BH 1995.4.252 A határozott időre szóló munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkavállaló vagylagosan követelheti a Munka Törvénykönyvében az ilyen esetekre meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását [Mt. 88. § (2) bek., 100. §].

A felperes az alperessel ügyvezető igazgatóként, havi 70 000 Ft munkabérrel, 1994. december 1-jéig terjedő határozott időre szóló munkaviszonyban állt. Ezt a munkaviszonyát az alperes 1992. augusztus 25-én rendkívüli felmondással megszüntette. A felperes kérte a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az alperesnek arra kötelezését, hogy fizesse meg részére előre az 1994. december 1-jéig járó munkabérét. Az alperes kérte a kereset elutasítását.

Az elsőfokú bíróság ítéletével hatálytalanította a rendkívüli felmondást, és kötelezte az alperest az 1992. október 1-jétől 1994. december 1-jéig járó 1 820 000 Ft munkabér, továbbá az illeték és perköltség megfizetésére. Az ítélet indokolása szerint az alperes részvénytársaság közgyűlése 1992. augusztus 10-én az addig hattagú igazgatóság létszámát háromra csökkentette, és többek között a felperest az igazgatóságból visszahívta. 1992. augusztus 25-én az igazgatóság megbízásából annak elnöke a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette, minthogy az igazgatóság az adott összetételében nem alkalmas a részvénytársaság vezetésére, és a kialakult helyzetért elsősorban a felperest terheli a felelősség. A rendkívüli felmondás jogellenes volt azért, mert az igazgatóság az előírt háromnapos határidőben nem gyakorolta a jogát. Erre tekintettel az alperes a felperes elmaradt munkabérét köteles megfizetni.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes élt fellebbezéssel. Ebben az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását indítványozta. Álláspontja szerint a felperes munkaviszonyára az 1988. évi VI. törvény (Gt.) rendelkezéseit kell alkalmazni, ezért az igazgatósági tisztségből történt visszahívással a felperes ügyvezető igazgatói munkakörre szóló munkaviszonya is megszűnt, vagyis a háromnapos határidő túllépése nem valósult meg.

A másodfokú bíróság ítéletével - az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva - megállapította, hogy a felperesnek az alperesnél fennálló munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 190 000 Ft-ot és 50 000 Ft után 1992. december 15-től a kifizetésig járó évi 20%-os kamatot, továbbá fizessen másodfokú illetéket és perköltséget. Ezt meghaladóan elutasította a felperes keresetét, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.