszt előterjeszteni. Mivel e feltétel ez esetben nem teljesült, erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a vonatkozásban visszautasította.
[25] 3.2.2. Az indítványozó szerint a Pp. 270. § (2) bekezdésének "az ügy érdemében hozott" szövegrésze sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében meghatározott, a jogorvoslathoz való jogot. Az indítványozó álláspontja szerint "tarthatatlan egy olyan jogi helyzet, hogy miközben az alkotmányjogi panasz nyilvánvalóan rendkívülibb jogorvoslat, mint a felülvizsgálat, ennek ellenére utóbbi előterjesztésére szűkebb körben legyen lehetőség".
[26] Az Alkotmánybíróság számos határozatában, így többek között az 1105/D/2004. AB határozatában is elutasította azokat az alkotmányjogi panaszokat, amelyek a Pp. 270. § (1) bekezdésének "az ügy érdemében hozott" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányultak. (ABH 2005, 1316.)
[27] Tekintettel arra, hogy az Alkotmány és az Alaptörvény a jogorvoslati jog tekintetében tartalmilag a támadott jogszabályi szövegrészt érintő módon nem tartalmaz eltérő rendelkezést, továbbá a Pp. érintett rendelkezései - bár a korábbi Pp. 270. § (1) bekezdése helyett, a hatályos jogszabályban a 270. § (2) bekezdésében találhatóak -, a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatban foglaltak szerint a 42/2004. (IX. 9.) AB határozatban és az 1105/D/2004. AB határozatban rögzítettek az Alkotmánybíróság állandó gyakorlatát tükrözik. Mindezekből következik, hogy a jogorvoslathoz való jog a többfokú jogorvoslathoz való jogot nem foglalja magában. Sem az Alaptörvény szövegéből, sem az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatából nem következik az, hogy a jogalkotó ne határozhatná meg például azon határozatok körét eltérően, amelyek vonatkozásában az eltérő célú rendkívüli jogorvoslatok előterjesztése megengedett. Az Alkotmánybíróság tehát változatlanul fenntartja az álláspontját, miszerint a felülvizsgálat, mint rendkívüli jogorvoslat szabályozása során a törvényhozás meghatározhatja a felülvizsgálat alá eső jogerős döntések körét. Az a körülmény pedig, hogy nem minden végzés ellen van helye felülvizsgálatnak, összhangban van a jogintézmény rendkívüli jogorvoslati jellegével.
[28] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a fellebbezési jog biztosított volt, és az indítványozó a jogszabályi korlátozás ellenére a másodfokú határozat ellen szeretett volna felülvizsgálati kérelmet benyújtani, majd utóbb e korlátozást támadta az Alkotmánybíróság előtt. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó e vonatkozásban nem támasztotta alá értékelhető alkotmányjogi érveléssel a vélt alapjogsérelmeit, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a vonatkozásban is visszautasította.
[29] 3.2.3. Az Abtv. 27. §-a szerint alkotmányjogi panasz akkor terjeszthető elő, ha a bírói döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti.
[30] Az indítványozó szerint a támadott ítélet sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében meghatározott jogorvoslathoz való jogot. Az indítványozó konkrét jogsérelmét a Pp. 270. § (2) bekezdésének, illetve az e jogszabályhelyen belül található, "az ügy érdemében hozott" megszorításnak az alaptörvény-ellenességében és a Vht. 214.§-a alaptörvény-ellenes voltában látja. Mivel az Alkotmánybíróság a fentiekben hivatkozott jogszabályhelyek vonatkozásában már vizsgálatát lefolytatta, és az indítványozó nem támasztotta alá alkotmányjogilag értékelhető további indokolással vélt alapjogsérelmeit, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a vonatkozásban is visszautasította. [31] Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben nem merült fel olyan, a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, illetve alapvető alkotmányossági kérdés, alaptörvényben biztosított jog sérelme, mely az alkotmányjogi panasz befogadását indokolta volna, az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján, az 56. § (3) bekezdésére, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjaira tekintettel az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Budapest, 2014. február 3.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1262/2013.