BH 2005.11.399 A nemzetközi adásvételi szerződésből eredő követelés négyéves elévülési ideje újrakezdődik, ha a hitelező a magyarországi telephellyel rendelkező adóst az elévülési idő lejárata előtt a követelés teljesítésére írásban felszólítja [1989. évi 1. tvr.-tel kihirdetett, New Yorkban, 1974. június 14-én kelt Egyezmény 8. §, 13. §, 19. cikk; Ptk. 327. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a felperes, valamint a magánszemélyként vállalkozói tevékenységet folytató I. r. alperes között 1994-ben üzleti kapcsolat kezdődött, ettől kezdődően az I. r. alperes Ausztriában a felperestől nagykonyhai berendezéseket vásárolt magyarországi továbbértékesítés céljából.

A "szállítási és eladási feltételek" tartalmazták az értékesítés feltételeit. A felperes az árut tulajdonjog fenntartása mellett adta el az I. r. alperesnek.

A felperes keresetében 38 325 euró megfizetésére kérte az alpereseket egyetemlegesen kötelezni. Az I. r. alperest azért, mert az 1994. és 1996. között eltelt időszak alatt elszállított áru ellenértékének egy részét nem fizette ki, míg a II. r. alperessel szemben a keresetét arra alapította, hogy a tartozás keletkezésekor az I. r. alperes házastársa volt.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték, a követeléssel szemben elévülési kifogást terjesztettek elő. A felperes vitatta az elévülés bekövetkezését. Arra hivatkozott, hogy a jogi képviseletét ellátó ügyvéd által az I. r. alperes részére 1998-ban küldött írásbeli felszólítás az elévülést megszakította. A perindításig - 2000. március 17-éig - az újabb 4 éves elévülési határidő nem telt el, ezért az alperesek egyetemlegesen kötelesek a keresetbe vett valamennyi követelést teljesíteni.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 15 nap alatt egyetemlegesen 38 325 eurót és 1 432 528 Ft perköltséget.

A másodfokú bíróság az alperesek fellebbezése folytán hozott ítéletében az alpereseket terhelő marasztalás összegét 1461 euróra leszállította és ehhez képest állapította meg velük szemben a fizetendő perköltség és illeték összegét is. Az alperesek elévülési kifogása tárgyában a másodfokú bíróság megállapította, hogy e kérdésben az 1989. évi 1. tvr.-tel kihirdetett, - Az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseire vonatkozó elévülési időről szóló, New Yorkban 1974. június 11-én kelt Egyezmény, valamint az áruk nemzetközi adásvételi szerződésére vonatkozó elévülési időről szóló Egyezmény módosításáról, Bécsben 1980. április 11-én kelt Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Egyezmény) rendelkezéseit kell alkalmazni. Ez alapján túlnyomórészt alaposnak találta és elfogadta az alperesek elévülési kifogását. Kifejtette, hogy az Egyezmény 8. cikke szerint a perbeli követelés 4 év alatt évül el. A 9. cikk (1) bekezdése értelmében az elévülés a követelés esedékessé válásával kezdődött. A 13. cikk szerint az elévülést a perindítás vagy azzal azonos joghatást előidéző jogcselekmény szakítja meg. A perbeli esetben a 4 éves elévülési idő a perindításig eltelt. A másodfokú bíróság megítélése szerint a felszólítás megtörténtét a felperesnek kellő módon bizonyítania nem sikerült. Az alperes tagadása ellenében azt kellett volna bizonyítania, hogy az I. r. alperes a felszólítást átvette, annak kézbesítésére vonatkozóan azonban sem vétív, sem egyéb okirati bizonyíték nem állt rendelkezésre, az ügyvéd tanúvallomása erre nem volt alkalmas. A bizonyítatlanság következményeit viszont a felperesnek kell viselnie.

Kifejtette továbbá, hogy az elévülés megszakítására az írásbeli felszólítás akkor sem lett volna alkalmas, ha a felperes kétséget kizáróan bizonyítja, hogy azt az I. r. alperes átvette. Az Egyezmény 13. cikke az elévülés megszakadásának megállapításához a követelés bírósági úton történő érvényesítését kívánja meg. A felperes a követelését azonban bíróság előtt csak 2000. március 17-én érvényesítette. Az I. r. alperes részére a felperes 1996. február 29-én két számlát állított ki, összesen 20 100 ATS összegben, amely számlák fizetési határideje 1996. március 30-án járt le. Ettől az időponttól kezdve a perindításig négy év nem telt el, ezért a 20 100 ATS-nek megfelelő 1461 euró tekintetében a perindítás a 4 éves elévülési határidőn belül történt, így e részében a felperes keresete alapos, míg ezt meghaladó részében a követelés elévült, ezért bírósági úton nem érvényesíthető.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben - tartalma szerint - annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést az Egyezmény 19. cikkében, a Pp. 166. §-ának (1) bekezdésében, valamint a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Sérelmezte annak megállapítását, hogy a másodfokú bíróság által hivatkozott Egyezmény szerint kizárólag az igénynek a bíróság előtt történő érvényesítése alkalmas az elévülés megszakítására. Kifejtette, hogy az Egyezmény 19. pontja értelmében, ha a hitelező abban az államban, amelyben az adós telephelye van az elévülési idő lejárta előtt - a bíróság előtti igényérvényesítést nem számítva - olyan jogcselekményt végez, ami az említett állam joga szerint az elévülési idő újrakezdését eredményezi, az e jog által előírt időpontban újabb 4 éves elévülési idő kezdődik. Tekintve, hogy az I. r. alperes telephelye Magyarországon van, az Egyezmény 19. cikke alapján alkalmazandó, a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperes által a telephelyére küldött írásbeli felszólítás alkalmas volt az elévülés megszakítására. Ezt követően 2000. március 17-éig - a perindításig - az újabb négyéves elévülési idő nem telt el, ezért jogsértéssel állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a követelés elévült.