Az európai öröklési rendelet /in: A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja III/III., HVG-ORAC, 2018, 2624-2701. o./

Kiadással kapcsolatos információk

Szerkesztő: Varga István

A Polgári Perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja III/III. Második rész IX. fejezetének szerzője:

© Szőcs Tibor 2018

© HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2018

A III. kötet kézirata lezárva: 2018. augusztus 10.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel - elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon - a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978-963-258-411-9

Budapest, 2018

A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása

Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője

Internet: www.hvgorac.hu

E-mail: info@hvgorac.hu

Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt

Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva

Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 650/2012/EU RENDELETE AZ ÖRÖKLÉSI ÜGYEKRE IRÁNYADÓ JOGHATÓSÁGRÓL, AZ ALKALMAZANDÓ JOGRÓL, AZ ÖRÖKLÉSI ÜGYEKBEN HOZOTT HATÁROZATOK ELISMERÉSÉRŐL ÉS VÉGREHAJTÁSÁRÓL, VALAMINT AZ ÖRÖKLÉSI ÜGYEKBEN KIÁLLÍTOTT KÖZOKIRATOK ELFOGADÁSÁRÓL ÉS VÉGREHAJTÁSÁRÓL, VALAMINT AZ EURÓPAI ÖRÖKLÉSI BIZONYÍTVÁNY BEVEZETÉSÉRŐL

1. Általában

1.1. A rendeletről általában

A kétezres évek első évtizedének végére a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés szakpolitikája terén elfogadott uniós aktusok a polgári ügyek nagy részét már lefedték egységes joghatósági, kollíziós, valamint elismerési és végrehajtási szabályokkal. A kevés "fehér folt" egyikét az öröklési ügyek képezték. Az öröklési jogviszonyok nemzetközi magán- és eljárásjogi kérdéseinek szabályozása éveken keresztül húzódott, jóllehet a különböző uniós jogalkotási programok rendszerint nem hagyták azt említés nélkül, sőt több ízben prioritásként jelölték meg.

Az EuÖR. megalkotását különösen indokolttá tette az a körülmény, hogy a polgári ügyeknek e területén igen erőteljes volt a tagállamok jogi "izolációja". Az örökösi minőség igazolására a legtöbb tagállam kizárólag a saját joga által ismert fajtájú határozatot vagy okiratot fogadta el; a más államban hozott határozatok, illetőleg ott kiállított közokiratok szabad forgalma jórészt hiányzott, avagy az csupán bizonyos országok között - kétoldalú egyezmények alapján - volt biztosított.

Az EuÖR. megalkotását erősen nehezítette, hogy az öröklési viszonyok rendezését szolgáló eljárásbeli különbségek igen nagymérvűek, még az uniós tagállamok közötti összehasonlításban is. Az öröklési eljárási szabályozásban mindenütt visszatükröződnek az adott jogrendszer anyagi jogi intézményei, így különösen az örökség átszállására, megszerzésének módjára vonatkozó szabályok. Egyes jogok a jogosultak közötti magánjogi megállapodásra bízzák a hagyaték sorsának rendezését; más jogokban viszont minden esetben szükség van az állami közhatalmat képviselő szerv vagy személy közreműködésére, jóllehet e közhatalmi közreműködés jellege és mértéke eltérő. Az EuÖR. előkészítése során azt a paradox helyzetet kellett valahogyan kezelni, hogy a különböző jogintézmények, eljárásfajták, eltérő joghatásokkal bíró és rendeltetésű jogi aktusok (hagyatékátadó határozat, öröklési bizonyítvány stb.) között úgy kellett megtalálni valamiféle "közös nevezőt", hogy mindeközben érintetlenül kellett hagyni az öröklésre irányadó nemzeti anyagi jogokat és a nemzeti jog szerinti öröklési eljárások struktúráját is, úgyszintén az öröklési joghoz szervesen kapcsolódó más jogterületeket (pl. dologi jog, ingatlan-nyilvántartási rendszerek). Az EuÖR. megalkotásához így nem kevés kompromisszumra volt szükség a tagállamok részéről, ami rányomja a bélyegét a rendelet némely szabályozási megoldására.

1.2. A rendelet általános jellemzése

1.2.1. Komplex szabályozás

A korábbi években elfogadott rendeletekben többnyire elkülönítve került sor a polgári ügyeket érintő nemzetközi eljárási kérdések, illetőleg a kollíziós jogi kérdések szabályozására. Míg az ún. "Brüsszel-típusú" rendeletek az eljárási kérdéseket szabályozzák (joghatóság, elismerés, végrehajtás), addig az ún. "Róma-típusú" rendeletek kizárólag a kollíziós szabályokat tartalmazzák. Az uniós jogalkotás az utóbbi években szakított ezzel a szabályozási megoldással: a polgári ügyek azon néhány területét, amelyeknek határokon átnyúló vonatkozásai még nincsenek lefedve uniós szabályokkal, immár komplex rendeletekkel szabályozza, amelyek mindhárom nagy kérdéskört felölelik. Ezt a szabályozási koncepciót tükrözi az Eu-Tartási-R., ebbe a trendbe illeszkedik az EuÖR., valamint az utóbb elfogadott Eu-HázVj-R. is.

