EH 2007.1609 A nagykorú gyermek tartásra való érdemtelensége a különélő szülővel való kapcsolattartástól kellő indok nélkül elzárkózó, passzív magatartással is megvalósulhat [Csjt. 60. §].
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes tartásdíj fizetési kötelezettségét az 1986. május 8-án született K. utónevű gyermeke tekintetében 2004. augusztus 1-jétől kezdődően megszüntette.
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a bíróság a 2000. október 27-én jogerős ítéletével a korábbi elhelyezést megváltoztatta, a felek 1986. május 8-án született K. utónevű gyermekét az édesanyjánál, tehát jelen per alperesénél helyezte el és a felperest tartásdíj fizetésére kötelezte. A felek gyermeke 2004. május 8-án nagykorúvá vált, 2004. szeptemberétől az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának biológus szakán, nappali tagozaton tanul.
A felek gyermeke a felperestől 1996. óta fokozatosan eltávolodott, részben ez vezetett a gyermekelhelyezés megváltoztatásához is. A felperes és K. között a kapcsolat szinte teljesen megszűnt, a felperes ugyan igyekezett kapcsolattartási jogával élni, azt kikényszeríteni, azonban törekvései nem vezettek eredményre. Ebben a gyermek nagykorúvá válása sem jelentett érdemi változást, a gyermek egyáltalán nem keresi a kapcsolatot édesapjával, illetve a felperes közeledési kísérleteit elutasítja. A felperes nem kapott meghívást gyermeke ballagására és a felperest a 18. születésnapján is csak úgy sikerült felköszönteni, hogy egy virágcsokrot hagyott az alperesi ingatlanon. A gyermek eltávolodásában nagymértékben közrehatott édesanyjának magatartása, az, hogy gyermekét a felperes ellen nevelte.
A felperes nagykorú gyermeke érdemtelenségére történő hivatkozással kérte tartási kötelezettségének megszüntetését, ugyanis álláspontja szerint nincs elfogadható indok arra, hogy az immár két és fél éve nagykorú gyermeke nem hajlandó vele szóba állni, kapcsolatot kialakítani.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozott, hogy a tartásdíj az utolsó kapcsolati láncszem a felperes és gyermeke között.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a gyermek már közel két és fél éve nagykorú, elegendő idő állt tehát rendelkezésre ahhoz, hogy korábbi elutasító magatartásán változtasson, erre azonban nem került sor. Rámutatott arra is, hogy a családi kapcsolat felbomlása nem indok a különélő szülő teljes elutasítására és ellentétes a társadalmilag elvárható gyermeki magatartással. A nagykorú gyermektől elvárható, hogy azzal a szülőjével, akitől nagykorúsága idején tartásdíjat igényel, megfelelő családi kapcsolatot tartson fenn. Az a körülmény, hogy a gyermek a szülők közötti viták során az édesanyjával azonosult, nem teszi menthetővé, hogy az édesapjával nem hajlandó szóba állni, őt csak "genetikai apjának" nevezi, akihez semmifajta érzés, érzelem nem fűzi. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a K. utónevű gyermek a tartásra érdemtelen, ugyanis az érdemtelenség nemcsak cselekvésben, tevőleges magatartásban nyilvánulhat meg, hanem passzív viselkedésben is, nevezetesen abban, hogy K. a felperes közeledését, kapcsolatfelvételi kísérleteit folyamatosan elutasítja.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Az alperes álláspontja szerint a jogerős ítélet súlyosan sérti a már nagykorú, de továbbtanuló gyermeknek a tartáshoz való törvényben biztosított jogát. Iratellenes a másodfokú bíróság ítéletének azon megállapítása, hogy a gyermek nagykorúságát követően nem közeledett a felpereshez, illetve annak közeledését elutasította és a felperes kapcsolatfelvételi kísérletei elől folyamatosan elzárkózott. A kapcsolat megromlásában a felperes magatartása is közrejátszott, aki korábban a kapcsolattartást hivatalos eljárásokkal, hatósági kényszerrel próbálta elérni. Nem várható el a gyermektől, hogy a nagykorúsága betöltését követően "egy csapásra" megváltoztassa a magatartását, keresse a kapcsolatot a felperessel, tevőlegesen pedig nem tanúsított olyan magatartást, ami az érdemtelenséget megalapozná. A másodfokú bíróság a felperes tartásdíj fizetési kötelezettségének megszüntetésével az utolsó szálat is elvágta az apa és gyermeke között.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős határozat hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Csjt. 69. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított rokoni tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének megváltoztatását vagy a tartás megszüntetését lehet kérni. A Csjt. 60. §-ának (1) bekezdése értelmében a rokonaival szemben az jogosult tartásra, aki magát eltartani nem tudja és akinek tartásra kötelezhető házastársa nincs. A Csjt. 60. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy tartásra a munkaképes leszármazó is jogosult, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul, ugyanakkor a Csjt. 60. §-ának (3) bekezdése szerint nem jogosult tartásra a nagykorú, ha magatartása miatt arra érdemtelenné vált.
