BH+ 2014.6.243 A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló vádlottnak az ország egész területére kiterjedő munkavégzés engedélyezése iránti igénye valójában nem a kényszerintézkedés terjedelmének módosítását, hanem annak megszüntetését eredményezné [Be. 137. § (7) bek.].

Pertörténet:

Fővárosi Ítélőtábla Bf.22/2014/5., Kúria Bpkf.374/2014. (*BH+ 2014.6.243*, BH 2014.12.365)

***********

Az ítélőtábla 2014. január 29-én kelt végzésével a VI. r. vádlott által előterjesztett lakhelyelhagyási tilalom megszüntetésére irányuló indítványt elutasította.

Megelőzően a törvényszék 2013. október 10-én meghozott nem jogerős ítéletével bűnösnek mondta ki a VI. r. vádlottat társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 175/A. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont], és ezért őt 4 évi fegyházbüntetésre és 6 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a VI. r. vádlott által 2009. június 3. napjától 2009. december 2. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időnek a kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámításáról.

A nem jogerős ítélet kihirdetését követően a törvényszék végzésével a Be. 327. § (2) bekezdése alapján lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a VI. r. vádlottal szemben. Az elrendelő végzést az ítélőtábla 2013. november 26-án kelt végzésével helybenhagyta.

A VI. r. vádlottal szemben az ítélet ellen bejelentett kétirányú fellebbezés folytán jelenleg az ítélőtáblán van folyamatban másodfokú eljárás.

Az ítélőtábla indokai szerint elrendelése óta a kényszerintézkedés alapjául szolgáló körülményekben nem következett be változás, ekként a VI. r. vádlottal szemben kiszabott 4 évi fegyházbüntetésre figyelemmel az előzetes letartóztatás Be. 327. § (2) bekezdésében meghatározott feltétele továbbra is fennáll. A bíróság a VI. r. vádlott által hivatkozott valamennyi személyi körülményt értékelte a legenyhébb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése során, így a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetését megalapozó indok nem állapítható meg.

A végzés ellen a VI. r. vádlott jelentett be fellebbezést a támadott végzés megváltoztatása és a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetése végett.

Álláspontja szerint nem felel meg a valóságnak az ítélőtábla megállapítása, amely szerint a lakhelyelhagyási tilalom alapjául szolgáló körülményekben nem következett be változás, mert cége azóta számos, személyes jelenlétét igénylő, a lakhelyelhagyási tilalommal érintett területen kívül eső építőipari munkát vállalt el.

Előadta továbbá, hogy a kényszerintézkedésre önmagában a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartama nem adhat alapot a szökés, elrejtőzés veszélyét alátámasztó konkrét ok megjelölése nélkül, ilyen ok azonban esetében nem állapítható meg.

A Legfőbb Ügyészség átiratában - az ítélőtábla indokaival egyetértve - a fellebbezést alaptalannak tartotta, és a megtámadott végzés helybenhagyását indítványozta.

A fellebbezés nem alapos.

Az ítélőtábla törvényesen eljárva határozott a VI. r. vádlott által előterjesztett, a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetése iránti indítványról, amelynek eredményeként megalapozott döntést hozott.

A nem jogerős ítélettel kiszabott 4 évi fegyházbüntetés tartamának meghatározása során a törvényszék a VI. r. vádlott személyére konkretizálta a terhére rótt cselekmény tárgyi súlyát, amelyhez képest - figyelemmel az előzetes fogvatartásban töltött, a szabadságvesztésbe beszámítani rendelt időtartamra is - a szökés, elrejtőzés veszélyének fennállására kellő ténybeli alappal vonható következtetés.

A kényszerintézkedés Be. 327. § (2) bekezdése szerinti okának fennállása körében a törvény szövegéből adódóan ugyanis a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartama bír jelentőséggel. Kétségtelen, hogy a büntetés négyévi tartama még nem tekinthető olyan súlyúnak, amely az előzetes letartóztatás elrendelését mellőzhetetlenné teszi, ugyanakkor a legenyhébb kényszerintézkedésnek kellő alapjául szolgál.

A lakhelyelhagyási tilalom tartalma, egyben lényege, hogy a vádlott bár saját környezetében marad, azonban mozgása ellenőrzött lett, szabályokhoz kötött. Lakhelyelhagyási tilalom esetében a vádlott életvitele azonban csak a tilalom érvényesülése végett korlátozott, ezen túlmenően annak a munkavégzésre, magánéleti kapcsolatra, kapcsolattartásra nem feltétlen a kihatása.

Ehhez képest lakhelyelhagyási tilalom tárgyában hozott döntés kapcsán mindig körültekintően vizsgálandó a tilalom által szándékolt hatás terjedelme, illetve annak indokoltsága.

Fennálló lakhelyelhagyási tilalom megszüntetése iránti kérelem tárgyában hozott döntés kapcsán a kiindulópont - értelemszerűen - mindig az adott lakhelyelhagyási tilalom érvényesülő terjedelme. Ehhez képest vizsgálandó a kérelem szerinti változtatás indoka.

Előrebocsátja továbbá a Kúria, hogy megszüntetés iránti indítvány esetében a felülbírálati és döntési jogkör - értelemszerűen - a megváltoztatás, tehát a tilalom korlátozása iránt is adott.

A VI. r. vádlott esetében fennálló lakhelyelhagyási tilalom terjedelme a 2013. október 10-i elrendeléstől változatlan, Ó. város közigazgatási területének engedély nélküli elhagyását tiltja.

A VI. r. vádlott jelen kérelmének indoka munkavégzés, célja pedig 4 konkrét, Ó. közigazgatási területén kívüli helyre távozás, valamint utal arra is, hogy a munkavégzés az egész ország területére kiterjed.

A VI. r. vádlott esetében a lakhelyelhagyási tilalom indoka - a már kifejtettek szerint - változatlan, megalapozott; e körben az indítvány szerinti körülmények közömbösek.

Kétségtelen, hogy a munkavégzés, illetve annak helye a Be. 137. § (7) bekezdése szerinti életkörülmények fogalmába tartozik. Kétségtelen viszont, hogy az ország egész területére kiterjedő munkavégzés iránti igény kívül esik e törvényi fogalom keretein, mivel az nem a tilalom kereteit, hanem valójában a létét vitatja. Ekként az ilyen igény jelen esetben nem alapos.

Mindemellett az indítvány szerint konkrét munkavégzések esetében a Kúria azt vette alapul, hogy a VI. r. vádlott (indítvány szerinti) személyes tevékenysége - mint munkavégzés - indokolja-e lakhelyelhagyási tilalmának korlátozását, illetve részleges feloldását.

Jelen esetben ezt az indítvány nem valószínűsítette. Nincs ugyanis tárgyszerű indokból okszerűen következő ésszerű magyarázata annak, hogy a tulajdonos, ügyvezető vádlott a társasága ügyeit e konkrét munkavégzések esetében személyesen legyen kénytelen elvégezni.

Ekként a Kúria az ítélőtábla végzését a Be. 384. §-a szerint tanácsülésen eljárva, a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Kúria, Bpkf. III. 374/2014.)

* * *