1.2.2. A szokásos tartózkodási hely elvének meghatározó volta

Az EuÖR. fő kapcsoló elvként az örökhagyó halálának időpontjában fennállott szokásos tartózkodási helyét nevesíti mind a joghatóság, mind pedig az alkalmazandó jog meghatározása tekintetében; ezzel a magán- és eljárási jog fejlődésének fő tendenciáját követi. A szokásos tartózkodási hely elvét követik az eddig elfogadott, nemzetközi családjogi tárgyköröket érintő uniós aktusok, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet keretében kidolgozott nemzetközi szerződések nagy része; az utóbbi években Európa-szerte elfogadott új kollíziós kódexek többnyire szintén erre építik a kollíziós és joghatósági szabályozást a természetes személyek család- és öröklési jogviszonyai terén. A szokásos tartózkodási hely mint kollíziós kapcsoló elv és joghatósági ok kétségtelen előnye a rugalmassága, hiszen széles teret enged a jogalkalmazói mérlegelésnek, és az érintett jogalany tényleges életviszonyainak figyelembevételén alapul, ám ez az előny a hátránya is egyben: bizonytalanná teszi az öröklésre alkalmazandó jog és a hagyatéki eljárásra vonatkozó joghatóság prognosztizálását, mindemellett fokozott annak veszélye, hogy ugyanazon örökhagyó hagyatéka tekintetében párhuzamos eljárások indulnak két vagy több tagállamban, ha a jogalkalmazók eltérően ítélik meg a szokásos tartózkodási hely hollétét. Mindemellett a szokásos tartózkodási hely elvén alapuló megoldás nem könnyíti meg a hagyatéki ügyben eljáró jogalkalmazó helyzetét azon tagállamokban, ahol a hagyatéki eljárás hivatalból, az öröklésben érdekeltek kérelme hiányában is lefolytatásra kerül, mint pl. Magyarországon is. Az eljáró magyar közjegyzőnek - a hagyatéki eljárás nemperes jellegéből eredő erősen korlátozott bizonyításfelvételi lehetőségek ellenére - olyan esetben is vizsgálnia kell az örökhagyó halálakori szokásos tartózkodási helyének hollétét, ha az öröklésben érdekeltek nem tanúsítanak együttműködést, nem szolgáltatnak adatot az örökhagyó életkörülményeiről

A szokásos tartózkodási hely ugyanis - amint arra az EuÖR. (23) preambulumbekezdése is utal - minden esetben az ügy összes körülményének figyelembevételével, az örökhagyónak a halálát megelőző években és az elhalálozása időpontjában fennálló életkörülményeinek átfogó értékelésével, gondos mérlegelés útján lehet tisztázni. Ugyanez a preambulumbekezdés kiemeli, hogy a szokásos tartózkodási hely megállapításának feltétele, hogy "szoros és szilárd kapcsolat" álljon fenn az örökhagyó és valamely állam között. Némi támpontot nyújthat az örökhagyó szokásos tartózkodási helyének konkrét esetekben történő vizsgálatához a (24) preambulumbekezdés is, amely néhány jellegzetes esettípusra nézve fogalmaz meg megoldási elveket (a megélhetési, munkavállalási céllal más államba költözött munkavállaló örökhagyó, illetve a kétlaki életmódot folytató - az év egyik felét rendszeresen a hazai államában, másik felét más államban eltöltő - örökhagyó).

A hazai szabályozás szerint, amennyiben a hagyatéki eljárásban kell vizsgálni az örökhagyó halálakori szokásos tartózkodási helyének belföldi meglétét, az ezzel összefüggő körülményeket a bejelentő köteles a jegyzővel közölni; ennek elmulasztása esetében - illetve ha nem bejelentésre indul a hagyatéki eljárás - a jegyzőnek hivatalból kell gondoskodnia ezek tisztázásáról.

A szokásos tartózkodási hely hollétének vizsgálata során különösen az érintett személy megélhetésével, jövedelemszerző tevékenységével, valamint családi kapcsolatrendszerével kapcsolatos tények játszhatnak szerepet. Hangsúlyozni kell mindazonáltal, hogy a szokásos tartózkodási hely megállapítása szempontjából releváns körülmények kimerítően nem határozhatóak meg; mindemellett ugyanazon tényezők akár eltérő súllyal vehetőek figyelembe a haláluk időpontjában különböző élethelyzetben volt örökhagyók (pl. aktív életkorban lévő keresőtevékenységet folytatott örökhagyó; nyugdíjas stb.) esetében.