A tanulmányait folytató nagykorú gyermek tartása esetén a figyelembe veendő szempontokat a XXIX. PED határozza meg, mely az érdemtelenséggel összefüggésben kimondja, hogy a nagykorú gyermektől fokozottabban elvárható, hogy a tartásdíjat fizető szülőjével szemben ne csak követelést támasszon, hanem a tartás alapjául szolgáló családi kapcsolatnak megfelelő magatartást tanúsítson, mert e tekintetben már van olyan belátása, amellyel magatartásának helyes vagy helytelen voltát és annak következményeit kellően értékelni tudja. A törvényen alapuló tartásra ezért nem méltó az a továbbtanuló nagykorú gyermek, aki neki felróhatóan a szülőjével szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít. Ezzel összefüggésben azonban gondosan vizsgálni kell azt, hogy a magatartást milyen ok és körülmény váltotta ki.
A jogerős ítélet helyesen mutat rá arra, hogy a nagykorú gyermek édesapjával szembeni teljes közömbössége, végleges eltávolodása alapvetően kiskorúságának időszakára vezethető vissza, okozója döntően a szülők konfliktusa, ezen belül elsődlegesen az alperes magatartása, nevelési metódusa.
Nem róható a felperes terhére, hogy gyermekének kiskorúsága alatt igyekezett kapcsolattartási jogát gyakorolni, lányával szoros kapcsolatban maradni, és ennek érdekében a törvény által biztosított eszközöket is igénybe vette. A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal szemben a perben bizonyítást nyert, hogy a felperes a gyermeke távolságtartó magatartása ellenére K. nagykorúvá válását követően is több alkalommal megkísérelte a kapcsolatfelvételt, vállalva az újabb elutasítást is. Ezt nemcsak a felperes személyes előadása támasztotta alá, hanem a felek nagykorú gyermekének tanúvallomása is, aki a 2005. május 10-ei tárgyaláson elmondta, hogy utoljára januárban vagy februárban kereste őt telefonon a felperes, azonban nem tudott az édesapjával hosszabban beszélni, mert éppen autót vezetett. A gyermek azt is elmondta, hogy az apai nagyanyjával szeretne találkozni, azonban mégsem tart kapcsolatot vele, mert ez csak úgy lenne lehetséges, ha nagyanyját a felperes lakásán keresné fel, ő ugyanis ott él, erre pedig nem hajlandó.
A felek nagykorú gyermeke tehát a felperes közeledését, kapcsolattartás iránti kísérleteit jelenleg is folyamatosan elutasítja. Ugyanakkor - nagykorú személyként - már rendelkezik olyan belátási képességgel, melynek birtokában fel kell hogy ismerje, hogy róla a nagykorúsága idején anyagilag gondoskodó alpereshez - a szülők konfliktusától függetlenül - a legközelebbi rokoni kapcsolat fűzi, hiszen éppen erre alapítja a további gondoskodás iránti követelését. A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a felperes közeledését következetesen elutasító, a kapcsolatfelvétel elől folyamatosan elzárkózó passzív gyermeki magatartás is tekinthető olyan súlyos megítélés alá eső viselkedésnek, amely a rokoni kapcsolatból eredő gyermektartásdíj fizetési kötelezettsége alól a felperesi apát mentesíti. A Csjt. 60. § (3) bekezdésében meghatározott tartásra való érdemtelenség tehát passzív viselkedésben is megnyilvánulhat.
A felperes felülvizsgálati érvelésével szemben a Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy a szülő és gyermeke között - amennyiben a szülő a gyermekével szemben súlyosan felróható magatartást nem tanúsított - nem lehet a tartásdíj az egyetlen összekötő elem. Ellenkezőleg: a szülővel szemben társadalmilag is elvárható pozitív gyermeki magatartás az, amely olyan kapcsot jelenthet apa és lánya között, amely a nagykorú gyermek tartási igényét megalapozhatja.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján megállapította, hogy a jogerős határozat a jogszabálynak megfelel, ezért azt a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint irányadó 254. §-ának (3) bekezdése alapján - annak helyes indokaira utalással - hatályában fenntartotta.