A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20091/2013/4. számú határozata kártérítés (KÖZIGAZGATÁSI JOGKÖRBEN okozott kár megtérítése) tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 349. §, 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 21. § (3) bek.] Bírók: Csóka István, Lente Sándor, Világhyné dr. Böcskei Terézia

Fővárosi Ítélőtábla

6.Pf.20.091/2013/4.

A Fővárosi Ítélőtábla a személyesen eljáró felperesnek, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (1054 Budapest, Akadémia u. 3.) ügyintéző: dr. Piller Ágnes jogtanácsos által képviselt Magyar Állam alperes ellen, közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perében, a Fővárosi Törvényszék 2012. május 29. napján meghozott, 2.P.24.000/2010/19. számú ítélete ellen, a felperes részéről 20. és 24. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 25.000 (huszonötezer) forint másodfokú perköltséget, és fizessen meg az államnak külön felhívásra 141.900 (száznegyvenegyezer-kilencszáz) forint fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a Budakörnyéki Bíróság előtt keresetet terjesztett elő az 'A' Kft-től vásárolt személygépkocsi kicserélése iránt. A Budakörnyéki Bíróság az ítéletével kötelezte 'A' Kft-t a gépjármű kicserélésére. A Pest Megyei Bíróság a 4.Pf.24.426/2009/9. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatta, és a keresetet elutasította. A Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelme folytán indult felülvizsgálati eljárásban a Pfv.VII.20.429/2010/7. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Ptk. hibás teljesítésre vonatkozó, 2003. július 1-jétől hatályos szabályai megfelelnek az 1999/44/EK irányelv előírásainak, a Ptk. és a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján pedig nem teljesíthető a felperes gépjármű kicserélése iránti keresete.

A felperes a keresetében 1.773.840 forint tőkének, és ebből 1.575.840 forint után 2010. május 1-jétől a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatnak a megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kifejtette, hogy a Pest Megyei Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság nem alkalmazták az 1999/44. EK irányelv 1. cikk (2) bekezdés f) pontját, a magyar jogszabályokat pedig az irányelvben foglaltakkal ellentétesen értelmezték, ezért ítéleteik jogszabálysértők. Hangsúlyozta, hogy az irányelv az Európai Unió tagállamaiban közvetlenül érvényesül, és alkalmazásuk elsőbbséget élvez a tagállami jogszabályokkal szemben. Okfejtése szerint az ítéletek az 1999/44. EK irányelvben biztosított, konkrét, szavatosságból és jótállásból eredő jogait sértették meg, a jogsértés nyilvánvaló és kellően súlyos. Előadta, hogy a jogszabálysértő ítéletek alapján 1.575.840 forint perköltséget fizetett meg, amely összeg nála kárként jelentkezik. Hivatkozott arra is, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárást az irányelv értelmezése érdekében, ezzel megsértette az Európai Unió Alapszerződésében (EK Szerződés) előírt kötelezettségét. Követelése jogszabályi alapjaként a Ptk. 349. § (1) és (3) bekezdését jelölte meg, az alperes kártérítési felelősségét az EK Szerződés 10. pontjára alapította.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperes perköltségben marasztalására irányult. Álláspontja az volt, hogy a felperes a jelen ügyben nem hivatkozhat közvetlenül az Európai Unió jogára. Okfejtése szerint a felperes alaptalanul hivatkozott a közösségi jog megsértésére, mert a szavatosságra és jótállásra vonatkozó magyar jogszabályok összhangban vannak az Európai Unió jogi normáival. Kifejtette, hogy a bírósági jogkörben okozott károkért nem az alperes, hanem a kárt okozó bíróság a felelős. Érvelése szerint a jármű kicserélésére a felperes sem a magyar, sem a közösségi jogszabályok alapján nem tarthat igényt, ezért a felperes által sérelmezett ítéletek nem sértenek közösségi jogszabályt, így nem jogellenesek.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 50.000 forint perköltséget, továbbá térítsen meg az államnak külön felhívásra 106.430 forint illetéket. Ítéletének indokolásában úgy foglalt állást, hogy a Ptk. kellékszavatosságból eredő igények érvényesítésére vonatkozó rendelkezései nem ellentétesek az 1999/44. EK rendeletben foglalt szabályokkal. Okfejtése szerint sem a Pest Megyei Bíróság, sem a Legfelsőbb Bíróság előzményi perben alkalmazott jogértelmezése nem áll szemben az Európai Unió szabályozásával. Rámutatott, hogy az alperest mint jogalkotót sem terheli mulasztás. Mindezek alapján nem ítélte megállapíthatónak az alperes kártérítési felelősségét. Kifejtette, hogy a polgári jog szabályai szerint az alperes a szerveiért nem felel, ezért a Ptk. 349. §-a alapján az alperessel szemben nem érvényesíthető kárigény.

Az ítélet ellen, annak megváltoztatása és keresetének teljesítése érdekében a felperes terjesztett elő fellebbezést. Hangsúlyozta, hogy keresetének jogalapja kizárólag az EK Szerződés 10. cikke. Okfejtése szerint a C-302/907. számú Konle ügyben hozott ítélet értelmében a tagállamok a belső jogrendszerükre hivatkozással nem mentesülhetnek a kártérítési felelősség alól. Kifejtette, hogy keresetének teljesíthetősége érdekében az elsőfokú bíróságnak azokat a feltételeket kellett volna vizsgálnia, amelyeket az Európai Unió Bírósága a C-224/01. számú, Köbler ügyben hozott ítéletében határozott meg. Álláspontja szerint a Pest Megyei Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság jogsértése kellően súlyos volt, mert a bíróságok az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásával hozták meg az ítéletüket. Kiemelte, hogy a jogsértő ítéletek kötelezték perköltség megfizetésére, ezért az ítéletek meghozatala és kárának bekövetkezése között fennáll az okozati összefüggés. Hivatkozott arra, hogy az ítéletek a 44/1999. EK irányelvben biztosított konkrét jogát sértették meg. Érvelése szerint az Európai Unió Bíróságának Köbler ügyben hozott ítélete értelmében megállapítható a tagállam kártérítési felelőssége, ha a tagállam bírósága nem ismerte a közösségi jog tartalmát, illetve azt nyilvánvaló módon figyelmen kívül hagyta. Rámutatott, hogy ez a körülmény akkor állapítható meg, ha a végső fórumként eljáró tagállami bíróság nem tett eleget az EK Szerződés 234. cikkében előírt, előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti kötelezettségének. Hivatkozott arra, hogy a Köbler ügyben, valamint a 173/03 számú Traghetti ügyben hozott ítéletek értelmében lehetősége van támadni a tagállam bírósága által hozott ítéletet. Álláspontja szerint a 65/09 számú ügyben hozott ítéletből az a következtetés vonható le, hogy az 1999/44. EK irányelv alapján kizárólag a szerződésszerű állapotnak megfelelő állapotot eredményező javítás tekinthető kijavításnak. A másodfokú eljárásban indítványozta elő Dr. B. G.-nak és Dr. F. A.-nak, a Kúria bíráinak az ügy elintézéséből való kizárását. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy Dr. B. G. és Dr. F. A. részt vettek a Legfelsőbb Bíróság jelen perben kifogásolt határozatának meghozatalában, emiatt nem vehettek volna részt a felperes Fővárosi Ítélőtábla kizárása iránti kérelmének elintézésében.